Menekültek
Az alábbi adatbázis Dékány István: Trianoni árvák című könyvéhez készült, annak
DVD-mellékleteként meg is vásárolható. A szerző, a Noran Libro Kiadó és az MTA Bölcsészettudományi
Kutatóközpontja valamint az MTA-Lendület Trianon 100 Kutatócsoport együttműködése tette elérhetővé az
internet-felhasználók számára.
| Név ↓ | Foglalkozás ↓ | Honnan ↓ | Hova ↓ | Mikor ↓ | Családtagok ↓ | Forrás ↓ | Megjegyzés |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| Prpkovits Béla | ny. jegyző | Nagyvárad [Bihar] | Battonya [Csanád] | 1921.12.03 | Biharkeresztesre érkezett menekültek | ||
| Provaznik Tibor | tanuló | Szenice [Nyitra] | Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) | 1919.12.08 | 1 | Erdélyi Hírek 28. szám | |
| Prottmann Artúr | százados | Nagyvárad [Bihar] | Debrecen [Hajdú] | 1921.12.03 | Biharkeresztesre érkezett menekültek | ||
| Protics László | főellenőr | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1921.06.09 | |||
| Protár József | kisegítő fékező | Zágráb [Zágráb] | Keszthely [Zala] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 25.056/919 sz. rendelvénnyel | |
| Prosztl Károly | ny . mozdonyvezető | Ismeretlen [Ismeretlen] | Szob [Hont] | 1922.04.25 | |||
| Proschek József | gépész | Vajdahunyad [Hunyad] | Budapest | 1920.08.25 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz. | |
| Propper Margit | tanuló | Temesvár [Temes] | Budapest | 1920.07.14 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
| Propper Margit | tanuló | Temesvár [Temes] | Budapest | 1920.07.01 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
| Prokesch János és családja | segédhivatali alkalmazott | Zombor [Bács-Bodrog] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1920. 5. 12-13 | (MOL K26-XLI-4209.) | kiutasított köztisztviselő | |
| Prókai József | állom. felvigy. | Kula [Bács-Bodrog] | Szeged [Csongrád] | 1922.06.24 | Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922). | ||
| Prohászka Vilmos | állampénztári tanácsos | Gyulafehérvár [Alsó-Fehér] | Veszprém [Veszprém] | 1920.12.27 | 4 | Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz. | |
| Prohászka Viktor | Arad [Arad] | Veszprém [Veszprém] | 1920.11.18 | 4 | Erdélyi Hírek, 1921. 2. sz. | ||
| Prohászka Pál | zenész | Arad [Arad] | Budapest | 1920.08.10 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám | |
| Prohászka Lajosné | Igló [Szepes] | Rákosliget [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.05.18 | Szepesi Lapok c. iglói újság | |||
| Prohászka Béla | állomás felvigyázó | Érsekújvár [Nyitra] | Ismeretlen [Ismeretlen] | Nincs dátum | 1 gyerek | Kimutatás a Bp-balparti üv-nél alkalmazott menekülekről. III/B.-III. | |
| Proháb Iván | tart. Főhadnagy, tanár | Nagyvárad [Bihar] | Székesfehérvár [Fejér] | 1921.10.29 | Fejérmegyei Friss Hírek | ||
| Proch Péter | postahivatalnok | Temesvár [Temes] | Szeged [Csongrád] | 1920.12.23 | 2 | Erdélyi Hírek, 1921. 10. sz. | |
| Probojcsevics Sándor | főraktárnok | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest | Nincs dátum | (15-1922/54370.) | "B" listás menekült vasutas | |
| Probajcsics Sándor | főraktárnok | Szabadka [Bodrog] | Kistarcsa [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1922.05.10 | Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922). | ||
| Primmayer Mária | áll. óvónő | Nyitrazsámbokrét [Nyitra] | Sopronbánfalvára [Sopron] | 1919.12.01 | (MOL K26.-1921-XLIII-96.) | Kártérítést kérő soproni menekült | |
| Priegl Paula | tanítónő | Arad [Arad] | Budapest | 1921.10.08 | 2 | Lökösházára érkezett menekültek | |
| Priegel János | postaaltiszt | Temesvár [Temes] | Szeged [Csongrád] | 1921.07.21 | 2 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | |
| Pribojszky György | váltókezelő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Vámosgyörk [Heves] | 1921.08.10 | MOL (Z.1610, 125 dob.) | ||
| Pribilke Mici | nevelőnő | Nagykároly [Szatmár] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1920.10.22 | Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt. | ||
| Pribék Márton | váltókezelő | Izbugyaradvány [Zemplén] | Öthalom [Arad] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 72.915/919 sz. rendelvénnyel | |
| Pribach Ferenc | téglagyáros | Keszkendről [Nincs adat] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1922.07.13 | 2 | A Nép | (Dél-Baranyából 1922. július 10-én kiutasítottak) |
| Prezola Antal | hajókormányos | Titel [Bács-Bodrog] | Budapest | 1921.12.25 | Világ | (+5 fő) | |
| Prell János | vonatfékező | Eszék [Verőce] | Pécs [Baranya] | 1918.11.04 | Heti jelentés (1919. jan. 11.) a délvidéki menekült vasutasokról, Pécs | ||
| Praun Teréz | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.04.30 | Békés c. gyulai újság | (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik) | ||
| Praszler Ferenc | állom. elölj. | Pancsova [Torontál] | Orosháza [Békés] | 1921.10.27 | Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922). | ||
| Prascsaits István | segéd állomás felvigyázó | Varasd [Varasd] | Rohonc [Vas] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 20.558/919 sz. rend.-el | |
| Prakel Kálmánné és családja | Ismeretlen [Ismeretlen] | Albertirsa [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.07.17 | Ellenzék c. kolozsvári újság | |||
| Prahács Gyula | százados | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1921.11.12 | |||
| Pöndör Gyula | kalauz | Belovár [Belovár-Körös] | Budapest (Keleti pályaudvar) | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 25.056/919 sz. rendelvénnyel | |
| Pölöskey János | tanító | Bukovina [Liptó] | Szombathely [Vas] | 1919.10.18 | Szegedi Friss Újság | ||
| Pozsonyi Jánosné | htb | Pankota [Arad] | Kispest [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.12.27 | 3 | Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz. | |
| Pozsonyi István | mozdonyvezető | Vinkovci [Szerém] | Temesvár [Temes] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 50.489/919 sz. rendelvénnyel | |
| Pozsgai István | egy. hallg | Arad [Arad] | Budapest | 1920.08.13 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
| Pozderka Dezső | fékező | Arad [Arad] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.08.13 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
| Pozajerich Dezső | egy. hallg | Módos [Torontál] | Budapest | 1920.09.06 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz. | |
| Póza István | tanuló | Nagykanizsa [Zala] | Budapest | 1921.09.03 | Szegedre érkezett menekültek | ||
| Povelka János | ügyészhelyettes neje | Segesvár [Nagy-Küküllő] | Budapest | 1920.09.06 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz. | |
| Potzner Gyula | vontatási művezető | Ismeretlen [Ismeretlen] | Kaposvár [Somogy] | 1921.07.03 | [MOL Z. 1610. 125 dob.] | ||
| Potocsnik Antal | bányász | Petrozsény [Hunyad] | Budapest | 1920.07.16 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
| Potig József | csendőr | Csíkjenőfalva [Csík] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.11.27 | 4 | Erdélyi Hírek, 1921. 4. sz. | |
| Poták Kálmán | egy. hallg | Módos [Torontál] | Budapest | 1920.09.06 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz. | |
| Poszt György | lakatos | Ismeretlen [Ismeretlen] | Miskolc [Borsod] | 1921.05.25 | MOL (Z.1610, 125 dob.) | ||
| Poszt György | lakatos | Ópiski [Hunyad] | Miskolc [Borsod] | 1921.04.07 | 6 | Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám | |
| Poszkány Sándor | törvényszéki bíró | Máramarossziget [Máramaros] | Budapest | 1920.09.27 | 5 | Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám | |
| Poszek Árpád | kapuőr | Fiume [Fiume] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 26.212/919 sz. rendelvénnyel | |
| Posza György | hivatalszolga | Zágráb [Zágráb] | Kaposvár [Somogy] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | (16.762/919. sz.) | |
| Pósz István | mozdonyvezető | Zágráb [Zágráb] | Keszthely [Zala] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 29.448/919 sz. rendelv. | |
| Posner Irén | leány | Nagyborosnyó [Háromszék] | Budapest | 1920.07.27 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 27. szám | |
| Posinszky Károly | törvényszéki bíró | Máramarossziget [Máramaros] | Nyíregyháza [Szabolcs] | 1920.11.24 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz. | |
| Posevits Berta | postamester | Nyékládháza [Borsod] | Nyékládháza [Borsod] | 1921.03.10 | Erdélyi Hírek, 1921. 15. szám | ||
| Posán Tivadarné | kefekötő | Szilágysomlyó [Szilágy] | Kispest [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.07.16 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
| Posali Győző | színész | Lugos [Krassó-Szörény] | Budapest | 1920.08.16 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
| Pósa Kálmán | postai segédtiszt | Martonos [Bács-Bodrog] | Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) | 1920.04.01 | 1 | Erdélyi Hírek 28. szám | |
| Pósa Ernő | postai segédtiszt | Temesvár [Temes] | Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) | 1920.03.01 | 1 | Erdélyi Hírek 28. szám | |
| Porumba József | csendőr | Kolozsvár [Kolozs] | Miskolc [Borsod] | 1921.03.08 | 4 | Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám | |
| Portig József | csendőr | Csíkjenőfalva [Csík] | Jászladány [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.11.09 | 4 | Erdélyi Hírek, 1921. 1. sz. | |
| Porter Géza | gyógyszerész | Temesvár [Temes] | Budapest | 1920.06.24 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám | |
| Porpáczi Gábor | pályaőr | Ismeretlen [Ismeretlen] | Sárvár [Vas] | 1922.04.12 | MOL (Z.1610, 125 dob.) | ||
| Porka László | raktárnok | Petrozsény [Hunyad] | Budapest | 1920.10.22 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt. | |
| Porhán István és családja | magánzó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest | 1921.04.07 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
| Porcsalmi Lajos | rendőr | Temesvár [Temes] | Békéscsaba [Békés] | 1921.07.18 | 4 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | |
| Popper Matild | kezelőnő | Zágráb [Zágráb] | Budapest | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 13.254/919 sz | |
| Popper Ignácné | magánzó | Arad [Arad] | Budapest | 1920.12.23 | Erdélyi Hírek, 1921. 10. sz. | ||
| Popp Aurél | földmíves | Temestrázsa [Nincs adat] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.11.22 | Szegedre érkezett menekültek | visszautasítva | |
| Popovics Pál | MÁV felügyelő | Detta [Temes] | Budapest | 1920.07.01 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
| Popovics Lajos | rendőrkapitány | Lugos [Krassó-Szörény] | Albertirsa [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.07.05 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
| Popovics Károly | borbélysegéd | Zombor [Bács-Bodrog] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921. 12. 12-18. | 1 | Szegedre érkezett menekültek | visszautasítva |
| Popovics István | főisk. hallg | Nagyszalonta [Bihar] | Budapest | 1920.09.12 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám. | |
| Popory Antal | asztalos-segéd | Pancsova [Torontál] | Királyhida [Moson] | 1921.04.23 | 8 | Hidasnémetire érkezett menekültek | |
| Popa György | szűcs | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest | 1920.07.17 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
| Poós Pál | MÁV műszaki hivatalnok | Szabadka [Bodrog] | Szeged [Csongrád] | 1921.07.17 | Szegedre megérkezett kiutasítottak | ||
| Poór István | kalauz | Fiume [Fiume] | Szombathely [Vas] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 57.650 /919 sz. rendelvénnyel | |
| Ponyi Mária | tanuló | Rév [Bihar] | Budapest | 1920.08.25 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz. | |
| Pontelli Magda | magánzó | Nagyvárad [Bihar] | Budapest | 1920.08.25 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz. | |
| Pongrátz Zoltánné | tanár neje | Nagybánya [Szatmár] | Karácsond [Heves] | 1920.10.09 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
| Pongrátz Imre | egy. hallg | Nagybánya [Szatmár] | Budapest | 1920.08.21 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. szám | |
| Pongrád Józsefné | htb | Arad [Arad] | Szekszárd [Tolna] | 1921.11.11 | 1 | Szolnokra érkezett menekültek | |
| Pongrácz Zoltán | tanár | Nagybánya [Szatmár] | Debrecen [Hajdú] | 1920.10.03 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám | |
| Pongrácz József | kalauz | Fiume [Fiume] | Gyékényes [Somogy] | 1919.10.24 | Kimutatás a Horvátországból és az ellenség által megszállt területekről menekült és Gyékényes állomásra ideiglenesen áthelyezett személyzetről. 1919. nov. 30. | ||
| Pongrácz Jenő | fűtő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Nyíregyháza [Szabolcs] | 1921.02.20 | 5 | MOL (Z.1610, 125 dob.) | 1 vagon |
| Pongrácz Jakab | bányász | Petrozsény [Hunyad] | Felsőgalla [Komárom] | 1921.07.26 | 10 | Szolnokra megérkezett kiutasítottak | |
| Pongrácz Jakab | bányász | Petrozsény [Hunyad] | Tatabánya [Komárom] | 1921.07.21 | 4 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | |
| Pongrácz Istvánné | htb | Nagykároly [Szatmár] | Debrecen [Hajdú] | 1920.10.03 | Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám | ||
| Pongrácz Ernő | Nagyvárad [Bihar] | Püspökladány [Hajdú] | 1921.04.15 | Szabadság c. nagyváradi újság | |||
| Pongor László | igazgató | Técső [Máramaros] | Hajdúböszörmény [Hajdú] | 1920.09.12 | 8 | Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám. | |
| Pomdur András | magánzó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.04.20 | |||
| Polyák Károly | állomási munkás | Bród [Horvát-Szlavónország] | Zenta [Bács-Bodrog] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 25.082/919 sz. rendelvénnyel | |
| Polyák József | vonatfékező | Bród [Horvát-Szlavónország] | Baja [Bács-Bodrog] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 44.774/919 sz. rendelvénnyel | |
| Polyák István | vonatfékező | Bród [Horvát-Szlavónország] | Szabadka [Bács-Bodrog] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 21. 027/919 sz. rendelvénnyel | |
| Polya Ferenc | pályaflev. | Horgos [Csongrád] | Nagykőrös [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1922.03.28 | Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922). | ||
| Polya (Pólya) Lajos | kovács | Máramarossziget [Máramaros] | Budapest | 1920.10.17 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
| Polya (Pólya) Lajos | kovács | Máramarossziget [Máramaros] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1920.09.27 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám | |
| Poltikovács András | mozdonyfelvigyázó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Szikszó [Abaúj-Torna] | 1922.02.24 | MOL (Z.1610, 125 dob.) | ||
| Polszky Irma | szülésznő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest | 1921.02.04 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
| Polonyi László | MÁV kalauz | Temesvár [Temes] | Budapest | 1920.09.28 | 5 | Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám | |
| Poló Orbán | ápoló Kolozsvár | Budapest [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | Budapest | 1920.11.01 | Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz. | ||
| Pollih Malvin | szűcsmester | Ismeretlen [Beszterce-Naszód] | Budapest | 1920.07.25 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 26. szám | |
| Pollák Imre | műegy. hallg | Zenta [Bács-Bodrog] | Budapest | 1921.09.21 | Szegedre érkezett menekültek | ||
| Pollák Gizella | tanítónő | Temesvár [Temes] | Pécs [Baranya] | 1920.08.19 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
| Pollák Ernő | kisegítő díjnok | Zágráb [Zágráb] | Szombathely [Vas] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 21.836/919 sz. rendelvénnyel | |
| Pollacsek Irma | htb | Kisbelleg [Bars] | Pápa [Veszprém] | 1920.10.06 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám | |
| Pollacsek Ezsébet | htb | Temesvár [Temes] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1920.10.02 | Erdélyi Hírek, 1920. 38. szám | ||
| Politzer Sándor | kereskedő | Temesvár [Temes] | Budapest | 1920.07.01 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
| Politzer Lipót | irodakezelő | Újzsolna [Trencsén] | Ismeretlen [Ismeretlen] | Nincs dátum | Kimutatás a Bp-balparti üv-nél alkalmazott menekülekről. III/B.-III. | ||
| Polits Ernő | molnár | Temesvár [Temes] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.05.10 | Hidasnémetire érkezett menekültek | visszautasítva | |
| Polinszky Ágoston | vasúti főfelügyelő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Nyíregyháza [Szabolcs] | 1920.07.25 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
| Polgári Erzsébet | postamesternő | Vajdahunyad [Hunyad] | Szeghalom [Békés] | 1920.10.17 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
| Polgárdy János | áll. tanító | Drávafüred [Zala] | Sopron [Sopron] | 1919.12.01 | (MOL K26.-1921-XLIII-96.) | Kártérítést kérő soproni menekült | |
| Polgár Sándor | kubikus | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Mezőtúr [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.06.15 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám | |
| Polgár Ödönné | felügyelő | Vajdahunyad [Hunyad] | Budapest | 1920.10.16 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
| Polgár Ödön | bányamérnök | Vajdahunyad [Hunyad] | Budapest | 1920.11.27 | 4 | Erdélyi Hírek, 1921. 4. sz. | |
| Polgár Ödön | bányamester | Vajdahunyad [Hunyad] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.10.17 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
| Polgár Móric | főellenőr | Ismeretlen [Ismeretlen] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.06.23 | |||
| Polgár Mór | 46 é. főellenőr | Ismeretlen [Ismeretlen] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | Nincs dátum | (15-1922/53200/I.) | "B" listás menekült vasutas | |
| Polgár Mór | főellenőr | Arad [Arad] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.06.30 | Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922). | ||
| Polgár Lajosné | pénztárkezelő | Zágráb [Zágráb] | Pápa [Veszprém] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 62.256/919 sz. rendelvénnyel | |
| Polgár Lajos | állomás felvigyázó | Zágráb [Zágráb] | Pápa [Veszprém] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 62.256/919 sz. rendelvénnyel | |
| Polgár Károly és családja | műszaki ellenőr | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest (Kőbánya) | 1920.07.17 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
| Polgár Kálmán | MÁV hivatalnok | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest (Kőbánya) | 1920.07.27 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 27. szám | |
| Polgár József | raktárnok | Arad [Arad] | Mezőberény [Békés] | 1920.11.18 | 2 | Erdélyi Hírek, 1921. 2. sz. | |
| Polgár Jenő | egy. hallg | Vajdahunyad [Hunyad] | Budapest | 1920.09.06 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz. | |
| Polgár István | kocsirendező | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budafok [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.05.18 | |||
| Polgár István | vasúti őr | Ópiski [Hunyad] | Békés [Békés] | 1921.04.05 | 4 | Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám | |
| Polgár István | tanuló | Arad [Arad] | Budapest | 1920.10.22 | Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt. | ||
| Polgár Ferenc | vonatfékező | Ismeretlen [Ismeretlen] | Újdombóvár [Tolna] | 1921.03.29 | [MOL Z. 1610. 125 dob.] | vagonlakók | |
| Polgár Erzsébet | postamester | Kisjenő [Arad] | Nagykőrös [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.10.09 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | ||
| Polgár Erzsébet | postamesternő | Déva [Hunyad] | Budapest | 1920.10.06 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám | |
| Polgár | felügyelő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest | Nincs dátum | (15-1922/54368.) | "B" listás menekült vasutas | |
| Polefkovics Ottó | távirdai főfelügyelő | Liptószentmiklós [Liptó] | Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) | 1919.11.13 | 5 | Erdélyi Hírek 28. szám | |
| Polcs György | pézügyi tisztviselő | Temesvár [Temes] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.11.08 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 47. sz. | |
| Polcz Károly | előfűtő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Nyíregyháza [Szabolcs] | 1922.04.19 | MOL (Z.1610, 125 dob.) | ||
| Polcz Ferenc | fűtő | Vinkovci [Szerém] | Siklós [Baranya] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 57.546/919 sz. rendelvénnyel | |
| Polányi Lajos | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.04.23 | Békés c. gyulai újság | (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik) | ||
| Polánszky József | mozdonyvezető | Zágráb [Zágráb] | Temesvár [Temes] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | ||
| Polacsek Mária | szolgáló | Nagyvárad [Bihar] | Pozsony [Pozsony] | 1920.06.25 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám | |
| Pol Teréz | nevelőnő | Arad [Arad] | Rumburg [Csehszlovákia] | 1920.07.12 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
| Pokot Áron | cipész | Székelyudvarhely [Udvarhely] | Rákospalota [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.04.07 | 5 | Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám | |
| Poki János | gyári munkás | Székelyudvarhely [Udvarhely] | Budapest | 1921.03.22 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám | |
| Póka Aladár | mérnök | Arad [Arad] | Budapest | 1921.12.05 | 1 | Szolnokra érkezett menekültek | |
| Pojánszky Sándor | hentes | Szatmárnémeti [Szatmár] | Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) | 1920.07.03 | 1 | Erdélyi Hírek 28. szám | |
| Pohfkovics Gusztáv | posta főfelügyelő | Szentgyörgy [Pozsony] | Budapest | 1921.07.21 | Szobra megérkezett kiutasítottak | ||
| Pohárkovits J. | lakatos | Zenta [Bács-Bodrog] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.11.19 | Szegedre érkezett menekültek | visszautasítva | |
| Pogány Zsigmondné | htb | Máramarossziget [Máramaros] | Budapest | 1921.10.09 | 1 | Biharkeresztesre érkezett menekültek | |
| Pogány Vilmos | bankhivatalnok | Sepsiszentgyörgy [Háromszék] | Budapest | 1921.09.02 | 1 | Biharkeresztesre érkezett menekültek | |
| Pogány Elemér | irodakezelő | Szatmárnémeti [Szatmár] | Mátészalka [Szatmár] | 1922.08.17 | 1922. VI. 30. után menekültek | ||
| Poém Tivadar | egy. hallg | Arad [Arad] | Budapest | 1920.10.06 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám | |
| Podolszky M. | asztalos | Bród [Pozsega] | Szeged [Csongrád] | 1922.02.24 | 2 | Szegedre érkezett menekültek | |
| Podmaniczky János | földmunkás | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | Nincs dátum | A szegedi Délvidéki Liga jkv-e az 1920. május 4-én Szabadkáról kiutasított és bántalmazott egyénekről (MOL K26 – 1920 – XLI/ 994 – 7645) | ||
| Podmaniczky Albin | fűtő | Újvidék [Bács-Bodrog] | Budapest | 1921.05.02 | 9 | Hidasnémetire érkezett menekültek | |
| Podhradszky Kornél | főszolgabíró | Lugos [Krassó-Szörény] | Székesfehérvár [Fejér] | 1921.07.24 | 1 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | |
| Podhraczky Károly | főhadnagy | Lugos [Krassó-Szörény] | Budapest | 1920.08.16 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
| Poda János | kalauz | Ismeretlen [Ismeretlen] | Jászapáti [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.12.10 | MOL (Z.1610, 125 dob.) | ||
| Pocsay Pál | vonatfékező | Ismeretlen [Ismeretlen] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.10.16 | |||
| Pocsai Ferenc | fékező | Arad [Arad] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.08.13 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
| Pócs Károly | gyárimunkás | Zombor [Bács-Bodrog] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.08.27 | Szegedre érkezett menekültek | visszautasítva | |
| Pletter Pálné | magánzó | Perjámos [Torontál] | Budapest | 1920.11.29 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 7. sz. | |
| Plette Péterné | htb | Perjámos [Torontál] | Budapest | 1920.12.20 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz. | |
| Pletikoszits M.-né | csendőr tiszthelyettes neje | Tarnó [Turóc] | Szeged [Csongrád] | 1921.04.16 | Hidasnémetire érkezett menekültek | ||
| Plesz József | cipész | Gyarmat [Nincs adat] | Budapest | 1920.07.01 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
| Plesia György | kocsirendező | Zágráb [Zágráb] | Gyulafehérvár [Alsó-Fehér] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 9884 sz. rendelv-el | |
| Planer József | hentes | Szatmárnémeti [Szatmár] | Kiskunhalas [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.10.07 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
| Plander György | napibéres vonatfékező | Varasd [Varasd] | Zalaegerszeg [Zala] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 9882 sz. rendelv-el | |
| Plachy Lajos | pénzügyi biztos családja | Lőcse [Szepes] | Veszprém [Veszprém] | 1919.10.11 | Szepesi Lapok c. iglói újság | ||
| Plachy Lajos | biztos | Lőcse [Szepes] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1919.03.14 | Szepesi Lapok c. iglói újság | ||
| Pivecz Márta | htb | Temesvár [Temes] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.07.22 | 4 | Szolnokra megérkezett kiutasítottak | |
| Pittner Vilmos | főaknász | Petrozsény [Hunyad] | Nagymányok [Tolna] | 1921.08.14 | 3 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | |
| Pittner István | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.06.01 | Békés c. gyulai újság | (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik) | ||
| Piti István | pályaőr | Vinga [Temes] | Martfű [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.11.05 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz. | |
| Pistai István | táblabíró | Székelykeresztúr [Udvarhely] | Budapest | 1921.05.05 | 5 | Hidasnémetire érkezett menekültek | |
| Piskorán Vaszilie | munkás | Ismeretlen [Ismeretlen] | Bécs [Ausztria] | 1920.10.11 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
