Menekültek


Az alábbi adatbázis Dékány István: Trianoni árvák című könyvéhez készült, annak DVD-mellékleteként meg is vásárolható. A szerző, a Noran Libro Kiadó és az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpontja valamint az MTA-Lendület Trianon 100 Kutatócsoport együttműködése tette elérhetővé az internet-felhasználók számára.
Keresés: Honnan: Hova:
Név  ↓ Foglalkozás  ↓ Honnan  ↓ Hova  ↓ Mikor  ↓ Családtagok  ↓ Forrás  ↓ Megjegyzés
Phillip Mária és családja Pancsova [Torontál] Budapest, Keleti pu. környéke nincs dátum 9 gyerek személyes közlés (6 évig vagonban, később Pestszentlőrincen kaptak lakást)
Monolovics József Brád [Hunyad] Felsőgalla [Komárom] 1921.05.20-31. 6 Szolnokra érkezett menekültek
Benedek Lajos és családja Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1921.06.21 Ellenzék c. kolozsvári újság
Farkas István Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.03.23 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Javoránszky Lajos Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.04.30 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Kis Márton Máramarossziget [Máramaros] Debrecen [Hajdú] 1920.10.03 Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám
Rimóczy József Nagyvárad [Bihar] Biharugra [Bihar] 1921.01.11 Nagyváradi Napló
Javoránszky Sarolta Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.01 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Kuntscher Ludmilla Nagyvárad [Bihar] Ismeretlen [Csehszlovákia] 1921.05.31 Nagyváradi Napló
1 lakásban (vagonban?) 3 lakó Ismeretlen [Ismeretlen] Pestszentlőrinc [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920 BUDAPEST FŐVÁROSI LEVÉLTÁR (IV. 401/b. 13 dob. II/5.)
Elek Sándor Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
3 lakásban (vagonban?) 6 lakó Ismeretlen [Ismeretlen] Pestszentlőrinc [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920 BUDAPEST FŐVÁROSI LEVÉLTÁR (IV. 401/b. 13 dob. II/5.)
Schwenyák Mária Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
3 lakásban 8 személy név nélkül Ismeretlen [Ismeretlen] Pestszentlőrinc [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920 BUDAPEST FŐVÁROSI LEVÉLTÁR (IV. 401/b. 13 dob. II/5.)
Farkas István Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest Nincs dátum (15-1922/54370.) "B" listás menekült vasutas
Lőwy Sámuel Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.01.11 Nagyváradi Napló
Páter Bíró Aurél Ismeretlen [Jugoszlávia] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Rendkívüli segélyek menekülteknek. (793/1930. Népjóléti Minisztérium)
31 vasutas menekült család Ismeretlen [Ismeretlen] Szob [Hont] 1919.03.21 MÁV Levéltár, Naplószerű feljegyzések, Miskolci üzletvezetőség távirata 47 kocsiban
Farkas J. Márton Szászapátfalva [Nagy-Küküllő] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
Oravetz Ferenc Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.04 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Pinterovics Leona Zombor [Bács-Bodrog] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920. 5. 12-13 (MOL K26-XLI-4209.) kiutasított köztisztviselő
Sánta János Nagyvárad [Bihar] Debrecen [Hajdú] 1921.05.31 Nagyváradi Napló
Székely Dezső Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.11.09 Világ
7 iskolanővér apáca (név nélkül) Temesvár [Temes] Szeged [Csongrád] 1920.10.02 Erdélyi Hírek, 1920. 38. szám
Köblös Ferencné Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1920.07.25 Ellenzék c. kolozsvári újság
Szabó Sándor Nagyvárad [Bihar] Tiszalök [Szabolcs] 1921.01.11 Nagyváradi Napló
Szűcs Elemér Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.12.03 Új Somogy c. kaposvári újság
Zsirkay János Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése c. napló 1929. VI. 15. - 30.
Bíró János Ismeretlen [Ismeretlen] Köröstarcsa [Békés] 1919.06.01 Népszava
dr. Szent-Iványi Géza Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.03.06 Győri Hírlap
Szilágyi Lajos Nagyvárad [Bihar] Nagykereki [Bihar] 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Szűcs Erzsébet Nagyvárad [Bihar] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Szabadság c. nagyváradi újság
Axmann Ignác Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.04.23 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Balogh Anna Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.04.15 Szabadság c. nagyváradi újság
Dobó Lajos Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest Nincs dátum (15-1922/54370.) "B" listás menekült vasutas
Friedmann Olga Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.05.31 Nagyváradi Napló
Heintz László Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése IX. napló 1929. X. 21. – 1930. V. 31.-ig
Szabó Sándor Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.01 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Varga Mihály Nagyszeben [Szeben] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.10.22 4 Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt.
Bíró János Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.04.30 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Marczella Lidia Homoród [Nagy-Küküllő] Hódmezővásárhely [Csongrád] 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Molan Mici Ismeretlen [Ismeretlen] Linz [Ausztria] 1921.06.21 Ellenzék c. kolozsvári újság
Szabó Sándor Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Bíró János Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.01 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Danka Sándorné Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1921.02.11 Ellenzék c. kolozsvári újság
Grósz Péter Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest Nincs dátum (15-1922/54370.) "B" listás menekült vasutas
Orbán Ferencné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése X. napló 1930. I. 15. – 1930. V. 19.-ig
Szilágyi László Nagyvárad [Bihar] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Szabadság c. nagyváradi újság
Farkas János Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.03.23 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Feuerstein Lajos Nagyvárad [Bihar] Tiszaújlak [Szatmár] 1921.01.11 Nagyváradi Napló
Kocsis József Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.05.31 Nagyváradi Napló
Szűcs Imre Nagyvárad [Bihar] Harsány [Borsod] 1921.05.31 Nagyváradi Napló
Bartha József és családja Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1921.04.14 Ellenzék c. kolozsvári újság
Ilosvay Hugóné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése X. napló 1930. I. 15. – 1930. V. 19.-ig
Kelemen Margit Losonc [Nógrád] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.03.07 Világ
Telegdy Lajosné Zilah [Szilágy] Budapest 1920.01.22 Új Nemzedék
Zsögön Rácz Mihály Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Ledovszky Gizella Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése c. napló 1929. VI. 15. - 30.
Dankó Ilona Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése XIII. napló 1930. IV. 4. – 1930. V. 28.-ig
Dobos Antal Dicsőszentmárton [Kis-Küküllő] Tápiószecső [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.10.22 6 Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt.
Marekkerné Lőcse [Szepes] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.03.20 Szepesi Lapok c. iglói újság
Nagy Erzsébet Marosvásárhely [Maros-Torda] Debrecen [Hajdú] 1920.06.15 Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám
özv. Nelecsényi Ferencné Belatinc [Zala] Budapest 1921.07.23 Szegedre megérkezett kiutasítottak
Sebestyén Gizella Temesvár [Temes] Szeged [Csongrád] 1920.11.08 Erdélyi Hírek, 1920. 47. sz.
Szabó Szerafin Kolozsvár [Kolozs] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
özv. Nemes Ödönné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése IX. napló 1929. X. 21. – 1930. V. 31.-ig
Szilágyi Róza Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.01.11 Nagyváradi Napló
Szűcs Jakabné Székelyudvarhely [Udvarhely] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.06.01-15 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Tóth Istvánné Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Zsuga Sándorné Nagyvárad [Bihar] Körösszakál [Bihar] 1921.05.31 Nagyváradi Napló
Lefkovics Teofilné Arad [Arad] Budapest 1920.10.24 3 Erdélyi Hírek, 1920. 44. szám
Lugl Ferenc Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Bába Gusztáv Ismeretlen [Ismeretlen] Hódmezővásárhely [Csongrád] 1920.12.06 Erdélyi Hírek, 1921. 7. sz.
Rockstroh Maxné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése IX. napló 1929. X. 21. – 1930. V. 31.-ig
Sükei József Barót [Háromszék] Ismeretlen [Ismeretlen] 1919.06.01 Népszava
Balogh Erzsébet Ismeretlen [Ismeretlen] Devecser [Veszprém] 1920.07.25 Ellenzék c. kolozsvári újság
Bíró Lajos Nagyvárad [Bihar] Püspökladány [Hajdú] 1921.04.15 Szabadság c. nagyváradi újság
Kocsis Vince Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.12.03 Új Somogy c. kaposvári újság
Kurucz József Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest Nincs dátum (15-1922/54370.) "B" listás menekült vasutas
Pittner István Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.01 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Zsurka János Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.03.23 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Farkas József Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1921.03.08 1 Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám
Németh András Nagyvárad [Bihar] Esztár [Bihar] 1921.05.31 Nagyváradi Napló
Sebestyén Mária Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.04.30 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Szilágyi Sándor Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.05.14 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Werkner Róza Mezőtelegd [Bihar] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Szabadság c. nagyváradi újság
Babarczy Anna és családja Ismeretlen [Ismeretlen] Szeged [Csongrád] 1921.06.21 Ellenzék c. kolozsvári újság
Balogh Ferenc Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.01.11 Nagyváradi Napló
Kocsiscsák János Nagyvárad [Bihar] Budapest 1920.11.10 Nagyváradi Napló
Sükösd Ferenc Beszterce [Beszterce-Naszód] Hajdúszoboszló [Hajdú] 1920.11.27 3 Erdélyi Hírek, 1921. 4. sz.
Zsutak Balambér Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.04.23 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Bíró Lajos Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése c. napló 1929. VI. 15. - 30.
Emőd János Nagyvárad [Bihar] Esztergom [Esztergom] 1920.09.30 4 Erdélyi Hírek, 1920. 38. szám
özv. Oláh Péterné Nagyvárad [Bihar] Szentjános [Bihar] 1921.05.31 Nagyváradi Napló
Rohlik József Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.04 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Sükösd Géza Kolozsvár [Kolozs] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
Szabó Zoltán Tenke [Bihar] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Szabadság c. nagyváradi újság
Ábrahám Sándor és családja Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1921.06.21 Ellenzék c. kolozsvári újság
Babiler József Nagybánya [Szatmár] Budapest 1921.03.08 2 Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám
Bundik József Kolozsvár [Kolozs] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
özv. Gajzágó Antalné és családja Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1921.06.21 Ellenzék c. kolozsvári újság
Saránd Geibinger Dés [Szolnok-Doboka] Budapest 1921.03.08 Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám
Gelber Jenő Nagyvárad [Bihar] Debrecen [Hajdú] 1921.01.11 Nagyváradi Napló
Imecs Károly Kolozsvár [Kolozs] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
Kalló Jenő Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.27 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Kiss Albert és családja Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1921.06.21 Ellenzék c. kolozsvári újság
Kócsy Géza Almás [Háromszék] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Rendkívüli segélyek menekülteknek. (793/1930. Népjóléti Minisztérium)
özv. Orbán Antalné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.03.23 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Rohrstuhl Rudolf Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.04.23 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Bíró László Nagyvárad [Bihar] Püspökladány [Hajdú] 1921.04.27 3 Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám
Halbert Aranka Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.01 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Kálló Jenő Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.04 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Kuster Árpád Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest Nincs dátum (15-1922/54370.) "B" listás menekült vasutas
Marhoffer Ferenc Nagyvárad [Bihar] Ismeretlen [Magyarország] 1921.05.31 Nagyváradi Napló
Németh Ferenc Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Róka Antal Nagyvárad [Bihar] Szarvas [Békés] 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Unyi Mihály Nagyvárad [Bihar] Rákoscsaba [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Wesselényi Ida Tenke [Bihar] Budapest 1920.09.29 Erdélyi Hírek, 1920. 37. szám
Dobrócsy Kálmán és családja Lőcse [Szepes] Nagykáta [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1919.10.11 Szepesi Lapok c. iglói újság
dr. Szilágyi László Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.04.30 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Farkas Lajos Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Kallós Béla Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.05.14 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Nagy Géza Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.12.03 Új Somogy c. kaposvári újság
özv. Orley Kálmánné Nagyvárad [Bihar] Budapest 1920.09.30 Erdélyi Hírek, 1920. 38. szám
Vargha Ferencné Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1920.07.25 Ellenzék c. kolozsvári újság
dr. Szilágyi László Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.01 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Jeney György Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.05.14 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Kallós János Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése X. napló 1930. I. 15. – 1930. V. 19.-ig
Kustya Ernő és családja Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1921.04.14 Ellenzék c. kolozsvári újság
Maricsek Károlyné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Csehszlovákia] 1920.07.17 Ellenzék c. kolozsvári újság
özv. Ormosi (Ormossy) Ipolyné Máramarossziget [Máramaros] Budapest 1920.09.27 4 Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám
Róka István Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest Nincs dátum (15-1922/54370.) "B" listás menekült vasutas
Szabolcs András Nagyvárad [Bihar] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Szabadság c. nagyváradi újság
Szilasi Szabó Kálmán Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.01 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Szűcs Lajosné Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Daraghy Erzsébet Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest Nincs dátum (15-1922/54370.) "B" listás menekült vasutas
Kallós János Ismeretlen [Felvidék] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Rendkívüli segélyek menekülteknek. (793/1930. Népjóléti Minisztérium)
Székely József Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése XIII. napló 1930. IV. 4. – 1930. V. 28.-ig
Szűcs Margit Nagyvárad [Bihar] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Szabadság c. nagyváradi újság
Jeney László Nagyszeben [Szeben] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
Németh Gizella Nagyvárad [Bihar] Berettyóújfalu [Bihar] 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Pávián Erzsébet Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.12.15 1 Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz.
Sonstruznik F. Marosvásárhely [Maros-Torda] Sztupavár [Nincs adat] 1920.12.27 1 Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz.
