A trianoni határok véglegesítése nem egy esetben egészen a húszas évek elejéig elhúzódott, és számos alig ismert, de annál érdekesebb mozzanata volt. Timár Gábor írása egy ilyen epizódot tár elénk a Magyarország és a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság közötti határszakaszról.

A trianoni békeszerződés szövegének az a része, amely a határt írja le, bár pontos fogódzót ad a határ kitűzésére, ezt mégis elég nagyvonalúan teszi. Ezt jól érzékelteti, hogy a szerződéshez mellékelt térkép méretaránya 1:1 millió (vagyis kb. fele olyan felbontású, mint egy mai általános autótérkép), miközben a helyszíni határtérképezés méretaránya 1:25000, a kitűzésé pedig még ennél is sokkal részletesebb volt.

A roppant elnagyoltan definiált „trianoni határ” egyes szakaszait határkijelölő bizottságok jelölték ki a terepen és vezényelték le a mérnöki kitűzési folyamatot is. E bizottságokba a magyar fél és az illetékes szomszéd ország – a most tárgyalt esetben Szerb-Horvát-Szlovén Állam (a későbbiekben aztán ez lett Jugoszlávia, én a továbbiakban az egyszerűség kedvéért így említem) egy-egy, az antant hatalmak pedig általában további négy delegátust küldtek, ez utóbbiak közül valamelyik elnökölt. Szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata döntött, és a számokból az is látható, hogy az antant-delegátusok a két érintett ország ellenében is döntést hozhattak.

A bizottságok feletti felügyeletet az operatív ügyekben a Nagykövetek Tanácsa, végső soron pedig a Népszövetség Tanácsa gyakorolta. A Népszövetség (Nemzetek Szövetsége) létesítésével kapcsolatos megállapodások töltik ki a trianoni szerződés 1–26. pontjait, a Magyarországra közvetlenül vonatkozó rész épp a határok leírásával a 27. cikkben kezdődik.

A szerződés szerinti határok kijelölésének alapja a rögzített vagy helyszínen kiválasztandó határpontok, közöttük vízfolyások, vízválasztó vonalak, meglévő közigazgatási határok, illetve „helyszínen megállapítandó vonal”-ak, amelyek esetében a szerződés rögzíti, hogy mely települések között haladjanak el (1. és 2. ábrák). Ezen pontok betű szerinti betartása esetén a határral kapcsolatos döntést a határkijelölő bizottság meghozhatta. A felettes felügyeleti szervekhez kellett fordulni minden olyan esetben, amikor a bizottság a szerződésben nevesített földrajzi helyekhez képest más határt javasolt kijelölni.

1. ábra. A trianoni szerződés szövegében foglalt határmegjelölő pontok és vonalak 1:75000 méretarányú térképen. Feketével jelzett pontok: rögzített magassági- és tereppontok. Barna vonalak: vízválasztók. Zöld vonalak: „helyszínen kijelölendő vonal”, megadott települések között.

2. ábra. Az előző ábra egy részének nagyítása: a helyszíni kijelölésnek azért volt bizonyos szabadsága, főleg a zölddel jelölt, helyszíni kijelölésre megadott vonalakon. A gyakorlatban e határszakasz túlnyomó részén a közigazgatási (kataszteri) községhatárokat követi a végleges határ.

 

A közismert Sopron-környéki népszavazásról például a Nagykövetek Tanácsa döntött, a Pinka-völgyi falvak Magyarországhoz visszacsatolásáról pedig – miután az osztrák–magyar határbizottság ilyen értelmű, sőt ezen túlmutató javaslatot tett – a Népszövetség Tanácsa határozott 1922 szeptemberében. Szintén a Népszövetség Tanácsa hozott döntést – részben módosítva a határkijelölő bizottság javaslatát – 1923. április 23-án a Trianonban kijelöl határvonal kismértékű módosításáról Salgótarján térségében. Kevéssé ismert viszont, hogy a Nagykövetek Tanácsának egy hasonló – de ránk nézve sajnos negatív – döntése is volt 1922 novemberében a mai szlovén–magyar határ kérdéséről.

A fentieket összefoglalva tehát: amennyiben a területileg illetékes határkijelölő bizottság többségi döntését megszerezte az adott határmódosító javaslat, úgy az második körben a Nagykövetek Tanácsa vagy a Népszövetség Tanácsa elé került, és a végleges döntés ott született meg. Összességében a határkijelölő bizottságok több javaslattal éltek (Ausztria esetében is volt több, népszövetségi szinten elutasított javaslat), a felügyelő szervek ebből azonban összesen csak hármat hagytak jóvá. A kisantant országokkal létesítendő határvonalon összesen két ilyen javaslatról tudunk (a Muravidéken Jugoszlávia és Salgótarjántól északra Csehszlovákia határán), ebből az elsőt 1922-ben elutasították, a másodikat 1923-ban módosítással elfogadták.

 

A mai szlovén–magyar határra vonatkozó javaslat részletes történetét Göncz László doktori értekezésében olvashatjuk; III. fejezet, Határmegállapítás a Mura menti térségben), azt viszont tudnunk kell, hogy a Muravidék 1919. augusztusi szerb-horvát-szlovén katonai megszállását követően a későbbi trianoni határokon kívül mindenütt a „jugoszláv” állam volt birtokon belül. Mi több, a megszállás kiterjedt a ma Kercaszomor részét képező Szomorócra (annak ellenére, hogy e települést a trianoni határleírás nevesítetten Magyarországhoz sorolja), illetve a ma Bödeházához tartozó Szentistvánlak (Jósec) falucskára is. Ezen túlmenően a jugoszláv katonaság 1919-ben néhány hétre Rédics, Zalaszombatfa, Szíjártóháza, Bödeháza településeket is megszállta, és betört Lentibe is.

