Közismert, hogy a „délszláv kérdés” valamilyen formában történő rendezését a Monarchián kívül és belül is fontos kérdésnek tartották. Nikola Pašić szerb miniszterelnök a pánszerb megoldást preferálta: ez a délszláv területeknek a szerb dinasztia égisze alatti egyesítését jelentette, természetesen a bolgárok (és az albánok) kizárásával. Ennek alternatívája volt a „jugoszláv” elképzelés, amelyet az emigrációban élő horvátok (különösen Ante Trumbić) képviseltek. Trumbićék szerint a délszláv területeket (szintén a bolgárok és az albánok nélkül) egy szövetségi köztársaságban kell egyesíteni, nem pedig egy szerb dinasztia felügyeletével. Egy harmadik verzió a Monarchia délszláv területeinek egyesítését és a dualista rendszerbe való bevonását – innen a „trialista” kifejezés – szorgalmazta. Ennek több változata létezett, Bécs és Budapest például fontolgatta a megszállt Szerbia esetleges beolvasztását is.
Ahogy már szó esett róla, Seymour párhuzamosan dolgozott a lehetséges megoldásokon, és mindhárom vonatkozó jelentését 1918. május 25-én nyújtotta be. A föderációs tervezet mellett a jugoszláv trialista terv térképe is fennmaradt, a lengyel trialista megoldásé viszont nem. A jugoszláv trialista tervezet magyar szempontból azért fontos (és fontosabb, mint a lengyel), mert konkrétan, többségében magyarlakta területeket is érint. A Seymour-féle tervezetből ismét az derül ki, hogy az amerikai határjavaslatok voltak magyar szempontból a leginkább kedvezőek. Lássuk tehát a részleteket.
Charles Seymour 1930 körül (forrás: wikipedia)
Charles Seymour: Ausztria-Magyarország: Jugo-szláv trializmus (Térképmagyarázat, 1918. május 25. [Inquiry # 506])
Bevezetés
Az Ausztria-Magyarország átalakítására tett egyik javaslat az, hogy jelenlegi határain belül a létező dualista rendszert három egyenlő státuszú tagállam útján trialistává alakítsuk. Az osztrák, cseh és magyar korona országai között 1526-ben létrejött unió, legalábbis elméleti síkon már egy ilyen trialista állam alapjait vetette meg, de ezt a későbbi Habsburg központosítási törekvések meghiúsították. A 19. és 20. század során jelentkező jugo-szláv kérdés rendezése kapcsán egyes körökben felmerült az is, hogy a jugo-szlávokat egyetlen államba kell tömöríteni, és ez az új, harmadik állam Ausztriával és Magyarországgal egyenlő státuszt kapna. Úgy tartják, hogy a meggyilkolt Ferenc Ferdinánd főherceg is ezt a megoldást támogatta a délszláv kérdés megoldásaként.
A mellékelt térkép egy ilyen trialista államot mutat be. Ausztria és Magyarország határait feketével jelöltük, a lehetséges jugo-szláv határokat pedig narancssárgával, vörössel, zölddel és bíbor lilával. A továbbiakban a különböző lehetséges megoldásokat vesszük számba.
I. A Háromegy Királyságból álló Jugo-Szlávia (Horvátország-Szlavónia-Dalmácia-Fiume)
Ha ez a javaslat valósul meg, Ausztria elveszti Dalmáciát, Magyarország pedig az egyébként állítólagosan autonóm Horvátország-Szlavóniát, valamint Fiumét. Ausztria területe így 110.579 négyzetmérföldre csökkenne, Magyarországé pedig 109.216-ra. Az 1910. évi népszámlálási adatok alapján Ausztria lakossága 27,9 millió fő volna, Magyarországé pedig 18,2 millió.
Jugo-Szlávia a narancssárgával jelölt határokon belül 21.387 négyzetmérföld területet kapna, ami egyötöde a másik két állam területének. Lakosságának száma 3,3 millió fő volna. Bosznia-Hercegovina a jelenlegi állapotok fenntartása mellett a három állam közös felügyelete alatt állna. Ez a megoldás a jugo-szlávok számára nem biztosítana nagyobb hatalmat, mint ha autonóm területet hoznának létre Magyarország területén belül. Jugo-Szlávia reménytelenül hátrányos helyzetbe kerülne partnereivel szemben, és a közös ügyek tárgyalása során delegációja vajmi kevés politikai súlyt képviselne. A déli szláv faj nagy része Jugo-Szlávián kívül rekedne, és ez a szétdarabolt állapot fenntartaná az elégedetlenséget.