Urbán György Nagyvárad [Bihar] Körösszakál [Bihar] 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Vígh Gyula Nagyvárad [Bihar] Szeghalom [Békés] 1921.01.11 Nagyváradi Napló
dr. Szintay Lajosné Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.04.15 Szabadság c. nagyváradi újság
Farkas Lipótné Nagyvárad [Bihar] Gyula [Békés] 1921.01.11 Nagyváradi Napló
Márk Ferenc Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Nagy György Nagyvárad [Bihar] Szeged [Csongrád] 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Babsch Lajos Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Németh Györgyike Kolozsvár [Kolozs] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.06.01-15 1 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Urbán István Nagyvárad [Bihar] Körösszakál [Bihar] 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
dr. Szokoly Tamás Nagyvárad [Bihar] Nagyszántó [Bihar] 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Frühn Hermanné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Babusik Ferencné Ismeretlen [Ismeretlen] Törökszentmiklós [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.07.25 Ellenzék c. kolozsvári újság
Pál Traján Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.29 A Nép
Paztos István Arad [Arad] Kisújszállás [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.11.18 7 Erdélyi Hírek, 1921. 2. sz.
Cser József Szabadka [Bodrog] Tolna [Tolna] 1921.04.29 Hidasnémetire érkezett menekültek
dr. Szontagh Tamás Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1919.12.30 Az Est
Kiss Árpád Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Markalik Zsuzsanna Biharkristyór [Bihar] Hatvan [Heves] 1920.06.19 Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám
Borbély Károly Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése IX. napló 1929. X. 21. – 1930. V. 31.-ig
Szilveszter Lajos Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.30 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Horváth Géza Torda [Torda-Aranyos] Kadarkút [Somogy] 1920.09.28 3 Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám
Nagy Gyula Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.12.03 Új Somogy c. kaposvári újság
özv. Gőgös Pálné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.12.03 Új Somogy c. kaposvári újság
özv. Gölöncsér Zsuzsánna és családja Ismeretlen [Ismeretlen] Szeged [Csongrád] 1921.04.07 Ellenzék c. kolozsvári újság
Eötvös Károly Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.27 Békés c. gyulai újság 157 sz. igazoló könyv
Jeszenszky Ferenc Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.01 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Kiss Dezső Nagyvárad [Bihar] Debrecen [Hajdú] 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Kohn Simon és családja Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1921.06.21 Ellenzék c. kolozsvári újság
Romváry Iván Nagyvárad [Bihar] Békés [Békés] 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Szafics Júlia Kolozsvár [Kolozs] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.06.01-15 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Szűcs Szilveszter Zenta [Bács-Bodrog] Szeged [Csongrád] 1921.04.23 4 Hidasnémetire érkezett menekültek
Vildcsek Sándor Resicabánya [Krassó-Szörény] Nagykosztolány [Nyitra] 1920.09.28 Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám
Markó Kálmán Szatmárnémeti [Szatmár] Miskolc [Borsod] 1920.10.07 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Urländer Benjámin Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.04.30 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Németh István Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.12.03 Új Somogy c. kaposvári újság
Baczonyi Zoltán Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.04.15 Szabadság c. nagyváradi újság
Dohányi Erzsébet Nagyvárad [Bihar] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Szabadság c. nagyváradi újság
Kovács György Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.12.03 Új Somogy c. kaposvári újság
Péczely Eleonóra Nagyvárad [Bihar] Nagyléta-Vértes [Bihar] 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Szahotszki Adél Ópálos [Arad] Gödöllő [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.12.27 1 Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz.
Bordás Imre Nagyvárad [Bihar] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Szabadság c. nagyváradi újság
Eperjesi Ferenc Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.30 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Jeszenszky Kamilló Temesvár [Temes] Budapest 1921.07.05 2 Szolnokra megérkezett kiutasítottak
Körössy János Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.01 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Kovács Gyula Ismeretlen [Ismeretlen] Pestszentlőrinc [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920 BUDAPEST FŐVÁROSI LEVÉLTÁR (IV. 401/b. 13 dob. II/5.) 4 lakott (vagon?), 12 személy
Körössy János Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.30 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Tóth Károly Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Winogradszky Olivér Arad [Arad] Rákospalota [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.08.20 2 Szolnokra érkezett kiutasítottak
Berán Mária Dicsőszentmárton [Kis-Küküllő] Kispest [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.06.15 Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám
Cseresnyés (Cseresznyés) Ödön Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.04 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Dolfin Kornél Ismeretlen [Ismeretlen] Soroksár [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] Nincs dátum (15-1922/54370.) "B" listás menekült vasutas
dr. Kállay György Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.04.15 Szabadság c. nagyváradi újság
Kalmár Sándor Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1921.03.08 1 Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám
Finkler Emerich Lugos [Krassó-Szörény] Budapest 1920.12.27 1 Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz.
Szakács Elemér Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.01.11 Nagyváradi Napló
Wintermantel József Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Epstein László Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.11.09 Világ
Szakács Elemér Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.01.11 Nagyváradi Napló
özv. Polácsek Henrikné Temesvár [Temes] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.05.28 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Dollák Gusztáv Nagygáj [Torontál] Árpádhalom [Csongrád] 1921.07.03 1 Szegedre megérkezett kiutasítottak
Gerderits Ilona Nagyvárad [Bihar] Biharkeresztes [Bihar] 1921.03.08 3 Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám
Guba Jánosné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése IX. napló 1929. X. 21. – 1930. V. 31.-ig
Kovács Gyula Nagyvárad [Bihar] Pocsaj [Bihar] 1921.05.31 Nagyváradi Napló
özv. Polincsár Mihályné Nagyvárad [Bihar] Derecske [Bihar] 1921.05.31 Nagyváradi Napló
Szekeres Ferenc Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.12.03 Új Somogy c. kaposvári újság
Szirmai Péter Ismeretlen [Ismeretlen] Szigetvár [Somogy] 1921.12.12 (MOL 18-1924/4347.)
Ürmössy Attila Brassó [Brassó] Ismeretlen [Ismeretlen] 1919.06.01 Népszava
Vincellér Eugénia Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1920.07.25 Ellenzék c. kolozsvári újság
Kemény László Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése XIV. napló 1930. V. 9. – 1930. V. 31.-ig
özv. Pollák Béláné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.05.14 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Bitzó János Biharkeresztes [Bihar] Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.09.29 1 Erdélyi Hírek, 1920. 37. szám
Lengey István Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
özv. Hadnagy Vincéné Kézdivásárhely [Háromszék] Jánosháza [Győr] 1920.08.06 2 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
Jobb Jánosné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
özv. Pöhm Jakabné Ismeretlen [Ismeretlen] Debrecen [Hajdú] 1920.10.11 Ellenzék c. kolozsvári újság
Polányi Lajos Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.04.23 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Csermis Imre Lugos [Krassó-Szörény] Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.12.23 4 Erdélyi Hírek, 1921. 10. sz.
Gere Ödön Ismeretlen [Szolnok-Doboka] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Rendkívüli segélyek menekülteknek. (793/1930. Népjóléti Minisztérium)
Gug Demeter Nagyvárad [Bihar] Hajdúhadház [Hajdú] 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Fáry István Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Kiss Ferenc Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Selmecziné Lőcse [Szepes] Karcag [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.05.11 Szepesi Lapok c. iglói újság
Balogh Kálmán Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.01.11 Nagyváradi Napló
Dombi Győző Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.09.29 8 Erdélyi Hírek, 1920. 37. szám
dr. Turcsa István Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése c. napló 1929. VI. 15. - 30.
Fusch Regina Arad [Arad] Budapest 1920.06.19 Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám
Mertz Géza Nagyvárad [Bihar] Pocsaj [Bihar] 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
özv. Prisztinger Józsefné Zombor [Bács-Bodrog] Budapest 1921.12.05 1 Szegedre érkezett menekültek
Vincze János Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.12.03 Új Somogy c. kaposvári újság
Gerecze Ambrus és neje Lőcse [Szepes] Cegléd [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1919.10.11 Szepesi Lapok c. iglói újság
özv. Haunó Lajosné Ismeretlen [Ismeretlen] Hódmezővásárhely [Csongrád] 1921.05.07 Friss Hírek hódmezővásárhelyi újság
Rosenberg Izsó Nagyvárad [Bihar] Volóc [Bereg] 1921.01.11 Nagyváradi Napló
Csernáth József Kolozsvár [Kolozs] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
Fisch Antal Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.30 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Kiss Gábor Nagyvárad [Bihar] Püspökladány [Hajdú] 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Lukácsovich Lajos Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése XIV. napló 1930. V. 9. – 1930. V. 31.-ig
Szekeres Péter Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.08.17 4 Magyarország
Thék Tihamér Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.04.23 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Csernátoni Helén Ismeretlen [Ismeretlen] Törökszentmiklós [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.07.25 Ellenzék c. kolozsvári újság
Fisch Teréz Nagyvárad [Bihar] Bécs [Ausztria] 1921.05.31 Nagyváradi Napló
Székesi István Szászapátfalva [Nagy-Küküllő] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
Faur Péter Nagyvárad [Bihar] Ismeretlen [Magyarország] 1921.05.31 Nagyváradi Napló
Fisch Teréz Nagyvárad [Bihar] Bécs [Ausztria] 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Incze József Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.30 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Molnár János Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.12.03 Új Somogy c. kaposvári újság
Kőváriné H Erzsébet Kiskapus [Nagy-Küküllő] Budapest 1920.12.20 1 Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz.
Vincze Kálmán Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.12.03 Új Somogy c. kaposvári újság
Barun Teréz Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.01 Békés c. gyulai újság (Segélyben részesül), 40 éves
Kenyeres István Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Kürthy Ernesztin Petrozsény [Hunyad] Szentendre (Annavölgy) [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.06.18 Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám
Sauerteig Sámuel Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.04.23 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Szlancsik Istvánné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése X. napló 1930. I. 15. – 1930. V. 19.-ig
Inczédy Géza Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.04.23 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Kanász András Szászapátfalva [Nagy-Küküllő] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
Koller János Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése IX. napló 1929. X. 21. – 1930. V. 31.-ig
Bagy István Lőcse [Szepes] Ismeretlen [Ismeretlen] 1919.10.11 Szepesi Lapok c. iglói újság
Inczédy Hugó Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.04.30 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Mester Ferenc Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.04.23 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Gergely Gyula Nagyvárad [Bihar] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Szabadság c. nagyváradi újság
Gulyás Róza Nagyvárad [Bihar] Kiskunfélegyháza [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.05.31 Nagyváradi Napló
Hamasi Miklós Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.30 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Hermann József és családja Ismeretlen [Ismeretlen] Szombathely [Vas] 1921.06.21 Ellenzék c. kolozsvári újság
Jónás Béla Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Thorockay Gyula Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum A Budapest-kőbányai református egyház választási névjegyzéke az 1927. évre
Boros László Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.03.23 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Keö József Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest Nincs dátum (15-1922/54370.) "B" listás menekült vasutas
Pálinkás Mártonné Perbete [Komárom] Budapest (Rákosrendező pályaudvar) 1921.04.27 6 Erdélyi Hírek, 1921. 22. szám
Thóróczy Jenő Ismeretlen [Csehszlovákia] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum 2 gyerek Rendkívüli segélyek menekülteknek. (793/1930. Népjóléti Minisztérium) nős
Berecz János Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.12.03 Új Somogy c. kaposvári újság
Dávid Vince Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.04 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Kiss Helén Székelyhíd [Bihar] Jászberény [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Lusánszky Dániel Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.04.30 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Nagy János Ismeretlen [Ismeretlen] Hódmezővásárhely [Csongrád] 1921.05.07 Friss Hírek hódmezővásárhelyi újság
Roskai Irma Nagyvárad [Bihar] Budapest 1920.09.30 2 Erdélyi Hírek, 1920. 38. szám
Hampel Irma Ismeretlen [Ismeretlen] Bécs [Ausztria] 1921.02.18 Ellenzék c. kolozsvári újság
Horváth István és családja Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1921.06.21 Ellenzék c. kolozsvári újság
Kepes Dezső Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.01.11 Nagyváradi Napló
özv. Remsey Zoltánné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése XIII. napló 1930. IV. 4. – 1930. V. 28.-ig
Rajkó P. Nagyvárad [Bihar] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Szabadság c. nagyváradi újság
Adler Herman Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.01.11 Nagyváradi Napló
Buzás Mihály Nagyvárad [Bihar] Váncsod [Bihar] 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Domokos László Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.30 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Irányi Kamilla Kolozsvár [Kolozs] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
Kántor Julianna Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
L.Tóth Flórián Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Nagy János Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
özv. Hódos Sándorné Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.05.31 Nagyváradi Napló
Rostás János Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.05.14 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Balogh Mihály Ismeretlen [Ismeretlen] Hódmezővásárhely [Csongrád] 1921.05.07 Friss Hírek hódmezővásárhelyi újság
dr. Varjú Zoltán Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.05.14 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Fazekas János Szászapátfalva [Nagy-Küküllő] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
Fischer Mária Nagyvárad [Bihar] Zittau [Németország] 1921.05.31 Nagyváradi Napló
Hermeszky Béla Nagyvárad [Bihar] Székesfehérvár [Fejér] 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Kiss Imre Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest Nincs dátum (15-1922/54370.) "B" listás menekült vasutas
Lengyel István Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése X. napló 1930. I. 15. – 1930. V. 19.-ig
Szabó Antal Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Cserny Sándor Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.30 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Deák Andrásné Szatmárnémeti [Szatmár] Szabadka [Bács-Bodrog] 1920.10.07 2 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Irgalmas Nővérek Privigye [Nyitra] Budapest 1921.12.05 4 Szobra érkezett menekültek
Thury Károlyné Nagyvárad [Bihar] Budapest 1920.11.10 Nagyváradi Napló
Bajai Imre Nagyvárad [Bihar] Fehértó [Csongrád] 1921.05.31 Nagyváradi Napló
Bász Ignác Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.01 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Mársevich Mária Brassó [Brassó] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.05.18 5 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Virág Bella Marosvásárhely [Maros-Torda] Ismeretlen [Ismeretlen] 1919.04.01 MÁV Levéltár, Naplószerű feljegyzések, Miskolci üzletvezetőség távirata A kiutasítottak kézipodgyászon kívül csak egy nagy koffert vihettek magukkal
özv. Horváth Gyuláné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.12.03 Új Somogy c. kaposvári újság
Kovács István Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.30 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Nagy Jenő Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.30 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Martin Anna Nagyszeben [Szeben] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
Vaday József Nagyvárad [Bihar] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.10.27 Szabadság c. nagyváradi újság
Virág Gabriella Nagyvárad [Bihar] Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.05.31 Nagyváradi Napló
Zacher Béla Kolozsvár [Kolozs] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
Schaller Zoltán Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Virág István Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.30 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Bücs Leó Szatmárnémeti [Szatmár] Csepel [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.10.07 1 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Fülöp Sándor Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.30 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Herzenenyi Árpád Nagyenyed [Fehér] Miskolc [Borsod] 1921.11.10 1 Biharkeresztesre érkezett menekültek
Közepesi (Középpesy) Elemér Nagyvárad [Bihar] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.10.27 Szabadság c. nagyváradi újság
Martin Károly Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.12.03 Új Somogy c. kaposvári újság
Sigmond Antal Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.04 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Takács Ferenc Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése c. napló 1929. VI. 15. - 30.
