Miként zajlott le az államfordulat a kassai pénzügyigazgatóság mikromiliőjében? Erről szól kollégánk, Szeghy-Gayer Veronika „Tost László, Kassa polgármestere” című munkájának hatodik fejezete, melyből most egy részletet közlünk. A kötet, amely olvasmányos stílusban dolgozza fel a csehszlovákiai magyar katolicizmus egyik emblematikus alakjának élettörténetét, 2022 elején jelenik meg a Kassai Magyarok Fórumának kiadásában, a Szlovák Köztársaság Kisebbségi Kulturális Alapjának a támogatásával.

Becsületemre és lelkiismeretemre fogadom, hogy a Csehszlovák Köztársasághoz mindig hű leszek, és kormányának engedelmeskedni fogok, hogy az állam minden törvényét betartom, hivatali kötelességeimet az érvényben lévő törvények és rendeletek alapján szorgalommal, lelkiismeretesen és pártatlanul látom el, engedelmeskedni fogok feletteseim utasításainak és minden cselekedetemben csak az állam és a köz érdekét tartom szem előtt.

[A pénzügyi alkalmazottak által elmondott csehszlovák hűségeskü szövege]

 

Néhány héttel a csehszlovák katonai megszállást követően, 1919. január közepén megjelent a kassai pénzügyigazgatóságon Ľudovít Medvecký zólyomi ügyvéd, a Szlovák Teljhatalmú Minisztérium pénzügyi referense, hogy a hivatal átvételéről intézkedjen. Nem kizárt, hogy Tost László (akkor pénzügyi segédtitkár, majd 1933-től Kassa alpolgármestere, 1938 és 1939 között pedig polgármestere) is éppen az irodájában tartózkodott, amikor először minden tisztviselővel jegyzőkönyvet vettek fel, majd közölték velük, hogy a szolgálatban maradás feltétele a szlovák nyelv ismerete (illetve annak minél előbb történő elsajátítása). Ezt követően az ideiglenes kinevezésű alkalmazottak kivételével minden jelenlévőt, aki hajlandó volt letenni az új hűségesküt, meghagytak állásában.

A fordulat természetesen nem volt ilyen zökkenőmentes az állami és városi közigazgatás, valamint az élet egyéb területén, sőt még a pénzügyigazgatóságon sem, ahonnan mindezek ellenére voltak, akik – néhány hónappal később, de mégis – a Magyarországra való települést választották. Azok a magyar közalkalmazottak, akik vonakodtak az új állam szolgálatába lépni, 1919 márciusától sem a csehszlovák, de már a magyar fizetésüket sem kapták meg, ezért kényszerhelyzetbe kerültek, amelyből senki sem mutatott számukra kiutat. Jó döntés nem létezett. Mindenki a saját lelkiismeretében és józan ítélőképességében bízhatott. Sokan a kivárásra játszottak, hiszen reménykedhettek még abban, hogy Kassa Magyarország része marad. 1919 júniusában a magyar Vörös Hadsereg – véres harcokat követő – Kassára érkezése vetett véget az első csehszlovák jelenlétnek, melyet néhány héttel később újabb csehszlovák megszállás követett. Nyár végére Budapest üzenete is egyre világosabb lett: aki teheti, maradjon a helyén és lépjen csehszlovák alkalmazásba. Ez volt az utolsó pillanat, amikor a pénzügyigazgatóság beosztottjainak is dönteniük kellett, hogyan tovább.