| Pisicza Ferenc | tanuló | Temesvár [Temes] | Budapest | 1920.09.06 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz. | |
| Pisák Bálint | hivatalszolga | Arad [Arad] | Nagyvisnyó [Gömör és Kis-Hont] | 1921.03.10 | 4 | Erdélyi Hírek, 1921. 15. szám | |
| Pirschinger Ilona | magánzó | Resicabánya [Krassó-Szörény] | Budapest | 1920.08.16 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
| Pirity Lajos | állomás felvigyázó jelölt | Zágráb [Zágráb] | Arad [Arad] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 20.480/919. sz. rendelvénnyel | |
| Piribek (Pribék) Márton | vasúti málházó | Ópálos [Arad] | Budapest | 1921.04.05 | 2 | Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám | |
| Piribek (Pribék) Márton | állomási málházó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Kisterenye [Nógrád] | 1921.03.01 | |||
| Piri Kálmán | kereskedő | Kolozsvár [Kolozs] | Pécs [Baranya] | 1920.07.16 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
| Pirer Mihály | kalauz | Újzsolna [Trencsén] | Hatvan [Heves] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 36.350/919 sz. rendelvénnyel | |
| Pintye Tódor | munkás | Arad [Arad] | Makó [Csanád] | 1920.10.06 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám | |
| Pinterovics Leona | Zombor [Bács-Bodrog] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1920. 5. 12-13 | (MOL K26-XLI-4209.) | kiutasított köztisztviselő | ||
| Pinterics József | vonatfékező | Zágráb [Zágráb] | Szombathely [Vas] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 25.056/919 sz. rendelvénnyel | |
| Pintér Sándor | váltókezelő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Hegyeshalom [Moson] | 1922.04.10 | |||
| Pintér Sándor | pénzügyi szemlész | Arad [Arad] | Budapest | 1920.08.10 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám | |
| Pintér Róza | Gátalja | Gátalja [Temes] | Budapest | 1920.06.19 | Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám | ||
| Pintér Mária | varrónő | Ópiski [Hunyad] | Újpest [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.07.05 | 2 | Szolnokra megérkezett kiutasítottak | |
| Pintér László | Nagyszeben [Szeben] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1923 | Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki | |||
| Pintér Lajos | vasúti szolga | Arad [Arad] | Nagylapos [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.10.06 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám | |
| Pintér Lajos | pénzügyi szemlész | Déva [Hunyad] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.09.12 | 6 | Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám. | |
| Pintér József | főkalauz | Érsekújvár [Nyitra] | Ismeretlen [Ismeretlen] | Nincs dátum | 4 gyerek | Kimutatás a Bp-balparti üv-nél alkalmazott menekülekről. III/B.-III. | |
| Pintér József | főellenőr | Belovár [Belovár-Körös] | Pécs [Baranya] | 1918.12.27 | Heti jelentés (1919. jan. 4.) a délvidéki menekült vasutasokról, Pécs | ||
| Pintér János | v.fék | Karlovac [Zágráb] | Gyékényes [Somogy] | 1918.11.18 | Kimutatás a Horvátországból és az ellenség által megszállt területekről menekült és Gyékényes állomásra ideiglenesen áthelyezett személyzetről. 1919. nov. 30. | ||
| Pintér János | Szászapátfalva [Nagy-Küküllő] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1923 | Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki | |||
| Pintér János | raktárnok | Zágráb [Zágráb] | Marcali [Somogy] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 67.230/919 sz. rendelvénnyel | |
| Pintér István | pályaőr | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest | Nincs dátum | (15-1922/54370.) | "B" listás menekült vasutas | |
| Pintér István | v.fék | Zágráb [Zágráb] | Gyékényes [Somogy] | 1918.11.21 | Kimutatás a Horvátországból és az ellenség által megszállt területekről menekült és Gyékényes állomásra ideiglenesen áthelyezett személyzetről. 1919. nov. 30. | ||
| Pintér Gyula | királyi főmérnök | Máramarossziget [Máramaros] | Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.03.29 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám | |
| Pintér Gyula | vasutas | Máramarossziget [Máramaros] | Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.03.22 | Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám | ||
| Pintér Gizella | óvónő | Nagyszeben [Szeben] | Veszprém [Veszprém] | 1920.07.25 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 26. szám | |
| Pintér Gábor | tanfelügyelő | Brassó [Brassó] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1920.04.05 | 4 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | |
| Pintér Ferenc | II. o. altiszt | Selyp [Nógrád] | Budapest (Kőbánya) | 1923.06.10 | 2 | 1 vagon | |
| Pintér Ferenc | állomási málházó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Selyp [Nógrád] | 1921.08.08 | |||
| Pintér Ferenc | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.04.23 | Békés c. gyulai újság | (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik) | ||
| Pintér Ferenc | mozdonyvezető | Bród [Horvát-Szlavónország] | Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 57.546/919 sz. rendelvénnyel | |
| Pintér Erzsébet | Gátalja | Gátalja [Temes] | Budapest | 1920.06.19 | Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám | ||
| Pintér Árpádné | magánzó | Torda [Torda-Aranyos] | Kaposvár [Somogy] | 1921.04.07 | 3 | Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám | |
| Pintér András | vonatfékező | Ismeretlen [Ismeretlen] | Kétegyháza [Békés] | 1921 | helyszűke miatt Békéscsaba állomásról eldirgáltattak | ||
| Pinkovich J.-né | magánzó | Temesvár [Temes] | Budapest | 1920.10.17 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
| Pinkert István | vasúti alkalmazott | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest | 1921.02.04 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
| Pinkert Ferenc | tisztviselő | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest (Kőbánya) | 1921.12.21 | 3 | Szolnokra érkezett menekültek | |
| Pilly Péter | főszámvevő | Lőcse [Szepes] | Szécsény [Nógrád] | 1921.02.19 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 17. szám | |
| Piltsán Ferdinánd | fémöntő | Csernovic [Galícia] | Budapest | 1920.08.25 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz. | |
| Pilis Géza | gazdasági felügyelő | Máramarossziget [Máramaros] | Nyíregyháza [Szabolcs] | 1920.10.03 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám | |
| Pikáli Mihály | kocsirendező | Ismeretlen [Ismeretlen] | Mosonmagyaróvár [Moson] | 1921.10.07 | |||
| Pierre Mátyás | mozdonyvezető | Zágráb [Zágráb] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 8719/919. sz. rendelv | |
| Pichler Anna | pénztár kezelőnő | Sinj [Horvát-Szlavónia] | Pécs [Baranya] | 1918.10.30 | Heti jelentés (1919.febr. 1.) a délvidéki menekült vasutasokról, Pécs | ||
| Pibránszki György | bányász | Petrozsény [Hunyad] | Tatabánya [Komárom] | 1921.07.21 | 3 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | |
| Piacsek Rezső | tollnok | Belényes [Bihar] | Budapest | 1921.12.05 | 2 | Szolnokra érkezett menekültek | |
| Piacsek Rezső | tanfelügyelő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1921.11.26 | |||
| Pfléger János | MÁV lakatos | Ópiski [Hunyad] | Szombathely [Vas] | 1921.04.07 | 2 | Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám | |
| Pfeifer Antal | őrnagy | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1920.06.18 | 5 | Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám | |
| Pfeffer Imre | MÁV ellenőr | Gátalja [Temes] | Cegléd [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.07.22 | 2 | Szolnokra megérkezett kiutasítottak | |
| Pezskó János | építész | Szatmárnémeti [Szatmár] | Monor [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.06.23 | 5 | Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám | |
| Pézt Zoltán | ügyvéd | Nagykároly [Szatmár] | Budapest | 1920.10.02 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 38. szám | |
| Peyer Miklós | jegyző | Temesvajkóc [Temes] | Nagykanizsa [Zala] | 1921.04.16 | 3 | Hidasnémetire érkezett menekültek | |
| Petz György | állomás felvigyázó | Szabadka [Bodrog] | Bácsbokod [Bács-Bodrog] | 1922.07.19 | 1 gyerek | 1922. VI. 30. után menekültek | |
| Petten Ödön | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | Nincs dátum | Menekültek segélyezése X. napló 1930. I. 15. – 1930. V. 19.-ig | |||
| Petrus Pál | bányász | Petrozsény [Hunyad] | Tatabánya [Komárom] | 1921.07.21 | 2 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | |
| Petrumarka Péterné | htb | Arad [Arad] | Pomáz [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.12.20 | 3 | Szolnokra érkezett menekültek | |
| Petruka Frigyes | borbély | Dés [Szolnok-Doboka] | Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) | 1920.06.22 | 1 | Erdélyi Hírek 28. szám | |
| Petrovics Mihály | géplakatos-segéd | Nagykikinda [Torontál] | Budapest | 1921.12.05 | Szegedre érkezett menekültek | ||
| Petrovics Lajos | törvényszéki elnök | Máramarossziget [Máramaros] | Budapest | 1920.11.24 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz. | |
| Petrovica Ferenc | állomási málházó | Lamacs [Pozsony] | Ercsi [Fejér] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 50.509/919 sz. rendelvénnyel | |
| Petrovai Gyula | egy. hallg | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest | 1921.03.29 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
| Petrof Jenő | lakatos | Lugos [Krassó-Szörény] | Budapest | 1921.07.04 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | ||
| Petróczy Jánosné | htb | Léva [Bars] | Budapest | 1921.12.26 | Szobra érkezett menekültek | ||
| Petrobits Ferenc és felesége | fogalmazó | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1919.04.01 | MÁV Levéltár, Naplószerű feljegyzések, Miskolci üzletvezetőség távirata | A kiutasítottak kézipodgyászon kívül csak egy nagy koffert vihettek magukkal | |
| Petró István | vasutas | Nagyszeben [Szeben] | Lökösháza [Arad] | 1920.10.22 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt. | |
| Petró Elekné | htb | Gömörpanyit [Gömör és Kis-Hont] | Szeged [Csongrád] | 1921.12.07 | 2 | Szegedre érkezett menekültek | |
| Petrilla Istvánné és családja | óvónő | Lőcse [Szepes] | Budafok [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1919.10.11 | Szepesi Lapok c. iglói újság | ||
| Petrik József | lakatos | Lugos [Krassó-Szörény] | Budapest | 1920.08.16 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
| Petrik Ilona | tanárnő | Lőcse [Szepes] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1919.09.12 | Szepesi Lapok c. iglói újság | ||
| Petrik Ferenc | vonatfékező | Szabadka [Bodrog] | Érd [Fejér] | 1922.07.11 | 1 gyerek | 1922. VI. 30. után menekültek | |
| Petrics Gyula | állomásfelügyelő | Stájerlakanina [Krassó-Szörény] | Szekszárd [Tolna] | 1920.12.27 | 5 | Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz. | |
| Petrich Kálmán | vonatfékező | Szabadka [Bodrog] | Szeged [Csongrád] | 1922.02.13 | 2 | Szegedre érkezett menekültek | |
| Petrich Gusztáv | állami tanító | Nagykirva [Máramaros] | Debrecen [Hajdú] | 1920.10.09 | 5 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
| Petri Károlyné | htb | Temesvár [Temes] | Budapest | 1920.12.27 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz. | |
| Petri József | vasutas | Bánhida [Komárom] | Szeged [Csongrád] | 1920.12.22 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz. | |
| Petress József | Kolozsvár [Kolozs] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1923 | Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki | |||
| Petrényi András | kalauz | Újzsolna [Trencsén] | Cegléd [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 44.602/919 sz. rend | |
| Petrekanics Antal | kovács-segéd | Szabadka [Bodrog] | Bácsalmás [Bács-Bodrog] | 1922.02.21 | Szegedre érkezett menekültek | ||
| Petre Gyula | vasutas | Stájerlakanina [Krassó-Szörény] | Szekszárd [Tolna] | 1920.12.23 | Erdélyi Hírek, 1921. 10. sz. | ||
| Petrassovich Eleonoróra | tanuló | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest | 1920.12.04 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
| Petrás Zoltán | díjnok | Zágráb [Zágráb] | Debrecen [Hajdú] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 23.321/919 sz. rendelvénnyel | |
| Petrás Lajos | vasúti szolga | Arad [Arad] | Békés [Békés] | 1920.10.06 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám | |
| Petrás István IV. | hivatalszolga | Szabadka [Bodrog] | Esztergom [Esztergom] | 1922.07.21 | 1922. VI. 30. után menekültek | ||
| Petrányi László | egy. hallg | Arad [Arad] | Budapest | 1920.06.19 | Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám | ||
| Petrányi Irma | egy. hallg | Arad [Arad] | Budapest | 1920.06.19 | Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám | ||
| Petőfi Rezső | kalauz | Ismeretlen [Ismeretlen] | Mezőtúr [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921 | helyszűke miatt Békéscsaba állomásról eldirgáltattak | ||
| Petőfi Lajos | ny. pályaőr | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1923.06.23 | Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.) | ||
| Pető Sándor | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | Nincs dátum | Menekültek segélyezése IX. napló 1929. X. 21. – 1930. V. 31.-ig | |||
| Pető Péter | kapuőr | Vinkovci [Szerém] | Dárda [Baranya] | 1918.11.07 | Heti jelentés (1919.febr. 8.) a délvidéki menekült vasutasokról, Pécs | ||
| Pető Margit | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1920.06.01-15 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | |||
| Pető József | pályaőr | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest | Nincs dátum | (15-1922/54370.) | "B" listás menekült vasutas | |
| Pető József | pályaőr | Ismeretlen [Ismeretlen] | Mosonmagyaróvár [Moson] | 1921.11.14 | |||
| Pető István | vasutas | Ópiski [Hunyad] | Boldogháza [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.06.15 | Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám | ||
| Pető Gyula | főmozdonyvezető | Ismeretlen [Ismeretlen] | Pécs [Baranya] | 1919.02.16 | [MOL Z. 1610. 125 dob.] | ||
| Pető Benjamin | lakatos | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Jászberény [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.07.24 | 3 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | |
| Pető Antal | kocsirendező | Vinkovci [Szerém] | Pécs [Baranya] | 1918.11.15 | Horvát-Szlavóniából menekült vasutasok | (18-1919/8472.) | |
| Pető András | magánzó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.06.17 | |||
| Petneházy Boldizsár és családja | járásbíró | Lőcse [Szepes] | Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1919.10.11 | Szepesi Lapok c. iglói újság | ||
| Petkovics Béláné | állomás felvigyázó neje | Arad [Arad] | Budapest | 1920.07.12 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
| Petkovics Béla | erdélyi rendőrfelügyelő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1920.09.14 | Pesti Napló | ||
| Petkovics Béla | tisztviselő | Arad [Arad] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1920.04.24 | 3 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | |
| Peti József | vonatfékező | Zágráb [Zágráb] | Gyékényes [Somogy] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 25.056/919 sz. rendelvénnyel | |
| Peti Erzsébet | kocsitisztító | Zágráb [Zágráb] | Keszthely [Zala] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 50.489/919 sz. rendelvénnyel | |
| Pethő Péter | vonatfékező | Szabadka [Bodrog] | Szeged [Csongrád] | 1920.09.01 | (20-1920/20933.) | ||
| Pethő Károly | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.07.27 | Békés c. gyulai újság | (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik) | ||
| Pethő József | MÁV lakatos | Szenc [Pozsony] | Rákospalota [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.12.18 | 2 | Szobra érkezett menekültek | |
| Pethő András | MÁV kiadóőr | Mokrin [Torontál] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1922.01.30 | Szegedre érkezett menekültek | visszautasítva | |
| Pethő András | főkalauz | Máramarossziget [Máramaros] | Debrecen [Hajdú] | 1921.03.22 | 3 | Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám | |
| Pethő (Pető) Miklós | rendőr | Kolozsvár [Kolozs] | Budafok [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.03.10 | 2 | Erdélyi Hírek, 1921. 15. szám | |
| Pethő (Pető) Miklós | rendőr | Kolozsvár [Kolozs] | Budafok [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.03.08 | 3 | Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám | |
| Pétery Imre | vonatfékező | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest | Nincs dátum | (15-1922/54370.) | "B" listás menekült vasutas | |
| Pétervári György | vonatfékező | Érsekújvár [Nyitra] | Ismeretlen [Ismeretlen] | Nincs dátum | 8 gyerek | Kimutatás a Bp-balparti üv-nél alkalmazott menekülekről. III/B.-III. | |
| Péternek Ede | alezredes | Temesvár [Temes] | Budapest | 1921.05.20-31. | 3 | Szolnokra érkezett menekültek | |
| Péteri Liprika | tanítónő | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1920.07.16 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
| Péteri Imre | mb. fék. | Érsekújvár [Nyitra] | Budapest (Ferencváros) | 1922.04.20 | Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922). | ||
| Péterfy Tibor | tanuló | Marosludas [Torda-Aranyos] | Szeged [Csongrád] | 1920.11.09 | Erdélyi Hírek, 1921. 1. sz. | ||
| Péterfy József | római katolikus lelkész | Petrozsény [Hunyad] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.02.19 | Erdélyi Hírek, 1921. 17. szám | ||
| Péterfi József | főkalauz | Ismeretlen [Ismeretlen] | Kaposvár [Somogy] | 1921.05.31 | [MOL Z. 1610. 125 dob.] | ||
| Péterfi Helén | tanítónő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Debrecen [Hajdú] | 1920.07.17 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
| Péterfi Dezsőné és családja | Ismeretlen [Ismeretlen] | Eger [Heves] | 1920.07.17 | Ellenzék c. kolozsvári újság | |||
| Péterfi (Péterfy) István | vonatfékező | Ismeretlen [Ismeretlen] | Dunakeszi [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.04.08 | |||
| Péterfi (Péterfy) István | vonatfékező | Ismeretlen [Ismeretlen] | Újkígyós [Békés] | 1921 | helyszűke miatt Békéscsaba állomásról eldirgáltattak | ||
| Péterffy Gyula | iskolaigazgató | Olthévíz [Nagy-Küküllő] | Kispest [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.09.06 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz. | |
| Péter Sándor | főjegyző | Lugos [Krassó-Szörény] | Budapest | 1920.12.23 | 7 | Erdélyi Hírek, 1921. 10. sz. | |
| Péter Róza | Székelyudvarhely [Udvarhely] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1920.06.01-15 | 2 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | ||
| Péter Ludmilla | nevelőnő | Zalatna [Alsó-Fehér] | Aarch [Nincs adat] | 1920.08.10 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám | |
| Péter Lajosné | htb | Sepsiszentgyörgy [Háromszék] | Újszász [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.07.22 | 4 | Szolnokra megérkezett kiutasítottak | |
| Péter József és felesége | vonatfékező | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1919.04.01 | leányával | MÁV Levéltár, Naplószerű feljegyzések, Miskolci üzletvezetőség távirata | A kiutasítottak kézipodgyászon kívül csak egy nagy koffert vihettek magukkal |
| Péter József | kalauz | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Békéscsaba [Békés] | 1920.10.09 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
| Péter Jenő | vármegyei díjnok | Ismeretlen [Bereg] | Ismeretlen [Ismeretlen] | Nincs dátum | Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.) | ||
| Péter Jánosné | htb. | Gyulafehérvár [Alsó-Fehér] | Cegléd [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.12.21 | 2 | Szolnokra érkezett menekültek | |
| Péter János | rendőr | Temesvár [Temes] | Békéscsaba [Békés] | 1921.07.18 | 5 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | |
| Péter János | kereskedő | Székelykeresztúr [Udvarhely] | Rákoskeresztúr [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.08.10 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám | |
| Péter János | mozdonyvezető | Ismeretlen [Ismeretlen] | Újdombóvár [Tolna] | 1920.05.24 | [MOL Z. 1610. 125 dob.] | vagonlakók | |
| Péter István | pincér | Kolozsvár [Kolozs] | Szeged [Csongrád] | 1920.11.05 | Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz. | ||
| Peter István | bányatisztviselő | Petrozsény [Hunyad] | Budapest | 1920.08.25 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz. | |
| Péter Benedek | hivatalnok | Temesvár [Temes] | Karcag [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.07.01 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
| Péter Antalné | határrendőr neje | Brassó [Brassó] | Budapest (Keleti pályaudvar) | 1920.05.14 | 7 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | |
| Petendi Miklós | főisk. hallg | Nagybecskerek [Torontál] | Budapest | 1921.04.23 | Hidasnémetire érkezett menekültek | ||
| Pete József | géplakatos | Bihardiószeg [Bihar] | Budapest | 1921.05.10 | Hidasnémetire érkezett menekültek | ||
| Peták Mihályné | htb | Érsekújvár [Nyitra] | Budapest | 1921.10.01 | 3 | Szobra érkezett menekültek | |
| Peszkan Sándor | törvényszéki bíró | Máramarossziget [Máramaros] | Budapest | 1920.11.09 | 5 | Erdélyi Hírek, 1921. 1. sz. | |
| Peszeki József | kalauz | Újzsolna [Trencsén] | Cegléd [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 36.350/919 sz. rendelvénnyel | |
| Pestyán I. | csendőr | Gyulafehérvár [Alsó-Fehér] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1920.06.02 | 1 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | |
| Pesti Tihamér | MÁV felügyelő | Vajdahunyad [Hunyad] | Tápiószecső [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.11.27 | 3 | Erdélyi Hírek, 1921. 4. sz. | |
| Pesti Tihamér | MÁV felügyelő | Vajdahunyad [Hunyad] | Tápiószecső [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.10.19 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt. | |
| Pesti Tihamér | vasutas | Vajdahunyad [Hunyad] | Budapest | 1920.10.16 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
| Pesti Benjamin | posta műszaki ellenőr | Arad [Arad] | Kispest [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.08.21 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. szám | |
| Pesthy Béla | állomás elöljáró | Zágráb [Zágráb] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 48.692/919 sz. rendelvénnyel | |
| Péselt Aladár | kereskedő | Máramarossziget [Máramaros] | Budapest | 1920.08.16 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
| Perzsa Mária | htb | Ismeretlen [Ismeretlen] | Győr [Győr] | 1921.04.07 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
| Perschnerer Zsófia | nevelőnő | Kolozsvár [Kolozs] | Bécs [Ausztria] | 1920.09.06 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz. | |
| Persay | alispán | Újvidék [Bács-Bodrog] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1920.10.27 | Magyarország | ||
| Persánszky Mihály | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.07.16 | Békés c. gyulai újság | (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik) | ||
| Persa Éva | htb | Lugos [Krassó-Szörény] | Budapest | 1920.08.19 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
| Perontka Emil | tanár | Arad [Arad] | Újpest [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.08.13 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
| Pernyi Miklós | hivatalnok | Ismeretlen [Ismeretlen] | Veszprém [Veszprém] | 1920.07.17 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
| Pernyész András | rendőr őrmester | Kendetelep [Temes] | Nagykőrös [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.08.25 | 7 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz. | |
| Perne (Pernó/Terné) Leó | százados | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Budapest | 1920.11.27 | 2 | Erdélyi Hírek, 1921. 4. sz. | |
| Perne (Pernó/Terné) Leó | százados | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.10.17 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
| Perne (Pernó/Terné) Leó | százados | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Budapest | 1920.10.16 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
| Perlaky István | hivatalnok | Pozsony [Pozsony] | Budapest | 1921.12.18 | Szobra érkezett menekültek | ||
| Perlaki Lajos | Érsekújvár [Nyitra] | Ismeretlen [Ismeretlen] | Nincs dátum | Kimutatás a Bp-balparti üv-nél alkalmazott menekülekről. III/B.-III. | |||
| Perjesi Mihály | törvényszéki elnök | Zilah [Szilágy] | Miskolc [Borsod] | 1921.07.26 | 1 | Szolnokra megérkezett kiutasítottak | |
| Perjan János | vonatfékező | Fiume [Fiume] | Budapest (Ferencváros) | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 7086/919 sz. rendelvénnyel | |
| Perint Márton | kereskedősegéd | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1920.11.01 | Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz. | ||
| Perge József | pályaőr | Sátoraljaújhely [Zemplén] | Füzesabony [Heves] | 1919.07.04 | Felvidékről menekült vasutasok | ||
| Perepatics János | főraktárnok | Pinkafő [Vas] | Celldömölk [Vas] | 1922.03.15 | Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922). | ||
| Perepatics János | főrkatárnok | Ismeretlen [Ismeretlen] | Celldömölk [Vas] | 1922.03.13 | MOL (Z.1610, 125 dob.) | ||
| Perényi Lajos | százados | Kassa [Abaúj-Torna] | Soroksár [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.12.14 | 3 | Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz. | |
| Perényi Kálmán | irodaigazgató | Brassó [Brassó] | Csepel [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.12.20 | 3 | Szolnokra érkezett menekültek | |
| Perényi Gábor | tanuló | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest | 1920.10.11 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
| Peremi Miklós | adóhivatali tiszthelyettes | Kolozsvár [Kolozs] | Tolmács [Nógrád] | 1920.07.28 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám | |
| Peregi Richard | gépész segéd | Horgos [Csongrád] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.11.04 | Szegedre érkezett menekültek | visszautasítva | |
| Perecskesi József | hivatalszolga | Szigetkamara [Máramaros] | Budapest | 1921.04.26 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám | |
| Pércsy Mária | Nagyvárad [Bihar] | Földes [Csanád] | 1921.04.15 | Szabadság c. nagyváradi újság | |||
| Perczel István | tűzőr | Fiume [Fiume] | Budapest (Keleti pályaudvar) | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 16.830/919 sz. rendelvénnyel | |
| Pepeg Mihály | főszámvevő | Abrudbánya [Alsó-Fehér] | Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.09.28 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám | |
| Pepa András | napszámos | Gnézda [Szepes] | Békéscsaba [Békés] | 1920.09.28 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám | |
| Pénzess Károly | rendőr | Nagyvárad [Bihar] | Püspökladány [Hajdú] | 1921.04.27 | Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám | ||
| Pénzes Mihályné | kat. hivatalnok | Nagykároly [Szatmár] | Budapest | 1920.06.23 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám | |
| Pénzes János | raktári felügyelő | Detta [Temes] | Budapest | 1920.07.01 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
| Pénzes István | tisztelendő | Szatmárnémeti [Szatmár] | Budapest | 1920.08.21 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. szám | |
| Pénz Gyula | mozdonyvezető | Ismeretlen [Ismeretlen] | Gödöllő [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.04.17 | |||
| Pentet Aladár | vak | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1920.06.01-15 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | ||
| Péntek Lajos | szemlész | Csíkszereda [Csík] | Nagybecskerek [Torontál] | 1921.07.05 | 2 | Szolnokra megérkezett kiutasítottak | |
| Péntek Lajos | raktárnok | Zágráb [Zágráb] | Pécs [Baranya] | 1919.01.29 | 2 gyermek | Heti jelentés (1919.febr. 1.) a délvidéki menekült vasutasokról, Pécs | |
| Péntek János | irodakezelő | Zágráb [Zágráb] | Budapest | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 397.869/919 sz. rendelvénnyel | |
| Péntek Gyula | adótárnok | Ungvár [Ung] | Ismeretlen [Ismeretlen] | Nincs dátum | Rákóczi Szövetség által menekítésre ajánlott felvidéki személyek. (1921. december 3.) | ||
| Penka Antal és családja | házbirtokos | Ismeretlen [Ismeretlen] | Szőreg [Torontál] | 1921.03.29 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
| Penczik Dezső | ellenőr | Arad [Arad] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.11.18 | 5 | Erdélyi Hírek, 1921. 2. sz. | |
| Pemed Géza | tanuló | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1920.05.22 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | ||
| Pelyhe Péter | MÁV váltókezelő | Nemeshalmágy [Nincs adat] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.09.21 | 5 | Szegedre érkezett menekültek | visszautasítva |
| Pelyerity András | altiszt | Zombor [Bács-Bodrog] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1920. 5. 12-13 | (MOL K26-XLI-4209.) | kiutasított köztisztviselő | |
| Pelz Árpád | műegy. hallg | Resicabánya [Krassó-Szörény] | Budapest | 1920.06.25 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám | |
| Pelók Mihály | főisk. hallg | Nagyszalonta [Bihar] | Budapest | 1920.09.12 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám. | |
| Peller József | kereskedő | Arad [Arad] | Nagytétény [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.10.09 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | ||
| Pelikán Valter | egy. hallg | Temesvár [Temes] | Graz [Ausztria] | 1920.10.22 | Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt. | ||
| Pelhe Péter | MÁV kezelő | Nemeshalom [Nincs adat] | Törökszentmiklós [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.11.15 | 5 | Szegedre érkezett menekültek | |
| Pékó Bálint | pénzügyőr | Lugos [Krassó-Szörény] | Albertirsa [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.09.28 | 6 | Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám | |
| Pekár Vilmos | malomszerelő | Nyitra [Nyitra] | Budapest | 1921.04.09 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám | |
| Pekán Mihály | váltókezelő | Lid [Nincs adat] | Gombos [Bács-Bodrog] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 25.082/919 sz. rendelvénnyel | |
| Pék János | gépész | Resicabánya [Krassó-Szörény] | Győr [Győr] | 1921.03.10 | Erdélyi Hírek, 1921. 15. szám | ||
| Pék János | hivatalnok | Karlovac [Zágráb] | Gyula [Békés] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 26.214/919 sz. rendelvénnyel | |
| Pék Ilona | htb | Diósad [Szilágy] | Sopron [Sopron] | 1920.09.12 | Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám. | ||
| Pék Gáspár | mozgóőr | Kardó [Bihar] | Püspökladány [Hajdú] | 1921.04.18 | 3 | Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám | |
| Peizner Endre | technikus | Székelyudvarhely [Udvarhely] | Budapest | 1920.10.22 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt. | |
| Peiszner Endre | műegy. hallg | Nagykároly [Szatmár] | Budapest | 1920.10.17 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
| Pécsy József | magánzó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Biharkeresztes [Bihar] | 1921.02.18 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
| Pecskál (Pecskan/Pecskán) Lajos | pék | Arad [Arad] | Trieszt [Olaszország] | 1920.11.09 | 3 | Erdélyi Hírek, 1921. 1. sz. | |
| Pecskál (Pecskan/Pecskán) Lajos | pék | Arad [Arad] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.10.27 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 45. szám, folytatás | |
| Pecskál (Pecskan/Pecskán) Lajos | pék | Arad [Arad] | Trieszt [Olaszország] | 1920.10.24 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 44. szám | |
| Pecsics (Percs) Nándor | MÁV ellenőr | Temesvár [Temes] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.12.27 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz. | |
| Pecsics (Percs) Nándor | MÁV felügyelő | Temesvár [Temes] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1920.05.12 | 3 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | |
| Pécsi László | egy. hallg | Nagyenyed [Fehér] | Szeged [Csongrád] | 1921.09.29 | Szegedre érkezett menekültek | ||
| Pécsi József | kocsirend | Fiume [Fiume] | Gyékényes [Somogy] | 1919.09.18 | Kimutatás a Horvátországból és az ellenség által megszállt területekről menekült és Gyékényes állomásra ideiglenesen áthelyezett személyzetről. 1919. nov. 30. | ||
| Pécsi György | vonatfékező | Zágráb [Zágráb] | Pécs [Baranya] | 1919.01.30 | Heti jelentés (1919.febr. 1.) a délvidéki menekült vasutasokról, Pécs | gyermektelen | |
| Pécsi György | vonatfékező | Zágráb [Zágráb] | Pécs [Baranya] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 9881 sz. rendelv-el | |
| Pecsét József | kisegítő fékező | Zágráb [Zágráb] | Gyékényes [Somogy] | 1918.11.16 | Kimutatás a Horvátországból és az ellenség által megszállt területekről menekült és Gyékényes állomásra ideiglenesen áthelyezett személyzetről. 1919. nov. 30. | ||
| Pecsét István | kalauz | Zágráb [Zágráb] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 48.692/919 sz. rendelvénnyel | |
| Pecsét (Pecsit) András | hivatalszolga | Zágráb [Zágráb] | Csurgó [Somogy] | Nincs dátum | Heti jelentés (1919.febr. 8.) a délvidéki menekült vasutasokról, Pécs | ||
| Pecsét (Pecsit) András | hivatalszolga | Zágráb [Zágráb] | Csurgó [Somogy] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 13.254/919 sz | |
| Pecsenye Jenő | százados | Arad [Arad] | Budapest | 1920.12.27 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz. | |
| Pecsenye Jenő | százados | Arad [Arad] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.10.06 | Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám | ||
| Pecsenye Imréné | htb | Arad [Arad] | Budapest | 1920.10.06 | Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám | ||
| Pécs György | vonatfékező | Zágráb [Zágráb] | Pécs [Baranya] | 1919.04.02 | Horvát-Szlavóniából menekült vasutasok | (18-1919/8472.) | |
| Pecznik Rezső | posta ellenőr | Arad [Arad] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.12.27 | 5 | Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz. | |
| Pecznik János | vonatfékező | Szabadka [Bodrog] | Kiskőrös [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1922.08.09 | 1922. VI. 30. után menekültek | ||
| Péczely Eleonóra | Nagyvárad [Bihar] | Nagyléta-Vértes [Bihar] | 1921.06.24 | Szabadság c. nagyváradi újság | |||
| Peck Vencel | kocsirendező | Bród [Horvát-Szlavónország] | Buziásfürdő [Temes] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | ||
| Péchy Kálmán | állomás elöljáró | Ógyalla [Komárom] | Ismeretlen [Ismeretlen] | Nincs dátum | 2 gyerek | Kimutatás a Bp-balparti üv-nél alkalmazott menekülekről. III/B.-III. | |
| Pechtmann József | festőművész | Arad [Arad] | München [Németország] | 1920.07.12 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
| Pecely Pál | ellenőr | Liptószentmiklós [Liptó] | Nagytétény [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.02.19 | 2 | Erdélyi Hírek, 1921. 17. szám | |
| Pázsint Ödön | egy. hallg | Torda [Torda-Aranyos] | Budapest | 1920.09.28 | Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám | ||
| Pazsi Imre | pályafelvigyázó | Szabadka [Bodrog] | Madaras [Bács-Bodrog] | 1922.07.01 | 2 gyerek | 1922. VI. 30. után menekültek | |
| Pazza József | vonatfékező | Novska [Pozsega] | Gyékényes [Somogy] | 1919.01.17 | Heti jelentés (1919.febr. 1.) a délvidéki menekült vasutasokról, Pécs | ||
| Paztos István | Arad [Arad] | Kisújszállás [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.11.18 | 7 | Erdélyi Hírek, 1921. 2. sz. | ||
| Payer Antal | állami pénzügyi főtanácsos | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Jászberény [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.12.21 | 3 | Szolnokra érkezett menekültek | |
| Pavlasz Gyula | őrnagy | Eperjes [Sáros] | Cinkota [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.04.16 | 6 | Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám | |
| Pavlás Róza | óvónő | Mateicz [Nincs adat] | Hatvan [Heves] | 1921.12.22 | Szegedre érkezett menekültek | ||
| Pávián Erzsébet | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1920.12.15 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz. | ||
| Pavelka Albert | járásbíró | Brassó [Brassó] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1920.04.05 | 1 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | |
| Páva Vendel | napidíjas mozdonyfűtő | Zágráb [Zágráb] | Budapest (Ferencváros) | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 8719/919. sz. rendelv | |
| Páva József | bíró | Brassó [Brassó] | Budapest (Keleti pályaudvar) | 1920.05.14 | 3 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | |
| Paura József | vonatfékező | Novska [Pozsega] | Gyékényes [Somogy] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 26.213/919 sz. rendelvénnyel | |
| Paulovics József | géplakatos | Zágráb [Zágráb] | Miskolc [Borsod] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 8719/919. sz. rendelv | |
| Paulics Pálné | főellenőr neje | Máramarossziget [Máramaros] | Bécs [Ausztria] | 1920.08.16 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
| Paul Károly | egy. hallg. | Bácsfeketehegy [Bács-Bodrog] | Budapest | 1922.01.30 | Szegedre érkezett menekültek | ||
| Paucsek Lászlóné | htb | Nagykároly [Szatmár] | Debrecen [Hajdú] | 1920.10.03 | Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám | ||
| Páty Lajos | jegyző | Máramarossziget [Máramaros] | Budapest | 1920.09.27 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám | |
| Patz Oszkár | bantiszviselő | Máramarossziget [Máramaros] | Magyarlápos [Máramaros] | 1921.04.27 | Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám | ||
| Patz Lajos | jegyző | Máramarossziget [Máramaros] | Nagymaros [Hont] | 1920.10.17 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
| Patvaros István | vonatfékező | Ismeretlen [Ismeretlen] | Salgótarján [Nógrád] | 1921.04.18 | |||
| Pattini József | építész | Zsilyvajdejvulkán [Hunyad] | Gyömrő [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.07.04 | 3 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | |
| Patri Károlyné | htb | Bánhida [Komárom] | Budapest | 1920.12.22 | 2 | Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz. | |
| Patonay Gábor | ács | Jakabfalva [Nagy-Küküllő] | Lepsény [Veszprém] | 1921.03.29 | 4 | Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám | |
| Patolcsi Miklós | jogszigorló | Temesvár [Temes] | Budapest | 1920.10.22 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt. | |
| Patócs József | kisegítő fékező | Bród [Horvát-Szlavónország] | Szabadka [Bács-Bodrog] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 47.093/919 sz. rendelvénnyel | |
| Patla Ákos | pénzügyi főtanácsos | Nagybánya [Szatmár] | Budapest | 1921.12.20 | 5 | Szolnokra érkezett menekültek | |
| Patkós Máté | v.fék. | Arad [Arad] | Mezőtúr [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.07.07 | Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922). | ||
| Patkó János | kapus | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest (Keleti pályaudvar) | 1922.01.06 | |||
| Patkó János | szemafor felvigyázó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Miskolc [Borsod] | 1919.03.10 | MOL (Z.1610, 125 dob.) | ||
| Patkó János | lámpatisztító | Zágráb [Zágráb] | Budapest (Keleti pályaudvar) | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 9800/919. sz. rendelvénnyel | |
| Patik Tamás | tanuló | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1920.06.18 | Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám | ||
| Páter Bíró Aurél | Ismeretlen [Jugoszlávia] | Ismeretlen [Ismeretlen] | Nincs dátum | Rendkívüli segélyek menekülteknek. (793/1930. Népjóléti Minisztérium) | |||
| Patenschläger János | állami tisztviselő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1921.05.10 | |||
| Patay Lászlóné | htb | Zseliz [Bars] | Arad [Arad] | 1921.08.14 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | ||
| Patay István | marosvásárhelyi táblai bíró | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1919.12.23 | Az Ujság | ||
| Patay Gyula | tisztviselő | Kolozsvár [Kolozs] | Maglód [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.12.02 | 3 | Erdélyi Hírek, 1921. 7. sz. | |
| Patasich Lajos | kalauz | Zágráb [Zágráb] | Budapest (Keleti pályaudvar) | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 25.056/919 sz. rendelvénnyel | |
| Patanai István | hivatalszolga | Arad [Arad] | Gyula [Békés] | 1921.09.14 | 4 | Lökösházára érkezett menekültek | |
| Pataky Sándor | tanár | Óbecse [Bács-Bodrog] | Makó [Csanád] | Nincs dátum | 5 | Egyedileg felkutatottak | |
| Pataky István | bányafelőr | Vajdahunyad [Hunyad] | Budapest | 1920.08.25 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz. | |
| Pataky Ignác | mozdony felvigyázó | Petrozsény [Hunyad] | Komárom [Komárom] | 1921.03.21 | 3 | Erdélyi Hírek, 1921. 17. szám | |
| Pataky Dénes | Nagyszeben [Szeben] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1923 | Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki | |||
| Pataky Béla | Igló [Szepes] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1919.03.14 | Szepesi Lapok c. iglói újság | |||
| Pataki Mihály | kocsirendező | Bród [Horvát-Szlavónország] | Szeged [Csongrád] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 36.442/919 sz. rendelvénnyel | |
| Pataki Márton | postatiszt | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1920.05.18 | 5 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | |
| Pataki Jenő | kereskedő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest | 1920.12.04 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
| Pataki János | cipész segéd | Horgos [Csongrád] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.11.04 | Szegedre érkezett menekültek | visszautasítva | |
| Pataki István | vasutas | Petrozsény [Hunyad] | Cegléd [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.08.24 | 5 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | |
| Pataki Ferenc | járásbíró | Nagysomkút [Szatmár] | Budapest | 1920.07.25 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 26. szám | |
| Pataki Béla | MÁV irodakezelő | Temesvár [Temes] | Debrecen [Hajdú] | 1921.06.25 | 2 | Lökösházára érkezett menekültek | |
| Patak Józsefné | tanító neje | Székelykeresztúr [Udvarhely] | Kispest [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.08.06 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám | |
| Patak János | vonatfékező | Bród [Horvát-Szlavónország] | Zombor [Bács-Bodrog] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 23. 027/919 sz. rendelvénnyel | |
| Patai Szamosi János | Kolozsvár [Kolozs] | Ismeretlen [Ismeretlen] | Nincs dátum | Rendkívüli segélyek menekülteknek. (793/1930. Népjóléti Minisztérium) | |||
| Patai Gyuláné | kertész neje | Brassó [Brassó] | Szombathely [Vas] | 1920.08.13 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
| Pásztori Sándor | mozdonyvezető | Vinkovci [Szerém] | Szeged [Csongrád] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 50.489/919 sz. rendelvénnyel | |
| Pásztor Vilmos | kalauz | Kolozsvár [Kolozs] | Szeged [Csongrád] | 1921.03.22 | 3 | Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám | |
| Pásztor Károly | cipész | Arad [Arad] | Budapest | 1921.03.21 | 3 | Erdélyi Hírek, 1921. 17. szám | |
| Pásztor Károly | cipész | Arad [Arad] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.03.10 | 3 | Erdélyi Hírek, 1921. 15. szám | |
| Pásztor János | postatiszt | Pozsony [Pozsony] | Nógrádverőce [Nógrád] | 1921.05.06 | 1 | Hidasnémetire érkezett menekültek | |
| Pásztor Istvánné | tanár neje | Nagybánya [Szatmár] | Tata [Komárom] | 1920.08.19 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
| Pásztor István és felesége | vonatfékező | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1919.04.01 | leányával | MÁV Levéltár, Naplószerű feljegyzések, Miskolci üzletvezetőség távirata | A kiutasítottak kézipodgyászon kívül csak egy nagy koffert vihettek magukkal |
| Pásztor István | fékező | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Budapest (Rákosrendező pályaudvar) | 1920.04.28 | 2 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | |
| Pásztor Béla | segéd állomás felvigyázó | Homonna [Zemplén] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1919.03.03 | MÁV Levéltár, Naplószerű feljegyzések, Miskolci üzletvezetőség távirata | A kiutasítottak kézipodgyászon kívül csak egy nagy koffert vihettek magukkal | |
| Pasztinger István | vonatfékező | Arad [Arad] | Kétegyháza [Békés] | 1920.09.14 | (20-1920/20933.) | ||
| Pászti Mihály | kalauz | Újzsolna [Trencsén] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 36.402/919 sz. rendelvénnyel | |
| Pasztavics Pál | hadbíró | Barczarozsnyó [Brassó] | Szombathely [Vas] | 1921.07.21 | 1 | Biharkeresztesre érkezett menekültek | |
| Pásztai Mátyásné | pincérnő | Arad [Arad] | Szeged [Csongrád] | 1921.04.08 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám | |
| Passuth András | főszertárnok | Ismeretlen [Ismeretlen] | Miskolc [Borsod] | 1919.07.20 | MOL (Z.1610, 125 dob.) | ||
| Pasqualetti Antal | főkocsivizsgáló | Ismeretlen [Ismeretlen] | Kaposvár [Somogy] | 1921.09.21 | [MOL Z. 1610. 125 dob.] | ||
| Pasnári Győző | tanár | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1920.06.18 | Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám | ||
| Páska György | raktári munkás | Ismeretlen [Ismeretlen] | Debrecen [Hajdú] | 1921.05.28 | MOL (Z.1610, 125 dob.) | ||
| Pásint Mihály | tanuló | Torda [Torda-Aranyos] | Budapest | 1920.08.25 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz. | |
| Pártos József | szemlész | Lippa [Temes] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1920.05.22 | 4 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | |
| Pártos Jakab | főfelügyelő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Rákoskeresztúr [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | Nincs dátum | (15-1922/54368.) | "B" listás menekült vasutas | |
| Pártos Jakab | főfelügyelő | Szatmárnémeti [Szatmár] | Rákoskeresztúr [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.11.10 | Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922). | ||
| Pártos Imre | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | Nincs dátum | Menekültek segélyezése c. napló 1929. VI. 15. - 30. | |||
| Pártos Ármin | MÁV felügyelő | Szatmárnémeti [Szatmár] | Rákoskeresztúr [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.11.10 | 3 | Biharkeresztesre érkezett menekültek | |
| Parsalek István | kereskedő | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1921.05.05 | 3 | Hidasnémetire érkezett menekültek | |
| Párku Jenő | kereskedő | Vizakna [Alsó-Fehér] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.08.15 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
| Parkon Istvánné | magánzó | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1921.04.14 | 2 | Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám | |
| Parisán Lajosné | MÁV hivatalnok | Nagykároly [Szatmár] | Mezőtúr [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.10.19 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt. | |
| Páris Albert | technikus | Szászváros [Hunyad] | Budapest | 1920.08.25 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz. | |
| Parecz László | MÁV főmérnök | Arad [Arad] | Budapest | 1921.03.21 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 17. szám | |
| Parduppa Lajos | kocsirendező | Tiszolc [Gömör és Kis-Hont] | Bodrogkeresztúr [Zemplén] | Nincs dátum | Miskolcra menekült vasutasok a Felvidékről | (17-1920/17159.) | |
| Pardi Géza | kereskedő | Torda [Torda-Aranyos] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.10.09 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
| Parcsetich László | nyomdász | Szabadka [Bodrog] | Budapest | 1921.11.30 | Szegedre érkezett menekültek | ||
| Paral Sebő | postaaltiszt | Karánsebes [Krassó-Szörény] | Budapest (Rákosrendező pályaudvar) | 1920.05.04 | 6 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | |
| Papris Ferencné | csendőr neje | Gyergyószentmiklós [Csík] | Fegyvernek [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.12.02 | Erdélyi Hírek, 1921. 7. sz. | ||
| Papp Zseni | magánzónő | Lugos [Krassó-Szörény] | Budapest | 1920.07.05 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
| Papp Sándor II. | v.fék. | Nagyvárad [Bihar] | Biharkeresztes [Bihar] | 1921.07.28 | Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922). | ||
| Papp Sándor | vonatfékező | Nagyvárad [Bihar] | Biharkeresztes [Bihar] | 1921.07.25 | 2 | Biharkeresztesre érkezett menekültek | |
| Papp Sándor | vasutas | Arad [Arad] | Lajosmizse [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.07.18 | 3 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | |
| Papp Sándor | vasúti tisztviselő | Kolozsvár [Kolozs] | Komárom [Komárom] | 1920.07.08 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
| Papp Sámuel | vonatvezető | Ópiski [Hunyad] | Sarkad [Hajdú] | 1921.08.14 | 2 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | |
| Papp Péter | pályaőr | Bród [Horvát-Szlavónország] | Pécs [Baranya] | 1919.01.17 | Heti jelentés (1919. jan. 18.) a délvidéki menekült vasutasokról, Pécs | ||
| Papp Pál | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.06.04 | Békés c. gyulai újság | (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik) | ||
| Papp Pál | sertéshizladai felügyelő | Nagyvárad [Bihar] | Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.07.25 | 6 | Erdélyi Hírek, 1920. 26. szám | |
| Papp Pál | kalauz | Vinkovci [Szerém] | Szeged [Csongrád] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 54.508/919 sz. rendelvénnyel | |
| Papp Mihály IV. | v.fék | Zágráb [Zágráb] | Gyékényes [Somogy] | 1919.02.20 | Kimutatás a Horvátországból és az ellenség által megszállt területekről menekült és Gyékényes állomásra ideiglenesen áthelyezett személyzetről. 1919. nov. 30. | ||
| Papp Mihály IV. | vonatfékező | Zágráb [Zágráb] | Gyékényes [Somogy] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 25.056/919 sz. rendelvénnyel | |
| Papp Mihály | gépész | Lippa [Temes] | Budapest | 1920.10.22 | 5 | Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt. | |
| Papp Mihály | pályaőr | Besztercebánya [Zólyom] | Ladháza [Borsod] | 1919.03.17 | Felvidékről menekült vasutasok | ||
| Papp Mihály | mozdonyvezető | Vinkovci [Szerém] | Szeged [Csongrád] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 57.546/919 sz. rendelvénnyel | |
| Papp Márton | telekkönyvezető | Szászsebes [Szeben] | Zagyvaszántó [Nógrád] | 1921.04.07 | 2 | Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám | |
| Papp Lajos | postakezelő | Brád [Hunyad] | Kiskunfélegyháza [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.10.08 | 1 | Lökösházára érkezett menekültek | |
| Papp Lajos | v.fék. | Ópiski [Hunyad] | Törökszentmiklós [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.06.22 | Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922). | ||
| Papp Lajos | pénzügyőr | Kovászna [Háromszék] | Balatonszentgyörgy [Somogy] | 1920.08.25 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz. | |
| Papp József VI. | v.fék | Zágráb [Zágráb] | Gyékényes [Somogy] | 1919.04.01 | Kimutatás a Horvátországból és az ellenség által megszállt területekről menekült és Gyékényes állomásra ideiglenesen áthelyezett személyzetről. 1919. nov. 30. | ||
| Papp József VI. | vonatfékező | Zágráb [Zágráb] | Gyékényes [Somogy] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 25.056/919 sz. rendelvénnyel | |
| Papp József | ellenőr | Göncz [Abaúj-Torna] | Budapest | 1921.05.05 | 3 | Hidasnémetire érkezett menekültek | |
| Papp József | segédfékező | Máramarossziget [Máramaros] | Mezőpeterd [Bihar] | 1921.03.25 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám | |
| Papp József | mozdonyvezető | Nagyszeben [Szeben] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.08.25 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz. | |
| Papp József | lakatos | Szatmárnémeti [Szatmár] | Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) | 1918.10.20 | 2 | Erdélyi Hírek 28. szám | |
| Papp Jenő | pénzügyőr | Szászváros [Hunyad] | Székesfehérvár [Fejér] | 1921.07.04 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | ||
| Papp Jenő | magánzó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.03.19 | |||
| Papp Jánosné | tv. igazgató neje | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1920.08.06 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám | |
| Papp János | járásbírósági irodatiszt | Erzsébetváros [Kis-Küküllő] | Tata [Komárom] | 1921.12.21 | 3 | Szolnokra érkezett menekültek | |
| Papp János | egyetemi laboráns | Kolozsvár [Kolozs] | Szeged [Csongrád] | 1921.08.22 | 3 | Biharkeresztesre érkezett menekültek | |
| Papp János | vasutas | Temesvár [Temes] | Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.12.27 | 6 | Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz. | |
| Papp János | vasutas | Bánhida [Komárom] | Szeged [Csongrád] | 1920.12.22 | 5 | Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz. | |
| Papp János | kocsimester | Zágráb [Zágráb] | Kaposvár [Somogy] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 25.056/919 sz. rendelvénnyel | |
| Papp István | műegy. hallg. | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest | 1920.07.01 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
| Papp István | irodakezelő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Salgótarján [Nógrád] | 1920.06.02 | |||
| Papp István | áll. felv. jel. | Ivanic-grad [Belovár-Körös] | Gyékényes [Somogy] | 1918.11.04 | Kimutatás a Horvátországból és az ellenség által megszállt területekről menekült és Gyékényes állomásra ideiglenesen áthelyezett személyzetről. 1919. nov. 30. | ||
| Papp Imre | vonatfékező | Szabadka [Bodrog] | Kelebia [Bács-Bodrog] | 1922.07.27 | 2 gyerek | 1922. VI. 30. után menekültek | |
| Papp Gyula | főgimn. tanár | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1920.01.31 | Új Somogy c. kaposvári újság | ||
| Papp György | asztalos-segéd | Versec [Temes] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.07.26 | Szegedre megérkezett kiutasítottak | igazolás alatt | |
| Papp Géza | Nagyvárad [Bihar] | Hajdúszoboszló [Hajdú] | 1921.01.11 | Nagyváradi Napló | |||
| Papp Géza | gazdasági egyesületi titkár | Nagyenyed [Fehér] | Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) | 1920.02.01 | 3 | Erdélyi Hírek 28. szám | |
| Papp Gergely | MÁV lakatos | Ópiski [Hunyad] | Budapest (Rákosrendező pályaudvar) | 1921.04.07 | 4 | Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám | |
| Papp Gáborné | htb | Frigyesfalva [Bereg] | Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) | 1920.04.03 | 3 | Erdélyi Hírek 28. szám | |
| Papp Ferenc | bányász | Petrozsény [Hunyad] | Felsőgalla [Komárom] | 1921.07.26 | 7 | Szolnokra megérkezett kiutasítottak | |
| Papp Ferenc | bányász | Petrozsény [Hunyad] | Tatabánya [Komárom] | 1921.07.21 | 1 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | |
| Papp Ferenc | Ismeretlen [Ismeretlen] | Hódmezővásárhely [Csongrád] | 1921.05.07 | Friss Hírek hódmezővásárhelyi újság | |||
| Papp Farkas | királyi törvényszéki elnök | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1921.08.09 | 1 | Biharkeresztesre érkezett menekültek | |
| Papp Endre | géplakatos | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) | 1920.07.05 | 2 | Erdélyi Hírek 28. szám | |
| Papp Emil | dohánygyári gondnok | Temesvár [Temes] | Debrecen [Hajdú] | 1921.04.07 | 5 | Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám | |
| Papp Emil | dohánygyári tisztv. | Ismeretlen [Ismeretlen] | Debrecen [Hajdú] | 1921.04.02 | 5 | MOL (Z.1610, 125 dob.) | 2 vagon |
| Papp Domonkos | körjegyző | Bethlen [Szolnok-Doboka] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.10.17 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
| Papp Béla | pénzügyőr | Sepsiszentgyörgy [Háromszék] | Budapest | 1920.07.27 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 27. szám | |
| Papp Árpád | tanuló | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1920.09.12 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám. | |
| Papp Anna | varrónő | Szabadka [Bodrog] | Szeged [Csongrád] | 1921.11.04 | 1 | Szegedre érkezett menekültek | |
| Paplógó János | kocsirendező | Ismeretlen [Ismeretlen] | Miskolc [Borsod] | 1920.06.10 | MOL (Z.1610, 125 dob.) | ||
| Papig Gyula | tisztviselő | Temesvár [Temes] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1920.05.24 | 2 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | |
| Papez Árpád | állami erdőfőmérnök | Ismeretlen [Ismeretlen] | Győr [Győr] | 1922.04.19 | |||
| Pápay Zsigmond | állomás elöljáró | Donja Vrbá [Bosznia-Hercegovina] | Budafok [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1918.11.07 | Heti jelentés (1919. jan. 18.) a délvidéki menekült vasutasokról, Pécs | ||
| Pápay Imre | napszámos | Szabadka [Bodrog] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.12.05 | 2 | Szegedre érkezett menekültek | visszautasítva |
| Pápai Pál | fékező | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Békéscsaba [Békés] | 1920.10.09 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
| Pápai Pál | főmozdonyvezető | Petrozsény [Hunyad] | Budapest (Józsefváros) | 1920.05.15 | 3 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | |
| Pápai József | vasutas | Lugos [Krassó-Szörény] | Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.12.27 | 5 | Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz. | |
| Pápai József | vasutas | Lugos [Krassó-Szörény] | Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.12.23 | 6 | Erdélyi Hírek, 1921. 10. sz. | |
| Pápai Dezső | váltókez | Ismeretlen [Ismeretlen] | Szigetvár [Somogy] | 1921.09.23 | [MOL Z. 1610. 125 dob.] | ||
| Papácsy Elemér | állomásfőnök | Bajmócfürdő [Nyitra] | Ismeretlen [Ismeretlen] | Nincs dátum | 5 gyerek | Kimutatás a Bp-balparti üv-nél alkalmazott menekülekről. III/B.-III. | |
| Pápa József | vasesztergályos | Kolozsvár [Kolozs] | Miskolc [Borsod] | 1920.11.05 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz. | |
| Pápa Géza | tanuló | Stájerlakanina [Krassó-Szörény] | Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.12.23 | Erdélyi Hírek, 1921. 10. sz. | ||
| Pap Sándor | fékező | Arad [Arad] | Lajosmizse [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.07.22 | 4 | Szolnokra megérkezett kiutasítottak | |
| Pap Péter | kovács | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1920.11.05 | Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz. | ||
| Pap Mihály | igazgató | Temesvár [Temes] | Debrecen [Hajdú] | 1920.10.02 | 5 | Erdélyi Hírek, 1920. 38. szám | |
| Pap Mihály | főszámvevő | Abrudbánya [Alsó-Fehér] | Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.09.28 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám | |
| Pap Mihály | főszámvevő | Abrudbánya [Alsó-Fehér] | Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.09.27 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám | |
| Pap László | fényező | Ismeretlen [Ismeretlen] | Debrecen [Hajdú] | 1920.07.17 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
| Pap Lajos | tisztviselő | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1920.06.01-15 | 1 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | |
| Pap Júlia | tanítónő | Beszterce [Beszterce-Naszód] | Esztergom [Esztergom] | 1920.09.06 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz. | |
| Pap József | kereskedő | Máramarossziget [Máramaros] | Budapest | 1920.11.24 | Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz. | ||
| Pap Jánosné | tanár neje | Gyergyószentmiklós [Csík] | Debrecen [Hajdú] | 1921.04.14 | 5 | Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám | |
| Pap Gyula | földmíves | Nyujtód [Háromszék] | Vecsés [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.12.20 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz. | |
| Pap Gyula | tanár | Temesvár [Temes] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1920.12.05 | Erdélyi Hírek, 1921. 7. sz. | ||
| Pap Ferenc | erdőőr | Máriaradna [Arad] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1920.06.07 | 3 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | |
| Pap Farkas | királyi táblai elnök | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1921.08.20 | 2 | Szolnokra érkezett kiutasítottak | |
| Pap Ervin | joghallgató | Nagykároly [Szatmár] | Sárbogárd [Fejér] | 1920.06.23 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám | |
| Pap Endre | vasutas | Bánhida [Komárom] | Debrecen [Hajdú] | 1920.12.22 | 4 | Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz. | |
| Pap Elek | katona | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Budapest | 1920.06.15 | Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám | ||
| Pap Domokos | körjegyző | Bethlen [Szolnok-Doboka] | Kunszentmárton [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.11.09 | 3 | Erdélyi Hírek, 1921. 1. sz. | |
| Pap Dénes | fűtő | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1920.04.17 | 3 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | |
| Pap Béla | hittanár | Nagyvárad [Bihar] | Gyula [Békés] | 1920.10.07 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
| Pap Árpád | joghallgató | Brassó [Brassó] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1920.05.15 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | ||
| Pap Antal | vasúti altiszt | Temesvár [Temes] | Szeged [Csongrád] | 1920.10.02 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 38. szám | |
| Pap Anna | szakácsnő | Kolozsvár [Kolozs] | Balassagyarmat [Nógrád] | 1920.09.06 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz. | |
| Pántyik Margit | htb | Arad [Arad] | Salgótarján [Nógrád] | 1920.09.12 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám. | |
| Pánti Benjamin | postaaltiszt | Szilágysomlyó [Szilágy] | Püspökladány [Hajdú] | 1922.08.01 | Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.) | ||
| Pánter Vilmos | kalauz | Kolozsvár [Kolozs] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.03.29 | 4 | Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám | |
| Panta Dezső | bányatanácsos | Verespatak [Fehér] | Budapest (Kőbánya) | 1921.07.05 | 2 | Szolnokra megérkezett kiutasítottak | |
| Pankovits Mihály | útmester | Ismeretlen [Ismeretlen] | Békéscsaba [Békés] | 1920.09.30 | (Bekölt. eng. nincs) | ||
| Pankota K.-né | járásbírósági tisztviselő neje | Nagykároly [Szatmár] | Nyírbátor [Szabolcs] | 1920.10.03 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám | |
| Panker Vilmos | lakatos | Arad [Arad] | Békés [Békés] | 1921.10.08 | 3 | Lökösházára érkezett menekültek | |
| Pandur András | rendőr | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1921.04.29 | 2 | Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám | |
| Pandula Árpád | utazó | Beszterce [Beszterce-Naszód] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.02.19 | 3 | Erdélyi Hírek, 1921. 17. szám | |
| Pandula Árpád | utazó | Beszterce [Beszterce-Naszód] | Budapest | 1920.08.06 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám | |
| Pándi István | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest | Nincs dátum | (15-1922/54370.) | "B" listás menekült vasutas | ||
| Pándi Gyuláné | htb | Szatmárnémeti [Szatmár] | Budapest | 1921.05.05 | 4 | Hidasnémetire érkezett menekültek | |
| Panda Tódor | szobainas | Temesremete [Temes] | Nagygencs [Vas] | 1921.11.04 | 5 | Lökösházára érkezett menekültek | |
| Pánczél Lajos | népiskolai igazgató | Temesvár [Temes] | Gödöllő [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.07.01 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
| Pánczél József és családja | vasutas | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest | 1921.04.07 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
| Pánczél József | kalauz | Nagyvárad [Bihar] | Budapest | 1921.04.14 | 2 | Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám | |
| Pánczél János | napidíjas | Zenta [Bács-Bodrog] | Nagyberek [Bars] | 1922.02.13 | 2 | Szegedre érkezett menekültek | |
| Pammer Károly | MÁV asztalos | Kolozsvár [Kolozs] | Pécs [Baranya] | 1920.07.16 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
| Palur Bertalan | nyugdíjas | Ismeretlen [Ismeretlen] | Miskolc [Borsod] | 1921.10.08 | MOL (Z.1610, 125 dob.) | ||
| Palotay (Palothay) Antalné | htb | Arad [Arad] | Budapest | 1921.10.08 | 2 | Lökösházára érkezett menekültek | |
| Palotás Endre | főellenőr | Pinkafő [Vas] | Jászberény [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1922.02.08 | Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922). | ||
| Palotás Dezső | főhadnagy | Arad [Arad] | Gödöllő [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.06.25 | 5 | Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám | |
| Palotai József | főkalauz | Gyulafehérvár [Alsó-Fehér] | Nagymaros [Hont] | 1921.08.14 | 2 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | |
| Pálóczy János | róm. kath. lelkész | Zilah [Szilágy] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1919.02.28 | Debreczeni ujság | ||
| Palócz Ferenc | előfűtő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Hegyeshalom [Moson] | 1922.03.01 | |||
| Pálnik Miklós | uradalmi vadőr | Szárcsa [Torontál] | Pusztaszereda [Fejér] | 1921.10.02 | Szegedre érkezett menekültek | ||
| Pálmai Dezső István | ellenőr | Zimony [Szerém] | Budapest | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 20.480/919. sz. rendelvénnyel | |
| Pallósy Matild | varrónő | Temesvár [Temes] | Rákospalota [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.07.28 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám | |
| Pallós Rezső | pénzügyi főbiztos | Szilágysomlyó [Szilágy] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1920.05.12 | 6 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | |
| Pallós Mihály | munkavezető | Csabatelep [Nincs adat] | Budapest | 1920.10.22 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt. | |
| Pallos Ida | postai kezelőnő | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Szajol [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.07.24 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | ||
| Palló Lajos | irodakezelő | Zágráb [Zágráb] | Budapest | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 13.254/919 sz | |
| Palla Sándor | MÁV irodakezelő | Arad [Arad] | Budapest | 1921.04.07 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám | |
| Páll Rezső | MÁV hivatalnok | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Budapest (Kőbánya) | 1921.07.26 | 1 | Szolnokra megérkezett kiutasítottak | |
| Páll Péter | rendőr | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1921.05.20-31. | 8 | Szolnokra érkezett menekültek | |
| Páll Mátyás | v. sólyomkői (Kolozs vm.) körjegyző elvált felesége gyermeke | Sólyomkő [Kolozs] | Budapest | 1920.10.05 | Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.) | ||
| Páll Jakab | tanuló | Szamosújvár [Szolnok-Doboka] | Budapest | 1920.08.15 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
| Páll István | tanuló | Sepsiszentgyörgy [Háromszék] | Budapest | 1920.06.23 | Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám | ||
| Páll Ferenc | királyi tanfelügyelő | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1921. 8. 1-10 | 2 | Szolnokra érkezett kiutasítottak | |
| Palkovics Károly | szabósegéd | Arad [Arad] | Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) | 1920.06.24 | 1 | Erdélyi Hírek 28. szám | |
| Palkovics István | v.fékező | Szabadka [Bodrog] | Kelebia [Bács-Bodrog] | 1924.01.18 | MOL (Z.1525) | ||
| Palkovics Ferenc | szertárnok | Ismeretlen [Ismeretlen] | Újdombóvár [Tolna] | 1919.10.15 | [MOL Z. 1610. 125 dob.] | vagonlakók | |
| Palkó József | műegy. hallg | Temesvár [Temes] | Budapest | 1920.07.27 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 27. szám | |
| Palkó József | vonatfékező | Zágráb [Zágráb] | Budapest (Ferencváros) | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 9880 sz. rendelv-el | |
| Palkó Ferenc | tanuló | Temesvár [Temes] | Budapest | 1920.07.27 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 27. szám | |
| Páljános Sándor | állomás elöljáró | Arad [Arad] | Rákoshegy [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1923.08.06 | MOL (Z.1525) | (85415/1924.) | |
| Páljános Lajos | vasutas | Arad [Arad] | Orosháza [Békés] | 1921.07.21 | 4 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | |
| Pálinkás Mátyás | mozdonyvezető | Bród [Horvát-Szlavónország] | Temesvár [Temes] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 50.489/919 sz. rendelvénnyel | |
| Pálinkás Mártonné | Perbete [Komárom] | Budapest (Rákosrendező pályaudvar) | 1921.04.27 | 6 | Erdélyi Hírek, 1921. 22. szám | ||
| Pálinkás Ignácz | v.fék | Plaski [Modrus-Fiume] | Gyékényes [Somogy] | 1918.11.23 | Kimutatás a Horvátországból és az ellenség által megszállt területekről menekült és Gyékényes állomásra ideiglenesen áthelyezett személyzetről. 1919. nov. 30. | ||
| Pálinkás Endre | pincér | Nagyszeben [Szeben] | Budapest | 1921.04.07 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám | |
| Pálinkás Béla | MÁV fékező | Udvard [Komárom] | Alag [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.04.27 | 2 | Erdélyi Hírek, 1921. 22. szám | |
| Pálinkás Béla | vonatfékező | Ismeretlen [Ismeretlen] | Dunakeszi [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.03.28 | |||
| Palics István | fékező | Arad [Arad] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.10.24 | Erdélyi Hírek, 1920. 44. szám | ||
| Pálfy Sámuel | vonatfékező | Torda [Torda-Aranyos] | Budapest | 1921.05.05 | 3 | Hidasnémetire érkezett menekültek | |
| Pálfy Márk | kalauz | Zágráb [Zágráb] | Budapest | 1921.09.12 | Szegedre érkezett menekültek | ||
| Pálfy Imréné | földmíves neje | Székelyudvarhely [Udvarhely] | Budapest | 1920.10.22 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt. | |
| Pálfy Imréné | htb. | Székelyudvarhely [Udvarhely] | Budapest | 1920.10.02 | Erdélyi Hírek, 1920. 38. szám | ||
| Pálfi Zsigmond | mozdonyfűtő | Bácskossuthfalva [Bács-Bodrog] | Pécs [Baranya] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | ||
| Pálfi Sándor | mozdonyfűtő | Zágráb [Zágráb] | Kaposvár [Somogy] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | ||
| Pálfi Károlyné | tanítónő | Vágormos [Trencsén] | Budapest | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 16.759/919 sz. rend. | |
| Pálfi József | kalauz | Zágráb [Zágráb] | Budapest | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 25.056/919 sz. rendelvénnyel | |
| Pálfi István | irodakezelő | Zágráb [Zágráb] | Miskolc [Borsod] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 41/919. I.a. rendelvénnyel | |
| Pálfi Antal | műegyetemi hallg | Torda [Torda-Aranyos] | Budapest | 1920.09.06 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz. | |
| Pálfi (Pálfy) József | ellenőr | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest (Keleti pályaudvar) | 1922.04.06 | |||
| Pálfi (Pálfy) József | vasúti ellenőr | Máriaradna [Arad] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.04.05 | 5 | Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám | |
| Pálffy Rózsa | htb | Óbecse [Bács-Bodrog] | Szatmárnémeti [Szatmár] | 1921.04.29 | 2 | Hidasnémetire érkezett menekültek | |
| Pálffy Miklós | egy.hallg | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Budapest | 1920.08.25 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz. | |
| Pálffy Mihályné | főszámvevő neje | Nagyvárad [Bihar] | Budapest | 1920.07.08 | 6 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
| Pálffy Mihály és családja | vasutas | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest | 1921.04.14 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
| Pálffy Mária és családja | magánzó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest | 1921.04.14 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
| Pálffy Gyula | egy. hallg | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Budapest | 1920.08.25 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz. | |
| Palecskó Ágoston | igazgató-tanító | Novidalj [Verőce] | Pécs [Baranya] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 16.759/919 sz. rend. | |
| Páldi Mária | postai kiadónő | Temesvár [Temes] | Pécel [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.12.21 | 1 | Szolnokra érkezett menekültek | |
| Páldi Gézáné | ellenőr neje | Temesvár [Temes] | Gödöllő [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.08.19 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
| Palderik Pál | vasgyári hivatalnok | Kudzsir [Hunyad] | Budapest | 1920.10.06 | 6 | Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám | |
| Páldeák István | bádogos | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1921.12.14 | |||
| Palatkás Istvánné | htb | Borosjenő [Arad] | Budapest | 1921.12.20 | 5 | Szolnokra érkezett menekültek | |
| Palatinus János | irodakezelő | Nyitra [Nyitra] | Ismeretlen [Ismeretlen] | Nincs dátum | 1 gyerek | Kimutatás a Bp-balparti üv-nél alkalmazott menekülekről. III/B.-III. | |
| Palásti Gyula | kereskedő | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Budapest | 1920.08.25 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz. | |
| Paládi József | pályaőr | Ismeretlen [Ismeretlen] | Salgótarján [Nógrád] | 1920.10.17 | |||
| Pál Traján | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.06.29 | A Nép | |||
| Pál Traján | pályafelvigyázó | Zám [Hajdú] | Vác [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.03.10 | 2 | Erdélyi Hírek, 1921. 15. szám | |
| Pál Tamás | tanuló | Temesvár [Temes] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1920.05.24 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | ||
| Pál Miklós | postaaltiszt | Brassó [Brassó] | Budapest | 1921.12.03 | 3 | Biharkeresztesre érkezett menekültek | |
| Pál Mária és családja | htb. | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest | 1921.04.07 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
| Pál Mária | htb | Nagyvárad [Bihar] | Budapest | 1920.09.12 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám. | |
| Pál Margit | hivatalnok | Sepsiszentgyörgy [Háromszék] | Budapest | 1920.07.16 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | ||
| Pál Lajos | tanító | Torda [Torda-Aranyos] | Makó [Csanád] | 1920.09.12 | 5 | Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám. | |
| Pál Kálmán | mozdonyvezető | Ismeretlen [Ismeretlen] | Salgótarján [Nógrád] | 1921.10.21 | |||
| Pál János | állomás felvigyázó | Lepavina [Belovár-Körös] | Tapolca [Zala] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 26.212/919 sz. rendelvénnyel | |
| Pál István | vasutas | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1920.10.16 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
| Pál Imre | százados | Bajesd [Hunyad] | Gödöllő [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.05.20-31. | 4 | Szolnokra érkezett menekültek | |
| Pál Ilona | tanítónő | Mezőtelegd [Bihar] | Eger [Heves] | 1920.07.25 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 26. szám | |
| Pál Hermina | ny. vasutas | Brassó [Brassó] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.03.29 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám | |
| Pál Györgyné | htb | Nagyvárad [Bihar] | Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.08.20 | 1 | Szolnokra érkezett kiutasítottak | |
| Pál György | vasutas | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1920.12.03 | Új Somogy c. kaposvári újság | ||
| Pál Fülöp | MÁV málházó | Újvidék [Bács-Bodrog] | Szeged [Csongrád] | 1922.02.08 | 7 | Szegedre érkezett menekültek | |
| Pál Ferenc | felvigyázó | Brassó [Brassó] | Kisvárda [Szabolcs] | 1921.07.21 | 2 | Biharkeresztesre érkezett menekültek | |
| Pál F. és családja | vasutas | Brassó [Brassó] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1920.10.14 | Brassói Lapok | ||
| Pál Erzsébet | hivatalnok | Sepsiszentgyörgy [Háromszék] | Budapest | 1920.07.16 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
| Pál Ernő | hivatalszolga | Losonc [Nógrád] | Ludas [Csongrád] | 1919.02.26 | 3 gyerek | Felvidékről menekült vasutasok | |
| Pál Endre | egy. hallg | Arad [Arad] | Újpest [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.06.19 | Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám | ||
| Pál Elemér | MÁV felügyelő | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1920.09.06 | 5 | Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz. | |
| Pál Dénes | postatanácsos | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1921.11.14 | |||
| Pál Dénes | postatanácsos | Székelyudvarhely [Udvarhely] | Budapest | 1921.11.10 | 5 | Biharkeresztesre érkezett menekültek | |
| Pál Béla | vasutas | Arad [Arad] | Szajol [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.07.21 | 1 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | |
| Pál Áron | értesítő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Miskolc [Borsod] | 1922.03.17 | MOL (Z.1610, 125 dob.) | ||
| Pál András | tanuló | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1920.10.06 | Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám | ||
| Pál András | pályaőr | Losonc [Nógrád] | Ludas [Csongrád] | 1919.02.26 | 3 gyerek | Felvidékről menekült vasutasok | |
| Pál Aladár | díjnok | Csíkszereda [Csík] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1920.03.31 | 1 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | |
| Pakuts E. és családja | vasutas | Brassó [Brassó] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1920.10.14 | Brassói Lapok | ||
| Pakusz Gyula és öccse, Imre | joghallgató | Dárda [Baranya] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1922.07.13 | A Nép | (Dél-Baranyából 1922. július 10-én kiutasítottak) | |