Deák Lajos Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.12.03 Új Somogy c. kaposvári újság
Hand Géza Nagyvárad [Bihar] Berettyóújfalu [Bihar] 1920.09.29 Erdélyi Hírek, 1920. 37. szám
dr. Villein Gyula Magyarpécska [Arad] Székesfehérvár [Fejér] 1920.10.22 3 Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt.
özv. Ruski Imréné Arad [Arad] Alsódabas [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.11.18 3 Erdélyi Hírek, 1921. 2. sz.
Schamdl (Schmadl) Mátyás Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest Nincs dátum (15-1922/54370.) "B" listás menekült vasutas
Martinecz Ferencné és leánya Lőcse [Szepes] Budapest 1919.10.11 Szepesi Lapok c. iglói újság
özv. Rüszka K.-né Szilágysomlyó [Szilágy] Debrecen [Hajdú] 1921.09.02 3 Biharkeresztesre érkezett menekültek
Szalatnay Endre Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Széll Kálmánné Nagyvárad [Bihar] Szeged [Csongrád] 1921.01.11 Nagyváradi Napló
Vass Béla Debrecen [Hajdú] Budapest 1920.12.27 3 Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz.
Virág Mihály Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.12.03 Új Somogy c. kaposvári újság
Kovács János Kolozsvár [Kolozs] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
Szabó Béla Cséffa [Bihar] Gyanta [Bihar] 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Martini Ottomár Lugos [Krassó-Szörény] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.12.23 Erdélyi Hírek, 1921. 10. sz.
Csicsery Ernő Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.01 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Schatzer Emma Élesd [Bihar] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Szabadság c. nagyváradi újság
Spitzer Károlyné Sarkad [Bihar] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Szabadság c. nagyváradi újság
Berényi Margit Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1920.07.25 Ellenzék c. kolozsvári újság
Borsos Gergely Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest Nincs dátum (15-1922/54370.) "B" listás menekült vasutas
Germann Lászlóné Székelykeresztúr [Udvarhely] Hajdúszoboszló [Hajdú] 1920.10.03 Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám
Madár Julianna Nagyvárad [Bihar] Sárrétudvari [Bihar] 1921.05.31 Nagyváradi Napló
Szellő István Nagyvárad [Bihar] Debrecen [Hajdú] 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Takács Gyula Érsekújvár [Nyitra] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Kimutatás a Bp-balparti üv-nél alkalmazott menekülekről. III/B.-III.
dr. Kugler József Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.04.15 Szabadság c. nagyváradi újság
Fleischhakker Janka Lőcse [Szepes] Ismeretlen [Ismeretlen] 1919.10.11 Szepesi Lapok c. iglói újság
Nagy József Nagyvárad [Bihar] Komádi [Bihar] 1921.01.11 Nagyváradi Napló
Ölredi (Ölvedi) Márta Székelykeresztúr [Udvarhely] Budapest 1920.10.09 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Scheda Stefánia Nagyvárad [Bihar] Bécs [Ausztria] 1921.05.31 Nagyváradi Napló
Sikolya Bálint Kolozsvár [Kolozs] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.03.07 Világ
Szabó Berta Mezőtelegd [Bihar] Szabadka [Bács-Bodrog] 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Dorogi István Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.04 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
dr. Weiner Emil Ismeretlen [Ismeretlen] Pestszentlőrinc [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920 BUDAPEST FŐVÁROSI LEVÉLTÁR (IV. 401/b. 13 dob. II/5.) 2 lakott, 1 nem lakott (vagon?), 9 személy
Szobodeczky B. Aladár Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Csif Mária Nagykároly [Szatmár] Budapest 1920.10.09 1 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Molnár Pál Ismeretlen [Felvidék] Budapest 1919.03.16 Pesti Hírlap
Spore Mária Lupény [Hunyad] Ismeretlen [Németország] 1920.10.24 folytatás Erdélyi Hírek, 1920. 45. szám
Berg Rezső családja Igló [Szepes] Mindszent [Csongrád] 1920.05.18 Szepesi Lapok c. iglói újság
Bory János Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése IX. napló 1929. X. 21. – 1930. V. 31.-ig
Gyarmathy Domokos Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Iván János Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.01 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Márton Árpád Ismeretlen [Ismeretlen] Hódmezővásárhely [Csongrád] 1921.05.07 Friss Hírek hódmezővásárhelyi újság
Vágó Kázmér Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.12.03 Új Somogy c. kaposvári újság
Bajkos János Margitta [Bihar] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Szabadság c. nagyváradi újság
Kerekes R. András Szászapátfalva [Nagy-Küküllő] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
özv. Jambrich Lajosné és családja Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1921.06.21 Ellenzék c. kolozsvári újság
Gabányi Bertalan Máramarossziget [Máramaros] Budapest 1920.09.27 2 Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám
Horváth József Brassó [Brassó] Nagymaros [Hont] 1920.10.07 8 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Komlósy Andrásné és családja Kézdivásárhely [Háromszék] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.08.20 Brassói Lapok
Sima József Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest Nincs dátum (15-1922/54370.) "B" listás menekült vasutas
Vissinger család Lőcse [Szepes] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.03.20 6 Szepesi Lapok c. iglói újság
Bajnai József Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest Nincs dátum (15-1922/54370.) "B" listás menekült vasutas
Pércsy Mária Nagyvárad [Bihar] Földes [Csanád] 1921.04.15 Szabadság c. nagyváradi újság
Rappaport Antal Nagyvárad [Bihar] Szeged [Csongrád] 1921.01.11 Nagyváradi Napló
Takács János Szászapátfalva [Nagy-Küküllő] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
Bajnóczy Lajos Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése IX. napló 1929. X. 21. – 1930. V. 31.-ig
Debreczeni Pál Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.12.03 Új Somogy c. kaposvári újság
Kapocsi Imre Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.12.03 Új Somogy c. kaposvári újság
Tóth Zoltán Ismeretlen [Ismeretlen] Rákospalota [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.06.21 Ellenzék c. kolozsvári újság
Fehér István Máramarossziget [Máramaros] Sátoraljaújhely [Zemplén] 1920.11.30 4 Erdélyi Hírek, 1921. 7. sz.
Kiss József Kolozsvár [Kolozs] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
özv. Sebestyén Károlyné Ismeretlen [Ismeretlen] Pestszentlőrinc [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920 BUDAPEST FŐVÁROSI LEVÉLTÁR (IV. 401/b. 13 dob. II/5.) 2 lakott (vagon?), 6 személy
Zajcik Róbertné Nagyvárad [Bihar] Székesfehérvár [Fejér] 1920.12.02 2 Erdélyi Hírek, 1921. 7. sz.
Mezei István és családja Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1921.06.21 Ellenzék c. kolozsvári újság
Debreczeny Péterné Nagybánya [Szatmár] Budapest 1921.03.08 Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám
Ladányi József Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.04.15 Szabadság c. nagyváradi újság
Madarász Mihály Borovo [Szerém] Szeged [Csongrád] Nincs dátum Heti jelentés (1919.febr. 8.) a délvidéki menekült vasutasokról, Pécs (18-1919/3585)
Nagy József és családja Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1921.06.21 Ellenzék c. kolozsvári újság
Bocskay Sándor Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Gyenes Mihály Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Komp Mária Petrozsény [Hunyad] Balatonföldvár [Somogy] 1920.11.30 3 Erdélyi Hírek, 1921. 7. sz.
Marton Illés Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest Nincs dátum (15-1922/54370.) "B" listás menekült vasutas
Fehér János Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.30 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Krammer Márton Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése X. napló 1930. I. 15. – 1930. V. 19.-ig
Nagy Józsefné Ivánfalva [Vas] Nagykáta [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.03.08 3 Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám
Vajda Imre Margitta [Bihar] Debrecen [Hajdú] 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Zákány Károly Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.05.31 Nagyváradi Napló
Lessik Ferenc Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése X. napló 1930. I. 15. – 1930. V. 19.-ig
Maderspach János Petrozsény [Hunyad] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
Niedemann Antalné Nagyvárad [Bihar] Budapest 1920.11.10 Nagyváradi Napló
Rozman Herman Lugos [Krassó-Szörény] Hévízgyörk [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.11.01 14 Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz.
Iványiné Molnár Ilona Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest Nincs dátum (15-1922/54370.) "B" listás menekült vasutas
Pongrácz Ernő Nagyvárad [Bihar] Püspökladány [Hajdú] 1921.04.15 Szabadság c. nagyváradi újság
Szén András Brassó [Brassó] Orosháza [Békés] 1920.10.06 1 Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám
Timár Ferencné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Bauer Károly Székelyhíd [Bihar] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Szabadság c. nagyváradi újság
Czagányi Gyuláné Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest Nincs dátum (15-1922/54370.) "B" listás menekült vasutas
Gerzson László Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.30 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Ivascu Aurália és családja Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1921.06.21 Ellenzék c. kolozsvári újság
özv. Sima J.-né Máramarossziget [Máramaros] Budapest 1920.09.28 Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám
Szabó Etel Kolozsvár [Kolozs] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.06.01-15 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Baka Mihály Nagyvárad [Bihar] Biharkeresztes [Bihar] 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Kaptár István Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.07.17 Szegedi Friss Újság
Pándi István Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest Nincs dátum (15-1922/54370.) "B" listás menekült vasutas
Rátz Mihály Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.01 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Szénási Sándor Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.27 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Niedzielszky N. Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése c. napló 1929. VI. 15. - 30.
Tőkés Béla Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Vasvári Eszter Nagyvárad [Bihar] Szeghalom [Békés] 1921.05.31 Nagyváradi Napló
Czakó Gusztáv Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest Nincs dátum (15-1922/54370.) "B" listás menekült vasutas
Józsa Sándor Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest Nincs dátum (15-1922/54370.) "B" listás menekült vasutas
Kiss Józsefné Nagyvárad [Bihar] Nagyléta-Vértes [Bihar] 1921.05.31 Nagyváradi Napló
Konaczki Hermanné Nagyvárad [Bihar] Neutitschen [Csehszlovákia] 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Niedzilesky János Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése IX. napló 1929. X. 21. – 1930. V. 31.-ig
Albrecht János Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.12.03 Új Somogy c. kaposvári újság
Gaczner Jakabné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése c. napló 1929. VI. 15. - 30.
özv. Smurák Imréné Ismeretlen [Ismeretlen] Hódmezővásárhely [Csongrád] 1921.05.07 Friss Hírek hódmezővásárhelyi újság
Perlaki Lajos Érsekújvár [Nyitra] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Kimutatás a Bp-balparti üv-nél alkalmazott menekülekről. III/B.-III.
Stamitz Ferenc Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.12.03 Új Somogy c. kaposvári újság
Takács Mihály Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.30 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Tinker Rozália Szamosújvár [Szolnok-Doboka] Biharkeresztes [Bihar] 1920.12.21 1 Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz.
József Dezső Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.05.14 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
özv. Sommer Sándorné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.04.23 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Both István Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1919.03.05 Az Ujság
Izsépy Mária Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése X. napló 1930. I. 15. – 1930. V. 19.-ig
Karácsony Györgyi Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.04.23 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Keresztessy Józsefné Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.01.11 Nagyváradi Napló
Leszkóczy János Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest Nincs dátum (15-1922/54370.) "B" listás menekült vasutas
Márton Júlia Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.07.08 1 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Nikházi (Nikházy) László Nagyvárad [Bihar] Hernádszentandrás [Abaúj-Torna] 1921.04.15 Szabadság c. nagyváradi újság
Vajna Mihály Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Csikota Andrea Szászapátfalva [Nagy-Küküllő] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
Izsó Gizella Nagyszalonta [Bihar] Sarkad [Hajdú] 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Nagy Kálmán és családja Lőcse [Szepes] Jászberény [Jász-Nagykun-Szolnok] 1919.10.11 Szepesi Lapok c. iglói újság
Szanditz Gertrud Nagyvárad [Bihar] Budapest 1920.11.10 Nagyváradi Napló
Töpfer Károly Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése X. napló 1930. I. 15. – 1930. V. 19.-ig
Csikota Antal Szászapátfalva [Nagy-Küküllő] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
Fodor András Nagykároly [Szatmár] Mátészalka [Szatmár] 1921.04.29 Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám
Keresztúri István Szászapátfalva [Nagy-Küküllő] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
Krausz Bernát Margitta [Bihar] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Szabadság c. nagyváradi újság
Szabó Ferenc Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.05.14 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Vajtyik Ede Arad [Arad] Budapest 1920.10.09 1 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Czebe Pálné Nagyvárad [Bihar] Szeghalom [Békés] 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Keresztúri Rozália Nagyvárad [Bihar] Debrecen [Hajdú] 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Nagy Károly Petrozsény [Hunyad] Budapest 1920.06.14 Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám
özv. Ambrózy Mátyásné és családja Lőcse [Szepes] Ismeretlen [Ismeretlen] 1919.10.11 Szepesi Lapok c. iglói újság
Takács Vince Nagyvárad [Bihar] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Szabadság c. nagyváradi újság
Tisza Gyula Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.30 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Draveczky Mihály Nagyvárad [Bihar] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Szabadság c. nagyváradi újság
Gidai Lajosné Nagyvárad [Bihar] Füzesgyarmat [Békés] 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Izsó R. Jenő Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése c. napló 1929. VI. 15. - 30.
