Sokat írtak már az 1918. december elsejei gyulafehérvári román népgyűlésről, amelyen a magyarországi románok képviselői kimondták elszakadásukat a történelmi Magyarországtól és csatlakozásukat Romániához. Mégis viszonylag keveset tudunk arról, hogy tulajdonképpen hogyan is zajlott le az impériumváltás, és miképp élték meg ezeket a napokat a helyi – magyar, román, német és egyéb anyanyelvű – lakosok.

Gyulafehérvárt – mint ahogy a román többségű területek jó részét – ekkor már egy ideje ténylegesen a Központi Román Nemzeti Tanácsnak alárendelt helyi román nemzeti tanács és román nemzeti gárda ellenőrizték, amelyek a népgyűlést is biztosították. Mivel a román hadsereg december első napjaiban még nem vonult fel teljesen a belgrádi konvencióban kijelölt, a Maros és a Nagy-Szamos folyását követő demarkációs vonalra, így a helyi román szervek párhuzamosan ténykedtek a még – igaz egyre kisebb létszámmal – működő magyar hatóságokkal, valamint a budapesti kormány által december 6-án Apáthy István vezetésével felállított Kelet-magyarországi Főkormánybiztossággal. Az átmenetileg kialakult kettős hatalmi struktúra korántsem volt mentes a súrlódásoktól, különösen az ország jó részét jellemző zavaros viszonyok közepette, amikor kérdéses volt, kinek van joga mire, és ki parancsol kinek. Ilyenkor többnyire a nyers erő döntött – vagyis az, hogy ki lépett fel erélyesebben (vagy akár erőszakosabban), kinek volt (több) fegyvere és embere. Noha az őszirózsás forradalmat követően hatalomra került Károlyi-kormány igyekezett rendet teremteni a forrongó országban, a nemzetiségi vezetők általában arra hivatkozva vették saját kezükbe az ügyek intézését – illetve kérték külső erők beavatkozását –, hogy Budapest képtelen szavatolni a közbiztonságot.

Az alábbi – a Fehér Megyei Nemzeti Levéltárban megtekintett – dokumentumok nem csupán a háború végét és a hatalomváltást kísérő fosztogatások és nemzetileg motivált önkényeskedések légkörét idézik meg, hanem azt a zavaros – és kétségkívül fura – helyzetet is, amikor egy fogyatkozó tényleges hatalommal rendelkező kormányzati szerv vezetője levelet intéz egy szeparatista hatósághoz, és azt a közrend fenntartására szólítja fel. Egy olyan átmeneti időszakról tanúskodnak ezek az iratok, amikor a budapesti kormány megpróbálta stabilizálni pozícióját – és a magyar fennhatóságot – Erdélyben, azután hogy a román vezetők már kimondták a magyar állammal való szakítást, és azon dolgoztak, hogy ezt befejezett ténnyé változtassák, várva a közelgő román királyi hadsereg bevonulását.

 

1.

Román Nemzeti Tanács tekintetes Elnökségének, Gyulafehérvár.

A másolatban csatolt 5 drb. jegyzőkönyvet azzal tesszük át, hogy méltóztassanak legsürgősebben érdemi választ adni. Mindenesetre figyelmükbe ajánljuk, hogy Önök állandóan hangoztatják a rendért való garantiát. Szeretnők, ha a fenti esetek kedvező elintézést nyernének és a jövőben nem ismétlődnének. Nagybecsü válaszukat elvárjuk.

Kolozsvár, 1918. december 16.-án.                                                                                                                          Dr. Apáthy István főkormánybiztos

Apáthy István 

 

2.

Jegyzőkönyv (másolat)

Felvétetett Gyulafehérváron 1918. deczember hó 1-én a járási magyar nemzetőrség irodájában.

