„A nemzeti-tanácsok önálló köztársaságoknak képzelték magukat, az állomásokon lefoglalták a máshova rendelt küldeményeket, megtiltották a kivitelt falu határán túl és ellenséges hadviselő felek módjára indítottak tárgyalásokat egymással. Tápé, Algyő, Dorozsma, Kisteleki, ahonnét a Szeged városa piaci szükségleteit hagyományosan beszerezte, kordont vontak a község körül és beszüntették az élelmiszerek kivitelét. A két szomszédvár, Hódmezővásárhely és Szeged »nemzetközi« tárgyalásokat kezdett sertések és zsír átengedése tárgyában. Békéscsaba nem engedte ki a disznókat és így tovább. Amikor Szeged 40 vagon lisztet lefoglalt a város ellátatlanjai számára, a közélelmezési miniszter viszonzásul szénbojkott alá helyezte Szegedet.”
(Tonelli Sándor: A franciák Szegeden: 1918 december – 1920 március. Acta Universitatis Szegediensis: sectio geographico-historica, 7, (1939). 34–35.)
Tonelli Sándort idéztem, a szegedi iparkamara titkára sajátos optikájú leírást adott szülővárosa száz évvel ezelőtti történéseiről. Hatalom és rend képzetei leghatalmasabban és legharmonikusabban az állam fogalmában egyesülnek. Az állam fogalmának összekapcsolása a nemzet 19. században született sodró erejű elbeszélésével létrehozta ideálképét: a haza érzelmi közösségét. A modern történetírás ennek bűvöletében nőtt fel a politika vezető tudományává a bismarcki Németország és nyomában a kontinens egyetemein. Két világháború, a totalitárius államok katasztrofális sikere, a gyászos 20. századi történelem azonban mindenkit megtanított arra, hogy minden jól megformált sztori egyben fedősztori, az állam hatalmával rettenetesen vissza lehet élni. Az elmúlt fél évszázadban tehát sokat tanultunk arról, hogy milyen elnyomó államban élni, arról viszont jóval kevesebbet, hogy milyen, amikor nincs állam, amikor feloszlanak a jól ismert és sokat szidott keretek. Selten kommt etwas Besseres nach. Azonban ritkán jön jobb a régi rossznál. 1918 őszétől 1921-ig egyfajta háború utáni háborúban élt Közép- és Kelet-Európa, s ebben a manapság az érdeklődés középpontjába került furcsa átmenetiségben jócskán benne volt az állami hatalom visszahúzódása, hirtelen eltűnése vagy időleges kiváltása, amit majdnem mindig az erőszak tereinek riasztó kitárulása kísért. Amikor „a társadalmi élet egész anyaga cseppfolyóssá vált” – ahogy az éles szemű szociáldemokrata politikus, Kunfi Zsigmond (1879–1929) fogalmazott. (Kunfi Zsigmond: A legyőzöttek [1928]. In Köves Rózsa – Erényi Tibor: Kunfi Zsigmond életútja. Budapest, Kossuth, 1974. 351.)
1918 őszén Magyarországon az eltűnő állami hatalom hordalékos senkiföldjén kérészállamok rövid életű konjunktúrája is következett, bánáti, Zsil-völgyi, hucul, kun stb. köztársaságokkal. Némelyik 24 órát élt, mint a Sopron megyei németek nevében gründolt nagymartoni Hiénc Köztársaság a magyar–osztrák határvidéken, ám a kassai vendégjogot élvező Kelet-Szlovák Köztársaságnak sem adatott egy hétnél több idő a kassai városháza közgyűlési termének vastag tölgyfaasztalai körül, Kós Károly Kalotaszegi Köztársasága pedig nem jutott messzebbre kigondolója csodálatos tervezőasztalánál. A Székely Népköztársaságra pénzt is adott a Károlyi-kormány, megalapítása végül mégis elmaradt, de ne felejtsük el az 1919. március 21-én kikiáltott Magyarországi Tanácsköztársaságot sem, a megtestesült kérészállamot, hiszen az 1956-os forradalom után ez az alig 133 napig tartó „korszak” a második legrövidebb időszaka a magyar történelemnek, amely a mai napig mélyen meghatározza a politikai gondolkodásunkat, s mélyen megosztja érzelmeinket. (A felgyorsult történelem iróniája, hogy a Tanácsköztársaság proletárdiktatúrájával szemben is szerveződött a muraszombati Elefánt Szálló vidékies szobáiban egy tiszavirág-életű államkísérlet. A szlovén Mura /Vendvidéki/ Köztársaság néven proklamált „ellenforradalmi” kérészállam azonban néhány nap alatt összeomlott.) A kötetben szereplő tanulmányok arra próbálnak választ adni, mi mozgatta a szereplőket, ismerteket és kevésbé ismerteket, milyen szándékok, illúziók érvényesültek, pontosabban nem érvényesülhettek, milyen lokális vagy regionális keretek és lehetőségek határozták meg a cselekvést: egyáltalán elitek pótcselekvése volt, vagy tragikomikus társadalmi társasjáték az állam összeomlása közepette? A válaszadást a kötet szerzői annak reményében teszik, hogy kutatásaik gyakorlati eredményei regionális (közép- és kelet-európai) keretekben is hasznosulhatnak. Ha így lesz, akkor beilleszkedhetnek abba a jelenségvilágba, amelyet Milan Kundera Közép-Európa-nosztalgiája és Szűcs Jenő Közép-Európa-kritikája és persze a 21. század második évtizede Európa-diskurzusainak alternatívájaként/kritikájaként jelentkező új viták tesznek újra meg újra aktuálissá és bizsergetően érdekessé.
A kötet borítója
Felhasznált irodalom:
Kunfi Zsigmond: A legyőzöttek [1928]. In Köves Rózsa – Erényi Tibor: Kunfi Zsigmond életútja. Budapest, Kossuth, 1974.
Tonelli Sándor: A franciák Szegeden: 1918 december – 1920 március. Acta Universitatis Szegediensis: sectio geographico-historica, 7. (1939), 1. 1–63.
Szeghy-Gayer Veronika - Zahorán Csaba (szerk.): „Kérészállamok. Átmeneti államalakulatok a történelmi Magyarország területén (1918-1921)”. Ludovika Egyetemi Kiadó, Budapest, 2022. 416.
Címkép: Sebők László térképe a kötetből