A magyar városvezetők szimbolikusan átadják a város kulcsait Hennocque tábornoknak, a kép jobb szélén Tost Barnabás (1919. július 7.). Forrás: Kelet-szlovákiai Múzeum

 

Akár 1919 januárjában, akár július-augusztus folyamán tette le az új hivatali esküt, nem kétséges, hogy Tost szemei előtt felettese, az 1877-ben Münichről Edelényi Árpádra magyarosító pénzügyigazgató példája lebegett, aki szintén úgy döntött, hogy a helyén marad, személyében is garantálva a hivatal zavartalan átadását. A csehszlovák hatóságok ugyanakkor Edelényi helyettesét, Laukó Dezsőt bízták meg a pénzügyigazgatóság ügyeinek tényleges intézésével, s mellé nyolc cseh nemzetiségű irodatisztet is kineveztek. Az igazi főnök tehát a szarvasi születésű Laukó lett, akit Kassán és Eperjesen addig főleg kiváló zongorajátéka és zeneszerzői munkássága, valamint zeneművészeti publicisztikája révén ismertek, de aki 1918 után nemcsak csehszlovák pénzügyi szaktekintéllyé, hanem a pénzügyi szektor csehszlovákosításának egyik kulcsemberévé is vált. Ő állította össze az első adóügyi magyar–szlovák szakszótárt, amely az 1920-as években a kassai pénzügyigazgatóság hivatalnokainak legfontosabb kézikönyve lett.

A hivatalában maradó, de némiképp háttérbe szorított, bár az új, csehszlovák városi képviselő-testületbe kinevezett Edelényi és az árnyékából szlovák hivatalnokként kilépő Laukó, aki 1919 szeptemberétől már a pozsonyi pénzügyigazgatóságot vezette, két egymástól eltérő magatartásmintát testesített meg azok számára, akik úgy döntöttek, hogy csehszlovák állami szolgálatba lépnek. Mindketten a magyar közigazgatásában szereztek gyakorlati tapasztalatot, Laukó pályája csúcsára mégis az új szlovák fővárosban, Pozsonyban, s már csehszlovák hivatalnokként jutott el. Edelényi ezzel szemben Kassán maradt, és a legszükségesebb hivatali teendők elvégzésén túl már nem akarta megváltani a világot. 1924-ben igazgatóként ment nyugdíjba és feleségével az Abaúj magyarországi részén fekvő alsószendi (ma Szalaszend) birtokára (és kastélyába) vonult vissza. Laukó vele ellentétben hamar – látszólag szlovák hivatalnokként – illeszkedett be a pozsonyi elit soraiba, gyermekei mégis a helyi magyar reálgimnáziumban tanultak, ahol édesapjuk az iskola segélyező egyesületének elnöki posztját is ellátta. Laukó ezenkívül folytatta a zeneszerzést is, és koncertjein mindig nagy sikert aratott csehszlovák és magyar körökben egyaránt.

A két pénzügyigazgató magatartását követve a vezetőség jó része úgy döntött, hivatalában marad. Tost munkatársai közül Michaelis Árpád pénzügyi titkárt 1923-ban Pozsonyban véglegesítették, Ormay Ottó pedig a nyitrai pénzügyigazgatóságon fejezte be pályáját, amit még 1909-ben Tosttal együtt Kassán kezdett el. Hozzájuk hasonlóan gyorsan beilleszkedett a csehszlovák közigazgatásba Enesy János segédtitkár és Forgács Dezső fogalmazó is, akik az 1920-as években szintén Pozsonyba kerültek. Tost 1918 előtti munkatársai közül Simsa Ödön, Jereb János, Czigler József és Tarkeöy László is csehszlovák szolgálatból ment nyugdíjba. Sőt, Polyakovszky Jánost, akit állami végrehajtó minőségében ért az államfordulat, miután 1923 és 1930 között több, Szlovákia területén fekvő pénzügyigazgatóságnak a beosztottjaként is dolgozott, 1930-ban szintén Kassán nyugdíjazták. Aztán az első bécsi döntést követően 1941-ben lett a kassai adóhivatal állampénztári tanácsosa, vagyis életében három állam köztisztviselője is volt. Mindezt persze csak azok tehették meg, akiknek nem jelentett gondot a szlovák nyelv vagy annak gyors elsajátítása, s persze akik elvből nem utasították el, hogy a csehszlovák közigazgatásban dolgozzanak.

