„A magyar történészek az elmúlt három-négy évben nagy figyelmet szenteltek a trianoni békeszerződéshez kapcsolódó kérdéseknek. A nóvumot hózó publikációk közül jó néhány a szomszédos országok történészeinek interpretációit is bemutatta. Hogy a szomszédok tükrét is láthattuk, abban legnagyobb érdeme az MTA Trianon 100 Lendület-Kutatócsoportnak volt. A kutatócsoport eleve feladatának tekintette a nemzetközi kutatások figyelemmel kísérését. Ha ez nem is teljesen új, de egyáltalán nem általános tendencia történetírásunkban, hiszen korábban, az osztrák-magyar diskurzus, majd Trianon története és utóélete is jószerivel csak magyar szempontú közelítésben jelent meg a közbeszédben. Pedig indokolni sem kell, mennyire fontos, hogy ismerjük vita- – együttműködő? – partnereink szándékait és gondolkodását” – írja Erdész.
A teljes cikk itt olvasható.