Az emlékmű állítója: Zalaegerszeg Önkormányzata
Helyszín: Zalaegerszeg, Október 6. tér 3.
Átadás: 2006-00-00
Technika: fekete márvány
Méretek: 1,5 x 1,5 m, magassága kb. 30 cm

Az emlékművet egy talapzaton nyugvó fekete márványtábla alkotja. A márványtáblán fehér véséssel a „Trianon örök emlékezetéül” felirat szerepel, alatta egy történelmi Magyarország-térkép, benne a trianoni határokkal és a két legjelentősebb folyóval (a Dunával és a Tiszával). Ez alatt fehér kiemeléssel Babits Mihály „Áldás a magyarra” című verséből vett idézet olvasható:

„Ne mondjátok, hogy a haza nagyobbodik, / A haza, a haza egyenlő volt mindig / ezer év óta már, és mindig az marad, / mert nem darabokból összetákolt darab: / egy test a mi hazánk, eleven valami, / Nem lehet azt csak úgy vagdalni, toldani.”

A tábla legalján pedig az állítás ideje és az állító neve szerepel.

(Forrás: az emlékműadatbázis készítőjének saját fotója)

Twitter megosztás Google+ megosztás