Magyarország először a teljes Muravidék, akkori szóhasználattal Vendvidék Magyarországhoz csatolását vagy népszavazás kiírását kérte. Ezt a határkijelölő bizottság túlzott kérésként elutasította. 1921. november 9-én viszont a határbizottság antant-képviselői azt javasolták, hogy 27 település (Kerkafő, Marokrét, Büdfalva, Kisdolány, Nagydolány, Sal, Őrihódos, Kapornak, Domonkosfa, Szerdahely, Pártosfalva, Kisfalu, Csekefa, Szentlászló, Kebele, Zsitkóc, Dobronak, Radamos, Kámaháza, Göntérháza, Lendvahídvég, Bánuta, Hosszúfalu, Alsólendva, Csente, Völgyifalu és Pince) kerüljön Magyarországhoz. Az antant-képviselők egyben a bizottság többségét is jelentették a november 14-i bizottsági ülésen, így a javaslat a Nagykövetek Tanácsa elé került. Ugyanezen a napon megállapította a bizottság a trianoni határt, és ennek eredményeként 1922. február elején a jugoszlávok kiürítették Szomorócot. A határmegállapítás eredményeként lett biztosan Magyarország része Szentistvánlak, amelyet nem említ a trianoni szöveg (épp a két említett falu: Zsitkóc /Jugoszlávia/ és Bödeháza /Magyarország/ közt fekszik, és utóbbihoz van közelebb). Ezt a települést is elhagyta a jugoszláv katonaság.

Mekkora is volt a határbizottság által visszacsatolni javasolt terület? Pontosan nehéz kijelölni, jó kiindulás viszont, hogy a mai szlovén határszakasz nagyon kevés kivétellel a települések kataszteri határán halad, felülírva ezzel pl. a trianoni szövegben megadott vízválasztó vonal helyét is. Így feltételezhetjük, hogy amennyiben zöld utat kapott volna a módosítás, ugyanez az elv érvényesült volna. A kérdéses területet ennek megfelelően megrajzolva a 3. ábra mutatja meg.

3. ábra. A határkijelölő bizottság által 1921. november 14-én Magyarországnak átadni javasolt terület (vízszintes csíkozás). Piros vonal: a javaslatnak a Nagykövetek Tanácsa által 1922. novemberben történt elutasítása után véglegesített határ, keleti oldalán Szomoróccal (5. ábra) és Szentistvánlakkal (6. ábra).

Bár a 27 falu soknak tűnhet, a határuk nem túl nagy, valamivel több, mint 200 négyzetkilométer. A határbizottság magyarázata, miszerint a települések egy (Kebele) kivételével magyar lakosságúak, az 1910-es népszámlálási adatokon alapuló nemzetiségi térkép szerint viszont nem felel meg a valóságnak (4. ábra). Látható, hogy Sal település és tőle északra a Kerka felső völgye eszerint szlovén lakosságú, hasonlóan a trianoni határ északi oldalán, Magyarországon maradt hét szlovén faluhoz. Ez az ábra viszont jól mutatja, hogy a magyar–szlovén nyelvhatár kevés kivétellel ezen a zónán belül húzódik.

4. ábra. A 3. ábrán bemutatott terület az 1910-es népszámlálás adatai alapján készült néprajzi térképre vetítve. A visszacsatolni javasolt terület déli és középső része magyar többségű (vöröses és lila körök), az északi szegmens szlovén lakosságú (halvány narancsszín körök).

 

A Nagykövetek Tanácsa mindazonáltal 1922. november 10-én, tehát a határbizottság beadványa után kb. egy évvel a javaslatot elutasította, és véglegesítette a magyar–jugoszláv határ e szakaszát, megerősítve Szomoróc (5. ábra) és Szentistvánlak (6. ábra) Magyarországhoz tartozását. Az érintett határszakasz – a kb. 5 éves, második világháború alatti ideiglenes magyar uralom idejét leszámítva – máig változatlan vonalvezetésű. De ez csak négy emberen múlt Londonban, 1922 novemberében.

5. ábra. Szomoróc kataszteri területe (csíkozott vonal a vörössel jelölt trianoni határ magyar oldalán) a Kerca faluval egyesülés előtt. A településen 1920. augusztus 1-én felkelés tört ki a jugoszláv megszállás ellen. A trianoni határok véglegesítése után, 1922. február 8-án vonult ki a jugoszláv katonaság és tért vissza a magyar közigazgatás. A felkelés emlékét őrzi a 2008-ban törvényben megítélt „Communitas Fortissima” cím.

6. ábra. Szentistvánlak (Jósec) település kataszteri területe a Bödeházával egyesülés előtt. A falu nincs nevesítve a trianoni határleírásban, tőle nyugatra Zsitkóc a Szerb-Horvát-Szlovén Államhoz, keletre Bödeháza nevesítetten Magyarországhoz tartozik. A falut hazánknak juttató döntés 1921 novemberében született, a magyar közigazgatás 1922. februárban tért vissza.

 

Timár Gábor (ELTE TTK Geofizikai és Űrtudományi Tanszék)

Twitter megosztás Google+ megosztás