Törőcsik Lajos Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.12.03 Új Somogy c. kaposvári újság
Bakkay Gyula Alsójára [Torda-Aranyos] Kötegyán [Bihar] 1921.04.14 1 Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám
Dravucz Antal Petrozsény [Hunyad] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
Gagyhi Dénes Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1919.12.30 Az Est
Kovács József Marosvásárhely [Maros-Torda] Gyoma [Békés] 1920.11.30 2 Erdélyi Hírek, 1921. 7. sz.
Monoki Erzsébet Kolozsvár [Kolozs] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.06.01-15 1 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
özv. Andaházy Antalné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.03.23 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Rózsa Gyula Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest Nincs dátum (15-1922/54370.) "B" listás menekült vasutas
Szendrey Józsefné Kolozsvár [Kolozs] Berettyóújfalu [Bihar] 1920.12.02 3 Erdélyi Hírek, 1921. 7. sz.
Kovács József Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.12.03 Új Somogy c. kaposvári újság
Monoki Zelma Kolozsvár [Kolozs] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.06.01-15 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Persánszky Mihály Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Bakó Bölcsföldi Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.27 Békés c. gyulai újság 7173 sz. igazoló könyv
Dregán József Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Niszl Fülöp Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.05.31 Nagyváradi Napló
Török Árpád Ismeretlen [Ismeretlen] Hódmezővásárhely [Csongrád] 1921.02.04 Ellenzék c. kolozsvári újság
Hintz Walter Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése IX. napló 1929. X. 21. – 1930. V. 31.-ig
Juhász B. János Szászapátfalva [Nagy-Küküllő] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
Krausz Margit Nagyvárad [Bihar] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
özv. Kazinczy Gézáné Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.05.31 Nagyváradi Napló
Szabó Fülöp Lajos Székelyudvarhely [Udvarhely] Budapest 1921.03.22 1 Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám
Karácsonyi Pásztor Antal Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.27 Békés c. gyulai újság 4939 sz. igazoló könyv
Magy Géza Nagyvárad [Bihar] Berettyóújfalu [Bihar] 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Nagy Károly Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.01 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
özv. Antal Ferencné Szilágycseh [Szilágy] Balassagyarmat [Nógrád] 1920.12.20 3 Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz.
özv. Kecskés Sándorné Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.05.31 Nagyváradi Napló
Schlissler Antalné Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1921.12.25 Világ (+5 fő)
Csillag Olga Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.04.15 Szabadság c. nagyváradi újság
Dely Ferenc Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Lakatos Béla Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.03.23 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Nagy Károly Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.04 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Noé György Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.03.23 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Drojzsak Ferenc B.-Dobró [Nincs adat] Budapest 1920.09.29 3 Erdélyi Hírek, 1920. 37. szám
Hirn Ferenc Kolozsvár [Kolozs] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
Czeglédy Mihályné Nagyvárad [Bihar] Sopron [Sopron] 1921.05.31 Nagyváradi Napló
Horváth Mária Kolozsvár [Kolozs] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.06.01-15 1 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
özv. Kelemen Ferencné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése X. napló 1930. I. 15. – 1930. V. 19.-ig
Becker Ádám Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.01 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Gál Ábris Brassó [Brassó] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Rendkívüli segélyek menekülteknek. (793/1930. Népjóléti Minisztérium)
Magyar Ferenc Ismeretlen [Ismeretlen] Hódmezővásárhely [Csongrád] 1921.05.07 Friss Hírek hódmezővásárhelyi újság
Martonossy János Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
dr. Méhlik Endréné Brassó [Brassó] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.05.15 3 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Druckmeister Zoltán Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.04.23 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
özv. Kelemen Rezsőné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése X. napló 1930. I. 15. – 1930. V. 19.-ig
Rédey Béla Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.05.14 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Bányai Bálint Dicsőszentmárton [Kis-Küküllő] Tápiószecső [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.10.22 Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt.
Demény János Kolozsvár [Kolozs] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.06.01-15 4 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Eszmeralda Eulália Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.01 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Nosek Bronislav Nagyszeben [Szeben] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
Rédey Gyula Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.12.03 Új Somogy c. kaposvári újság
Zavoki Gyula Kudzsir [Hunyad] Budapest 1920.10.13 3 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Fodor Izsó Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.01 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Stefán Klári Nagyszeben [Szeben] Budapest 1921.03.22 1 Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám
Glédula Sándor Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.12.03 Új Somogy c. kaposvári újság
Hirsch Noé Nándor Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Konta Julianna Nagyvárad [Bihar] Szeged [Csongrád] 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
özv. Kerecsényi Ferencné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése X. napló 1930. I. 15. – 1930. V. 19.-ig
Rozsnyai János Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.30 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Szántó András Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.04.23 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Szentesi István Szászapátfalva [Nagy-Küküllő] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
Karáts Ferenc Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.01.11 Nagyváradi Napló
Rozsnyai János Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.27 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Vojnár István Szamosújvár [Szolnok-Doboka] Esztergom [Esztergom] 1921.05.20-31. 2 Szolnokra érkezett menekültek
Demeter Andrásné Léva [Bars] Komárom [Komárom] 1921.03.29 5 Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám
Gál Ferenc Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.04.23 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Lakatos Leó Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.01 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Szántó Imre Nagyvárad [Bihar] Szeghalom [Békés] 1921.01.11 Nagyváradi Napló
Tóda Sándor Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.04 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Török Gizella Nagyvárad [Bihar] Tápiógyörgye [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Zdroba János Nagyvárad [Bihar] Kokod [Nincs adat] 1921.05.31 Nagyváradi Napló
Fejes Sándor Ismeretlen [Ismeretlen] Hódmezővásárhely [Csongrád] 1921.05.07 Friss Hírek hódmezővásárhelyi újság
Jakab Dezső Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Novák Ferenc Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.30 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Szőcs Ferenc Marosvásárhely [Maros-Torda] Budapest 1920.12.02 1 Erdélyi Hírek, 1921. 7. sz.
Szőcs Ferencné és gyermekei Lőcse [Szepes] Budapest 1919.10.11 Szepesi Lapok c. iglói újság
Bara Péter Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Becsey György Nagyvárad [Bihar] Budapest 1920.11.10 Nagyváradi Napló
Kónya Emilia Nagyvárad [Bihar] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Szabadság c. nagyváradi újság
Lichtfuss Antal Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.04.28 Győri Hírlap
özv. Barián Jánosné és családja Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1921.02.11 Ellenzék c. kolozsvári újság
özv. Szádeczky Dánielné Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest (Keleti pályaudvar) 1920.05.08 7
Réh Szilárd Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.01 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Tamás András Kolozsvár [Kolozs] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
Altmann Gábor Nagyvárad [Bihar] Darvas [Bihar] 1920.11.10 Nagyváradi Napló
Bakoss Imre Temesvár [Temes] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Rendkívüli segélyek menekülteknek. (793/1930. Népjóléti Minisztérium) 63 é.
Fekete Béla és Ibolya Orsova [Krassó-Szörény] Budapest 1920.09.28 2 Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám
Gnitec György Nagyvárad [Bihar] Biharkeresztes [Bihar] 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Juhász Jánosné Tamásd [Krassó-Szörény] Békés [Békés] 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Mihály Anna Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.30 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Szabó Györgyné Nagyvárad [Bihar] Adony [Fejér] 1920.09.30 Erdélyi Hírek, 1920. 38. szám
Czigerlhoffer K. Temesvár [Temes] Budapest 1920.10.22 Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt.
Kertész Teréz Nagyvárad [Bihar] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Szabadság c. nagyváradi újság
Magyar Nándor Trencsén [Trencsén] Budapest 1921.05.06 Hidasnémetire érkezett menekültek
Móritz András Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
özv. Bauer Jánosné Ismeretlen [Ismeretlen] Debrecen [Hajdú] 1920.10.11 Ellenzék c. kolozsvári újság
dr. Bartha Gyula Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Czikolius Vilmos Nagyszeben [Szeben] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
Fodor László Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése c. napló 1929. VI. 15. - 30.
Szentmiklósy György Nagyvárad [Bihar] Mezőpeterd [Bihar] 1921.04.15 Szabadság c. nagyváradi újság
Szentpáli Sándor Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.11.09 1 Világ
Voszatkó Rezső Pozsony [Pozsony] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Kimutatás a Bp-balparti üv-nél alkalmazott menekülekről. III/B.-III.
Limberger Györgyné Nagyvárad [Bihar] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Szabadság c. nagyváradi újság
Novák Lajos Nagyszeben [Szeben] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
özv. Kleveis Józsefné Nagyszalonta [Bihar] Újpest [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.07.25 3 Erdélyi Hírek, 1920. 26. szám
Szabó Gyuláné és családja Kézdivásárhely [Háromszék] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.08.20 Brassói Lapok
dr. Báthory Oszkárné Nagyvárad [Bihar] Szajol [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.07.25 3 Biharkeresztesre érkezett menekültek
Harsányi István Kolozsvár [Kolozs] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
Krikelly Károly Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.04.23 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
özv. Knopp Árpádné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése X. napló 1930. I. 15. – 1930. V. 19.-ig
Simonkovits I.-né Máramarossziget [Máramaros] Bajmok [Bács-Bodrog] 1920.09.27 Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám
Szabó Helén Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1920.07.25 Ellenzék c. kolozsvári újság
Sződy István Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése c. napló 1929. VI. 15. - 30.
Bertalan Berta Nagyvárad [Bihar] Debrecen [Hajdú] 1921.05.31 Nagyváradi Napló
Bodor Józsefné Arad [Arad] Dömös [Esztergom] 1920.06.19 2 Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám
Czinczés Izidor Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.04.23 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Demjan Teodorné Nagyvárad [Bihar] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Szabadság c. nagyváradi újság
Koós Mihály Nagyvárad [Bihar] Berettyóújfalu [Bihar] 1921.05.31 Nagyváradi Napló
Kovács Károly Nagyvárad [Bihar] Szeged [Csongrád] 1921.05.31 Nagyváradi Napló
Harsányi Lajos Nagyvárad [Bihar] Biharkeresztes [Bihar] 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Lindenfeld Imre Nagyvárad [Bihar] Bojt [Bihar] 1921.04.15 Szabadság c. nagyváradi újság
özv. Szederjesi L.-né Marosvásárhely [Maros-Torda] Budapest 1920.10.16 2 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Péter Róza Székelyudvarhely [Udvarhely] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.06.01-15 2 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Novák Sándor Kolozsvár [Kolozs] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
Zelenka Árpád Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése X. napló 1930. I. 15. – 1930. V. 19.-ig
Demjén Tituszné Tenke [Bihar] Budapest 1920.09.29 1 Erdélyi Hírek, 1920. 37. szám
Horváth Zoltán Pozsony rendezőpályaudvar [Pozsony] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Kimutatás a Bp-balparti üv-nél alkalmazott menekülekről. III/B.-III.
Késmárky Zoltán Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése IX. napló 1929. X. 21. – 1930. V. 31.-ig
Kopács Jenő Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése XIII. napló 1930. IV. 4. – 1930. V. 28.-ig
Lindner János Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Magyary Endre családja Nagyvárad [Bihar] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.10.27 Szabadság c. nagyváradi újság
Nagy Lajos és családja Ismeretlen [Ismeretlen] Csepreg [Sopron] 1921.06.21 Ellenzék c. kolozsvári újság
Völgyesy László Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése IX. napló 1929. X. 21. – 1930. V. 31.-ig
özv. Komáromy Józsefné és családja Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1921.06.21 Ellenzék c. kolozsvári újság
Zelman József Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.30 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Demkó Jánosné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése X. napló 1930. I. 15. – 1930. V. 19.-ig
Karl Lujza Ismeretlen [Ismeretlen] Linz [Ausztria] 1921.06.21 Ellenzék c. kolozsvári újság
Krisik Ferenc Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése IX. napló 1929. X. 21. – 1930. V. 31.-ig
Láng Dezső Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.01.11 Nagyváradi Napló
Szabó Irén Csokaly [Bihar] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Szabadság c. nagyváradi újság
Hartmann Ferenc Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.01.11 Nagyváradi Napló
Karlik Károly Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.03.23 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
özv. Komzsik Jánosné Ismeretlen [Nyugat-magyarország] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Rendkívüli segélyek menekülteknek. (793/1930. Népjóléti Minisztérium)
Péterfi Dezsőné és családja Ismeretlen [Ismeretlen] Eger [Heves] 1920.07.17 Ellenzék c. kolozsvári újság
Tamás Vendel Zágráb [Zágráb] Tapolca [Zala] 1919 Magyar Országos Levéltár 46.945/919 sz. rendelvénnyel
Bedő Károly Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.05.14 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Fábián Imre Nagyvárad [Bihar] Debrecen [Hajdú] 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Balásy Zoltán Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése X. napló 1930. I. 15. – 1930. V. 19.-ig
Fekete József Nagyvárad [Bihar] Nyírbátor [Szabolcs] 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Juhász László Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.03.23 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Lang Jenő Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) 1919.09.04 1 Erdélyi Hírek 28. szám
Maier János Szászváros [Hunyad] Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.09.06 10 Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz.
Steiner Sándor Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése XIV. napló 1930. V. 9. – 1930. V. 31.-ig
Czirják János Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.05.31 Nagyváradi Napló
dr. Okolicsányi László Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1919.12.19 Magyarország
Moskovits Róza Nagyvárad [Bihar] Makó [Csanád] 1920.11.10 Nagyváradi Napló
Nüna Jakab Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.01 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Steinhübel István Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Kiss Sándorné Nagyvárad [Bihar] Nagykereki [Bihar] 1921.05.31 Nagyváradi Napló
Moskovits Sámuel Nagyvárad [Bihar] Makó [Csanád] 1920.11.10 Nagyváradi Napló
Fábián János Nagyvárad [Bihar] Püspökladány [Hajdú] 1921.04.15 Szabadság c. nagyváradi újság
Gál József Nagyvárad [Bihar] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Szabadság c. nagyváradi újság
Láng Rezsőné Lőcse [Szepes] Budapest 1920.05.11 Szepesi Lapok c. iglói újság
özv. Konnerth Károlyné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése X. napló 1930. I. 15. – 1930. V. 19.-ig
Balázs Antalné Arad [Arad] Budapest 1920.06.19 5 Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám
Czolder Anna Válaszút [Kolozs] Budapest 1920.12.20 2 Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz.