II. A Háromegy Királyságból és Bosznia-Hercegovinából álló Jugo-Szlávia
Ha ez a változat valósul meg, Ausztria és Magyarország területe és lakossága megegyezik az előző változatban foglaltakkal. A vörös vonallal jelzett jugo-szláv határok azonban kétszer nagyobb területet foglalnának magukba, ami 41.063 négyzetmérföldet jelent. 5,2 millió lakosa volna, ami Ausztria lakosságának kevesebb, mint egyötöde, és kicsivel több, mint Magyarország lakosságának egynegyede. Egy ilyen állam elmaradott volna, és alapvetően mezőgazdasági jellegű, de gazdag lenne természeti kincsekben, és hozzátartozna Fiume, valamint a dalmát tengerpart kikötővárosai. Ugyanakkor azonban nem oldaná meg azt az új jugo-szláv követelést, hogy a szlovénokat is csatolják az új államhoz. Utóbbiak továbbra is el volnának szakítva rokonaiktól, és a német osztrákok politikai és gazdasági elnyomása alatt élnének.
III. A Háromegy Királyságból, Boszniából és Ausztria szláv körzeteiből álló Jugo-Szlávia
Ha ez a megoldás valósul meg, Ausztria 8 ezer négyzetmérföldnyi területet veszít, s így 102.067 négyzetmérföldnyi területet tart meg. További 1 millió lakost is veszítene, s így lélekszáma 26,55 millió fő volna. Magyarország területe nem változna az előző változatokhoz képest.
A térképen zölddel jelzett határokkal létrehozott Jugo-Szlávia a Kettős Monarchia minden jelentősebb délszláv népcsoportját magába foglalná. Területe 50.507 négyzetmérföld lenne, lakossága pedig 6,6 millió fő. Ez Ausztria lakosságának negyedét, Magyarország lakosságának pedig több, mint harmadát teszi ki. Etnikai szempontból egy ilyen állam gyakorlatilag homogén lenne. Ez a megoldás megfelel a jugo-szláv küldöttek 1917. május 30-án megfogalmazott követeléseinek.
Ezt a megoldást a német osztrákok az utolsó leheletükig elleneznék, mert elvágná őket az Adriától, s leválasztaná Ausztriáról Triesztet és Pulát. Ez lehetetlenné tenné a pán-germánok által követelt németajkú Déli Határvidék [Süd Mark] létrehozását, melynek célja az adriai térség fölötti uralom biztosítása volna. Németország és Ausztria-Magyarország teljes katonai veresége szükséges ahhoz, hogy ez a terv megvalósulhasson.
IV. A Háromegy Királyságból, Boszniából, Ausztria délszláv körzeteiből, Szerbiából és Montenegróból álló Jugo-Szlávia
Ennek a tervnek az esetleges megvalósításával azóta foglalkozunk komolyabban, mióta a Központi Hatalmak meghódították Szerbiát és Montenegrót. Ausztria és Magyarország területe megegyezne az előző változatokban javasoltakkal. A bíbor lila színnel jelölt határokkal létrehozott Jugo-Szlávia csaknem kétszer akkora volna, mint az előző változatban. Területe 89.999 négyzetmérföld volna, lakossága pedig 10-11 millió fő között, esetleg annál is több.
Etnikai szempontból ez az állam egységet alkotna, és megfelelne a Korfui Kiáltványban megfogalmazott követeléseknek, bár nem foglalná magába a Magyarországon (a Bánátban, Bácskában és Medzsugorjében) élő szerbeket.
Ez a megoldás komoly ellenállásba ütközne. Sem a magyarok, sem a németek nem volnának önként hajlandóak arra, hogy egy olyan, harmadik állammal lépjenek szövetségre, amely elég erős ahhoz, hogy a saját akaratát érvényesítse velük szemben. A németek az előző megoldás kapcsán vázolt érvek alapján utasítanák el a szlovén területek elcsatolását. Egyes horvát körökben elutasítják a Szerbiával való egyesülést, mert attól félnek, hogy a szerb válik az uralkodó fajjá az új államban.
(Erről lásd R. J. Kerner memorandumait Az osztrák-magyar kérdés lehetséges megoldásai és Jugo-szláv politikai mozgalmak címmel.)
