2021. június 23. szerda, 18:20
Trianon 100, menekültek, Úton, ujszo.com
Kutatócsoportunk Ablonczy Balázs által szerkesztett „Úton. Menekülés, mobilitás, integráció Közép-Európában és Magyarországon az első világháború után” című tanulmánykötetét Bödők Gergely ismerteti.

Az Ablonczy Balázs történész által vezetett, 2016-tól működő, Lendület-Trianon 100 kutatócsoport egyik, kezdettől fogva hangsúlyos küldetése volt, hogy az eddig mélységében nem kellően ismert trianoni népességmozgások és menekültkérdés történetéről az eddigi ismereteinket felfrissítse, tudásunkat pedig új megközelítésekkel és kutatási eredményekkel gazdagítsa. Az Úton című tanulmánykötet alapja egy 2019-es, a kutatócsoport és az ELTE BTK Néderlandisztika Tanszéke által közösen lebonyolított 2019. novemberi kétnapos konferencia szakmai anyaga volt. A pár hónapja megjelent kötetet részben az itt elhangzott előadások tanulmánnyá formált és átdolgozott szövegeiből (nem az összesből), részben pedig a tematikai hiányosságok pótlására és kiegészítésére felkért szerzők tanulmányaiból állították össze.

A teljes cikk itt olvasható.

 

Címkép: erdélyi menekültek az Iparművészeti Múzeum előtt (Müllner János). Forrás: fototer.oszk.hu

Twitter megosztás Google+ megosztás