| Paku János | napszámos | Ismeretlen [Ismeretlen] | Makó [Csanád] | 1920.10.04 | (Bekölt. eng. nincs) | ||
| Pákozdi János | kiadóőr | Ostrovo [Szerém] | Szolgaegyháza [Fejér] | 1918.11.04 | Heti jelentés (1919. jan. 11.) a délvidéki menekült vasutasokról, Pécs | ||
| Pákozdi István | kocsirendező | Ismeretlen [Ismeretlen] | Dorog [Esztergom] | 1921.12.20 | |||
| Pakot Ferenc | bírósági irodai főtiszt | Fogaras [Fogaras] | Csepreg [Sopron] | 1919.12.01 | (MOL K26.-1921-XLIII-96.) | Kártérítést kérő soproni menekült | |
| Pakmes Jenő | vasutas | Brassó [Brassó] | Szeged [Csongrád] | 1920.10.16 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | ||
| Pákh Erzsébet | egy. hallg | Kolozsvár [Kolozs] | Szeged [Csongrád] | 1922.02.21 | Szegedre érkezett menekültek | ||
| Pajtics János | sütősegéd | Zenta [Bács-Bodrog] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1920.05.22 | Szegedi Friss Újság | ||
| Pajor Ferenc és családja | iskolaszolga | Igló [Szepes] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1919.09.12 | Szepesi Lapok c. iglói újság | ||
| Paján Viktor | szabó | Alibunár [Torontál] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.08.13 | 3 | Szegedre érkezett menekültek | visszautasítva |
| Paizs Rezső | magántisztviselő | Zetelaka [Udvarhely] | Budapest | 1920.08.06 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám | |
| Paizs Olga | tanuló | Temesvár [Temes] | Tolna [Tolna] | 1920.07.14 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
| Paizner Endre | techikus | Nagykároly [Szatmár] | Budapest | 1920.10.02 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 38. szám | |
| Paisezél Gyula | egy. hallg | Nagykanizsa [Zala] | Budapest | 1921.09.12 | Szegedre érkezett menekültek | ||
| Paisczél Zoltán | járásbíró | Topolya [Bács-Bodrog] | Makó [Csanád] | 1921.07.26 | 1 | Szegedre megérkezett kiutasítottak | |
| Pacsay Gyula | jegyző | Nagyugróc [Bars] | Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) | 1919.04.09 | 7 | Erdélyi Hírek 28. szám | |
| Paczona Antalné | pénztárkezelő | Knizsevci [Nincs adat] | Körmend [Vas] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 69.271/919 sz. rendelvénnyel | |
| Paczolay Istvánné | kezelőnő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest (Keleti pályaudvar) | 1922.02.16 | |||
| Paczek Miklós | állomás elöljáró | Ismeretlen [Ismeretlen] | Bánhida [Komárom] | 1921.03.20 | |||
| Paczek Jenő | gyógyszerész | Székelyudvarhely [Udvarhely] | Szekszárd [Tolna] | 1920.08.06 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám | |
| Pacier (Patzir/Patzinger) Albert | mérnök | Vajdahunyad [Hunyad] | Budapest | 1920.11.27 | 2 | Erdélyi Hírek, 1921. 4. sz. | |
| Pacier (Patzir/Patzinger) Albert | mérnök | Vajdahunyad [Hunyad] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.10.17 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
| Pacier (Patzir/Patzinger) Albert | mérnök | Vajdahunyad [Hunyad] | Budapest | 1920.10.16 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
| Paár Vilmos | mozdonyvezető | Fiume [Fiume] | Rákos [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 29.448/919 sz. rendelv. | |
| Paál Géza | hivatalnok | Ismeretlen [Ismeretlen] | Dunakeszi [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.01.03 | |||
| P. Szűcs Imre | bankhivatalnok | Szilágysomlyó [Szilágy] | Dévaványa [Békés] | 1921.09.19 | 2 | Biharkeresztesre érkezett menekültek | |
| P. Szász Ferenc | mb. fék. | Arad [Arad] | Csorvás [Békés] | 1921.07.07 | Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922). | ||
| P. Ábrahám Zoltán | tanuló | Szamosújvár [Szolnok-Doboka] | Budapest | 1920.08.15 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
| özv. Zsurovits Istvánné | járásbírósági hivatalszolga özv. | Ökörmező [Máramaros] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1923. 7. 26. előtt | Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.) | ||
| özv. Zsurch Nándorné | Pöstyén [Nyitra] | Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) | 1920.01.17 | 1 | Erdélyi Hírek 28. szám | ||
| özv. Zsulyevics Mátyásné | ny. telekkönyvvezető özv. | Titel [Bács-Bodrog] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1923. 7. 26. előtt | Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.) | ||
| özv. Zsigmond Józsefné | nyugdíjas | Ismeretlen [Ismeretlen] | Miskolc [Borsod] | 1921.04.14 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
| özv. Zsidai I.-né | magánzó | Magyarkanizsa [Bács-Bodrog] | Szeged [Csongrád] | 1921.04.18 | 2 | Hidasnémetire érkezett menekültek | |
| özv. Zseray Istvánné | htb | Nagybecskerek [Torontál] | Nagykanizsa [Zala] | 1921.11.30 | 1 | Szegedre érkezett menekültek | |
| özv. Zorda Józsefné | magánzó | Székelyudvarhely [Udvarhely] | Budapest | 1920.08.06 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám | |
| özv. Zopec Józsefné | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1920.06.01-15 | 5 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | ||
| özv. Zombori L.-né | magánzó | Bács [Bács-Bodrog] | Budapest | 1921.11.15 | Szegedre érkezett menekültek | ||
| özv. Zakariás Simonné | óvónő | Máramarossziget [Máramaros] | Budapest | 1921.04.07 | 2 | Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám | |
| özv. Zakariás Simonné | óvónő | Máramarossziget [Máramaros] | Budapest | 1921.03.25 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám | |
| özv. Zács Istvánné | magánzó | Zilah [Szilágy] | Debrecen [Hajdú] | 1920.10.06 | Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám | ||
| özv. Wiener Richárdné | bányaszámtanácsos özv | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | Nincs dátum | Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.) | ||
| özv. Wekerle Györgyné | kezelőnő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.07.06 | |||
| özv. Weisz Salamonné | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.04.23 | Békés c. gyulai újság | (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik) | ||
| özv. Weisz Mártonné | htb | Dés [Szolnok-Doboka] | Budapest | 1921.09.02 | Biharkeresztesre érkezett menekültek | ||
| özv. Weisz Jakabné | nyugdíjas | Liptóújvár [Liptó] | Miskolc [Borsod] | 1920.12.14 | 2 | Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz. | |
| özv. Weiser Ignácné | magánzó | Lugos [Krassó-Szörény] | Cinkota [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.09.29 | Erdélyi Hírek, 1920. 37. szám | ||
| özv. Walter Mátyásné | magánzó | Bocsár [Torontál] | Budapest | 1921.11.30 | Szegedre érkezett menekültek | ||
| özv. Vörösmarthy Béláné | MÁV ellenőr özv. | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1928.07.02 | Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.) | ||
| özv. Vojnich Guidóné | törvényszéki elnök özv. | Lugos [Krassó-Szörény] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1923. 7. 26. után | Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.) | ||
| özv. Vlakovics Emilné | leánygimnáziumi tanár | Arad [Arad] | Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) | 1920.01.24 | 1 | Erdélyi Hírek 28. szám | |
| özv. Virányi Gusztávné | Brassó [Brassó] | Szajol [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.07.21 | Biharkeresztesre érkezett menekültek | |||
| özv. Vinczer Vincéné | magánzó | Székelykeresztúr [Udvarhely] | Jászberény [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.08.10 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám | |
| özv. Vincze Józsefné | magánzó | Lugos [Krassó-Szörény] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1920.04.25 | 3 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | |
| özv. Vild Ernőné | Zenta [Bács-Bodrog] | Békéscsaba [Békés] | 1921.12.05 | 2 | Szegedre érkezett menekültek | ||
| özv. Vilcsek Károlyné | magánzó | Máramarossziget [Máramaros] | Városlőd [Veszprém] | 1921. 8. 1-10 | 2 | Szolnokra érkezett kiutasítottak | |
| özv. Vihar Hugóné | vasutas neje | Lugos [Krassó-Szörény] | Vecsés [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.07.05 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
| özv. Vígh Sándor | igazgató-tanító | Petrozsény [Hunyad] | Tokod [Esztergom] | 1920.06.18 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám | |
| özv. Vetter (Wetter) Ambrusné | magánhivatalnok özvegye | Nagybánya [Szatmár] | Karácsond [Heves] | 1920.10.09 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | ||
| özv. Vetter (Wetter) Ambrusné | magánzó | Nagybánya [Szatmár] | Budapest | 1920.10.03 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám | |
| özv. Vessely Gy.-né | htb | Óbecse [Bács-Bodrog] | Szatmárnémeti [Szatmár] | 1921.04.29 | Hidasnémetire érkezett menekültek | ||
| özv. Verler Nándorné | htb | Temesvár [Temes] | Monor [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.07.26 | 3 | Szolnokra megérkezett kiutasítottak | |
| özv. Veress A-né | magánzó | Bethlen [Szolnok-Doboka] | Debrecen [Hajdú] | 1921.05.05 | 1 | Hidasnémetire érkezett menekültek | |
| özv. Veres Andrásné | csendőr özvegye | Segesvár [Nagy-Küküllő] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.11.24 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz. | |
| özv. Velicsek Rezsőné | htb | Ópiski [Hunyad] | Szajol [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.07.21 | 1 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | |
| özv. Vékony Antalné | nyugdíjas | Máramarossziget [Máramaros] | Debrecen [Hajdú] | 1921.07.12 | 2 | Biharkeresztesre érkezett menekültek | |
| özv. Veininger Vencelné | kapus neje | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1920.07.08 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
| özv. Végh Józsefné | nyugdíjas | Ismeretlen [Ismeretlen] | Szeged [Csongrád] | 1920.10.19 | |||
| özv. Vass Jánosné | htb | Betlehem [Nincs adat] | Budapest | 1921.07.26 | 3 | Szolnokra megérkezett kiutasítottak | |
| özv. Vass Jánosné | magánzó | Bethlen [Szolnok-Doboka] | Szajol [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.07.21 | Biharkeresztesre érkezett menekültek | ||
| özv. Varjasy Istvánné | csendőr tiszthelyettes özvegye | Kassa [Abaúj-Torna] | Hajdúszoboszló [Hajdú] | 1920.09.12 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám. | |
| özv. Varga Jánosné | fogházőr özv. | Zenta [Bács-Bodrog] | Szeged [Csongrád] | 1923. 7. 26. előtt | Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.) | ||
| özv. Varga Jánosné | f. igazgató neje | Arad [Arad] | Rábasebes [Sopron] | 1920.07.12 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
| özv. Valentin Ödönné | htb | Kolozsvár [Kolozs] | Cinkota [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921. 8. 1-10 | 3 | Szolnokra érkezett kiutasítottak | |
| özv. Valentin Ödönné | htb | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1921.07.25 | 1 | Biharkeresztesre érkezett menekültek | |
| özv. Váczy Istvánné | Ismeretlen [Ismeretlen] | Magyaróvár [Moson] | 1920.10.11 | Ellenzék c. kolozsvári újság | |||
| özv. Váci Istvánné | magánzó | Kolozsvár [Kolozs] | Magyaróvár [Moson] | 1920.10.17 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
| özv. Urnai Józsefné | magánzó | Kolozsvár [Kolozs] | Diósgyőr [Borsod] | 1920.11.05 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz. | |
| özv. Ungvári Dánielné | cipész neje | Nagyvárad [Bihar] | Szentlőrinc [Baranya] | 1920.07.05 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
| özv. Unger Mórné | magánzó | Ada [Bács-Bodrog] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1922.02.13 | Szegedre érkezett menekültek | függőben | |
| özv. Trandaffy Károlyné | magánzó | Tímárl. [Nincs adat] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.09.06 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz. | |
| özv. Török Jánosné | htb | Nagyszeben [Szeben] | Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) | 1919.10.22 | 9 | Erdélyi Hírek 28. szám | |
| özv. Török Árpádné | ny. törvényszéki bíró özv. | Erzsébetváros [Kis-Küküllő] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1923. 7. 26. után | Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.) | ||
| özv. Tóth Sándorné | posta igazgató-helyettes neje | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1920.07.16 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
| özv. Tóth Károlyné | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | Nincs dátum | A Budapest-kőbányai református egyház választási névjegyzéke az 1927. évre | |||
| özv. Tóth Jánosné | htb | Nagykároly [Szatmár] | Nagyecsed [Szatmár] | 1920.10.02 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 38. szám | |
| özv. Tokár Jánosné | htb | Remetemező [Szatmár] | Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) | 1919.04.22 | 2 | Erdélyi Hírek 28. szám | |
| özv. Tirjung Mihályné | napszámos | Temesvár [Temes] | Budapest | 1920.08.19 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
| özv. Timár Mihályné | vonatfékező özvegye | Ismeretlen [Ismeretlen] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.06.20 | |||
| özv. Terzsik Károlyné | gazdaasszony | Bukarest [Románia] | Budapest | 1920.07.25 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 26. szám | |
| özv. Tembach Ferencné | htb | Németszentpéter [Temes] | Kispest [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.09.07 | Lökösházára érkezett menekültek | ||
| özv. Teleky Zsigmondné | magánzó | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Budapest | 1920.08.25 | 5 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz. | |
| özv. Tauzer Bálintné | magánzó | Tasnád [Szilágy] | Budapest | 1921.05.20-31. | 2 | Szolnokra érkezett menekültek | |
| özv. Tamás Józsefné | Máramarossziget [Máramaros] | Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.09.27 | Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám | |||
| özv. Takács Józsefné | sofför neje | Oravicabánya [Krassó-Szörény] | Budapest | 1920.08.16 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
| özv. Tabakovics Zoltánné | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.03.23 | Békés c. gyulai újság | (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik) | ||
| özv. Taár Jánosné | mozdonyvezető özvegye | Ismeretlen [Ismeretlen] | Bánhida [Komárom] | 1920.03.20 | |||
| özv. Szvoboda Józsefné | htb | Temesvár [Temes] | Budapest | 1921.07.18 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | ||
| özv. Szűcs Sándorné | Nagyvárad [Bihar] | Biharkeresztes [Bihar] | 1921.05.31 | Nagyváradi Napló | |||
| özv. Sztanyi Ulrikné | Arad [Arad] | Budapest | 1920.10.06 | Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám | |||
| özv. Szőke Jenőné | htb | Nagyvárad [Bihar] | Budapest | 1921.09.02 | 3 | Biharkeresztesre érkezett menekültek | |
| özv. Szilveszter K.-né | nyugdíjas | Csíkszereda [Csík] | Budapest | 1921.04.26 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám | |
| özv. Szili Mártonné | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | Nincs dátum | Menekültek segélyezése IX. napló 1929. X. 21. – 1930. V. 31.-ig | |||
| özv. Szilágyi Mihályné | nyugdíjas | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | Nincs dátum | A Budapest-kőbányai református egyház választási névjegyzéke az 1927. évre | ||
| özv. Szilágyi Mihályné | nyugdíjas | Petrozsény [Hunyad] | Budapest | 1920.06.18 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám | |
| özv. Sziklay Alfonzné | bánytanácsos özvegye | Ismeretlen [Ismeretlen] | Szikszó [Abaúj-Torna] | 1921.08.06 | MOL (Z.1610, 125 dob.) | (Bekölt. eng. nincs.) | |
| özv. Szigeti Gy.-né | magánzó | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1920.11.05 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz. | |
| özv. Szép Ferencné | kereskedő neje | Brassó [Brassó] | Szeged [Csongrád] | 1920.10.06 | Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám | ||
| özv. Szenyán Andrásné | házicseléd | Belgrád [Szerbia] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1922.02.21 | Szegedre érkezett menekültek | visszautasítva | |
| özv. Szente Józsefné | nyugdíjas | Máriaradna [Arad] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1920.05.22 | 4 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | |
| özv. Szente Józsefné | htb. | Lippa [Temes] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1920.05.22 | 3 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | |
| özv. Szenkovics Á.-né | magánzó | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Zalaegerszeg [Zala] | 1921.05.20-31. | 1 | Szolnokra érkezett menekültek | |
| özv. Szenes Miksáné | vasúti üzletvezető özvegye | Arad [Arad] | Békéscsaba [Békés] | 1921.04.05 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám | |
| özv. Székely Ferencné | nyugdíjas | Ismeretlen [Ismeretlen] | Mezőberény [Békés] | 1921.04.29 | |||
| özv. Szederjesi L.-né | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Budapest | 1920.10.16 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | ||
| özv. Szeberényi I.-né | magánzó | Hosszúfalu [Brassó] | Budapest | 1920.10.07 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
| özv. Szebenlimst Gézáné | alezredes neje | Nagykikinda [Torontál] | Göd [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.07.04 | Szegedre megérkezett kiutasítottak | ||
| özv. Szatmáry J.-né | magánzó | Máriaradna [Arad] | Budapest | 1920.10.17 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
| özv. Szatmáriné | magánzó neje | Székelyudvarhely [Udvarhely] | Budapest | 1920.10.09 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
| özv. Szatmári Lászlóné | ny. színésznő | Nagyvárad [Bihar] | Újpest [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.06.23 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám | |
| özv. Szász T.-né | irodatiszt özvegye | Székelykeresztúr [Udvarhely] | Erzsébetfalva [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.08.06 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám | |
| özv. Szász Istvánné | magánzó neje | Szamosújvár [Szolnok-Doboka] | Budapest | 1920.12.20 | 2 | Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz. | |
| özv. Szalay L.-né | htb | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1921.04.26 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám | |
| özv. Szalavszky Ferencné | tisztviselőnő | Székelyhíd [Bihar] | Derecske [Bihar] | 1921.05.07 | Hidasnémetire érkezett menekültek | ||
| özv. Szalai Lajosné és családja | magánzó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest | 1921.04.14 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
| özv. Szádeczky Dánielné | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest (Keleti pályaudvar) | 1920.05.08 | 7 | |||
| özv. Szachy S.-né | magánzó | Zombor [Bács-Bodrog] | Szeged [Csongrád] | 1921.08.19 | Szegedre érkezett menekültek | ||
| özv. Szabó Zs.-né | főkönyvelő neje | Temesvár [Temes] | Komárom [Komárom] | 1920.08.16 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
| özv. Szabó Pálné | magánzónő | Nagykároly [Szatmár] | Kaposvár [Somogy] | 1920.06.23 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám | |
| özv. Szabó Pálné | htb. | Arad [Arad] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1920.04.24 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | ||
| özv. Szabó Lajosné | pályaőr özvegye | Ismeretlen [Ismeretlen] | Bánréve [Gömör és Kis-Hont] | 1921.01.10 | MOL (Z.1610, 125 dob.) | ||
| özv. Szabó L.-né | gárdatiszt özvegye | Nagyenyed [Fehér] | Győr [Győr] | 1920.09.06 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz. | |
| özv. Szabó K.-né | magánzó | Székelykeresztúr [Udvarhely] | Budapest | 1920.10.22 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt. | |
| özv. Szabó K.-né | magánzó | Székelyudvarhely [Udvarhely] | Budapest | 1920.10.02 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 38. szám | |
| özv. Szabó Istvánné | magánzó | Zilah [Szilágy] | Kalocsa [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.09.08 | Biharkeresztesre érkezett menekültek | ||
| özv. Szabó Ferencné | erdőtanácsos neje | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1920.07.05 | 6 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
| özv. Suba Elekné | háztartásbeli | Temesvár [Temes] | Budapest | 1921.07.22 | 2 | Szolnokra megérkezett kiutasítottak | |
| özv. Suba Elekné | htb | Temesvár [Temes] | Szajol [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.07.18 | 1 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | |
| özv. Stromszky F.-né | tanítónő | Máriatölgyes [Trencsén] | Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) | 1918.11.20 | 2 | Erdélyi Hírek 28. szám | |
| özv. Streba Istvánné | mozdonyvezető özvegye | Ismeretlen [Ismeretlen] | Komárom [Komárom] | 1921.05.03 | |||
| özv. Stepán Józsefné | fűtőházi munkásnő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Pusztaszabolcs [Fejér] | 1920.02.01 | |||
| özv. Steiffel Edéné | htb | Ruttka [Turóc] | Rákoskeresztúr [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.07.16 | Hidasnémetire megérkezett kiutasítottak | ||
| özv. Starvich Jánosné | magánzó | Nagyvárad [Bihar] | Szentendre [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.08.25 | 5 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz. | |
| özv. Starka Józsefné | htb | Máramarossziget [Máramaros] | Budapest | 1921.03.25 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám | |
| özv. Stanictz I.-né | óvónő | Regőce [Bács-Bodrog] | Baja [Bács-Bodrog] | 1921.11.19 | 2 | Szegedre érkezett menekültek | |
| özv. Stancsich Györgyné | htb | Pancsova [Torontál] | Budapest | 1921.09.29 | 1 | Szegedre érkezett menekültek | |
| özv. Stakneczky Rezsőné | htb. | Fehértemplom [Temes] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1920.05.23 | 3 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | |
| özv. Spitkó Lajosné | tankerületi főigazgató neje | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1920.07.16 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
| özv. Sós Józsefné | magánzó | Arad [Arad] | Gödöllő [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.11.24 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz. | |
| özv. Sors Ferencné | cipész özvegye | Temesvár [Temes] | Budapest | 1920.07.28 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám | |
| özv. Soós Jánosné | htb | Léva [Bars] | Budapest | 1921.08.18 | Szegedre érkezett menekültek | ||
| özv. Sommer Sándorné | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.04.23 | Békés c. gyulai újság | (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik) | ||
| özv. Smurák Imréné | Ismeretlen [Ismeretlen] | Hódmezővásárhely [Csongrád] | 1921.05.07 | Friss Hírek hódmezővásárhelyi újság | |||
| özv. Sipos Istvánné | mosónő | Arad [Arad] | Budapest | 1920.08.10 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám | |
| özv. Sipos Gézáné | magánzó | Máramarossziget [Máramaros] | Gyula [Békés] | 1920.08.19 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
| özv. Simon Józsefné | htb | Máramarossziget [Máramaros] | Budapest | 1920.09.27 | Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám | ||
| özv. Sima J.-né | Máramarossziget [Máramaros] | Budapest | 1920.09.28 | Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám | |||
| özv. Sezsák Lajosné | htb | Szabadka [Bodrog] | Kalocsa [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.07.17 | 2 | Szegedre megérkezett kiutasítottak | |
| özv. Seszták Jánosné | htb | Nagykároly [Szatmár] | Brünn [Csehszlovákia] | 1920.06.23 | Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám | ||
| özv. Semsey Gézáné | htb | Eperjes [Sáros] | Dány [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.10.07 | Hidasnémetire érkezett menekültek | ||
| özv. Sebők Imréné | napszámosnő | Szeged [Csongrád] | Szeged [Csongrád] | 1921.07.03 | Szegedre megérkezett kiutasítottak | ||
| özv. Sebestyén Sándorné | htb | Brassó [Brassó] | Budapest | 1921.07.22 | 1 | Szolnokra megérkezett kiutasítottak | |
| özv. Sebestyén Károlyné | htb | Temesvár [Temes] | Budapest | 1921.08.14 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | ||
| özv. Sebestyén Károlyné | Ismeretlen [Ismeretlen] | Pestszentlőrinc [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920 | BUDAPEST FŐVÁROSI LEVÉLTÁR (IV. 401/b. 13 dob. II/5.) | 2 lakott (vagon?), 6 személy | ||
| özv. Schuszter Árminné | varrónő | Zetelaka [Udvarhely] | Erzsébetfalva [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.08.06 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám | |
| özv. Schreier Jakabné | rövidárus | Szabadka [Bodrog] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1922.01.30 | Szegedre érkezett menekültek | visszautasítva | |
| özv. Schneider Mihályné | magánzó | Kisjenő [Arad] | Kakasd [Baranya] | 1920.08.13 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
| özv. Schmidt Sándorné | htb | Arad [Arad] | Hajdúböszörmény [Hajdú] | 1921.07.04 | 1 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | |
| özv. Schlachta Lászlóné (Kiss Erzsébet) | m. kir. főerdőmérnök özv. | Máramarossziget | Esztergom | 1924.09.27 | gyermekei: Schlachta Erzsébet, Schlachta György | Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.), személyes közlés | |
| özv. Scherseier Antalné | htb | Arad [Arad] | Budapest | 1921.07.04 | 1 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | |
| özv. Schek Miklósné | magánzó | Arad [Arad] | Budapest | 1920.08.10 | 5 | Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám | |
| özv. Schalkovszky Lászlóné | htb | Nagybecskerek [Torontál] | Rákosszentmihály [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.08.05 | 1 | Szegedre érkezett menekültek | |
| özv. Sándor K.-né | htb | Suhopolje [Verőce] | Budapest | 1921.11.19 | Szegedre érkezett menekültek | ||
| özv. Sándor Ignácné | magánzó | Nagybánya [Szatmár] | Budapest | 1920.08.21 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. szám | |
| özv. Sallach Istvánné | v.i. özvegye | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1920.09.12 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám. | |
| özv. Saja Antalné | tanítónő | Brassó [Brassó] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1920.04.01 | 2 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | |
| özv. Rüszka K.-né | Szilágysomlyó [Szilágy] | Debrecen [Hajdú] | 1921.09.02 | 3 | Biharkeresztesre érkezett menekültek | ||
| özv. Ruttner Károlyné | magánzó | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Budapest | 1920.08.25 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz. | |
| özv. Ruski Imréné | Arad [Arad] | Alsódabas [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.11.18 | 3 | Erdélyi Hírek, 1921. 2. sz. | ||
| özv. Rózsa Dezsőné | htb | Zombor [Bács-Bodrog] | Nagytétény [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1922.02.08 | Szegedre érkezett menekültek | ||
| özv. Rosenthallné | htb | Petrozsény [Hunyad] | Szajol [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.07.21 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | ||
| özv. Rónay Gusztávné | htb. | Máriaradna [Arad] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1920.04.24 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | ||
| özv. Rohay F.-né | cipész | Görgényszentimre [Maros-Torda] | Balatonföldvár [Somogy] | 1920.06.15 | Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám | ||
| özv. Rohacsek Istvánné | htb | Lőcse [Szepes] | Budapest | 1921.12.03 | Hidasnémetire érkezett menekültek | ||
| özv. Roboz Adolfné | magánzó | Székelykeresztúr [Udvarhely] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.10.17 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
| özv. Robor A.-né | tanitó neje | Székelykeresztúr [Udvarhely] | Orosháza [Békés] | 1920.10.22 | 5 | Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt. | |
| özv. Rigel Mihályné | magánzó | Belényes [Bihar] | Szeged [Csongrád] | 1920.09.12 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám. | |
| özv. Richter Gézáné | magánzó | Kassa [Abaúj-Torna] | Kisvárda [Szabolcs] | 1920.09.12 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám. | |
| özv. Révy Béláné | állomásfelvigyázó özv. | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1926.10.07 | Volt MÁV alkalmazottak ellátása | (97077/1929.) | |
| özv. Repeczky Ferencné | házbirtokos | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest | 1920.12.04 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
| özv. Remsey Zoltánné | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | Nincs dátum | Menekültek segélyezése XIII. napló 1930. IV. 4. – 1930. V. 28.-ig | |||
| özv. Reisz J. | htb. | Gyulafehérvár [Alsó-Fehér] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1920.05.25 | 2 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | |
| özv. Rausz Istvánné | htb | Nagybánya [Szatmár] | Budapest | 1920.10.17 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
| özv. Rápolti Nagy Józsefné | magánzó | Nagykároly [Szatmár] | Budapest | 1921.11.29 | 2 | Szolnokra érkezett menekültek | |
| özv. Rapcsányi Istvánné | nyugdíjas | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | Nincs dátum | A Budapest-kőbányai református egyház választási névjegyzéke az 1927. évre | ||
| özv. Rákosy A.-né | magánzó | Nagyenyed [Fehér] | Budapest | 1920.10.17 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
| özv. Rákosi Imréné | magánzó | Nagyenyed [Fehér] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1920.09.29 | Erdélyi Hírek, 1920. 37. szám | ||
| özv. Rády Károlyné | htb | Temesvár [Temes] | Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) | 1920.04.15 | 1 | Erdélyi Hírek 28. szám | |
| özv. Rácz Istvánné | htb. | Brassó [Brassó] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1920.05.15 | 1 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | |
| özv. Rácz Dezsőné | törvényszéki bíró özv. | Eperjes [Sáros] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1923. 7. 26. előtt | Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.) | ||
| özv. Pusz Miklósné | magánzó | Ópiski [Hunyad] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.03.29 | 2 | Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám | |
| özv. Puskás Zsigmondné | zászlós özvegye | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1920.09.12 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám. | |
| özv. Puskás Gy.-né | pénzügyi szemlész örvegye | Temesvár [Temes] | Kiskunfélegyháza [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.08.19 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
| özv. Prisztinger Józsefné | Zombor [Bács-Bodrog] | Budapest | 1921.12.05 | 1 | Szegedre érkezett menekültek | ||
| özv. Priszlinger Mihályné | váltókezelő özvegye | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest (Ferencváros) | 1921.12.06 | |||
| özv. Prilef Sándorné | htb | Vajdahunyad [Hunyad] | Kispest [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.07.26 | 2 | Szolnokra megérkezett kiutasítottak | |
| özv. Pöhm Jakabné | Ismeretlen [Ismeretlen] | Debrecen [Hajdú] | 1920.10.11 | Ellenzék c. kolozsvári újság | |||
| özv. Porst Antalné | magánzó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest (Józsefváros) | 1921.03.29 | |||
| özv. Popper Ábrahámné | tanítónő | Szatmárnémeti [Szatmár] | Budapest | 1920.10.07 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
| özv. Pollák Béláné | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.05.14 | Békés c. gyulai újság | (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik) | ||
| özv. Polincsár Mihályné | Nagyvárad [Bihar] | Derecske [Bihar] | 1921.05.31 | Nagyváradi Napló | |||
| özv. Polácsek Henrikné | Temesvár [Temes] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1920.05.28 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | |||
| özv. Pohl Jánosné | jegyző neje | Nagykároly [Szatmár] | Budapest | 1920.07.08 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
| özv. Ples Emilné | kereskedő neje | Arad [Arad] | Budapest | 1920.07.12 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
| özv. Pilmond J.-né | htb | Máramarossziget [Máramaros] | Budapest | 1921. 8. 1-10 | 2 | Szolnokra érkezett kiutasítottak | |
| özv. Pfeifer Károlyné | htb | Liptószentmiklós [Liptó] | Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) | 1919.11.13 | 1 | Erdélyi Hírek 28. szám | |
| özv. Petrik Gyuláné | magánzó | Alsólendva [Zala] | Rákospalota [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921. 12. 12-18. | Szegedre érkezett menekültek | ||
| özv. Pers Istvánné | htb | Szabadka [Bodrog] | Szeged [Csongrád] | 1921.07.21 | 8 | Szegedre megérkezett kiutasítottak | |
| özv. Patonbán Antalné | magánzó | Marosludas [Torda-Aranyos] | Budapest | 1921.03.21 | 4 | Erdélyi Hírek, 1921. 17. szám | |
| özv. Pathi Lászlóné | htb | Zseliz [Bars] | Arad [Arad] | 1921.08.18 | 1 | Szegedre érkezett menekültek | |
| özv. Pataky Istvánné | htb | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | Nincs dátum | A Budapest-kőbányai református egyház választási névjegyzéke az 1927. évre | ||
| özv. Párta Józsefné | magánzó | Torontáltorda [Torontál] | Székesfehérvár [Fejér] | 1921.08.19 | Szegedre érkezett menekültek | ||
| özv. Papp Elekné | törvényszéki bíró neje | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Kadarkút [Somogy] | 1921.10.09 | Biharkeresztesre érkezett menekültek | ||
| özv. Papp Árpádné | htb | Hátszeg [Hunyad] | Alsódabas [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.07.26 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | ||
| özv. Palotay (Palothay) Antalné | nyugdíjas | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1921.10.13 | |||
| özv. Palmer Andrásné | magánzó | Abrudbánya [Alsó-Fehér] | Budapest | 1920.09.27 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám | |
| özv. Pallaghy Lászlóné | nyugdíjas | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1921.04.03 | |||
| özv. Pálfi Szilárdné | őrnagy özvegye | Zalatna [Alsó-Fehér] | Budapest | 1920.08.10 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám | |
| özv. Pál Imréné | nyugdíjas | Brassó [Brassó] | Budapest | 1921.03.22 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám | |
| özv. Ötvös Gézáné | htb | Belényes [Bihar] | Szeghalom [Békés] | 1921.09.08 | Biharkeresztesre érkezett menekültek | ||
| özv. Orosz Dezsőné | magántisztviselő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1921.08.04 | |||
| özv. Orosz Dezsőné | htb | Temesvár [Temes] | Szajol [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.07.26 | 3 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | |
| özv. Ormosi (Ormossy) Ipolyné | Máramarossziget [Máramaros] | Budapest | 1920.09.27 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám | ||
| özv. Orley Kálmánné | Nagyvárad [Bihar] | Budapest | 1920.09.30 | Erdélyi Hírek, 1920. 38. szám | |||
| özv. Orbók Istvánné | htb | Lugos [Krassó-Szörény] | Szajol [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.07.24 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | ||
| özv. Orbán Antalné | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.03.23 | Békés c. gyulai újság | (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik) | ||
| özv. Onusdy Balázsné | tanítónő | Arad [Arad] | Budapest | 1920.08.13 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
| özv. Oláh Péterné | Nagyvárad [Bihar] | Szentjános [Bihar] | 1921.05.31 | Nagyváradi Napló | |||
| özv. Novák Béláné | ny. vámfőellenőr neje | Szeged [Csongrád] | Szeged [Csongrád] | 1921.07.03 | Szegedre megérkezett kiutasítottak | ||
| özv. Nickmann Ernőné | postatisztviselő | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1920.02.11 | 7 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | |
| özv. Nessel Sándorné | htb | Visegrád [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) | 1919.02.20 | 1 | Erdélyi Hírek 28. szám | |
| özv. Németh Sándorné | ny. irodafőtiszt özv. | Alsólendva [Zala] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1923. 7. 26. után | Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.) | ||
| özv. Németh Jánosné | törvényszéki bíró özv. | Dés [Szolnok-Doboka] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1923. 7. 26. után | Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.) | ||
| özv. Nemes Ödönné | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | Nincs dátum | Menekültek segélyezése IX. napló 1929. X. 21. – 1930. V. 31.-ig | |||
| özv. Nelecsényi Ferencné | Belatinc [Zala] | Budapest | 1921.07.23 | Szegedre megérkezett kiutasítottak | |||
| özv. Nagy Miklósné | színésznő | Brassó [Brassó] | Budapest | 1920.10.07 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
| özv. Nagy Mihályné | htb | Nagyvárad [Bihar] | Komádi [Bihar] | 1921.07.28 | 2 | Biharkeresztesre érkezett menekültek | |
| özv. Nagy Mihályné | mérnök neje | Detta [Temes] | Csepel [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.07.01 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
| özv. Nagy Károlyné | fogházőr özv. | Muzsla [Esztergom] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1923. 7. 26. után | Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.) | ||
| özv. Nagy Károlyné | nyugdíjas | Nagyvárad [Bihar] | Orosháza [Békés] | 1921.04.16 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám | |
| özv. Nagy Györgyné | munkásnő | Zenta [Bács-Bodrog] | Budapest | 1921.04.18 | 6 | Hidasnémetire érkezett menekültek | |
| özv. Nagy Gáspárné | htb | Marosludas [Torda-Aranyos] | Debrecen [Hajdú] | 1920.10.19 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt. | |
| özv. Nagy Andrásné | lelkész neje | Kolozsvár [Kolozs] | Kisbér [Komárom] | 1921.04.29 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám | |
| özv. Müller Jánosné | magánzó | Tiszaszentmiklós [Torontál] | Budapest | 1921.04.29 | Hidasnémetire érkezett menekültek | ||
| özv. Müller Jakabné | magánzó | Horgos [Csongrád] | Szeged [Csongrád] | 1921.08.19 | Szegedre érkezett menekültek | ||
| özv. Monostori K.-né | magánzó | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.08.25 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz. | |
| özv. Molnár Mártonné | kereskedő özvegye | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1920.09.06 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz. | |
| özv. Molnár I.-né | igazgató-tanító neje | Arad [Arad] | Szombathely [Vas] | 1920.07.12 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
| özv. Moldoványi Lajosné | magánzó | Arad [Arad] | Budapest | 1920.09.12 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám. | |
| özv. Moldoványi Gy.-né | magánzó | Arad [Arad] | Budapest | 1921.04.08 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám | |
| özv. Mojzes Jánosné | htb | Szabadka [Bodrog] | Kazár [Nógrád] | 1921.11.22 | Szegedre érkezett menekültek | ||
| özv. Módy Elekné | Ismeretlen [Ismeretlen] | Debrecen [Hajdú] | 1920.10.11 | Ellenzék c. kolozsvári újság | |||
| özv. Mikus Károlyné | htb | Lippa [Temes] | Kiskunfélegyháza [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.08.24 | 1 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | |
| özv. Mikola Zoltánné | postamester | Magyarpécska [Arad] | Pécel [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.12.20 | 3 | Szolnokra érkezett menekültek | |
| özv. Mihályi Dezsőné | ny. törvényszéki bíró özv. | Nagyszeben [Szeben] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1923. 7. 26. előtt | Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.) | ||
| özv. Mihalovits J.-né | százados özvegye | Temesvár [Temes] | Esztergom [Esztergom] | 1920.08.16 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
| özv. Mihálcsik Nándorné | htb | Lónyabánya [Nógrád] | Szajol [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.08.18 | 3 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | |
| özv. Micskey Vincéné | htb | Törökkanizsa [Torontál] | Szeged [Csongrád] | 1921.11.22 | Szegedre érkezett menekültek | ||
| özv. Mezei Szilárdné | óvónő | Bél [Bihar] | Hatvan [Heves] | 1920.07.12 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
| özv. Mezei Ignácné | htb | Nagyszalonta [Bihar] | Debrecen [Hajdú] | 1921.07.12 | 2 | Biharkeresztesre érkezett menekültek | |
| özv. Mezei Ferencné | Nagyvárad [Bihar] | Budapest | 1921.05.31 | Nagyváradi Napló | |||
| özv. Mészáros Lajosné | telekkönyvvezető özv. | Malacka [Pozsony] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1923. 7. 26. előtt | Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.) | ||
| özv. Mészáros Károlyné | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.04.23 | Békés c. gyulai újság | (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik) | ||
| özv. Mesterházy Sándorné | magánzó | Máramarossziget [Máramaros] | Budapest | 1921.04.07 | 2 | Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám | |
| özv. Mesterházy Sándorné | magánzó | Máramarossziget [Máramaros] | Budapest | 1921.03.25 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám | |
| özv. Merkovszky Andrásné | htb | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.07.24 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | ||
| özv. Menner Péterné | magánzó | Lupény [Hunyad] | Nagymányok [Tolna] | 1921.03.21 | 6 | Erdélyi Hírek, 1921. 17. szám | |
| özv. Mengegy Flóriánné | magánzó | Temesvár [Temes] | Budapest | 1920.08.25 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz. | |
| özv. Meleg (Melega) Mátyásné | magánzó | Máramarossziget [Máramaros] | Budapest | 1921.04.07 | 2 | Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám | |
| özv. Meggyes Ferencné | főmérnök neje | Zilah [Szilágy] | Budapest | 1920.08.25 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz. | |
| özv. Medved Jánosné | magánzó | Tárcsó [Torontál] | Érd [Fejér] | 1921.09.12 | Szegedre érkezett menekültek | ||
| özv. Medgyesy Albertné | Arad [Arad] | Budapest | 1921.03.21 | 3 | Erdélyi Hírek, 1921. 17. szám | ||
| özv. Mayer Ferencné | magánzó | Temesvár [Temes] | Hamburg [Németország] | 1920.07.14 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
| özv. Mausch Imréné | magánzó | Mocs [Kolozs] | Budapest | 1920.11.08 | 5 | Erdélyi Hírek, 1920. 47. sz. | |
| özv. Matyasovszki J.-né | irodatiszt özvegye | Désakna [Szolnok-Doboka] | Szeged [Csongrád] | 1920.08.25 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz. | |
| özv. Mátray Jánosné | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.07.16 | Békés c. gyulai újság | (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik) | ||
| özv. Matics Dezsőné | pénzügyőri számvizsgáló özv | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | Nincs dátum | Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.) | ||
| özv. Máthé Béláné | Arad [Arad] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1920.05.22 | 3 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | ||
| özv. Maszkás Andrásné | Nagyvárad [Bihar] | Fehértó [Csongrád] | 1921.05.31 | Nagyváradi Napló | |||
| özv. Márton Dávidné | tanár neje | Nagybánya [Szatmár] | Budapest | 1920.08.19 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
| özv. Marosi Ignácné | magánzó | Kolozsvár [Kolozs] | Szeged [Csongrád] | 1920.10.09 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | ||
| özv. Marosi Ignácné | magánzó | Kolozsvár [Kolozs] | Szeged [Csongrád] | 1920.10.06 | Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám | ||
| özv. Markovics J.-né | hatb | Arad [Arad] | Seregélyes [Fejér] | 1921.09.28 | Lökösházára érkezett menekültek | ||
| özv. Marekits Vladimírné | hadiözvegy | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.08.17 | Magyarország | 5 gyerekével | |
| özv. Máray Lajosné | magánzó | Vajdahunyad [Hunyad] | Budapest | 1920.08.25 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz. | |
| özv. Mangel Jánosné | javítóintézeti felügyelő özv. | Szamosújvár [Szolnok-Doboka] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1923. 7. 26. után | Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.) | ||
| özv. Manga Dezsőné | postatisztviselőnő | Zenta [Bács-Bodrog] | Szeged [Csongrád] | 1922.02.21 | 1 | Szegedre érkezett menekültek | |
| özv. Málnásy Antalné | magánzó | Tövis [Alsó-Fehér] | Budapest | 1920.09.06 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz. | |
| özv. Makay Sándorné | Budapest [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | Budapest | 1920.06.23 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám | ||
| özv. Majvik Józsefné | vasutas özvegye | Gyér [Torontál] | Budapest | 1920.08.19 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
| özv. Major Sándorné | htb | Arad [Arad] | Budapest | 1921.07.18 | 2 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | |
| özv. Majer Sándorné | ny. katonatiszt özvegye | Nagyvárad [Bihar] | Kápolnás [Krassó-Szörény] | 1920.07.25 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 26. szám | |
| özv. Magai K.-né | járásbíró özvegye | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Budapest | 1920.08.25 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz. | |
| özv. Lukács Mihályné | vasutas neje | Temesvár [Temes] | Dombóvár [Tolna] | 1920.07.14 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
| özv. Lui Jánosné | kezelőnő | Arad [Arad] | Debrecen [Hajdú] | 1920.09.12 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám. | |
| özv. Lufcsik J.-né | htb | Sepsiszentkirály [Háromszék] | Budapest | 1921.05.20-31. | 1 | Szolnokra érkezett menekültek | |
| özv. Lövinger A-né | magánzónő | Nagyvárad [Bihar] | Kiskunfélegyháza [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.06.23 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám | |
| özv. Lőrincz Györgyné | kocsitisztítónő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Újdombóvár [Tolna] | 1919.07.15 | [MOL Z. 1610. 125 dob.] | vagonlakók | |
| özv. Lőricz Béláné | magánhivatalnok | Ismeretlen [Ismeretlen] | Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.07.13 | |||
| özv. Lovász Viktorné | Hídalmás [Kolozs] | Budapest | 1920.06.18 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám | ||
| özv. Lovas J.-né | magánzó | Kavarán [Krassó-Szörény] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.09.28 | Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám | ||
| özv. Loósz Jánosné | htb | Nagykikinda [Torontál] | Szentes [Csongrád] | 1921.07.12 | 1 | Szegedre megérkezett kiutasítottak | |
| özv. Lomm Nándorné | htb | Arad [Arad] | Újdombóvár [Tolna] | 1921.04.05 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám | |
| özv. Lintner Józsefné | htb | Zsilyvajdejvulkán [Hunyad] | Tatabánya [Komárom] | 1921.07.21 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | ||
| özv. Liepner J.-né | pénzügyi tanácsos özvegye | Máramarossziget [Máramaros] | Budapest | 1920.08.15 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
| özv. Lévay Demeterné | htb | Arad [Arad] | Hajdúböszörmény [Hajdú] | 1921.07.04 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | ||
| özv. Lévai Lázárné | magánzó | Szatmárnémeti [Szatmár] | Csanádapáca [Csanád] | 1920.08.19 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
| özv. Lers M.-né | postamester | Aknasugatag [Máramaros] | Budapest | 1920.09.29 | Erdélyi Hírek, 1920. 37. szám | ||
| özv. Lengyel Ödönné | állami tanító neje | Nagykároly [Szatmár] | Orosháza [Békés] | 1920.10.22 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt. | |
| özv. Lengyel Ödönné | nyugdíjas | Székelyudvarhely [Udvarhely] | Budapest | 1920.10.02 | Erdélyi Hírek, 1920. 38. szám | ||
| özv. Lengváry Mátyás Zoltánné | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | Nincs dátum | Menekültek segélyezése X. napló 1930. I. 15. – 1930. V. 19.-ig | |||
| özv. Lendvay Gy.-né | szabónő | Lippa [Temes] | Budapest | 1920.10.06 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám | |
| özv. Lendvay Ferencné | htb | Arad [Arad] | Budapest | 1921. 8. 1-10 | 2 | Szolnokra érkezett kiutasítottak | |
| özv. Lehota Imréné | magánzó | Kolozsvár [Kolozs] | Székesfehérvár [Fejér] | 1920.08.06 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám | |
| özv. Lehoczky Gy.-né | htb | Alsókubin [Árva] | Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) | 1919.09.19 | 7 | Erdélyi Hírek 28. szám | |
| özv. Lechner Arnoldné | htb | Kisjenő [Arad] | Graz [Ausztria] | 1921.07.26 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | ||
| özv. László Miklósné | htb | Nagykároly [Szatmár] | Budapest | 1920.10.02 | Erdélyi Hírek, 1920. 38. szám | ||
| özv. Lánszky Lajosné | ny. telekkönyvvezető özv. | Nagyvárad [Bihar] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1923. 7. 26. után | Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.) | ||
| özv. Lakatos Gyuláné | magánzó | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1921.03.29 | 3 | Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám | |
| özv. Lajos Ferencné | magánzó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1920.12.11 | Erdélyi Hírek, 1921. 8. sz. | ||
| özv. Kvatkovszky Lászlóné | MÁV irodakezelő özv. | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1924.08.26 | gyermektelen | Volt MÁV alkalmazottak ellátása | (97077/1929.) |
| özv. Kuthanek Jánosné | htb | Szabadka [Bodrog] | Budafok [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.12.07 | Szegedre érkezett menekültek | ||
| özv. Kutany Lajosné | óvónő | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1920.08.15 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
| özv. Kunkely Antalné | magánzó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1920.09.12 | |||
| özv. Kruppa Ignácné | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.06.01 | Békés c. gyulai újság | (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik) | ||
| özv. Krupa I.-né | munkás | Felsőbánya [Szatmár] | Gyula [Békés] | 1920.08.21 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. szám | |
| özv. Krezsó Istvánné | htb | Óbecse [Bács-Bodrog] | Hódmezővásárhely [Csongrád] | 1922.02.13 | Szegedre érkezett menekültek | ||
| özv. Kretts Károlyné | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Szombathely [Vas] | 1920.06.15 | Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám | |||
| özv. Krausz Oszkárné | magánzó | Arad [Arad] | Budapest | 1920.11.18 | 3 | Erdélyi Hírek, 1921. 2. sz. | |
| özv. Krausz Ignácné | magánzó | Nagybánya [Szatmár] | Budapest | 1920.10.03 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám | |
| özv. Krassó Miksáné | Szatmárnémeti [Szatmár] | Budapest | 1921.04.07 | 3 | Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám | ||
| özv. Králik Jánosné | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.07.16 | Békés c. gyulai újság | (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik) | ||
| özv. Krajcsovicsné | magánzó | Temesvár [Temes] | Budapest | 1921.07.05 | 2 | Szolnokra megérkezett kiutasítottak | |
| özv. Kövesdi Lajosné | napszámos | Szabadka [Bodrog] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.08.05 | Szegedre érkezett menekültek | visszautasítva | |
| özv. Köteles Károlyné | htb | Tenke [Bihar] | Szeged [Csongrád] | 1920.07.05 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
| özv. Kőszegi Bernátné | htb | Kolozsvár [Kolozs] | Szeged [Csongrád] | 1921.12.21 | 1 | Szolnokra érkezett menekültek | |
| özv. Körös Pálné | napszámosnő | Zenta [Bács-Bodrog] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.07.03 | Szegedre megérkezett kiutasítottak | visszautasítva | |
| özv. Köpl Józsefné | magánzó | Brassó [Brassó] | Budapest | 1921.07.26 | 2 | Szolnokra megérkezett kiutasítottak | |
| özv. Köpeny J.-né | tanár neje | Vajdahunyad [Hunyad] | Kiskőrös [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.08.25 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz. | |
| özv. Könczey Gyuláné | járásbírósági aljegyző özv. | Fogaras [Fogaras] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1923. 7. 26. után | Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.) | ||
| özv. Kőműves Jánosné | htb. | Arad [Arad] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1920.05.22 | 5 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | |
| özv. Kovácsics Lajosné | megyei aljegyző neje | Arad [Arad] | Budapest | 1920.07.12 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
| özv. Kovács Zoltánné | magánzó | Máramarossziget [Máramaros] | Kispest [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.10.17 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