Győry Béláné Gyapjú [Bihar] Mezőtúr [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Koppányi Károly Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Kovács Lajos Ismeretlen [Ismeretlen] Hódmezővásárhely [Csongrád] 1921.05.07 Friss Hírek hódmezővásárhelyi újság
özv. Szili Mártonné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése IX. napló 1929. X. 21. – 1930. V. 31.-ig
Trebics Jenő Nagyvárad [Bihar] Oderberg [Németország] 1921.04.15 Szabadság c. nagyváradi újság
Bogács Kálmánné Nagykároly [Szatmár] Orosháza [Békés] 1920.10.22 2 Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt.
Fekete Katalin Petrozsény [Hunyad] Budapest 1920.06.14 Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám
Szép Gyula Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.12.03 Új Somogy c. kaposvári újság
Kovács Lajos Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.30 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Papp Ferenc Ismeretlen [Ismeretlen] Hódmezővásárhely [Csongrád] 1921.05.07 Friss Hírek hódmezővásárhelyi újság
Prakel Kálmánné és családja Ismeretlen [Ismeretlen] Albertirsa [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.07.17 Ellenzék c. kolozsvári újság
Trefilor Máté Nagyvárad [Bihar] Moszkva [Oroszország] 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Bogár Dávid Nagyvárad [Bihar] Gyoma [Békés] 1921.05.31 Nagyváradi Napló
Cs. Szathmáry Nagyvárad [Bihar] Doboz [Békés] 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Dénes Antal Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.12.03 Új Somogy c. kaposvári újság
Dunay Béla Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.27 Békés c. gyulai újság 2731 sz. igazoló könyv
Gyulai Ferenc és családja Kézdivásárhely [Háromszék] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.08.20 Brassói Lapok
Kovács Lajos és neje Érmihályfalva [Bihar] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Szabadság c. nagyváradi újság
özv. Sztanyi Ulrikné Arad [Arad] Budapest 1920.10.06 Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám
Sipos Árpád és családja Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1921.02.18 Ellenzék c. kolozsvári újság
Dénes Béla Arad [Arad] Szentes [Csongrád] 1920.10.24 4 Erdélyi Hírek, 1920. 44. szám
Langó Márton Szászapátfalva [Nagy-Küküllő] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
özv. Kovács Jánosné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.05.14 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
özv. Szűcs Sándorné Nagyvárad [Bihar] Biharkeresztes [Bihar] 1921.05.31 Nagyváradi Napló
Kárpáti András Zombor [Bács-Bodrog] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920. 5. 12-13 11 (MOL K26-XLI-4209.) kiutasított köztisztviselő
Praun Teréz Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.04.30 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Fogda Anna Nagyvárad [Bihar] Endrőd [Békés] 1921.05.31 Nagyváradi Napló
Karpaty Zoltán Máramarossziget [Máramaros] Miskolc [Borsod] 1920.09.27 Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám
Szőke Lajos Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Balázs György Kolozsvár [Kolozs] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.12.20 1 Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz.
özv. Tabakovics Zoltánné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.03.23 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Ruzicska Aladárné Arad [Arad] Budapest 1920.06.19 Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám
Vékony Zsuzsanna Nagyvárad [Bihar] Szeghalom [Békés] 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Csák János Tenke [Bihar] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.30 Debreczeni ujság
Csomós József Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.04 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Gombay János Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.04.23 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Jakabos György Székelyudvarhely [Udvarhely] Budapest 1920.10.09 1 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Kartehausa Fülöpné Kézdivásárhely [Háromszék] Budapest 1921.10.09 4 Biharkeresztesre érkezett menekültek
Nagy Mihály Szászapátfalva [Nagy-Küküllő] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
özv. Bittermann Lászlóné Ismeretlen [Ismeretlen] Debrecen [Hajdú] 1921.08.06 4 MOL (Z.1610, 125 dob.) 2 vagon
Papp Géza Nagyvárad [Bihar] Hajdúszoboszló [Hajdú] 1921.01.11 Nagyváradi Napló
Pethő Károly Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.27 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Szőke Mihály Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Táncos Sándor Nagyvárad [Bihar] Szeged [Csongrád] 1921.01.11 Nagyváradi Napló
dr. Brányi Gézáné Ismeretlen [Ismeretlen] Rákospalota [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.06.21 Ellenzék c. kolozsvári újság
Májerhoffer Róza Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.04 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
özv. Tamás Józsefné Máramarossziget [Máramaros] Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.09.27 Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám
Tancsár József Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.12.03 Új Somogy c. kaposvári újság
Máthé Zsigmond Székelyudvarhely [Udvarhely] Budapest 1921.03.22 1 Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám
Nyers János Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.12.03 Új Somogy c. kaposvári újság
Reisz Ferenc Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.30 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Ziegler Gyula Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest Nincs dátum (15-1922/54370.) "B" listás menekült vasutas
dr. Papp Rezsőné Fogaras [Fogaras] Szentes [Csongrád] 1920.10.16 5 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
br. Geramb József Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1920.10.11 Ellenzék c. kolozsvári újság
Kásás Riza Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.27 Békés c. gyulai újság 6613 sz. igazoló könyv
Zilahi Kiss Lajos Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1920.12.23 Budapesti Hírlap
Hrudik Annus Érsekújvár [Nyitra] Budapest (Rákosrendező pályaudvar) 1921.02.19 Erdélyi Hírek, 1921. 17. szám
Beke András Szászapátfalva [Nagy-Küküllő] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
dr. Buday Gyula Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Hrudik Júlia Érsekújvár [Nyitra] Budapest (Rákosrendező pályaudvar) 1921.02.19 Erdélyi Hírek, 1921. 17. szám
Beke István Szászapátfalva [Nagy-Küküllő] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
Gonda Mária Nagyvárad [Bihar] Endrőd [Békés] 1921.05.31 Nagyváradi Napló
Hoffmann Lajos Nagyvárad [Bihar] Ismeretlen [Magyarország] 1921.05.31 Nagyváradi Napló
Hrudik Mária Érsekújvár [Nyitra] Budapest (Rákosrendező pályaudvar) 1921.02.19 Erdélyi Hírek, 1921. 17. szám
Munkács Simon és felesége Bezdán [Bács-Bodrog] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.05.05 Szegedi Napló
Nyikorják József Tőcse [Nincs adat] Aszód [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.12.06 5 Erdélyi Hírek, 1921. 7. sz.
Beke József Szászapátfalva [Nagy-Küküllő] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
br. Lepel Pálné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése XIII. napló 1930. IV. 4. – 1930. V. 28.-ig
Fonás Lajos Nagyvárad [Bihar] Zsadány [Bihar] 1921.05.31 Nagyváradi Napló
Hrudik Róza Érsekújvár [Nyitra] Budapest (Rákosrendező pályaudvar) III..21 Erdélyi Hírek, 1921. 14. szám
Nagy Pál Lőcse [Szepes] Ismeretlen [Ismeretlen] 1919.10.11 Szepesi Lapok c. iglói újság
Nyilas Ferencné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.04 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
özv. Králik Jánosné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Trotll Teréz Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.04.23 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Jakobovics S.-né Bácsalmás [Bács-Bodrog] Budapest 1921.04.29 Hidasnémetire érkezett menekültek
Klein Ernő Erzsébetváros [Kis-Küküllő] Kismarton [Fejér] 1920.05.20 Szegedi Friss Újság
özv. Krassó Miksáné Szatmárnémeti [Szatmár] Budapest 1921.04.07 3 Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám
özv. Tóth Károlyné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum A Budapest-kőbányai református egyház választási névjegyzéke az 1927. évre
Sternberg Gusztáv Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Dercze Gábor Temesvár [Temes] Jászapáti [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.03.10 3 Erdélyi Hírek, 1921. 15. szám
Mató Raul Szászapátfalva [Nagy-Küküllő] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
Nyilas Frigyesné Szalárd [Bihar] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Szabadság c. nagyváradi újság
Szabó János Nagyvárad [Bihar] Bihartordára [Bihar] 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Tomori Mihály Nagyszeben [Szeben] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
Angecselov Máté Nagyvárad [Bihar] Dobóca [Gömör és Kis-Hont] 1921.05.31 Nagyváradi Napló
Bethner György Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.04 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
br. Pollnitz Gyula Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése c. napló 1929. VI. 15. - 30.
Prohászka Lajosné Igló [Szepes] Rákosliget [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.05.18 Szepesi Lapok c. iglói újság
Tomornyik Margit Ismeretlen [Ismeretlen] Szentilona [Zala] 1920.07.25 Ellenzék c. kolozsvári újság
Dercze Péter Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.30 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Gálfy Dezső Aranyosgyéres [Torda-Aranyos] Pusztatenyő [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.05.05 Hidasnémetire érkezett menekültek
K. Ajtai Pepi Ismeretlen [Ismeretlen] Cinkota [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.04.07 Ellenzék c. kolozsvári újság
Klein Frigyes Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.30 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Major Károly Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
özv. Kretts Károlyné Marosvásárhely [Maros-Torda] Szombathely [Vas] 1920.06.15 Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám
Szász Jánosné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.12.03 Új Somogy c. kaposvári újság
Szerdahelyi Gizella Marosvásárhely [Maros-Torda] Budapest 1920.10.17 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Balázs Károlyné és családja Ismeretlen [Ismeretlen] Debrecen [Hajdú] 1920.07.17 Ellenzék c. kolozsvári újság
Betskay István Ismeretlen [Ismeretlen] Pestszentlőrinc [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920 BUDAPEST FŐVÁROSI LEVÉLTÁR (IV. 401/b. 13 dob. II/5.) 2 lakott (vagon?), 6 személy
Huber József Belovár [Belovár-Körös] Nagyatád [Somogy] Nincs dátum (21-1920/24595.)
Kasza Dániel Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.30 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Prohászka Viktor Arad [Arad] Veszprém [Veszprém] 1920.11.18 4 Erdélyi Hírek, 1921. 2. sz.
Tulkán János Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.04 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Braizr Lajosné Arad [Arad] Budapest 1920.06.19 2 Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám
Klein György Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.30 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Pető Margit Kolozsvár [Kolozs] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.06.01-15 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Szöllősi József Ismeretlen [Ismeretlen] Kompolt [Heves] 1920.12.04 Ellenzék c. kolozsvári újság
Csonka József Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.12.03 Új Somogy c. kaposvári újság
K. Nagy László Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése IX. napló 1929. X. 21. – 1930. V. 31.-ig
Miklóssy László Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.09.14 Pesti Napló
Murányi Józsefné Ismeretlen [Ismeretlen] Erzsébetfalva [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.10.11 Ellenzék c. kolozsvári újság
özv. Kruppa Ignácné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.01 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Szász Károly Kolozsvár [Kolozs] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
Gáli Gábor Ismeretlen [Ismeretlen] Hódmezővásárhely [Csongrád] 1921.05.07 Friss Hírek hódmezővásárhelyi újság
Klein Izsák Nagyvárad [Bihar] Miskolc [Borsod] 1920.11.10 Nagyváradi Napló
Kovács Mártonné és családja Ismeretlen [Ismeretlen] Debrecen [Hajdú] 1920.07.25 Ellenzék c. kolozsvári újság
Pető Sándor Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése IX. napló 1929. X. 21. – 1930. V. 31.-ig
Tankó Sándor és családja Kézdivásárhely [Háromszék] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.08.20 Brassói Lapok
Tompos Anna Ismeretlen [Ismeretlen] Szekszárd [Tolna] 1920.07.25 Ellenzék c. kolozsvári újság
Veréb Mihály Szászapátfalva [Nagy-Küküllő] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
Wagner Krisztina Nagyvárad [Bihar] Schönberg [Németország] 1921.05.31 Nagyváradi Napló
Balázs Lőrincné Gyergyóremete [Csík] Budapest 1921.03.08 6 Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám
dr. Petrovszky György Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.01 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Forinyák Károly Nagyszeben [Szeben] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
Huczka H. Pál Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése c. napló 1929. VI. 15. - 30.
Klein József Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.03.23 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
özv. Brányi Gézáné Nagyvárad [Bihar] Szajol [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.07.21 2 Biharkeresztesre érkezett menekültek
Stiegelmayer Géza Nagyvárad [Bihar] Szabadka [Bács-Bodrog] 1921.04.15 Szabadság c. nagyváradi újság
özv. Váczy Istvánné Ismeretlen [Ismeretlen] Magyaróvár [Moson] 1920.10.11 Ellenzék c. kolozsvári újság
Sáhó János Ismeretlen [Ismeretlen] Hódmezővásárhely [Csongrád] 1921.05.07 Friss Hírek hódmezővásárhelyi újság
Szöllőssy József Nagyszalonta [Bihar] Gyulavári [Békés] 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Jámbor András Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.03.23 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
K.Szabó Mihály Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.04 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Klein Mátyás Újarad [Temes] Budapest 1920.10.06 Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám
Kovács Mátyás Temesvár [Temes] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.04.05 4 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Szabó Jenő Ismeretlen [Ismeretlen] Rákospalota [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.06.21 Ellenzék c. kolozsvári újság
Csalányi Petronella Márkusfalva [Szepes] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.05.19 5 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Kink József Zombor [Bács-Bodrog] Soroksár [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.02.20 3 2 vagon
Murvay Sándor Nagyvárad [Bihar] Szeghalom [Békés] 1921.04.15 Szabadság c. nagyváradi újság
özv. Brogyány Gyuláné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése X. napló 1930. I. 15. – 1930. V. 19.-ig
Szász Károly Marosvásárhely [Maros-Torda] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.30 Debreczeni ujság
Tonheiszer József és családja Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1921.06.21 Ellenzék c. kolozsvári újság
Antal Borbála Kolozsvár [Kolozs] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.05.14 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Fóris Pál és családja Székelyudvarhely [Udvarhely] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.08.20 Brassói Lapok
Gáll János Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.01.11 Nagyváradi Napló
Kaba Mária és családja Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1921.06.21 Ellenzék c. kolozsvári újság
Kinkai Julianna Brassó [Brassó] Budapest 1920.10.06 1 Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám
Haverland Péter Nagyvárad [Bihar] Hosszúhát [Heves] 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Huli Julianna Nagyvárad [Bihar] Komádi [Bihar] 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Kubovics János Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.04.23 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Bekker Jánosné Nagyszalonta [Bihar] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Szabadság c. nagyváradi újság
Kabai János Nagyvárad [Bihar] Törökszentmiklós [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Kovács Mihály Ismeretlen [Ismeretlen] Köröstarcsa [Békés] 1920.12.04 Ellenzék c. kolozsvári újság
Nyíri Pál Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.30 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Sajtos Mihály Nagyvárad [Bihar] Berekböszörménybe [Bihar] 1921.05.31 Nagyváradi Napló
Szöllősy Sándor Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Tapsony Vilmos Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése X. napló 1930. I. 15. – 1930. V. 19.-ig
Gallay Pál Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése X. napló 1930. I. 15. – 1930. V. 19.-ig
Jampol Józsefné Lőcse [Szepes] Temesvár [Temes] 1919.10.11 Szepesi Lapok c. iglói újság
özv. Chambré Péterné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Bogyay Jenő Ismeretlen [Erdély] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.04.30 Új Somogy c. kaposvári újság
Csordás József Perbete [Komárom] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Kimutatás a Bp-balparti üv-nél alkalmazott menekülekről. III/B.-III.