1918. november hó 30.-án bent jártam a városházából való átköltözés céljából főkapitányi hivatalban, amikor Medrea kapitány úr felkért, hogy nemzeti szinü szallagomat szedjem le, nehogy a nemzetgyülés alkalmából készülő rakoncátlan tömeg engemet emiatt inzultáljon. Erre én azt válaszoltam, hogy én magamért vállalom a felelősséget. Az ott jelenlévő Gritta hadnagy közbevetette /magát/ hogy én azt akarom, hogy feleségem, gyermekeimet tegyem földönfutóvá. Ezt akarom én? Én nem bánom, feleltem én, „de nem akarják a többiek” válaszolta ő. Hosszas rábeszéléssel, amelyben Kratochvill tanácsoson kívül Bartha százados részt vett, belementem abba a jogtalan cselekedetbe, hogy összes diákjaimat hétfőn estig mindenféle nemzetisági szallagtól megfosztson, ezt az egész géppuskás osztag is megtette.

Gyulafehérvár, 1918. deczember 2.

L. Botár m. fhdgy. n. parancsnok                                                                                                                          Rákoczy Béla főgym. tanár

Florian Medrea 

 

3.

Jegyzőkönyv (másolat)

Felvétetett Gyulafehérváron 1918. deczember hó 2.-án d. u. 11 óra 45 perckor a magyar járási nemzetőrség irodájában.

Farkas Albert és Molnár Béni nemzetőrök gyulafehérvári lakósok vallomásai szerint őket egy román nemzetőrségü volt cs. és kir. főhadnagy azzal inzultálta, hogy a sapkájukon levő nemzeti szinü szallagot „kapczának” csufolta s annak leszedésére szólitotta fel. A fentnevezettek mélyen megsértve hazafias érzésükben 7 emberrel csoportot alkotva, fegyverrel kezükben azzal az elhatározással léptek be lakásomba s egyuttal irodámba, hogy a sértésért elégtételt vesznek. Hosszas rábeszélés után sikerült lelkükre hatni és tervüktől eltérésre birni, de hogy máskor az ehhez hasonló inzultusoktól meg legyünk kimélve, felkerestem Gritta hadnagy urat, a román gárda egy részének parancsnokát és amint ő magát nevezi, rendőrkapitányt s kértem, hogy oktassa ki embereit, hogy bennünket ne inzultáljanak, mert ismerve embereit, nemzetőreim heveskedő és könnyen lobbanékony természetüket, nem felelhetek egy esetleges összetüzés bekövetkezé[séér]t, mire Gritta hadnagy ur ezt válaszolta, hogy óvakodjunk ettől, mert ennek kihatása lenne nemcsak Gyulafehérvárt, hanem egész Erdély románlakta vidékeire, ahol a bosszu nemcsak a férfiakat, hanem az ártatlan nőket és gyermekeket sem kimélné meg.

Kmft. Botár M s. k. jár. nemz. őrsparnok Gyfhvár.

 

4.

Jegyzőkönyv (másolat)

felvétetett Gyulafehérváron 1918. deczember hó 3.-án a magyar nemzetőrség irodájában d. u. 4 h. 30 perc.

Dr. Kratofil [Kratochvill] Ferencz városi tanácsos kérésére kiküldöttem három /3/ tagból álló járőrt az érkezett cukor felügyeletére. A járőrt Gritta hdgy. parancsára a román gárda emberei lefegyverezték és a rendőrkapitányság egy szobájában fogságba helyezték. Felszólitásomat, hogy az embereket szabadon engedjék, mert felsőbb parancs teljesitésével lettek kiküldve, Gritta hdgy. először határozottan visszautasitotta, s igy az emberek a jegyző-könyv irásakor még mindig fogságban vannak. Gritta hdgy. állitása szerint az emberek be voltak rugva és politizáltak, ez volt az ok tehát a miért lefogta és letartóztatta. Végül éjféli ½ 5 órakor többszörös közbenjárásomra szabadon bocsájtották.

Botár M. fhdgy. gyulafehérvári nemz. őrsparnok.

A nemzetőrök kijelentése szerint ők nem voltak részegek, a román nemzetőrs. prnok. helyettes nekem szóval kijelentette, hogy a nemzetőrök rendzavarást nem követtek el.

XII/10’ Tookos szds.

Toókos Gyula

 

5.

Jegyzőkönyv (másolat)

Felvétetett Gyulafehérváron deczember 4.-ikén dut 11 h 20 a magyar nemzetőrség irodahelyiségében.

