Zeidler beszélgetőpartnere Patakfalvi-Czirják Ágnes antropológus volt, a moderátori szerepet pedig Takács Róbert vállalta. A rendezvényen kiderült, hogy Trianonnak, az irredentizmussal kapcsolatos tárgyi világnak számtalan szintje, megjelenési formája van, az egyedi, a szakrális szférához kötődő műtárgyaktól kezdve a kézműves jellegű termékeken át a banális, hétköznapi használatban megjelenő tömeggyártott reprodukciókig. A kiemelt köztéri alkotások és a pólók, hamutálcák azonban motívumaikban, üzeneteikben nagy átfedést mutatnak, és az sem feltétlen egyértelmű, mi számít használati tárgynak, és mi nem.
Nemcsak az egyén használhatja a Nagy-Magyarország gravírozású röviditalos poharat, ami akár állhat a vitrinben csupán dísztárgyként hordozva a neki tulajdonított jelentéseket, hanem egy közkutat is felhasználhat a közösség az összetartozásának megerősítésére, szimbolikus üzenetek megfogalmazására.
A beszélgetés résztvevői (balról jobbra): Patakfalvi-Czirják Ágnes, Takács Róbert, Zeidler Miklós
Az I. világháború végén az „országvesztéshez” kapcsolódó tárgyi szimbolika története azt mutatja, hogy a kézzelfogható dolgokat időben megelőzi a politikai gondolat, és az üzenet keres utat – tárgyakon keresztül – a szélesebb közönséghez. Ennek egyik leglátványosabb példája egyben az egyik legkorábbi is. Az olvasókat talán meglepetésként éri, hogy az egyik legismertebb revíziós szlogen – a Nem! Nem! Soha! –, illetve a hozzá kapcsolódó kép, a trianoni Magyarország területétől elcsatolt országrészek egymástól való elszakadásának ábrázolása – melynek később megannyi variációja született – nem a Horthy-korszakban keletkezett. Ugyanis Károlyi Mihálynak az őszirózsás forradalom győzelmével megalakuló kormánya az ország területi integritása mellett volt elkötelezett, és az általa felállított Országos Propaganda Bizottság nemcsak az új berendezkedés belső népszerűsítésével foglalkozott, hanem a külföldi propagandával is.
A cikk teljes szövege itt olvasható.