Forrai Ferenc Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.30 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Hazai József Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Sipos Miklós Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.27 Békés c. gyulai újság 16155 sz. igazoló könyv
Béla Antal Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Hacsi (Hácsi/Hacsis) Béla Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest Nincs dátum (15-1922/54370.) "B" listás menekült vasutas
Nyíri Szabó József Szászapátfalva [Nagy-Küküllő] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
Bárdos István Szászapátfalva [Nagy-Küküllő] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
Mátyás Sámuelné Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest Nincs dátum (15-1922/54370.) "B" listás menekült vasutas
Szeverényi Zoltán Nagyvárad [Bihar] Biharkeresztes [Bihar] 1921.04.15 Szabadság c. nagyváradi újság
Hadfaludy Ernő Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Hunyadi Róza Arad [Arad] Budapest 1920.10.06 1 Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám
Petress József Kolozsvár [Kolozs] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
Balázsi János Nagyvárad [Bihar] Debrecen [Hajdú] 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Deutsch Bernát és családja Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Jugoszlávia] 1921.04.14 Ellenzék c. kolozsvári újság
Hollár Béláné Lőcse [Szepes] Eger [Heves] 1919.10.11 Szepesi Lapok c. iglói újság az egri postahivatalnál nyert elhelyezést
Kabos László Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.01.11 Nagyváradi Napló
Kósa Alajos Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése c. napló 1929. VI. 15. - 30.
Matyasi Gyula Bánhida [Komárom] Budapest 1920.12.22 4 Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz.
Mikusai (Mikussay) Margit Nagyvárad [Bihar] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.10.27 Szabadság c. nagyváradi újság
özv. Lengváry Mátyás Zoltánné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése X. napló 1930. I. 15. – 1930. V. 19.-ig
Rényi Oszkár Ismeretlen [Ismeretlen] Pestszentlőrinc [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920 BUDAPEST FŐVÁROSI LEVÉLTÁR (IV. 401/b. 13 dob. II/5.) 3 lakott (vagon?), 21 személy
Sír János Arad [Arad] Székesfehérvár [Fejér] 1920.07.05 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Kleinbarth József Nagyvárad [Bihar] Beregrákos [Bereg] 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Sír Lajos Arad [Arad] Székesfehérvár [Fejér] 1920.07.05 2 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Walther János Ismeretlen [Ismeretlen] Hódmezővásárhely [Csongrád] 1921.05.07 Friss Hírek hódmezővásárhelyi újság
Mikussay Irén Nagyvárad [Bihar] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.10.27 Szabadság c. nagyváradi újság
Papp Pál Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.04 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Wanderlich Ferenc Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése XIV. napló 1930. V. 9. – 1930. V. 31.-ig
Hadnagy Domonkosné és leánya Lőcse [Szepes] Ismeretlen [Ismeretlen] 1919.09.12 Szepesi Lapok c. iglói újság
Katona Gáspárné Nagyvárad [Bihar] Told [Bihar] 1921.05.31 Nagyváradi Napló
Tarbai József Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest Nincs dátum (15-1922/54370.) "B" listás menekült vasutas
dr. Dávid Jenő Kézdivásárhely [Háromszék] Budapest 1920.10.07 1 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Oberlaender Ernő Nagyvárad [Bihar] Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
özv. Cserviczky Flóriánné Ismeretlen [Ismeretlen] Mezőkövesd [Borsod] 1920.07.25 Ellenzék c. kolozsvári újság
Stöckl Károly Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Wanderlik Konrádné Lugos [Krassó-Szörény] Veszprém [Veszprém] 1920.07.05 2 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Kósa Joachimné Szépvíz [Csík] Szajol [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.07.21 4 Biharkeresztesre érkezett menekültek
Kovács Pál Nagyvárad [Bihar] Bogyoszló [Sopron] 1921.05.31 Nagyváradi Napló
Kudelka Margit Kolozsvár [Kolozs] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.06.02 1 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
özv. Csezurek Péterné Nagyvárad [Bihar] Békéscsaba [Békés] 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Salamon István Dévényújfalu [Pozsony] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Kimutatás a Bp-balparti üv-nél alkalmazott menekülekről. III/B.-III.
Szabó Julianna Barátka [Bihar] Komádi [Bihar] 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Tarczali János Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.05.14 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Béler Ágoston Nagyvárad [Bihar] Furta [Bihar] 1921.04.15 Szabadság c. nagyváradi újság
Deutsch Maximilián Petrozsény [Hunyad] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
Szabó Kálmán Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1919.03.05 Az Ujság
Szpeszer Arthur Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.27 Békés c. gyulai újság 13355 sz. igazoló könyv
Veres József Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Faragó István Nagybánya [Szatmár] Budapest 1921.03.08 Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám
Földes Jolán Lisznyó [Háromszék] Budapest 1920.12.10 1 Erdélyi Hírek, 1921. 8. sz.
Katona Gyula Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése IX. napló 1929. X. 21. – 1930. V. 31.-ig
Klera Józsefné Csíkszereda [Csík] Budapest 1920.09.30 2 Erdélyi Hírek, 1920. 38. szám
Schröder Györgyné Arad [Arad] Ceglédbercel [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.12.27 1 Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz.
Varga Ferenc Királyhalom [Csongrád] Szeged [Csongrád] 1921.05.02 Hidasnémetire érkezett menekültek
Beleznay János Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.01 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Makó József Ismeretlen [Ismeretlen] Hódmezővásárhely [Csongrád] 1921.05.07 Friss Hírek hódmezővásárhelyi újság
özv. Csörsz Lajosné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.12.03 Új Somogy c. kaposvári újság
Szigeti János Szászapátfalva [Nagy-Küküllő] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
Bali Péter Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.03.23 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Beleznay János Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.04 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Földes Vilmosné Nagyvárad [Bihar] Szeged [Csongrád] 1921.01.11 Nagyváradi Napló
Stragmeister Emmy Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.01 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Szatmári Albert és családja Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1921.04.14 Ellenzék c. kolozsvári újság
Holozmann Ferenc Temesvár [Temes] Kisvárda [Szabolcs] 1920.10.22 1 Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt.
özv. Vild Ernőné Zenta [Bács-Bodrog] Békéscsaba [Békés] 1921.12.05 2 Szegedre érkezett menekültek
dr. Divéky István Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.03.06 Győri Hírlap
özv. Lovász Viktorné Hídalmás [Kolozs] Budapest 1920.06.18 2 Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám
Réti Jánosné Kolozsvár [Kolozs] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.06.01-15 2 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Sztán György Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Görcsös Gizella Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése X. napló 1930. I. 15. – 1930. V. 19.-ig
Millits Adalbert Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Tari András Szászapátfalva [Nagy-Küküllő] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
Tornyi András Nagyvárad [Bihar] Biharugra [Bihar] 1921.05.31 Nagyváradi Napló
özv. Virányi Gusztávné Brassó [Brassó] Szajol [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.07.21 Biharkeresztesre érkezett menekültek
Szabó Károly Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.05.14 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Bálint Bálint Ismeretlen [Ismeretlen] Hódmezővásárhely [Csongrád] 1921.05.07 Friss Hírek hódmezővásárhelyi újság
Garabuczi Lajos Nagyvárad [Bihar] Bakonszeg [Bihar] 1921.04.15 Szabadság c. nagyváradi újság
Király Lászlóné Kolozsvár [Kolozs] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.06.01-15 3 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Pulszky Ágostonné Csenger [Szatmár] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.07.28 1 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
Tyukom Piroska Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Görög Géza Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.04.30 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Sztankó László Lugos [Krassó-Szörény] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.02.25 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Ubrik Lajos Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.01 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Bóka Gergely Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.01 Békés c. gyulai újság (Segélyben részesül), 70 éves
Katona Lajos Ismeretlen [Ismeretlen] Hódmezővásárhely [Csongrád] 1921.05.07 Friss Hírek hódmezővásárhelyi újság
Schuller Sámuel Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.30 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Szabó Károly Ismeretlen [Ismeretlen] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] Nincs dátum (15-1922/54370.) "B" listás menekült vasutas
Dézsy Mihály Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Mayer család Lőcse [Szepes] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.03.20 4 Szepesi Lapok c. iglói újság
özv. Dobóczy Mihályné Ismeretlen [Ismeretlen] Debrecen [Hajdú] 1921.07.28 MOL (Z.1610, 125 dob.) 1 vagon (Bekölt eng. nincs)
Tarján Ferenc Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.04.15 Szabadság c. nagyváradi újság
Diamanstein Mór Nagyvárad [Bihar] Nyíregyháza [Szabolcs] 1921.01.11 Nagyváradi Napló
Kirchner Gyula Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése c. napló 1929. VI. 15. - 30.
Klinkhammer (Krinkhammer) Frigyes Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest Nincs dátum (15-1922/54370.) "B" listás menekült vasutas
Kostyán Ákos Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.04.28 Győri Hírlap
Szijgyártó Sámuel Marosvásárhely [Maros-Torda] Budapest 1920.12.02 1 Erdélyi Hírek, 1921. 7. sz.
Gött Endre Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.12.03 Új Somogy c. kaposvári újság
Katona Péter Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése IX. napló 1929. X. 21. – 1930. V. 31.-ig
Ohrennas Olivér Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.04.23 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
özv. Dóczi (Dóczy) Lajosné Székelyudvarhely [Udvarhely] Budapest 1920.10.22 3 Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt.
özv. Weisz Salamonné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.04.23 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Petten Ödön Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése X. napló 1930. I. 15. – 1930. V. 19.-ig
Bellovits Antal Nagyvárad [Bihar] Szeged [Csongrád] 1921.01.11 Nagyváradi Napló
Fényes Margit Nagyvárad [Bihar] Fonyód [Somogy] 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Gőzz Lajos Bród [Horvát-Szlavónország] Budapest 1921.05.20-31. 4 Szolnokra érkezett menekültek
Mayer Frigyes Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.01 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
özv. Makay Sándorné Budapest [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] Budapest 1920.06.23 1 Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám
Pártos Imre Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése c. napló 1929. VI. 15. - 30.
Reviczky ezredes családja Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.08.31 Debreczeni ujság
Tóth B. András Szászapátfalva [Nagy-Küküllő] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
Zuska Mihály Temesvár [Temes] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.07.24 5 Lökösházára érkezett kiutasítottak
Barnatsik János Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.04.23 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
dr. Erős Vilmos Ismeretlen [Felvidék] Budapest 1919.03.16 Pesti Hírlap
Wechtel Bertalan és családja Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1921.06.21 Ellenzék c. kolozsvári újság
Szebehelyi Imre Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése XIV. napló 1930. V. 9. – 1930. V. 31.-ig
Uher György Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.12.03 Új Somogy c. kaposvári újság
Kovacsek Sándor Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest Nincs dátum (15-1922/54370.) "B" listás menekült vasutas
Minor Mihály Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.01 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Tóth Béla Nagyvárad [Bihar] Békéscsaba [Békés] 1921.04.15 Szabadság c. nagyváradi újság
Bokor Jenő Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.03.23 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Egyed Sándorné Székelyudvarhely [Udvarhely] Debrecen [Hajdú] 1920.10.03 6 Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám
Kattworch Dezsőné Felsővisó [Máramaros] Budapest 1920.09.27 2 Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám
Kulcsár Károly Ismeretlen [Ismeretlen] Miskolc [Borsod] 1920.07.17 Ellenzék c. kolozsvári újság
Smausz Endréné Nagyvárad [Bihar] Kunszentmiklós [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.07.25 5 Erdélyi Hírek, 1920. 26. szám
Varga István Nagyvárad [Bihar] Kismarja [Bihar] 1921.01.11 Nagyváradi Napló
D.Arugo Cornel Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.01 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Gáspár Ferenc Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.03.23 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
özv. Döszné Igló [Szepes] Tokaj [Zemplén] 1920.05.18 Szepesi Lapok c. iglói újság
Honig Jaroslaw Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.04.23 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
János Márton Kolozsvár [Kolozs] Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.09.28 Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám
özv. Zopec Józsefné Kolozsvár [Kolozs] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.06.01-15 5 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Sztoja Lajosné Püspökiből [Nincs adat] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Szabadság c. nagyváradi újság
Varga János Szászapátfalva [Nagy-Küküllő] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
Weigl Margit Temesvár [Temes] Debrecen [Hajdú] 1920.10.02 Erdélyi Hírek, 1920. 38. szám
Ehlend Ede Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.04.23 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Graf Ferenc Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése c. napló 1929. VI. 15. - 30.
