Alkotó: Simor Márton szobrászművész
Az emlékmű állítója: Trianon Múzeum, Várpalota
Helyszín: Várpalota, Gróf Apponyi Albert liget 1.
Átadás: 2005-00-00


A várpalotai Trianon Múzeum előtti kis parkban két alkotás is található: egy leszíjazott turulmadár, mögötte pedig egy fakereszt.

A kb. félméteres kőtömbön pihen – a múzeum honlapján olvasható leírás szerint – „a világ egyetlen turul-szobra, amely leszíjazva ábrázolja a magyarság egyik jelképének tekintett turulmadarat”. Az emlékművet gróf Apponyi Albert unokája, gróf Pálffy István, Becsei Zsolt és Raffay Ernő történész avatta fel 2008-ban. A honlap szerint a szobor üzenete a következő: „Magyarország ma nem úgy szárnyal, mint valaha. A Simor Márton szobrászművész által alkotott szobor ezt fejezi ki, ezt tudatosítja. Tenni kell azért, hogy a turul újra repülhessen, ez a legfontosabb üzenet.”

A szobor mögött egy kisebb kőtömb fekszik, rajta a történelmi Magyarország körvonalai között egy idézettel Márai Sándor 1956-os, Mennyből az angyal c. verséből: „Népek Krisztusa / Magyarország” és az 1920-as és 2004-es évszámmal. A fakeresztet – a rá rögzített fémtábla felirata alapján – 2005-ben szentelte fel Tempfli József nagyváradi püspök és Nagy Károly várpalotai kanonok, majd miután 2007-ben megrongálták, hamarosan újraállították.

(A fényképeket Zahorán Csaba készítette, az információk forrása a várpalotai Trianon Múzeum honlapja)

Twitter megosztás Google+ megosztás