| özv. Kovács Zoltánné | magánzó | Máramarossziget [Máramaros] | Szekszárd [Tolna] | 1920.09.27 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám | |
| özv. Kovács Jánosné | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.05.14 | Békés c. gyulai újság | (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik) | ||
| özv. Kovács I.-né | magánzó | Margitta [Bihar] | Budapest | 1921.05.07 | 1 | Hidasnémetire érkezett menekültek | |
| özv. Kovács Árpádné | főmérnök özvegye | Csernátfalu [Brassó] | Budapest | 1920.08.06 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám | |
| özv. Kovács Andrásné | magánzó | Nagybecskerek [Torontál] | Szeged [Csongrád] | 1921.10.02 | Szegedre érkezett menekültek | ||
| özv. Kónya Mihályné | bányász neje | Lugos [Krassó-Szörény] | Salgótarján [Nógrád] | 1920.07.05 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
| özv. Kontny Károlyné | magánzó | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1920.09.06 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz. | |
| özv. Konnerth Károlyné | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | Nincs dátum | Menekültek segélyezése X. napló 1930. I. 15. – 1930. V. 19.-ig | |||
| özv. Konkoly Istvánné | tanár özvegye | Zombor [Bács-Bodrog] | Szeged [Csongrád] | 1921.04.23 | Hidasnémetire érkezett menekültek | ||
| özv. Kondor Ferencné | nyugdíjas | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | Nincs dátum | A Budapest-kőbányai református egyház választási névjegyzéke az 1927. évre | ||
| özv. Kondor Ferencné | magánzó | Sepsiszentgyörgy [Háromszék] | Budapest | 1921.04.07 | 7 | Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám | |
| özv. Koncz Imréné | htb | Korond [Udvarhely] | Budapest | 1920.08.06 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám | |
| özv. Komzsik Jánosné | Ismeretlen [Nyugat-magyarország] | Ismeretlen [Ismeretlen] | Nincs dátum | Rendkívüli segélyek menekülteknek. (793/1930. Népjóléti Minisztérium) | |||
| özv. Kompolti Nándorné | tiszt neje | Nagykároly [Szatmár] | Balatonalmádi [Veszprém] | 1920.10.09 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | ||
| özv. Komáromy Józsefné és családja | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest | 1921.06.21 | Ellenzék c. kolozsvári újság | |||
| özv. Kolonics Lajosné | tanítónő | Zágráb [Zágráb] | Budapest | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 7086/919 sz. rendelvénnyel | |
| özv. Kohn Lázárné | htb | Arad [Arad] | Orosháza [Békés] | 1921.07.21 | 5 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | |
| özv. Kohn Lajosné | tanító neje | Maroslápos [Nincs adat] | Szekszárd [Tolna] | 1920.12.15 | Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz. | ||
| özv. Kocsis Lajosné | htb | Biharkeresztes [Bihar] | Tetétlen [Hajdú] | 1920.09.29 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 37. szám | |
| özv. Knopp Árpádné | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | Nincs dátum | Menekültek segélyezése X. napló 1930. I. 15. – 1930. V. 19.-ig | |||
| özv. Kleveis Józsefné | Nagyszalonta [Bihar] | Újpest [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.07.25 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 26. szám | ||
| özv. Klein Jánosné | htb | Topolya [Bács-Bodrog] | Jánoshalma [Bács-Bodrog] | 1921.11.30 | Szegedre érkezett menekültek | ||
| özv. Klein Jakabné | magánzó | Nagyvárad [Bihar] | Budapest | 1920.08.10 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám | |
| özv. Kiss Zoltánné | állami tanítónő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Orosháza [Békés] | V..21 | |||
| özv. Kiss Mártonné | magánzó | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1921.05.05 | Hidasnémetire érkezett menekültek | ||
| özv. Kiss Károlyné | magánzó | Nagyvárad [Bihar] | Budapest | 1921.04.18 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám | |
| özv. Kiss Bertalanné | főellenőr özvegye | Nagyvárad [Bihar] | Budapest | 1920.07.25 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 26. szám | |
| özv. Kiss Albertné | tanár neje | Makfalva [Maros-Torda] | Budapest | 1920.06.15 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám | |
| özv. Kisl L.-né | pénzügyi szemlész neje | Székelykeresztúr [Udvarhely] | Budapest | 1920.10.22 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt. | |
| özv. Király A.-né | magánzó | Zenta [Bács-Bodrog] | Szeged [Csongrád] | 1921.11.19 | Szegedre érkezett menekültek | ||
| özv. Kertész Lajosné | járásbíró özv. | Gyulafehérvár [Alsó-Fehér] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1923. 7. 26. előtt | Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.) | ||
| özv. Keresztes Árpádné | magánzó | Vajdahunyad [Hunyad] | Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.08.13 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
| özv. Kerekes Bertalanné | adóhivatalnok özv | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | Nincs dátum | Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.) | ||
| özv. Kerekes Albertné | pályafelvigyázó özvegye | Ismeretlen [Ismeretlen] | Cegléd [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1919.04.30 | |||
| özv. Kerecsényi Ferencné | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | Nincs dátum | Menekültek segélyezése X. napló 1930. I. 15. – 1930. V. 19.-ig | |||
| özv. Kellner E-né | htb. | Fehértemplom [Temes] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1920.06.10 | 1 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | |
| özv. Keleti Antalné | postamester özvegye | Brassó [Brassó] | Eger [Heves] | 1920.08.06 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám | |
| özv. Kelemen Rezsőné | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | Nincs dátum | Menekültek segélyezése X. napló 1930. I. 15. – 1930. V. 19.-ig | |||
| özv. Kelemen Mária | magánzónő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Miskolc [Borsod] | 1921.04.14 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
| özv. Kelemen Ferencné | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | Nincs dátum | Menekültek segélyezése X. napló 1930. I. 15. – 1930. V. 19.-ig | |||
| özv. Kéhl Miklósné | magánzó | Csák [Temes] | Miskolc [Borsod] | 1921.08.20 | 1 | Szolnokra érkezett kiutasítottak | |
| özv. Kégly Károlyné | járásbíró özv. | Pozsony [Pozsony] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1923. 7. 26. után | Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.) | ||
| özv. Kecskés Sándorné | Nagyvárad [Bihar] | Budapest | 1921.05.31 | Nagyváradi Napló | |||
| özv. Kazinczy Gézáné | Nagyvárad [Bihar] | Budapest | 1921.05.31 | Nagyváradi Napló | |||
| özv. Kavacsi Bertalanné | magánzónő | Zilah [Szilágy] | Budapest | 1921.05.10 | 1 | Hidasnémetire érkezett menekültek | |
| özv. Kauszt I.-né | magánzó | Nagybánya [Szatmár] | Rákospalota [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.10.09 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
| özv. Kaufmann S.-né | magánzó | Nagyvárad [Bihar] | Budapest | 1920.11.09 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 1. sz. | |
| özv. Kaufmann Adolfné | birtokos | Nagykároly [Szatmár] | Budapest | 1920.08.25 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz. | |
| özv. Katona F.-né | tanár | Dobra [Hunyad] | Veszprém [Veszprém] | 1920.08.13 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
| özv. Katetzky Vilmosné | tisztviselő örvegye | Nagybánya [Szatmár] | Budapest | 1920.08.19 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
| özv. Kászonyi Lajosné | fodrásznő | Brassó [Brassó] | Budapest | 1920.08.06 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám | |
| özv. Kassai Gusztávné | vendéglős | Szabadka [Bodrog] | Budapest | 1921.05.02 | Hidasnémetire érkezett menekültek | ||
| özv. Karikásné | elöljáró neje | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1920.12.10 | 3 | Erdélyi Hírek, 1921. 8. sz. | |
| özv. Káposzta I.-né | magánhivatalnok özvegye | Borj. [Nincs adat] | Brennbergbánya [Nincs adat] | 1920.10.22 | 5 | Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt. | |
| özv. Kapny Béláné | v. m.kir. erdőőr özv. | Ismeretlen [Ismeretlen] | Eger [Heves] | XII..27 | Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.) | ||
| özv. Kapl Józsefné | nyugdíjas | Brassó [Brassó] | Szajol [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.07.21 | 1 | Biharkeresztesre érkezett menekültek | |
| özv. Kántor I.-né | nyugdíjas | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1920.05.18 | 2 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | |
| özv. Kalmár J.-né | htb | Arad [Arad] | Budapest | 1920.11.08 | Erdélyi Hírek, 1920. 47. sz. | ||
| özv. Kalapaten Antalné | htb | Vágsellye [Nyitra] | Kaposvár [Somogy] | 1921.08.05 | 1 | Szegedre érkezett menekültek | |
| özv. Kaith Jánosné | malomtulajdonos neje | Lugos [Krassó-Szörény] | Budapest | 1920.07.05 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
| özv. Kaiszter Miklósné | postaaltiszt özv. | Pozsony [Pozsony] | Mihályi [Sopron] | 1925.05.01 | 2 gyermek | Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.) | |
| özv. Kafka Jánosné | htb | Temesvár [Temes] | Göd [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.07.26 | 2 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | |
| özv. Jura Péterné | magánzó | Máriaradna [Arad] | Budapest | 1921.04.07 | 5 | Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám | |
| özv. Jukovszky Józsefné | állami végrehajtó özv | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | Nincs dátum | Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.) | ||
| özv. Juhász Ernőné | óvónő | Ismeretlen [Erdély] | Ismeretlen [Ismeretlen] | Nincs dátum | 2 gyerek | Rendkívüli segélyek menekülteknek. (793/1930. Népjóléti Minisztérium) | |
| özv. Józsa Istvánné | lámpakezelő özv. | Ismeretlen [Ismeretlen] | Újdombóvár [Tolna] | 1919.11.13 | [MOL Z. 1610. 125 dob.] | vagonlakók | |
| özv. Jóna Lajosné | magánzó | Máramarossziget [Máramaros] | Heves [Heves] | 1920.08.13 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
| özv. Jégler Gy.-né | magánzó | Fogaras [Fogaras] | Budapest | 1921.05.05 | Hidasnémetire érkezett menekültek | ||
| özv. Jaskó Gézáné | nyugdíjas | Lugos [Krassó-Szörény] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1920.04.25 | 5 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | |
| özv. Janisch Ferencné | magánzó | Kolozsvár [Kolozs] | Kispest [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.07.05 | 1 | Szolnokra megérkezett kiutasítottak | |
| özv. Jambrich Lajosné és családja | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest | 1921.06.21 | Ellenzék c. kolozsvári újság | |||
| özv. Jakab Péterné | szabó neje | Brassó [Brassó] | Budapest | 1920.10.07 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
| özv. Jakab Ferencné | magánzó | Érszakácsi [Szilágy] | Eger [Heves] | 1920.10.17 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | ||
| özv. Jakab Antalné | nyugdíjas | Székelyudvarhely [Udvarhely] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1920.06.01-15 | 2 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | |
| özv. Jakab Antalné | nyugdíjas | Arad [Arad] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1920.05.20 | 2 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | |
| özv. Imre Ernőné | nyugdíjas | Kassa [Abaúj-Torna] | Gödöllő [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921. 7. 21-26 | 3 | Hidasnémetire megérkezett kiutasítottak | |
| özv. Illyés Károlyné | községi jegyző özv. | Krizba [Brassó] | Nyíregyháza [Szabolcs] | 1924.02.27 | Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.) | ||
| özv. Ilnitzky Sándorné | ny. törvényszéki bíró özv. | Beregszász [Bereg] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1923. 7. 26. előtt | Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.) | ||
| özv. Huszkó Józsefné | műszaki segédtiszt özv | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | Nincs dátum | Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.) | ||
| özv. Huszár Károlyné | óvónő | Felsőróna [Máramaros] | Esztergom [Esztergom] | 1920.08.15 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
| özv. Huber Józsefné | htb | Temesvár [Temes] | Sopron [Sopron] | 1921.07.18 | 3 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | |
| özv. Hubanek Józsefné | magánzó | Fogaras [Fogaras] | Budapest | 1921.07.05 | 1 | Szolnokra megérkezett kiutasítottak | |
| özv. Horváth Mózes | ny. telekkönyvezető özvegye | Fogaras [Fogaras] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1923. 7. 26. előtt | Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.) | ||
| özv. Horváth Mihályné | nyugd. | Ismeretlen [Ismeretlen] | Szeged [Csongrád] | 1921.06.18 | |||
| özv. Horváth Mártonné | magánzó | Arad [Arad] | Újdombóvár [Tolna] | 1921.04.08 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám | |
| özv. Horváth Józsefné | htb | Arad [Arad] | Szajol [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.07.26 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | ||
| özv. Horváth J.-né | irodatiszt özvegye | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Székesfehérvár [Fejér] | 1920.08.25 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz. | |
| özv. Horváth Gyuláné | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1920.12.03 | Új Somogy c. kaposvári újság | |||
| özv. Horváth F.-né | telekkönyvezető | Beszterce [Beszterce-Naszód] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.07.02 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
| özv. Horn I.-né | magánzó | Temesvár [Temes] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1920.05.28 | 2 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | |
| özv. Hojcsik L.-né | htb | Lugos [Krassó-Szörény] | Hévízgyörk [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.11.01 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz. | |
| özv. Hódos Sándorné | magánzó | Nagyvárad [Bihar] | Budapest | 1921.07.26 | 2 | Szolnokra megérkezett kiutasítottak | |
| özv. Hódos Sándorné | Nagyvárad [Bihar] | Budapest | 1921.05.31 | Nagyváradi Napló | |||
| özv. Hidvégi Jánosné | erdőszámtanácsos neje | Máramarossziget [Máramaros] | Budapest | 1920.08.16 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
| özv. Hidvéghy (Hidvégi) Antalné | magánzó | Máramarossziget [Máramaros] | Budapest | 1921.03.25 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám | |
| özv. Hetz. J.-né | magánzó | Temesvár [Temes] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1920.05.28 | 4 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | |
| özv. Herceg Sándorné | htb | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) | 1920.01.28 | 3 | Erdélyi Hírek 28. szám | |
| özv. Henniel Józsefné | magánzó | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1921.07.05 | 3 | Szolnokra megérkezett kiutasítottak | |
| özv. Heller Frigyesné | tanítónő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Szajol [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.06.15 | |||
| özv. Héjjas Józsefné | posta fő-tiszt neje | Gyulafehérvár [Alsó-Fehér] | Budapest | 1920.06.24 | Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám | ||
| özv. Heinrich Antalné | htb | Versec [Temes] | Debrecen [Hajdú] | 1921.07.21 | Szegedre megérkezett kiutasítottak | ||
| özv. Hegyi J.-né | ügyvéde neje | Málnásfürdő [Háromszék] | Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.10.07 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
| özv. Hegedüs Rezsőné | magánzó | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1920.08.25 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz. | |
| özv. Hegedüs Béláné | tanár neje | Lugos [Krassó-Szörény] | Budapest | 1920.10.17 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | ||
| özv. Hegedüs Béláné | tanító özvegye | Alsócsernáton [Háromszék] | Budapest | 1920.09.28 | Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám | ||
| özv. Haunó Lajosné | Ismeretlen [Ismeretlen] | Hódmezővásárhely [Csongrád] | 1921.05.07 | Friss Hírek hódmezővásárhelyi újság | |||
| özv. Hartrampf Károlyné | htb | Lugos [Krassó-Szörény] | Székesfehérvár [Fejér] | 1921.07.24 | 2 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | |
| özv. Hanyi Gyuláné | járási felügyelő neje | Arad [Arad] | Szombathely [Vas] | 1920.07.12 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
| özv. Hannó Lajosné | jegyző özvegye | Ismeretlen [Ismeretlen] | Sopron [Sopron] | 1921.03.22 | Szegedi Friss Újság | ||
| özv. Halász Károlyné | ügyvéd neje | Lugos [Krassó-Szörény] | Dunaharaszti [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.07.05 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
| özv. Hajdu Zsigmondné | ügynök neje | Nagyvárad [Bihar] | Budapest | 1920.08.25 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz. | |
| özv. Hadnagy Vincéné | Kézdivásárhely [Háromszék] | Jánosháza [Győr] | 1920.08.06 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám | ||
| özv. Hack Jánosné | htb | Fehértemplom [Temes] | Kisújszállás [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.11.26 | 1 | Szegedre érkezett menekültek | |
| özv. Gyulai Oszkárné | zongoratanárnő | Zombor [Bács-Bodrog] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1922.01.30 | Szegedre érkezett menekültek | visszautasítva | |
| özv. Gyula Jánosné | tanárnő | Nagyvárad [Bihar] | Berettyóújfalu [Bihar] | 1920.09.27 | Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám | ||
| özv. Gyula J.-né | tanárnő | Nagyvárad [Bihar] | Berettyóújfalu [Bihar] | 1920.09.28 | Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám | ||
| özv. Győry Elemérné | zongoratanárnő | Zsombolya [Torontál] | Vác [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.07.17 | 2 | Szegedre megérkezett kiutasítottak | |
| özv. Győri Imréné | főszolgabíró neje | Temesvár [Temes] | Budapest | 1920.07.05 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
| özv. Győrfy Zoltánné | járásbíró neje | Nagyvárad [Bihar] | Szeged [Csongrád] | 1920.10.07 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
| özv. Győrffy Mihályné | kalauz özv. | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1923.12.10 | gyermektelen | Volt MÁV alkalmazottak ellátása | (113.388/1929.) |
| özv. Gruda Károlyné | magánzó | Zombor [Bács-Bodrog] | Szeged [Csongrád] | 1921.11.22 | 2 | Szegedre érkezett menekültek | |
| özv. Gross Károlyné | htb | Szászrégen [Maros-Torda] | Cegléd [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.12.20 | 1 | Szolnokra érkezett menekültek | |
| özv. Grecz Móricné | evangélikus lelkész özvegye | Segesvár [Nagy-Küküllő] | Budapest | 1920.08.16 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
| özv. Göröncsei Sándorné | nyugdíjas | Ismeretlen [Ismeretlen] | Debrecen [Hajdú] | 1921.04.05 | 3 cst. | MOL (Z.1610, 125 dob.) | 1 vagon (Bekölt eng. nincs) |
| özv. Görgényi G.-né | határrendész özvegye | Szatmárnémeti [Szatmár] | Sátoraljaújhely [Zemplén] | 1920.08.19 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
| özv. Gölöncsér Zsuzsánna és családja | Ismeretlen [Ismeretlen] | Szeged [Csongrád] | 1921.04.07 | Ellenzék c. kolozsvári újság | |||
| özv. Gőgös Pálné | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1920.12.03 | Új Somogy c. kaposvári újság | |||
| özv. Gillyén Józsefné | kir. műszaki tanácsos özvegye | Pozsony [Pozsony] | Budapest | Nincs dátum | Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.) | ||
| özv. Gerstner Istvánné | magánzó | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1920.09.06 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz. | |
| özv. Germanos L.-né | magánzó | Arad [Arad] | Budapest | 1920.10.09 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
| özv. German F.-né | főerdőőr neje | Székelyudvarhely [Udvarhely] | Gyoma [Békés] | 1920.10.22 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt. | |
| özv. Gergelyffy Gyuláné | sóbánymérnök özv. | Temesvár [Temes] | Makó [Csanád] | 1922 | Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.) | ||
| özv. Gerey Lajosné | ny. telekkönyvvezető özv. | Déva [Hunyad] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1923. 7. 26. után | Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.) | ||
| özv. Gereőffy Ferencné | ny. aljárásbíró özv. | Gyergyószentmiklós [Csík] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1923. 7. 26. után | Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.) | ||
| özv. Gellért Lászlóné | magánzó | Köbölkút [Zala] | Báránd [Bihar] | 1921.07.12 | Biharkeresztesre érkezett menekültek | ||
| özv. Gartner Zoltánné | htb | Lugos [Krassó-Szörény] | Székesfehérvár [Fejér] | 1921.07.24 | 2 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | |
| özv. Gardos Károlyné | htb | Selmecbánya [Hont] | Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) | 1920.05.01 | 1 | Erdélyi Hírek 28. szám | |
| özv. Gálfi Sándorné | magánzó | Galsa [Arad] | Abony [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.08.13 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
| özv. Gál Sándorné | htb | Arad [Arad] | Törökbálint [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.07.04 | 4 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | |
| özv. Gajzágó Antalné és családja | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest | 1921.06.21 | Ellenzék c. kolozsvári újság | |||
| özv. Gábor Péterné | magánzó | Sepsiszentgyörgy [Háromszék] | Budapest | 1920.11.05 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz. | |
| özv. Gábor Mózesné | htb | Szlatina [Fejér] | Budapest | 1920.08.15 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
| özv. Gábor Gáborné | magánzó | Déva [Hunyad] | Szarvas [Békés] | 1920.11.29 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 7. sz. | |
| özv. Fülöp Kálmánné | pénztárkezelőnő | Nagykároly [Szatmár] | Budapest | 1921.10.12 | Biharkeresztesre érkezett menekültek | ||
| özv. Fülöp Istvánné | magánzó | Székelykeresztúr [Udvarhely] | Budapest | 1920.08.06 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám | |
| özv. Fummer Jánosné | magánzó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest | 1921.01.21 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
| özv. Fukovics Antalné | pénztárkezelő | Karlovac [Zágráb] | Eger [Heves] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 22.917/919 sz. rendelvénnyel | |
| özv. Frink Péterné | m. kir. mázsaaltiszt özv. | Torda [Torda-Aranyos] | Budapest | 1925.10.09 | Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.) | (20492/1928.) | |
| özv. Fridrich J.-né | molnár özvegye | Feketehalom [Brassó] | Szeged [Csongrád] | 1920.08.16 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
| özv. Frankovszki Dénesné | fő-ellenőr özvegye | Temesvár [Temes] | Győr [Győr] | 1920.08.19 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
| özv. Frankl B.-né | htb | Szabadka [Bodrog] | Rimamurány [Borsod] | 1921.11.19 | 4 | Szegedre érkezett menekültek | |
| özv. Foristi Pálné | magánzó | Nagyiklód [Szolnok-Doboka] | Budapest | 1921.04.18 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám | |
| özv. Fodor O.-né | magánzó | Nagybánya [Szatmár] | Budapest | 1920.10.09 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
| özv. Fischer Samuné | háziasszony | Brassó [Brassó] | Budapest (Keleti pályaudvar) | 1920.05.14 | 3 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | |
| özv. Fischer L.-né | kereskedő neje | Brassó [Brassó] | Csongrád [Csongrád] | 1920.10.06 | 5 | Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám | |
| özv. Fihring Józsefné | nyugdíjas | Temesvár [Temes] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1920.05.28 | 1 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | |
| özv. Feschler Vilmosné | htb | Lugos [Krassó-Szörény] | Szajol [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.07.24 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | ||
| özv. Ferenczy Károlyné | járásbírósági jegyző özv. | Fogaras [Fogaras] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1923. 7. 26. után | Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.) | ||
| özv. Ferenczy Jánosné | htb. | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1921.12.16 | |||
| özv. Ferenczi Béláné | m. kir. erdőmérnök özv. | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1923. 2. fele | Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.) | ||
| özv. Ferenci Lajosné | ny. óvónő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | Nincs dátum | A Budapest-kőbányai református egyház választási névjegyzéke az 1927. évre | ||
| özv. Ferenci Emilné | htb | Máramarossziget [Máramaros] | Nyíregyháza [Szabolcs] | 1920.10.03 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám | |
| özv. Fenyves Gyuláné | órás neje | Arad [Arad] | Berlin [Németország] | 1920.07.12 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | ||
| özv. Fellner Ferencné | nyugdíjas | Beszterce [Beszterce-Naszód] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1920.04.30 | 1 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | |
| özv. Felber Vilmosné | htb | Déva [Hunyad] | Kiskundorozsma [Csongrád] | 1921.08.14 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | ||
| özv. Felber Aurélné | hivatalnok | Brassó [Brassó] | Székesfehérvár [Fejér] | 1920.10.27 | Erdélyi Hírek, 1920. 45. szám, folytatás | ||
| özv. Fekete Sándorné | nyugd. | Ismeretlen [Ismeretlen] | Kaposvár [Somogy] | 1921.06.27 | [MOL Z. 1610. 125 dob.] | ||
| özv. Fehér Györgyné | magánzó | Torda [Torda-Aranyos] | Budapest | 1921.04.07 | 4 | Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám | |
| özv. Fehér Ferencné | magánzó | Torda [Torda-Aranyos] | Budapest | 1921.03.29 | 3 | Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám | |
| özv. Fehér Antalné | magánzó | Liptószentmiklós [Liptó] | Ludas [Csongrád] | 1921.04.26 | Erdélyi Hírek, 1921. 22. szám | ||
| özv. Febimis Jenőné | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.06.30 | Békés c. gyulai újság | (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik) | ||