Kádár Pál Nagyszeben [Szeben] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
Uhrin Mária Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.04 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Malcz család Lőcse [Szepes] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.03.20 4 Szepesi Lapok c. iglói újság
Széchenyi István Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.12.03 Új Somogy c. kaposvári újság
Császár Lőrinc Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest Nincs dátum (15-1922/54370.) "B" listás menekült vasutas
Diós Mátyás Szászapátfalva [Nagy-Küküllő] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
Stuchlik (Stuhlik) Károly Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.30 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Mayer József és neje Lőcse [Szepes] Bonyhád [Tolna] 1919.10.11 Szepesi Lapok c. iglói újság
Oláh Ferenc Szászapátfalva [Nagy-Küküllő] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
özv. dr. Makara Lajosné Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1920.10.11 Ellenzék c. kolozsvári újság
özv. Maszkás Andrásné Nagyvárad [Bihar] Fehértó [Csongrád] 1921.05.31 Nagyváradi Napló
Szilágyi Albertné Gyulafehérvár [Alsó-Fehér] Orgovány [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.10.16 3 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
dr. Fejér Róbert Lugos [Krassó-Szörény] Budapest 1920.12.27 1 Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz.
Farkas Ede Nagyvárad [Bihar] Békéscsaba [Békés] 1921.04.14 3 Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám
Nassenspitz Náthán Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.04.23 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Oláh Ferenc Nagyvárad [Bihar] Körösszeg [Bihar] 1921.05.31 Nagyváradi Napló
özv. dr. Nagy Szilárdné Lőcse [Szepes] Szekszárd [Tolna] 1921.12.03 4 Hidasnémetire érkezett menekültek
özv. Máthé Béláné Arad [Arad] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.05.22 3 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Puskás Lajosné Tövis [Alsó-Fehér] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.05.22 2 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Szabó Lajos Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Birkás János Ismeretlen [Ismeretlen] Rákos [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] Nincs dátum (15-1922/54370.) "B" listás menekült vasutas
Horák Aranka Szamosújvár [Szolnok-Doboka] Biharkeresztes [Bihar] 1920.12.21 Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz.
Jánossy Lajos Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.01 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Kirschtein (Kiszelstein/Kitselstein) Ede Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Knezik Helén Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Nádudvary Károly Bánhida [Komárom] Gyoma [Békés] 1920.12.22 5 Erdélyi Hírek, 1921. 9. sz.
özv. dr. Szentpétery Jánosné Torda [Torda-Aranyos] Budapest 1921.04.07 2 Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám
özv. Zsurch Nándorné Pöstyén [Nyitra] Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) 1920.01.17 1 Erdélyi Hírek 28. szám
Weinberger Sándor Tenke [Bihar] Budapest 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Argyelán Mihály Alkenyér [Hunyad ] Békéscsaba [Békés] 1920.10.06 Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám
Frank Vilmos Nagyszalonta [Bihar] Nagykanizsa [Zala] 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Hegedüs Sándorné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Jánosy András Kolozsvár [Kolozs] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
Knezik Mária Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
özv. Mátray Jánosné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Smolka Hugó Máramarossziget [Máramaros] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.04.29 1 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Varga János Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.04 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Weind Róbert Arad [Arad] Budapest 1920.10.17 5 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Hegedüs Sándorné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.27 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Oláh Illés Óbesenyő [Torontál] Szeged [Csongrád] 1920.12.23 3 Erdélyi Hírek, 1921. 10. sz.
Puskás Péter Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.30 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Ferderber József Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.04.15 Szabadság c. nagyváradi újság
Bolcsó János Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest Nincs dátum (15-1922/54370.) "B" listás menekült vasutas
özv. Ehrenfeld Henrikné Nagyvárad [Bihar] Budapest 1920.11.10 Nagyváradi Napló
özv. Medgyesy Albertné Arad [Arad] Budapest 1921.03.21 3 Erdélyi Hírek, 1921. 17. szám
Riebl Ármin Petrozsény [Hunyad] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
Weinrich Berta és családja Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1921.06.21 Ellenzék c. kolozsvári újság
dr. Fényes Pál Nagyvárad [Bihar] Budapest 1920.11.10 Nagyváradi Napló
Eierspies Ernő Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.04.23 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Ferenc Domokosné Küküllőszög [Alsó-Fehér] Budapest (Kőbánya) 1920.07.05 5 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Kail Gyula Lőcse [Szepes] Ismeretlen [Ismeretlen] 1919.10.11 Szepesi Lapok c. iglói újság
Nechay Jenő lovag Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése X. napló 1930. I. 15. – 1930. V. 19.-ig
Sándor Imre Kolozsvár [Kolozs] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
Árkus Antal Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.01 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
kb. 500 kiutasított család Losonc [Nógrád] Ismeretlen [Ismeretlen] 1919.02.12 Az Est
Riedl Ödön Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.30 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Stutzmanné Klimkó Vilma Lőcse [Szepes] Ismeretlen [Ismeretlen] 1919.10.11 Szepesi Lapok c. iglói újság
Kovács András Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest Nincs dátum (15-1922/54370.) "B" listás menekült vasutas
Weiser Alfréd Petrozsény [Hunyad] Budapest 1920.10.22 4 Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt.
Fráter Ágostonné Nagyvárad [Bihar] Biharújfalu [Bihar] 1921.04.15 Szabadság c. nagyváradi újság
Kaisler Béla Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1919.03.05 Az Ujság
Misztrick (Misztrik) Nándor Versec [Temes] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.21 Szegedre megérkezett kiutasítottak visszautasítva
Taubner Ármin Ismeretlen [Felvidék] Budapest 1919.03.16 Pesti Hírlap
dr. Szabó Jenő Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1919.12.19 Magyarország
Eisenhut Márta Marosvásárhely [Maros-Torda] Budapest 1920.06.15 Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám
Hajnák Antal Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése X. napló 1930. I. 15. – 1930. V. 19.-ig
Patai Szamosi János Kolozsvár [Kolozs] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Rendkívüli segélyek menekülteknek. (793/1930. Népjóléti Minisztérium)
Pintér Ferenc Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.04.23 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Gavlik Antal Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest Nincs dátum (15-1922/54370.) "B" listás menekült vasutas
ifj. Pál József Pélmonostor [Baranya] Ismeretlen [Ismeretlen] 1922.07.13 4 A Nép (Dél-Baranyából 1922. július 10-én kiutasítottak)
Zsembera Lajos Párkánynána [Esztergom] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Kimutatás a Bp-balparti üv-nél alkalmazott menekülekről. III/B.-III.
Bálint Sándor Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Bíró Baricz Imre Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.03.23 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Sóki C. Mihály Szászapátfalva [Nagy-Küküllő] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
Csécsy Nagy Imre Nagyvárad [Bihar] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.10.27 Szabadság c. nagyváradi újság
özv. Mészáros Károlyné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.04.23 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Zsemberi István Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest Nincs dátum (15-1922/54370.) "B" listás menekült vasutas
Igazfalvi Zénó Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.04.23 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
özv. Faragó I.-né Máramarossziget [Máramaros] Budapest 1920.09.27 Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám
Csegezi Árpád és családja Ismeretlen [Ismeretlen] Debrecen [Hajdú] 1921.06.21 Ellenzék c. kolozsvári újság
özv. Mezei Ferencné Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.05.31 Nagyváradi Napló
Schwartz Borbála Nagyvárad [Bihar] Budapest 1920.11.10 Nagyváradi Napló
Szeibold Adolf Pozsony [Pozsony] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Kimutatás a Bp-balparti üv-nél alkalmazott menekülekről. III/B.-III.
Balla Ferenc Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.01 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Bíró Béla Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.12.03 Új Somogy c. kaposvári újság
Kis Jenő Arad [Arad] Gödöllő [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.12.11 Erdélyi Hírek, 1921. 8. sz.
Putnoki (Putnoky) Lajos Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.04.15 Szabadság c. nagyváradi újság
Rigler János Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest Nincs dátum (15-1922/54370.) "B" listás menekült vasutas
Hajós Lajos Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1921.03.08 Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám
Lőrinczi Sándor Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Sándor Lajos Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.30 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Buday János és családja Ismeretlen [Ismeretlen] Magyarszeg [Nincs adat] 1921.06.21 Ellenzék c. kolozsvári újság
Dobay Lajos Felsőbánya [Szatmár] Bükkmogyorósd [Borsod] 1921.04.07 1 Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám
Kajky Ferenc Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest Nincs dátum (15-1922/54370.) "B" listás menekült vasutas
Lázár János Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1921.03.08 Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám
özv. Febimis Jenőné Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.30 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Rille Margit Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.04.30 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Soltész Józsefné Nagyvárad [Bihar] Devecser [Veszprém] 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Tóth Gyula Nagyszeben [Szeben] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
Uleley Béni Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.04.23 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Omaszta Paula Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.01 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Suhajda Ferenc Arad [Arad] Budapest 1920.06.19 Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám
Dobay Tibor Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.30 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Gazsur Jolán Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése c. napló 1929. VI. 15. - 30.
Hortoványi Erzsébet Ismeretlen [Ismeretlen] Pestszentlőrinc [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920 BUDAPEST FŐVÁROSI LEVÉLTÁR (IV. 401/b. 13 dob. II/5.) 3 vagonban, 15 személy
Pataky Béla Igló [Szepes] Ismeretlen [Ismeretlen] 1919.03.14 Szepesi Lapok c. iglói újság
Pintér János Szászapátfalva [Nagy-Küküllő] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
Rimanóczy Zoltán Nagyvárad [Bihar] Debrecen [Hajdú] 1921.04.15 Szabadság c. nagyváradi újság
Soltész László Kolozsvár [Kolozs] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
Bartal József és családja Lőcse [Szepes] Ismeretlen [Ismeretlen] 1919.10.11 Szepesi Lapok c. iglói újság
Kocziha Károly Nagyvárad [Bihar] Békéscsaba [Békés] 1921.06.24 Szabadság c. nagyváradi újság
Pataky Dénes Nagyszeben [Szeben] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
Putnoky Sándor Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.04.15 Szabadság c. nagyváradi újság
Cseh Ferenc Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.30 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Dobi Gézáné és családja Ismeretlen [Ismeretlen] Szeged [Csongrád] 1920.07.17 Ellenzék c. kolozsvári újság
Kajzer László Zilah [Szilágy] Ismeretlen [Ismeretlen] 1919.02.28 Debreczeni ujság (+500 zilahi menekült)
Kozma Károly Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1921.03.08 Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám
Lőrinczy Kálmán Tenke [Bihar] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Szabadság c. nagyváradi újság
Rimaszombathy Imréné és fia Lőcse [Szepes] Karcag [Jász-Nagykun-Szolnok] 1919.10.11 Szepesi Lapok c. iglói újság Karcag-vásártér
Tóth Helén Nagyvárad [Bihar] Köröstarcsa [Békés] 1921.05.31 Nagyváradi Napló
Varga Károly Szászapátfalva [Nagy-Küküllő] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
Weisz Jenő Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.01.11 Nagyváradi Napló
dr. Georgievich István Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.01 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Putyera János Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése IX. napló 1929. X. 21. – 1930. V. 31.-ig
Székely András Kolozsvár [Kolozs] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
Szurgent Vilma Igló [Szepes] Ismeretlen [Ismeretlen] 1919.03.14 Szepesi Lapok c. iglói újság
Weisz Jenő Ismeretlen [Ismeretlen] Hódmezővásárhely [Csongrád] 1921.05.07 Friss Hírek hódmezővásárhelyi újság
Bartalis László Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése X. napló 1930. I. 15. – 1930. V. 19.-ig
Bugáry György Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.04 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Daner Sándor Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.05.14 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Oó Dezső Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.04.15 Szabadság c. nagyváradi újság
özv. Módy Elekné Ismeretlen [Ismeretlen] Debrecen [Hajdú] 1920.10.11 Ellenzék c. kolozsvári újság
Bugyi Lajos Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.30 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Dobi Róza Nagyvárad [Bihar] Berettyóújfalu [Bihar] 1921.05.31 Nagyváradi Napló
dr. Gerics F.-né Bácstóváros [Bács-Bodrog] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.11.30 5 Erdélyi Hírek, 1921. 7. sz.