Megjelölt időben megjelent Metter Gyula úr gyulafehérvári lakós és panaszt emelt a román őrség eljárása ellen. Előadása szerint az Európa kávéház termében magyar nótát huzatott, de józan állapotban lévő Horváth szapör tiszthelyettes bekisérésére és a román hatóságok eléállitása céljából megjelent egy hat tagu járőr egy őrmester parancsnoksága alatt és nevezett tiszthelyettest magukkal vitték.

Mivel az eset a kávéházban a magyar közönség körében közmegbotránkozást keltett és szerinte a magyar érzésnek háttérbe szoritását – mert Kossuth nóta forog szóban – látja, kéri az eset megvizsgálását és ehhez méltó elégtételt. A nevezett tanukul Politzer Sándor, Grünfeld Lázár, Bumbia tiszthelyettest s több urat nevezett meg.

Egyéb előadni való hiányában a jegyző-könyv lezáratott.

Gyulafehérvár, 1918. deczember 4.

Kmf.

Metter Gyula

L. Botár M. n. parancsnok

 

6.

Jegyzőkönyv (másolat)

Felvétetett Gyulafehérvárt 1918. deczember hó 6.-án d. u. 7 óra a magyar nemzetőrség iroda helyiségében.

Megjelőlt időben megjelentem és panaszt emelek a román gárdának a Károly kapunál teljesitő különitményének eljárása ellen, melyet a járókelőkkel szemben alkalmaznak. Ma este utazásra készen 2 drb. podgyászommal /egy kosár, egy hátizsák/ a Károly kapun keresztül a vasúti állomásra igyekeztem, amidőn egy altiszt megállit. A hátizsák végigtapogatása után int, hogy továbbmehetek, alig teszek azonban két lépést, egy igen erélyes tisztiruhát viselt ember kezdi a podgyászt tapogatni, majd azt leteszi és minden megnevezése, vagy igazoltatása nélkül engedélyt se kérve, podgyász vizsgát rendel el. Eme meglepetésszerü eljárása ellen egy kérdéssel feleltem, melyben az erre való felhatalmazásának igazolványát kértem, melyre bárminő körülmények között jogom van, nehogy valamely szélhámosnak essem áldozatául. Eme kérdésre ellenem az őrség fegyverbe való szólitása volt a válasz, mely engem körülvett, hogy letartóztasson és bekisérjen, mint egy gazembert, mert jogos kérdést reszkiroztam meg. Tudvalevőleg az ilyen egyének erre külön felhatalmazást szoktak kapni. A kényszernek engedve, de tiltakozva a podgyászvizsga megtörtént, melynek eredményeként Marku hadnagy úr egy kincstári csizmát is toborzott, valamint szerinte még egy kincstárinak bélyegzett csizmát kobzott el. Ujabb kérdésemre, hogy micsoda jogon kobozza el holmijaimat, azt válaszolta, Marku hadnagy úr /kinek nevét én magam kértem ki/, hogy neki is elvették Pesten még az utolsó zsebkendőjét is.

Tehát ez revanzs? kérdeztem én. Igen, revanzs, válaszolta ő, és hozzá tette, hogy azért veszi el a holmit, mert az uton ugyis elszednék mások, miért ne venné el ő, amikor engem a fáradságtól is megkimél ezáltal?

A tárgyakért járó nyugta kérésére pedig a csizmát és pokrócot elvitte, engem pedig szó nélkül a felbontott csomagokkal otthagyott. A hátam mögött pedig mintegy vezényszóra a román katonák röhögésbe törtek ki. A tapintatlanság és udvariatlanság, valamint a terror legdurvább módon való használása ellen – mégha jogos is – panaszt emelek. A jogosultság bármire vonatkozott legyen is, mindig igazolható volt és ártatlan emberek letartóztatása és ijesztgetése hivatalos hatóságok részéről seholsem szokásos. Marku János hadngy. úr eljárása azt a benyomást kelti, mégha mindjárt jogos is volt, hogy önkényesen cselekszik. Marku János megfeledkezett arról, hogy tiszttársával áll szemben és a nemzeti kokárdát tartva szem előtt revanzsra gondolt. Kérem ezennel az ügy megvizsgálását és Marku János hadnagy ellen a vizsgálat meginditását tiszttársával szemben tanusitott udvariatlan és tapintatlan bánásmódért, valamint a terror legdurvább módon való használatba vételéért. Ha pedig a podgyászvizsgára és a kincstári holmik elkobzásával volt megbizva a reá bizott hivatalos hatalommal való visszaélésért.