A kassai pénzügyigazgatóság épülete. Forrás: Kelet-szlovákiai Múzeum

 

A régi magyar közalkalmazottak államapparátusba való integrálása egyfajta kényszer is volt, hiszen a fiatal köztársaság létezése első éveiben komoly szakemberhiánnyal küzdött a közigazgatás minden szintjén. A régiek főként az átmeneti időszakban, az 1920-as évek közepéig játszottak fontos szerepet, mellettük pedig Csehországból érkező hivatalnokok töltötték be a megüresedett posztokat. Csehországiak árasztották el a kassai rendőrséget, az állami fenntartású iskolahálózatot, a vasutat és a postát is, jelenlétükkel a város két világháború közötti etnikai képét is nagyban átalakítva. A változáshoz persze nagymértékben hozzájárult az is, hogy Kassáról többezren menekültek Magyarországra Csehszlovákia megalakulását követően. Magyar közalkalmazottak, tisztek, tanárok vettek búcsút otthonuktól, mert nem kívánták a csehszlovák államot szolgálni, vagy erre lehetőséget sem kaptak, amikor kidobták őket állásukból.

Látva az elbocsátott magyar tisztviselők nyomorát, Tost László joggal érezhette, hogy jó döntést hozott, bár a házra felvett hitel és a tartozások miatt nem is nagyon volt más választása. Egyszerűen nem engedhette meg magának, hogy állás nélkül maradjon, mint azok a sorstársai, akiknek segélyezése érdekében 1919 őszén öccse irányításával széleskörű társadalmi kezdeményezés indult. A gyűjtés eredményeképpen, melyhez számos gazdag kassai polgár is csatlakozott, 1919 és 1923 között több száz volt magyar közalkalmazott részesült legalább egyszeri, két-háromszáz korona összegű segélyben. Ez ugyan a kassaiak szolidaritásának ritka történelmi megnyilatkozása volt, ilyen megalázó helyzetbe semmiképpen sem akart kerülni.

Állami szolgálat ide vagy oda, Tost korántsem tartozott a csehszlovák közigazgatás mintahivatalnokai közé. Állásában meghagyott volt kassai munkatársai közül ugyanis ő volt az egyetlen, akit 1921-ben a trencséni pénzügyigazgatóság alig tízfős személyzettel működő alsókubini kirendeltségéhez nevezték ki, miközben a többiek Kassán maradtak, vagy a korábbinál előnyösebb pozícióban folytatták munkájukat. 1921-től egyébként a nagymegyékről szóló törvény végrehajtása került napirendre, ami hatalmas átszervezésekkel és leépítésekkel járt együtt, így 1922-re az eperjesi és lőcsei pénzügyigazgatóságokat is a kassaiba olvasztották. Ugyanakkor a Tost áthelyezéséről meghozott döntés – amely számára egyfajta büntetéssel is felért – szakmailag megalapozottnak tűnt: az alsókubini pénzügyigazgatóságon kizárólag ő rendelkezett gyakorlati tapasztalattal a kataszteri munkák elvégzésében, s nyelvi akadálya sem volt annak, hogy színszlovák vidéken teljesítsen szolgálatot.

 

Felhasznált források:

Štátny archív v Košiciach, fond Okresné finančné riaditeľstvo v Košiciach (1857) 1882–1950

Štátny archív v Žiline so sídlom v Bytči, pracovisko Archív Dolný Kubín, fond Okresné finančné riaditeľstvo v Dolnom Kubíne 1888–1933

Pesti Napló

Prágai Magyar Hírlap


Felhasznált szakirodalom:

Bukovszky László – Simon Attila – Szeghy-Gayer Veronika: Molnár Miklós emlékkönyv. Budapest – Somorja, 2020.

Ficeri, Ondrej: Potrianonské Košice. Premeny etnických identít obyvateľov Košíc v medzivojnovom Československu. Bratislava, 2019.

Ladányi Miksa (szerk.): Abaúj-Torna vármegye. Budapest, 1935.

Lauko Dezider: Maďarsko–slovenský odborný slovník výrazov úradných administrácie daňovej a finančnej. Košice, 1919.

 

Szeghy-Gayer Veronika, Szlovák Tudományos Akadémia

Twitter megosztás Google+ megosztás