A Győri Egyházmegyei Levéltár és a Brenner János Hittudományi Főiskola 2020. szeptemberi, „Zűrzavaros évek 1919–1921” című konferenciáján elhangzott előadások felvételei most online is megtekinthetők.

tudományos rendezvényen – amely főként a nyugat-magyarországi régió száz évvel ezelőtti történéseire fókuszált, elsősorban az egyháztörténet szempontjából – a Trianon 100 Kutatócsoport tagjai is részt vettek. Nagy Szabolcs Győr román megszállásáról szóló előadása itt tekinthető meg, Győri Róbert Jankó Ferenccel, az ELTE TTK adjunktusával közösen tartott, Burgenland vagy Nyugat-Magyarország: az osztrák és a magyar földrajztudomány érvei című előadása itt érhető el, Ablonczy Balázst, aki Szitnyai Zoltán író (1893–1978) győri éveiről és műveinek menekült-képéről beszélt, itt lehet meghallgatni.

A konferencia többi előadása ezen a listán érhető el.

 

A címképen: a győri Városháza (Gróf Tisza István) tér, jobbra a Kisfaludy Kávéházzal 1926-ban. Forrás: Fortepan/Schermann Ákos.

Twitter megosztás Google+ megosztás