1918 őszén, az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlásának heteiben a megreformált, föderalizált birodalom vagy a Bécstől függő, de autonóm Erdély alternatívájával szemben az erdélyi románok elképzelései között egyre határozottabban körvonalazódott a Romániával való egyesülés lehetősége. Ez már nem a homályos, távoli és bizonytalan jövő részét képezte, hanem egyre többen gondolták úgy, hogy ez a lehetőség karnyújtásnyira került. Kollégánk, L. Balogh Béni hamarosan megjelenő forráskiadványában ("Románia és az erdélyi kérdés 1918–1920-ban. Dokumentumok") kapott helyet Nicolae Bălan nagyszebeni ortodox teológiai tanár Vasile Goldişnak írt levele, amelyben iași-i útjáról számolt be az erdélyi politikusnak.

Az erdélyi román vezetők e sorsdöntő hetekben mindvégig szoros kapcsolatban álltak az akkor még ideiglenesen Iaşiban székelő román kormánnyal. Szorgalmazták a román hadsereg mielőbbi erdélyi bejövetelét, a kormány pedig instruálta őket a követendő taktikát illetően. Ion I. C. Brătianu, a legbefolyásosabb Kárpátokon túli román politikus azt javasolta az erdélyieknek, hogy mielőbb hívjanak össze egy népgyűlést – ennek ötlete egyébként már Erdélyben is felmerült –, amely kimondja a feltételek nélküli, dinasztikus alapon megvalósuló egyesülést. Az Aradon székelő Központi Román Nemzeti Tanács (KRNT) ennek megfelelően cselekedett, és 1918. december 1-jére „nemzetgyűlést” hívott össze Gyulafehérvárra. Egy bizalmas körlevélben megjegyezte: ez azért is szükséges, hogy elkerüljék a vitatott területek hovatartozását eldöntő esetleges népszavazást. Mindezzel párhuzamosan Erdély-szerte megalakultak a román nemzeti tanácsok és nemzeti gárdák, amelyek igyekeztek átvenni a helyi hatalmat a széteső magyar közigazgatástól.

I. Ferdinánd király és Mária királyné, Iaşi, 1916.

Négy erdélyi küldöttség novemberi, egymástól független iaşi-i utazásáról tudunk. A legfontosabb küldetés a nagyszebeni ortodox teológiai intézet tanárára, a későbbi erdélyi görögkeleti érsekre, Nicolae Bălanra várt, aki Victor Precup századossal együtt november 14-én indult el, és 18-án érkezett Iaşiba. Ott I. Ferdinánd király, Constantin Coandă miniszterelnök, Ion I. C. Brătianu, Constantin Prezan tábornok, vezérkari főnök és a szövetséges nagyhatalmak követei is fogadták. Útjáról és megbeszéléseiről, valamint a kapott utasításokról november 20-án keltezett levelében számolt be részletesen Vasile Goldişnak, a KRNT tagjának. A levelet Precup százados november 23-án vitte el repülőgépen Balázsfalvára hatezer román nyelvű röplappal együtt, melyeket erdélyi falvak felett szórt szét. Bălan egyelőre még Romániában maradt, és elkísérte Prezan tábornokot Giurgiuba, ahol Henri Berthelot tábornokkal, a Francia Dunai Hadsereg parancsnokával találkoztak. Berthelot-nak átnyújtott egy memorandumot az erdélyi románok nehéz helyzetéről, leírta „a magyar hatóságok által a román területeken gyakorolt terrort”, és szorgalmazta a román és a szövetséges hadseregek mielőbbi bevonulását. Az alábbiakban részleteket közlünk Nicolae Bălan Vasile Goldişnak írt leveléből.

Nicolae Bălan ortodox teológiai tanár beszámolója Vasile Goldişnak, a Központi Román Nemzeti Tanács tagjának a iaşi-i útjáról (Iaşi, 1918. november 20.) [részletek]:

 

Drága Goldiş Úr!

