2018. július 13. péntek, 21:40
Magyar Nemzeti Levéltár, nemzetiségek, Magyarország
Legalábbis ez volt az egyik üzenete azoknak a beszédeknek, amelyek a Magyar Nemzeti Levéltár "Kik vagyunk? Magyarországi nemzetiségek" nevű kiállításának ünnepélyes megnyitóján hangzottak el július 11-én, a Bécsi kapu téri épület kiállítótermében.

A másnap a nyilvánosság előtt is megnyitott kiállítás a történelmi és mai Magyarország nemzetiségeink sokszínű történelmét és kulturális örökségét mutatja be. Noha elsősorban az együttélés megtermékenyítő hatásait és értékeit szemlélteti, az összeállítók nem feledkeztek meg az egyes népcsoportok és nemzetek közötti kapcsolatok ellentmondásos vonatkozásairól sem – a nemzetépítések közötti feszültségekről és konfliktusokról (holokauszt, Trianon, kitelepítések és lakosságcserék).

A megnyitón – ahol szinte alig fértek el az érdeklődők – először Szabó Csaba, a levéltár főigazgatója, majd Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes üdvözölték az egybegyűlteket, és mutatták be röviden a látványos kiállítás koncepcióját. Azon túl, hogy saját családfáikkal is szemléltették a kárpát-medencei népek összefonódását, mindketten arra a hagyományos sokszínűségre – és annak pozitívumaira – helyezték a hangsúlyt, ami annyira jellemző erre a régióra. Rámutattak, hogy a magyarországi nemzetiségeket, valamint a magyarországi és külhoni magyarokat egyaránt összeköti bizonyos egyediség, amely itt, a Kárpát-medencében alakult ki, az együttélés és a közös történelem folyamán. Ez pedig olyan sajátos hozzáadott értéket képvisel, amely csak itt lelhető fel.

A helyszín viszonylagos szűkösségét ellensúlyozza, hogy a kiállított tárgyak és dokumentumok mellett multimédiás megoldások – rövidfilmek, hanganyagok és etnikai térképek – is segítenek közelebb hozni a komplex témát. A kiállítás összeállításában a Magyar Nemzeti Levéltár számos partnere vett részt, köztük a Trianon 100 Kutatócsoport is. 

Twitter megosztás Google+ megosztás