L. Botár M. fhgy. nemz. őrs. parnok                                                                                                          Bartha Ignácz hadnagy 22. honv. gy. e.  

A gyulafehérvári Károly-kapu

 

Az 1918. végi gyulafehérvári események egyes szereplők későbbi sorsa szempontjából is érdekesek (a történész egyik kiváltsága, hogy ismeri a múltban élt személyek jövőjét).

A magyar főkormánybiztost, Apáthy Istvánt nem sokkal később, 1919. január 15-én a kolozsvári román katonai parancsnokság letartóztatta „bolsevista” és románellenes tevékenység vádjával. Apáthyt ezután több helyszínen is fogva tartották, többéves börtönbüntetésre ítélték, de az év végén felmentették. A tudós-politikus ezt követően Magyarországra települt át, és ott hunyt el 1922-ben, a fogságban szerzett betegség következtében.

Ovidiu Gritta – a december elsejei gyulafehérvári román népgyűlést biztosító alakulatok egyik vezetője – az impériumváltást követően városi rendőrkapitány lett Gyulafehérváron. Az 1920-as években Arad, majd Torda megye prefektusaként, a harmincas években rendőrkapitányként ténykedett Temesváron, később Nagyváradon. A második világháború után, a kommunista hatalomátvételt követően letartóztatták, és a máramarosszigeti börtönben halt meg.

Florian Medrea 1918 végén a Fehér megyei román katonai egységek parancsnokaként felügyelte a román gárdák fel- és a magyar erők lefegyverzését, valamint a rend fenntartását a gyulafehérvári népgyűlés alatt. Később a román rendőrség keretében, Kolozsváron az államellenes (legionárius, kommunista és irredenta) tevékenységek feltárásán dolgozott a Siguranța (politikai rendőrség) helyi vezetőjeként, majd a besszarábiai Orhei megye prefektusa volt. 1947-ben ismeretlenek lőtték le szászsebesi ügyvédi irodájában, a gyilkosságot azonban eltussolták.

Rákoczy Bélát a gyulafehérvári katolikus gimnázium tanáraként érte az impériumváltás, ami után Magyarországra távozott. 1920 után a nyírbátori minorita gimnáziumban tanított, a húszas évek második felében pedig rövid ideig az Ébredő Magyarok Egyesületének országos elnöke volt. A két világháború közötti időszakban neve különféle peres, becsületsértési ügyekben bukkant fel a nyilvánosságban, a harmincas évek közepén a Nemzeti Munkaközpont funkcionáriusa lett, 1943-ban Nemzetvédelmi Keresztet kapott.

Kratochvill Ferenc gyulafehérvári városi tanácsos – 1918-ban polgármesterhelyettes – a román fennhatóság helyett szintén Magyarországot választotta, ahol 1921-ben a Budapesti Rendőrfőkapitányságon helyezkedett el. 1944-ben halt meg Budapesten. 

Toókos Gyula katonatisztként 1918-ban részt vett az erdélyi magyar nemzetőrségek megszervezésében, miközben hírszerzőtisztként is ténykedett. A háború után Magyarországon a vitézi rend első székkapitánya volt, 1921-ben alezredessé, később pedig tábornokká léptették elő. 1958-ban halt meg.

Bartha Ignác jogász és ügyvéd a két világháború közötti magyar közélet ismert alakja volt, publicistaként és kolozsvári városi tanácsosként is ténykedett. A Magyar Népközösség egyik vezetője volt, majd Észak-Erdély visszacsatolása után Erdélyi Párti képviselőként vett részt a Magyar Országgyűlés munkájában. A szovjetek elhurcolták, 1947-ben pedig a román állambiztonság is letartóztatta. Szabadulása után a politikai rendőrség informátora lett, 1970-ben halt meg.  

Zahorán Csaba

Dokumentumok forrása: Arhivele Naționale Alba

Képek forrása: wikipedia

Twitter megosztás Google+ megosztás