Egy másik tervezet az Inquiry műhelyéből

Az Osztrák-Magyar Monarchia föderalizálásának tervét bemutató blogbejegyzésünkben már említettük, hogy a problémakörért felelős amerikai szakértő, Charles Seymour minden logikus megoldást megpróbált körbejárni. A wilsoni 14 pont után a – nagypolitika által determinált – szakmai kiindulási pont a Monarchia területi egységének megtartása mellett az államrend demokratizálása volt. A trialista tervek tulajdonképpen alternatív konföderációs tervek voltak, de két fontos kérdésben eltértek a korábban bemutatott verziótól. Nem hat, hanem csak három tagállamra osztották volna fel a Monarchiát, és három szereplőre kiterjesztve tartották volna fenn a „dualista” államrendet (pl. a delegációkat, a közös ügyek minisztériumait). Glant Tibor ezúttal a délszláv (jugoszláv) trialista elképzelést mutatja be.

Az Inquiry 1918. májusi konföderációs javaslata

A Trianon 100 Kutatócsoport tagja, Glant Tibor készülő forrásgyűjteményében az amerikai békeelőkészítő munkálatok anyagaiból mutat majd be néhányat a magyar olvasóközönségnek. Alább egy rendkívül izgalmas részletet közlünk, amely egy másféle alternatívát vázolt fel Magyarország (és az Osztrák-Magyar Monarchia) számára, mint ami végül megvalósult.