| özv. Fáy Lászlóné | tanítónő | Kassa [Abaúj-Torna] | Hidasnémeti [Abaúj-Torna] | 1921.09.27 | Hidasnémetire érkezett menekültek | ||
| özv. Farkas Pálné | htb. | Nagykároly [Szatmár] | Debrecen [Hajdú] | 1920.10.03 | 5 | Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám | |
| özv. Farkas Mihályné | htb | Horgos [Csongrád] | Szeged [Csongrád] | 1921.07.03 | Szegedre megérkezett kiutasítottak | ||
| özv. Faragó I.-né | Máramarossziget [Máramaros] | Budapest | 1920.09.27 | Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám | |||
| özv. Fábián Józsefné | magánzó | Nagykároly [Szatmár] | Siófok [Somogy] | 1920.08.25 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz. | |
| özv. Esztergár L.-né | telekkönyvezető özvegye | Szatmárnémeti [Szatmár] | Bábolna [Komárom] | 1920.10.07 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | ||
| özv. Erdős Jánosné | postamesternő | Bácsgyulafalva [Bács-Bodrog] | Kisújszállás [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.10.02 | Szegedre érkezett menekültek | ||
| özv. Ember Bogdánné és családja | magánzó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Orosháza [Békés] | 1921.04.14 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
| özv. Ember Bogdánné | magánzó | Kolozsvár [Kolozs] | Orosháza [Békés] | 1921.04.26 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám | |
| özv. Elmár Ferencné | kezelőnő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Kaposvár [Somogy] | 1921.08.17 | [MOL Z. 1610. 125 dob.] | ||
| özv. Elekes Jánosné | kovács neje | Székelyudvarhely [Udvarhely] | Budapest | 1920.08.06 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám | |
| özv. Elekes Albertné | járásbíró neje | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1920.06.18 | 7 | Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám | |
| özv. Eisner Antalné | magánzó | Máramarossziget [Máramaros] | Debrecen [Hajdú] | 1921.03.25 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám | |
| özv. Eiselt Antalné | törvényszéki tisztviselő neje | Ismeretlen [Ismeretlen] | Debrecen [Hajdú] | 1921.03.26 | 4 | MOL (Z.1610, 125 dob.) | 1 vagon |
| özv. Ehrenfeld Henrikné | Nagyvárad [Bihar] | Budapest | 1920.11.10 | Nagyváradi Napló | |||
| özv. Egyed Józsefné | magánzó | Lugos [Krassó-Szörény] | Magyaróvár [Moson] | 1920.09.12 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám. | |
| özv. Dudás Istvánné | pályaőr özvegye | Zólyom [Zólyom] | Bőcs [Borsod] | 1919.03.02 | 1 gyerek | Felvidékről menekült vasutasok | |
| özv. dr. Wirtzfeld Béláné | járási orvos özv. | Pöstyén [Nyitra] | Tiszanána [Jász-Nagykun-Szolnok] | VIII..19 | Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.) | ||
| özv. dr. Szentpétery Jánosné | Torda [Torda-Aranyos] | Budapest | 1921.04.07 | 2 | Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám | ||
| özv. dr. Nagy Szilárdné | Lőcse [Szepes] | Szekszárd [Tolna] | 1921.12.03 | 4 | Hidasnémetire érkezett menekültek | ||
| özv. dr. Makara Lajosné | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest | 1920.10.11 | Ellenzék c. kolozsvári újság | |||
| özv. dr. Magyari Ferencné | magánzó | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1921.03.29 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám | |
| özv. dr. Jancsó Gyuláné | egyetemi tanár özvegye | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1920.08.10 | 6 | Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám | |
| özv. dr. Ivánczy Jenőné | nyugdíjas | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | Nincs dátum | A Budapest-kőbányai református egyház választási névjegyzéke az 1927. évre | ||
| özv. dr. Geci (Géczy) Gézáné | magánzó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1921.05.03 | |||
| özv. Döszné | Igló [Szepes] | Tokaj [Zemplén] | 1920.05.18 | Szepesi Lapok c. iglói újság | |||
| özv. Dőri Miklósné | szolgabíró neje | Arad [Arad] | Pécsvárad [Baranya] | 1920.07.12 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
| özv. Dorogi I.-né | igazgató-tanító özvegye | Nagybánya [Szatmár] | Szentadorján [Zala] | 1920.10.09 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | ||
| özv. Donáth Józsefné | magánzó | Déva [Hunyad] | Budapest | 1920.09.06 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz. | |
| özv. Domokos Józsefné | magánzó | Máramarossziget [Máramaros] | Budapest | 1920.08.16 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
| özv. Dollenz Béláné | magánzó | Temesvár [Temes] | Szombathely [Vas] | 1921.07.05 | 1 | Szolnokra megérkezett kiutasítottak | |
| özv. Dóczi (Dóczy) Lajosné | Székelyudvarhely [Udvarhely] | Budapest | 1920.10.22 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt. | ||
| özv. Dóczi (Dóczy) Lajosné | htb | Székelyudvarhely [Udvarhely] | Szentes [Csongrád] | 1920.10.02 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 38. szám | |
| özv. Doczer Kálmánné | magánzó | Máramarossziget [Máramaros] | Magyarbánhegyes [Csanád] | 1921.04.27 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám | |
| özv. Dobóczy Mihályné | Ismeretlen [Ismeretlen] | Debrecen [Hajdú] | 1921.07.28 | MOL (Z.1610, 125 dob.) | 1 vagon (Bekölt eng. nincs) | ||
| özv. Dobó Sándorné | v. áll. vízmester özv. | Hódság [Bács-Bodrog] | Baja [Bács-Bodrog] | 1928.04.25 | Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.) | ||
| özv. Dobay Józsefné | irodatiszt özv. | Máramarossziget [Máramaros] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1923. 7. 26. után | 3 gyerek | Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.) | |
| özv. Dittner Árpádné | pénzügyi felügyelő özvegye | Ismeretlen [Ismeretlen] | Kaposvár [Somogy] | 1921.03.30 | [MOL Z. 1610. 125 dob.] | (Beköltözési eng. nélkül) | |
| özv. Detsi G.-né | tanár neje | Arad [Arad] | Pécs [Baranya] | 1920.10.09 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
| özv. Demmel Károlyné | főkönyvelő özvegye | Temesvár [Temes] | Budapest | 1920.07.28 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám | |
| özv. Debreceni Ödönné | nyugdíjas | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1920.05.22 | 4 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | |
| özv. Davida Ferencné | kezelőnő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest (Keleti pályaudvar) | 1922.01.09 | |||
| özv. Danak Ferencné | htb | Arad [Arad] | Békéscsaba [Békés] | 1921.09.28 | Lökösházára érkezett menekültek | ||
| özv. Csutor Mihályné | napszámos | Szabadka [Bodrog] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1922.01.30 | 2 | Szegedre érkezett menekültek | visszautasítva |
| özv. Csörsz Lajosné | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1920.12.03 | Új Somogy c. kaposvári újság | |||
| özv. Csomós Mihályné | htb | Arad [Arad] | Budapest | 1921.10.08 | Lökösházára érkezett menekültek | ||
| özv. Csiky M.-né | magánzó | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1921.05.07 | 3 | Hidasnémetire érkezett menekültek | |
| özv. Csezurek Péterné | Nagyvárad [Bihar] | Békéscsaba [Békés] | 1921.06.24 | Szabadság c. nagyváradi újság | |||
| özv. Cserviczky Flóriánné | Ismeretlen [Ismeretlen] | Mezőkövesd [Borsod] | 1920.07.25 | Ellenzék c. kolozsvári újság | |||
| özv. Cservény Ferencné | magánzó | Kolozsvár [Kolozs] | Mezőkövesd [Borsod] | 1920.07.28 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám | |
| özv. Cseh Béláné | kezelőnő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | Nincs dátum | A Budapest-kőbányai református egyház választási névjegyzéke az 1927. évre | ||
| özv. Császár Zsigmondné | tisztviselő | Kolozsvár [Kolozs] | Szekszárd [Tolna] | 1920.11.01 | 6 | Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz. | |
| özv. Csapó Gáborné | vasutas özvegye | Királydaróc [Szatmár] | Gyoma [Békés] | 1920.10.07 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
| özv. Csalósi Istvánné | magánzó | Nagyvárad [Bihar] | Budapest | 1920.08.10 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám | |
| özv. Csákán Zsigmondné | magántisztviselő neje | Magyarpécska [Arad] | Budapest | 1920.07.12 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
| özv. Czékus Lajosné | magánzó | Nagyvárad [Bihar] | Budapest | 1920.10.07 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
| özv. Collner Jánosné | magánzó | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1921.04.29 | 3 | Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám | |
| özv. Chambré Péterné | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.07.16 | Békés c. gyulai újság | (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik) | ||
| özv. Buzás Antalnél | magánzó | Déva [Hunyad] | Sopron [Sopron] | 1921.03.10 | Erdélyi Hírek, 1921. 15. szám | ||
| özv. Budai L.-né | tanítónő | Vajdahunyad [Hunyad] | Budapest | 1920.10.13 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | ||
| özv. Brösztl Józsefné | nyugdíjas | Berzence [Somogy] | Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.12.29 | Hidasnémetire érkezett menekültek | ||
| özv. Brogyány Gyuláné | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | Nincs dátum | Menekültek segélyezése X. napló 1930. I. 15. – 1930. V. 19.-ig | |||
| özv. Brogyán Károlyné | posta altiszt neje | Máramarossziget [Máramaros] | Budapest | 1920.09.27 | Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám | ||
| özv. Brázovay Zoltánné | körjegyző özv. | Felsőszálláspatak [Hunyad] | Kocsárd [Nincs adat] | V..26 | Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.) | ||
| özv. Brányi Gézáné | Nagyvárad [Bihar] | Szajol [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.07.21 | 2 | Biharkeresztesre érkezett menekültek | ||
| özv. Bozsondai Károlyné | tanítónő | Brassó [Brassó] | Budapest | 1920.08.06 | 5 | Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám | |
| özv. Bozóky Alajosné | magánzó | Nagyvárad [Bihar] | Eger [Heves] | 1920.10.17 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | ||
| özv. Botha J.-né | kereskedő neje | Gyergyószentmiklós [Csík] | Báránd [Bihar] | 1921.05.10 | Hidasnémetire érkezett menekültek | ||
| özv. Borsos Istvánné | tanár özvegye | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | Nincs dátum | A Budapest-kőbányai református egyház választási névjegyzéke az 1927. évre | ||
| özv. Boross Imréné | törvényszéki bíró neje | Lugos [Krassó-Szörény] | Dunaharaszti [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.07.08 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
| özv. Boros Gusztávné | htb | Lippa [Temes] | Piliscsaba [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.11.11 | 2 | Szolnokra érkezett menekültek | |
| özv. Borky Ferencné | magánzó | Zombor [Bács-Bodrog] | Eger [Heves] | 1922.02.08 | Szegedre érkezett menekültek | ||
| özv. Borcsa Mihályné | htb | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1921.11.11 | 1 | Szolnokra érkezett menekültek | |
| özv. Bója Józsefné | ny. főművezető özv. | Ismeretlen [Ismeretlen] | Újdombóvár [Tolna] | 1918.10.29 | [MOL Z. 1610. 125 dob.] | vagonlakók | |
| özv. Boér Józsefné | házvezető | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | Nincs dátum | A Budapest-kőbányai református egyház választási névjegyzéke az 1927. évre | ||
| özv. Boér (Bor/Bőr) Béláné | polgármester özvegye | Abrudbánya [Alsó-Fehér] | Monor [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.10.17 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
| özv. Boér (Bor/Bőr) Béláné | polgármester özvegye | Abrudbánya [Alsó-Fehér] | Budapest | 1920.09.28 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám | |
| özv. Boér (Bor/Bőr) Béláné | magánzó | Abrudbánya [Alsó-Fehér] | Budapest | 1920.09.27 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám | |
| özv. Bódoghné | postamesternő | Perlasz [Torontál] | Répcelak [Vas] | 1921.07.04 | 1 | Szegedre megérkezett kiutasítottak | |
| özv. Bodnárné | államügyész neje | Fogaras [Fogaras] | Szekszárd [Tolna] | 1920.12.27 | 4 | Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz. | |
| özv. Bócz Lajosné | munkásnő | Köpec [Háromszék] | Zsarnóca [Bars] | 1920.07.28 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám | |
| özv. Bittermann Nándorné | pénzügyi tanácsos özvegye | Brassó [Brassó] | Kaposvár [Somogy] | 1920.10.07 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
| özv. Bittermann Lászlóné | Ismeretlen [Ismeretlen] | Debrecen [Hajdú] | 1921.08.06 | 4 | MOL (Z.1610, 125 dob.) | 2 vagon | |
| özv. Bíró Béláné | htb | Szabadka [Bodrog] | Budapest | 1921.05.08 | Hidasnémetire érkezett menekültek | ||
| özv. Bira Nándorné | htb | Pécs [Baranya] | Budapest | 1921.07.12 | Szegedre megérkezett kiutasítottak | ||
| özv. Binder Józsefné | htb | Temesvár [Temes] | Szajol [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.07.18 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | ||
| özv. Bikki Józsefné | kazánkovács özvegye | Ismeretlen [Ismeretlen] | Miskolc [Borsod] | 1921.04.23 | MOL (Z.1610, 125 dob.) | ||
| özv. Beszédes Lászlóné | szobrászművész özvegye | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | Nincs dátum | Rendkívüli segélyek menekülteknek. (793/1930. Népjóléti Minisztérium) | édesanyját, teológus testvérét tartja | |
| özv. Berta Józsefné | őrnagy neje | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Budapest | 1920.06.15 | Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám | ||
| özv. Bersczky Gy.-né | htb | Gyula [Békés] | Szekszárd [Tolna] | 1921.05.20-31. | 1 | Szolnokra érkezett menekültek | |
| özv. Bernáth Zoltánné | magánzónő | Szatmárnémeti [Szatmár] | Esztergom [Esztergom] | 1920.06.23 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám | |
| özv. Bernáth Dénesné | adótiszt neje | Dés [Szolnok-Doboka] | Kunhegyes [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.06.25 | Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám | ||
| özv. Berlánszki S.-né | tanítónő | Felsővisó [Máramaros] | Budapest | 1920.08.25 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz. | |
| özv. Berger Mórné | szülésnő | Temesvár [Temes] | Veszprém [Veszprém] | 1920.06.24 | Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám | ||
| özv. Bereczky I.-né | magánzó | Arad [Arad] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.10.09 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
| özv. Bereczky Gyuláné | magánzó | Ismeretlen [Ismeretlen] | Szekszárd [Tolna] | 1921.04.14 | Ellenzék c. kolozsvári újság | ||
| özv. Berecz Edéné | htb | Temesvár [Temes] | Szajol [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.07.18 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | ||
| özv. Bercsa Jánosné | magánzó | Máramarossziget [Máramaros] | Városlőd [Veszprém] | 1921. 8. 1-10 | 3 | Szolnokra érkezett kiutasítottak | |
| özv. Benter J.-né | magánzó | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1920.11.05 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz. | |
| özv. Benedek Józsefné | cseléd | Szabadka [Bodrog] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.08.27 | Szegedre érkezett menekültek | visszautasítva | |
| özv. Bencze Lajosné | napszámosnő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Miskolc [Borsod] | 1921.08.11 | MOL (Z.1610, 125 dob.) | ||
| özv. Bencze Ferencné | htb | Ópiski [Hunyad] | Tápiószele [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.08.24 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | ||
| özv. Békés J.-né | tűzoltó neje | Arad [Arad] | Budapest (Rákosrendező pályaudvar) | 1920.01.07 | 5 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | |
| özv. Bedő Ferencné | magánzó | Brassó [Brassó] | Újdombóvár [Tolna] | 1920.08.13 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám | |
| özv. Bayler Kálmánné | ítélőtáblai bíró özv. | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1923. 7. 26. után | Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.) | ||
| özv. Bayer Jánosné | htb | Kisjenő [Arad] | Budapest | 1921.12.21 | 1 | Szolnokra érkezett menekültek | |
| özv. Bayer Gyuláné | postatiszt özv. | Nagyszeben [Szeben] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1920.04.30 | 1 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | |
| özv. Baumann Lipótné | ny. ellenőrné | Egres [Torontál] | Budapest | 1921.05.05 | Hidasnémetire érkezett menekültek | ||
| özv. Baumann J.-né | magánzó | Eperjes [Sáros] | Budapest | 1921.04.08 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám | |
| özv. Bauer Jánosné | Ismeretlen [Ismeretlen] | Debrecen [Hajdú] | 1920.10.11 | Ellenzék c. kolozsvári újság | |||
| özv. Bartis Ferencné | magánzó | Csíkszentmihály [Csík] | Budapest | 1921. 8. 1-10 | 6 | Szolnokra érkezett kiutasítottak | |
| özv. Bartalis Károlyné | magánzó | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Budapest | 1921.05.20-31. | 4 | Szolnokra érkezett menekültek | |
| özv. Barkász Ferencné | magánzónő | Nagykároly [Szatmár] | Budapest | 1920.06.23 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám | |
| özv. Barián Jánosné és családja | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest | 1921.02.11 | Ellenzék c. kolozsvári újság | |||
| özv. Barak Imréné | táblabíró neje | Lugos [Krassó-Szörény] | Dunaharaszti [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.07.05 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
| özv. Barabás Sándorné | magánzó | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.03.21 | 3 | Erdélyi Hírek, 1921. 17. szám | |
| özv. Bánó Gergelyné | posta segédellenőrnő | Temesvár [Temes] | Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.08.25 | 4 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz. | |
| özv. Balssy L.-né | nyugdíjas | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1920.12.15 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz. | |
| özv. Balogh Ákosné | htb | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Budapest | 1921.07.26 | 2 | Szolnokra megérkezett kiutasítottak | |
| özv. Balogh Ákosné | htb | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Szajol [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.07.18 | 1 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | |
| özv. Balázs I.-né | református papné | Köpec [Háromszék] | Szentes [Csongrád] | 1921.04.26 | 3 | Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám | |
| özv. Balázs Gyuláné | magánzó | Felsővisó [Máramaros] | Sümeg [Zala] | 1921.05.20-31. | 1 | Szolnokra érkezett menekültek | |
| özv. Bachman Györgyné | törvényszéki altiszt özv. | Máramarossziget [Máramaros] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1923. 7. 26. után | Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.) | ||
| özv. Babusik Ferencné | magánzó | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | 1920.07.28 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám | |
| özv. Babők János | özvegy vonatfékező | Zágráb [Zágráb] | Kaposvár [Somogy] | 1919.01.22 | 1 gyermek | Heti jelentés (1919.febr. 1.) a délvidéki menekült vasutasokról, Pécs | |
| özv. Aradi Gézáné | ny. színésznő | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.10.16 | 2 | Az Ujság | |
| özv. Antus Györgyné | nyugdíjas özvegy | Ismeretlen [Ismeretlen] | Dunakeszi [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.12.04 | |||
| özv. Antal Ferencné | Szilágycseh [Szilágy] | Balassagyarmat [Nógrád] | 1920.12.20 | 3 | Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz. | ||
| özv. Antal Béláné | fényképész özvegye | Lugos [Krassó-Szörény] | Zalaegerszeg [Zala] | 1920.09.12 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám. | |
| özv. Anger Istvánné | magánzó | Lupény [Hunyad] | Erzsébetfalva [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.10.27 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 45. szám, folytatás | |
| özv. Anger Istvánné | magánzó | Lupény [Hunyad] | Erzsébetfalva [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.10.17 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |
| özv. Andrasofszky Kálmánné | trafikos | Kolozsvár [Kolozs] | Budapest | Nincs dátum | 3 | MENEKÜLTEK KÖNYVE | |
| özv. Andaházy Antalné | Ismeretlen [Ismeretlen] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1921.03.23 | Békés c. gyulai újság | (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik) | ||
| özv. Ambrus Györgyné | magánzó | Marosvásárhely [Maros-Torda] | Budapest | 1920.08.25 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz. | |
| özv. Ambrózy Mátyásné és családja | Lőcse [Szepes] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1919.10.11 | Szepesi Lapok c. iglói újság | |||
| özv. Ács Andrásné | htb | Zsombolya [Torontál] | Ráckeve [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.05.02 | Hidasnémetire érkezett menekültek | ||
| özv. Abt Ferencné | htb | Temesvár [Temes] | Szajol [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1921.07.26 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | ||
| özv. Ábrahám J.-né | htb | Horgos [Csongrád] | Szeged [Csongrád] | 1921.05.02 | Hidasnémetire érkezett menekültek | ||
| Ötvös Nándor | zenész | Gyulafehérvár [Alsó-Fehér] | Celldömölk [Vas] | 1920.08.10 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám | |
| Ötvös Mihály | 20 éves erdélyi felsőkereskedelmi iskolai tanuló | Ismeretlen [Ismeretlen] | Szombathely [Vas] | 1920.10.27 | Debreczeni ujság | ||
| Ötvös Leó | hivatalnok | Kapela [Belovár-Körös] | Budapest | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 410.245/918 | |
| Ötvös József | mérnök | Temesvár [Temes] | Budapest | 1920.09.06 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz. | |
| Ötvös Ákos | földmíves | Székelyudvarhely [Udvarhely] | Budapest | 1921.03.10 | Erdélyi Hírek, 1921. 15. szám | ||
| Ötvös (Öttvös) Aladár | főmérnök | Arad [Arad] | Békéscsaba [Békés] | 1920.10.22 | 3 | Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt. | |
| Ötvös (Öttvös) Aladár | mérnök | Újzsolna [Trencsén] | Arad [Arad] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 9.828/919 sz. rendelvénnyel | |
| Öttömösy S. | főfelügyelő | Biharkeresztes [Bihar] | Törökszentmiklós [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.09.29 | 6 | Erdélyi Hírek, 1920. 37. szám | |
| Ötreicher Gyula | bányász | Petrozsény [Hunyad] | Tatabánya [Komárom] | 1921.07.21 | 4 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | |
| Ötik Antal | MÁV ellenőr | Arad [Arad] | Monor [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.12.27 | 1 | Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz. | |
| Őszy Lajosné | htb | Medgyes [Nagy-Küküllő] | Budapest | 1921.07.05 | 2 | Szolnokra megérkezett kiutasítottak | |
| Ösztreider Jakab | kertész | Petrozsény [Hunyad] | Budapest | 1920.09.06 | 6 | Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz. | |
| Öszler Teréz | htb | Topolya [Bács-Bodrog] | Gyulamajor [Fejér] | 1921.04.29 | 1 | Hidasnémetire érkezett menekültek | |
| Ősz János | kereskedő | Nagykároly [Szatmár] | Debrecen [Hajdú] | 1920.10.02 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 38. szám | |
| Östömösi Magyar Imre | pénzügyi titkár | Kula [Bács-Bodrog] | Budapest | Nincs dátum | MENEKÜLTEK KÖNYVE | ||
| Örley Zoltánné | főhadnagy neje | Nagykároly [Szatmár] | Szeged [Csongrád] | 1920.07.08 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám | |
| Őri János | mozdonyfűtő | Zágráb [Zágráb] | Celldömölk [Vas] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 8719/919. sz. rendelv | |
| Őri Ferenc | hivatalszolga | Bácskossuthfalva [Bács-Bodrog] | Celldömölk [Vas] | 1919 | Magyar Országos Levéltár | 46.945/919 sz. rendelvénnyel | |
| Ördögh Mihály | főkalauz | Zólyom [Zólyom] | Mezőkövesd [Borsod] | Nincs dátum | Miskolcra menekült vasutasok a Felvidékről | (17-1920/17159.) | |
| Ördög Jánosné | htb | Németszentpéter [Temes] | Bogyiszló [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.08.24 | 5 | Lökösházára érkezett kiutasítottak | |
| Ölveczki István | mozdonyvezető | Ismeretlen [Ismeretlen] | Budapest (Északi fűtőház) | 1921.11.20 | |||
| Ölredi (Ölvedi) Márta | Székelykeresztúr [Udvarhely] | Budapest | 1920.10.09 | Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám | |||
| Ölredi (Ölvedi) Márta | htb | Székelyudvarhely [Udvarhely] | Budapest | 1920.10.02 | Erdélyi Hírek, 1920. 38. szám | ||
| Ökrös Lajos | tengerész | Arad [Arad] | Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1920.11.27 | Erdélyi Hírek, 1921. 4. sz. | ||
| Ökrös József | népzenész | Szabadka [Bodrog] | Ismeretlen [Ismeretlen] | 1922.02.13 | 1 | Szegedre érkezett menekültek | visszautasítva |
| Ökrös Jánosné | htb | Zenta [Bács-Bodrog] | Abony [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] | 1921.07.21 | Szegedre megérkezett kiutasítottak | ||
| Ökrös Antal | pályaőr | Temesvár [Temes] | Győr [Győr] | 1921.03.10 | 3 | Erdélyi Hírek, 1921. 15. szám | |
| Öffenberger G. | joghallg | Brassó [Brassó] | Pápa [Veszprém] | 1920.10.06 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám | |
| Ozsváth Mihályné | magánzó | Válaszút [Kolozs] | Újfehértó [Szabolcs] | 1921.05.05 | Hidasnémetire érkezett menekültek | ||
| Ozsvár P. | okleveles gazdatiszt | Csantavér [Bács-Bodrog] | Hódmezővásárhely [Csongrád] | 1921.08.13 | 2 | Szegedre érkezett menekültek | |
| Ozvald István | tanító | Baja [Bács-Bodrog] | Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) | 1920.07.05 | 1 | Erdélyi Hírek 28. szám | |
| Óvári Lajosné | fodrásznő | Szatmárnémeti [Szatmár] | Budapest | 1920.06.23 | 2 | Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám | |
| Óvári Irma | jegyző | Arad [Arad] | Budapest (Nyugati pályaudvar) | 1920.05.24 | 2 | ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.) | |
| Óvári Imre | tanár | Nagyvárad [Bihar] | Miskolc [Borsod] | 1920.08.25 | 1 | Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz. | |
| Ottisz Béla | hivatalnok | Ismeretlen [Ismeretlen] | Mosonmagyaróvár [Moson] | 1921.10.10 | |||
| Ott Lajos | kéményseprő mester | Szarajevó [Bosznia-Hercegovina] | Budapest | 1921.08.19 | 5 | Szegedre érkezett menekültek | |
| Otrok Pál | MÁV főszertárnok | Arad [Arad] | Budapest | 1921.05.20-31. | 3 | Szolnokra érkezett menekültek | |
| Otlakán Aurél | vonatfékező | Ismeretlen [Ismeretlen] | Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] | 1920.04.06 |