[…]

Lehetetlen visszaadnom a lenyűgöző benyomásokat és érzéseket, amelyek az utazás és az itt-tartózkodásom során értek mostanig. Igyekszem röviden közölni azt, ami fontos és szükségesebb az Önök tájékoztatása szempontjából, értem ezalatt az egész tanácsunkat [azaz a Központi Román Nemzeti Tanácsot] és a politikai akciókat, amelyeket ezekben a nagy napokban végre kell hajtaniuk. A hadseregben elégséges számú korosztály mozgósítását rendelték el ahhoz, hogy sikeresen lehessen harcolni azok ellen, akik még most sem akarják elismerni a szabadsághoz és a teljes politikai függetlenséghez való jogunkat. Teljes összhangban a szövetségesekkel, elrendelték a [román] hadsereg átkelését a Kárpátokon, az évszázados eszményünk megvalósításáért. Nem tudják elképzelni, hogy ez milyen lelkesedést váltott ki mindenkiben. Teljesen hamisak azok a hírek, miszerint a katonák nem válaszoltak volna a felhívásra, és hogy a parasztság föllázadt.

Mindjárt a megérkezésem után kihallgatást értem el a vezető szerepet betöltő politikusoknál, akiket részletesen tájékoztattam a mi helyzetünkről és a központi tanácsunk tevékenységéről.

[…]

Az Önök útbaigazítása végett kapott magyarázatok által megkövetelt legnagyobb komolysággal mérlegelve, kérem az alábbi módon járjanak el: 1) Ha eddig nem tették meg, szakítsanak meg mindenfajta tárgyalást a magyar kormánnyal, mivel csak összezavarja a kérdést. 2) A lehető legrövidebb időn belül egy bárhol, de inkább Gyulafehérváron tartandó gyűlésen, amelyen minél nagyobb tömeg vegyen részt, és [legyenek ott] mindenhonnan a helyi tanácsaink képviselői: kiáltsák ki a Romániához való feltétel nélküli csatlakozást. Ez a kiáltvány nélkülözhetetlen, és mindenfelől a legkategorikusabb módon és sürgősen kérik. Várták, hogy mostanáig legyen meg, és minden késlekedés rendkívül káros az érdekeinkre nézve. […] Minden meggondolást tegyenek félre, és még a legnagyobb áldozat árán is pontosan így cselekedjenek. […] Franciaország köv[et]e fölöslegesnek tartja a népszavazást, hogyha a kiáltványt most teszik közzé, amíg Románia hadserege nem hatolt be mélyebben az ország belsejébe, összehasonlíthatatlanul többet nyom majd a latban, mintha más körülmények között, később tennék meg. A határok meghúzását illetően csak a Bánság szerbek által lakott része jár némi nehézséggel. Ionel Brătianu úr [azaz Ion I. C. Brătianu] azt mondta nekem, hogy állhatatosan követeljük ezt is a megkötött egyezmények [az 1916-os titkos bukaresti szerződés] alapján, mivel hajózhatóvá téve a Marost Erdély közepétől, a Tiszán keresztül átjárásunk lesz a Dunához. [Nicolae] Iorga úrnak az a véleménye, mondjunk le erről a követelésünkről, mivel nem jó, hogy míg az ukránok nem szeretnek minket, a magyarok és a bolgárok [pedig] mérhetetlenül gyűlölnek, a szerbekkel is rosszban legyünk. Legalább a szerbeket őrizzük meg barátként. A területi kérdést a kiáltványban úgy fogalmazzák meg, ahogy jónak fogják látni. Lehet, nem tanácsos, hogy részletekbe menjenek. Miután kikiáltották az egyesülést a különböző központokban tartandó gyűléseken, a helyi tanácsokkal az élen, készítsenek és szerkesszenek minél több csatlakozást [azaz csatlakozási nyilatkozatot]. Én mindenhol rámutattam arra, hogy fölösleges népszavazást tartani éppen Erdélyben, ahol első ízben fogalmazták meg a [román] nemzeti eszme gondolatát [!], és ahol annyi lelkes követője akadt annak.

[…]

Nicolae Bălan erdélyi görögkeleti érsek

Az irat lelőhelye: „Lucian Blaga” Központi Egyetemi Könyvtár, Kolozsvár. Digitális Gyűjtemény, Kéziratok. Gépelt másolat.

Twitter megosztás Google+ megosztás