Ferenczy Gábor Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése X. napló 1930. I. 15. – 1930. V. 19.-ig
Jávor József Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése X. napló 1930. I. 15. – 1930. V. 19.-ig
Manvalov Minsz Nagyvárad [Bihar] Varsó [Lengyelország] 1921.05.31 Nagyváradi Napló
Szilágyi István Gyergyótölgyes [Csík] Ismeretlen [Ismeretlen] 1919.12.18 Az Est
Benedek Júlia Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.06.30 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Bugyi Lajos Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.07.16 Békés c. gyulai újság (A hét folyamán érkezett igazolókönyvecskéket és okmányokat átvehetik)
Pintér László Nagyszeben [Szeben] Ismeretlen [Ismeretlen] 1923 Románok által lefogott politikai foglyok, román politikai foglyokért cseréltek ki
Weisz Lajos Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Menekültek segélyezése X. napló 1930. I. 15. – 1930. V. 19.-ig
Kurunczi József (rokkant) távirdász Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1919.12.25 Jász Újság
Szűcs Rózsa 15 hónapos kisleány Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.10.03 Szegedi Napló
Ötvös Mihály 20 éves erdélyi felsőkereskedelmi iskolai tanuló Ismeretlen [Ismeretlen] Szombathely [Vas] 1920.10.27 Debreczeni ujság
Sudányi Alfonzné 2htb Szákul [Krassó-Szörény] Sárvár [Vas] 1921.09.14 2 Lökösházára érkezett menekültek
Polgár Mór 46 é. főellenőr Ismeretlen [Ismeretlen] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] Nincs dátum (15-1922/53200/I.) "B" listás menekült vasutas
Sebő Jakab Benő 48 é. felügyelő Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest Nincs dátum (15-1922/53200/I.) "B" listás menekült vasutas
Vértes Alajos 49 éves felügyelő Ismeretlen [Ismeretlen] Jászberény [Jász-Nagykun-Szolnok] Nincs dátum (15-1922/53200/I.) "B" listás menekült vasutas
Adler Sámuel 59 é. Főfelügyelő Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest Nincs dátum (15-1922/53200/I.) "B" listás menekült vasutas
Gál Miklós 6 éves fiú Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.10.03 Szegedi Napló
Herczeg János 60 é. Főfelügyelő Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest Nincs dátum (15-1922/53200/I.) "B" listás menekült vasutas
Till János a „Tiszántúl” szerkesztője Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.08.31 Debreczeni ujság
Rózsa Ambrus a CFR forgalmi főnöke Nagyvárad [Bihar] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.12.10 Szabadság c. nagyváradi újság
Obholzer Béla a kudsiri vasgyár igazgatója Kudzsir [Hunyad] Miskolc [Borsod] 1919.12.02 Reggeli Hírlap c. miskolci újság
Gombos Gyula acélöntő Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1921.03.22 1 Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám
Éles György ács Vámospércs [Hajdú] Budapest 1921.05.07 Hidasnémetire érkezett menekültek
Patonay Gábor ács Jakabfalva [Nagy-Küküllő] Lepsény [Veszprém] 1921.03.29 4 Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám
Sárközy József ács Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1921.03.22 1 Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám
Nagy József ács Nagyvárad [Bihar] Rákoskeresztúr [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.09.29 Erdélyi Hírek, 1920. 37. szám
Nagy József ács Nagyvárad [Bihar] Rákoskeresztúr [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.10.17 1 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Macsó Pál ács Lónyabánya [Nógrád] Szajol [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.08.18 6 Lökösházára érkezett kiutasítottak
Lestál Ábel ács Zólyom [Zólyom] Füzesabony [Heves] 1919.02.28 4 gyerek Felvidékről menekült vasutasok
Szabó Géza ács Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1921.03.22 1 Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám
Lindner Márton ács Lugos [Krassó-Szörény] Rátót [Vas] 1920.09.12 6 Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám.
Fekete Károly ács Biharpüspöki [Bihar] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.05.07 Hidasnémetire érkezett menekültek
Bognár Ferenc ács Lupény [Hunyad] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.03.21 4 Erdélyi Hírek, 1921. 17. szám
Bognár Ferenc ács Lupény [Hunyad] Székesfehérvár [Fejér] 1921.03.29 4 Erdélyi Hírek, 1921. 18. szám
Lors János ács Temesvár [Temes] Budapest 1920.07.27 2 Erdélyi Hírek, 1920. 27. szám
Sztenkányi Pál ács Lupény [Hunyad] Füzesgyarmat [Békés] 1921.08.07 3 Lökösházára érkezett kiutasítottak
Varga János ács Zsilyvajdejvulkán [Hunyad] Budapest 1920.09.06 4 Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz.
Szunyogh Sándor ács Kolozsvár [Kolozs] Szeged [Csongrád] 1921.03.10 2 Erdélyi Hírek, 1921. 15. szám
Mocsó András ács Zsilyvajdejvulkán [Hunyad] Budapest 1920.09.06 4 Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz.
Tokos Sándor ácsmester Nagyvárad [Bihar] Tokaj [Zemplén] 1920.06.25 5 Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám
Seidenberger ácssegéd Pancsova [Torontál] Budapest 1921.05.05 Hidasnémetire érkezett menekültek
Borka János ácssegéd Magyarpadé [Torontál] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.12.22 1 Szegedre érkezett menekültek visszautasítva
Lengyel Ferenc ácssegéd Oroszlámos [Torontál] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921. 12. 12-18. Szegedre érkezett menekültek visszautasítva
Ralasi Péter ácssegéd Zenta [Bács-Bodrog] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.04.18 5 Hidasnémetire érkezett menekültek
Lengyel Péter ácssegéd Oroszlámos [Torontál] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921. 12. 12-18. Szegedre érkezett menekültek visszautasítva
Lengyel László adóbiztos Nagybecskerek [Torontál] Bogyiszló [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.12.22 3 Szegedre érkezett menekültek
Szamolányi Gy.-né adóbiztos neje Máramarossziget [Máramaros] Budapest 1920.08.19 4 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
Begacsán János adóellenőr Szamosújvár [Szolnok-Doboka] Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) 1920.06.07 1 Erdélyi Hírek 28. szám
Begvisán János adóellenőr Ismeretlen [Ismeretlen] Pápa [Veszprém] 1921.05.03 MÁV Levéltár (13527) Bekölt. eng. Nincs
Kovács Géza adófőtiszt Gyulafehérvár [Alsó-Fehér] Gödöllő [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.04.07 4 Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám
Jeager Henrik adóhivatali kezelő Brassó [Brassó] Budapest 1920.08.06 4 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
Boér Fülöp adóhivatali kezelő Óléc [Torontál] Szeged [Csongrád] 1921.04.29 4 Hidasnémetire érkezett menekültek
Jallik Mária adóhivatali kezelőnő Ismeretlen [Ismeretlen] Tapolca [Zala] 1921.07.29 MÁV Levéltár (13527)
Szakáts Andor adóhivatali szolga Sepsiszentgyörgy [Háromszék] Vác [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.09.29 3 Erdélyi Hírek, 1920. 37. szám
Boga Lajos adóhivatali szolga Gyulafehérvár [Alsó-Fehér] Veszprém [Veszprém] 1921.04.07 9 Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám
Peremi Miklós adóhivatali tiszthelyettes Kolozsvár [Kolozs] Tolmács [Nógrád] 1920.07.28 1 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
Imre Gerő adóhivatali tisztviselő Sepsiszentgyörgy [Háromszék] Nagykanizsa [Zala] 1920.12.27 Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz.
Lévy Endre adóhivatali tisztviselő Kolozsvár [Kolozs] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.05.20-31. 3 Szolnokra érkezett menekültek
Felgenand Anna adóhivatalnok Sepsiszentgyörgy [Háromszék] Budapest 1921.09.02 7 Biharkeresztesre érkezett menekültek
özv. Kerekes Bertalanné adóhivatalnok özv Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.)
Csenág Béla adószámtiszt Nagyvárad [Bihar] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.10.07 7 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Nagy László és családja adótanácsos Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest 1921.03.29 Ellenzék c. kolozsvári újság
Borbély Albert adótárnok Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1921.04.29 3 Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám
Péntek Gyula adótárnok Ungvár [Ung] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Rákóczi Szövetség által menekítésre ajánlott felvidéki személyek. (1921. december 3.)
Runyay József adótárnok családjával Lőcse [Szepes] Ismeretlen [Ismeretlen] 1919.03.14 Szepesi Lapok c. iglói újság
Szakács László adótiszt Szamosújvár [Szolnok-Doboka] Szeged [Csongrád] 1921.04.18 4 Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám
Sikó Miklós adótiszt Hídalmás [Kolozs] Budapest 1920.06.18 5 Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám
Hirsch Jenő adótiszt Óbecse [Bács-Bodrog] Szeged [Csongrád] 1921.09.12 1 Szegedre érkezett menekültek
Szőke Benedek adótiszt Haraly [Háromszék] Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) 1920.05.22 1 Erdélyi Hírek 28. szám
Fóris Pál adótiszt Székelyudvarhely [Udvarhely] Gyoma [Békés] 1920.08.25 3 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
Klein Miksa adótiszt Lőcse [Szepes] Ismeretlen [Ismeretlen] 1919.03.14 Szepesi Lapok c. iglói újság
Szász Vilmos adótiszt Brassó [Brassó] Budapest 1920.08.06 2 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
Klész Ferenc adótiszt Hódság [Bács-Bodrog] Baja [Bács-Bodrog] 1922.02.13 Szegedre érkezett menekültek
Varga István adótiszt Harasztos [Torda-Aranyos] Budapest 1920.08.15 4 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
Kovács K.-né adótiszt neje Petrozsény [Hunyad] Bodajk [Fejér] 1920.10.16 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
özv. Bernáth Dénesné adótiszt neje Dés [Szolnok-Doboka] Kunhegyes [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.06.25 Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám
Kis Lajosné adótiszt neje Székelykeresztúr [Udvarhely] Budapest 1920.10.17 3 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Mihályi Béla adótisztviselő Szászváros [Hunyad] Budapest 1920.10.17 1 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Makó Lőrinc adótisztviselő Máramarossziget [Máramaros] Mátészalka [Szatmár] 1920.10.17 2 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Malahovszky Imre adótisztviselő Nagybánya [Szatmár] Veszprém [Veszprém] 1920.10.17 6 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Málé Károly adótisztviselő Beregszász [Bereg] Debrecen [Hajdú] 1920.10.17 3 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Keller Artúr adóügyi biztos Torja [Háromszék] Biharkeresztes [Bihar] 1920.09.06 2 Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz.
Bodó Lázár adóügyi biztos Brassó [Brassó] Debrecen [Hajdú] 1920.08.16 3 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
Dr. Halm Antal adóügyi jegyző Zsombolya Tát 1921 Dr. Halm Antalné Petry Carola (feleség), Halm Tibor (gyermek), Halm Iván (gyermek) személyes közlés
Bolváry József ÁFH kalauz Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest (Keleti pályaudvar) 1920.07.14 5
Medvegy György ÁFH kalauz Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest (Keleti pályaudvar) 1920.05.04 2
Ihne Ferenc akadémiai hallg Pancsova [Torontál] Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) 1920.03.01 1 Erdélyi Hírek 28. szám
Tomázi Antal aknász Petrozsény [Hunyad] Salgótarján [Nógrád] 1921.08.20 4 Szolnokra érkezett kiutasítottak
Gaul János aknász Petrozsény [Hunyad] Szászváros [Hunyad] 1920.07.12 4 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Shlapatty Imre alakatos Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1921.10.19
Barta András alaktos Tövis [Alsó-Fehér] Füzesabony [Heves] 1920.11.29 1 Erdélyi Hírek, 1921. 7. sz.
Birtha Sándor alezredes Nagyvárad [Bihar] Mór [Fejér] 1920.08.25 2 Erdélyi Hírek, 1920. 31. és 32. sz.
Berde Gábor alezredes Kolozsvár [Kolozs] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.06.01-15 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Csiby Árpád alezredes Nagyszeben [Szeben] Budapest Nincs dátum MENEKÜLTEK KÖNYVE
Erdős Kálmán alezredes Vajdahunyad [Hunyad] Mezőtúr [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.10.16 2 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Almai Salamon alezredes Kolozsvár [Kolozs] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.05.22 2 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Péternek Ede alezredes Temesvár [Temes] Budapest 1921.05.20-31. 3 Szolnokra érkezett menekültek
Gosztonyi István alezredes Szatmárnémeti [Szatmár] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.11.24 5 Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz.
Szathmáry Pál alezredes Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.09.06 4 Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz.
Ányos Aladár alezredes Ismeretlen [Ismeretlen] Nyíregyháza [Szabolcs] 1920.10.11 Ellenzék c. kolozsvári újság
Strinovich Jenő alezredes Beszterce [Beszterce-Naszód] Budapest 1920.07.02 3 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Schuszter János alezredes Szatmárnémeti [Szatmár] Budapest 1920.12.10 Erdélyi Hírek, 1921. 8. sz.
Eitl Károly alezredes Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.09.06 2 Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz.
Viczián Elekné alezredes neje Nagyvárad [Bihar] Budapest 1921.07.25 Biharkeresztesre érkezett menekültek
Kolba Simonné alezredes neje Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1921.05.05 Hidasnémetire érkezett menekültek
Neu Gyuláné alezredes neje Lugos [Krassó-Szörény] Sopron [Sopron] 1920.09.12 2 Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám.
Regenhart Pálné alezredes neje Kolozsvár [Kolozs] Sopron [Sopron] 1921.04.29 Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám
özv. Szebenlimst Gézáné alezredes neje Nagykikinda [Torontál] Göd [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.07.04 Szegedre megérkezett kiutasítottak
Hoffmann Béláné alezredes neje Arad [Arad] Budapest 1920.08.10 4 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
Hagger Jenőné alezredes neje Temesvár [Temes] Budapest 1920.07.14 3 Erdélyi Hírek, 1920. 23. szám
Persay alispán Újvidék [Bács-Bodrog] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.10.27 Magyarország
Szentpályi Miklós alispán Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest (Kőbánya) 1921.06.04
Odó Béla alispán Arad [Arad] Székesfehérvár [Fejér] 1920.08.13 5 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
Szabó Józsefné alispán neje Máramarossziget [Máramaros] Cinkota [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.09.27 Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám
Rittinger Rezső és családja aljegyző Zombor [Bács-Bodrog] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920. 5. 12-13 (MOL K26-XLI-4209.) kiutasított köztisztviselő
dr. Hirlender Oszkár aljegyző Zombor [Bács-Bodrog] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920. 5. 12-13 (MOL K26-XLI-4209.) kiutasított köztisztviselő
Vásárhelyi Ambrusné aljegyző Kisszentmiklós [Temes] Tököl [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.08.13 3 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
Vukov Béla aljegyző Zombor [Bács-Bodrog] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920. 5. 12-13 (MOL K26-XLI-4209.) kiutasított köztisztviselő
Kuhl Lajos aljegyző Zombor [Bács-Bodrog] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920. 5. 12-13 (MOL K26-XLI-4209.) kiutasított köztisztviselő
Pusztahelyi János aljegyző Eperjes [Sáros] Heves [Heves] 1921.02.19 2 Erdélyi Hírek, 1921. 17. szám
Riger Gyuláné aljegyző neje Arad [Arad] Orosháza [Békés] 1920.10.22 2 Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt.
Sujvand Antal alkalmi segédtanító Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum A Budapest-kőbányai református egyház választási névjegyzéke az 1927. évre
Nemess István áll. elemi isk. tanító Tátraalja [Szepes] Bük [Sopron] 1919.12.12 Szegedi Friss Újság
Mihalik István áll. elemi isk. tanító Kassa [Abaúj-Torna] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Rákóczi Szövetség által menekítésre ajánlott felvidéki személyek. (1921. december 3.)
Vojtovich Sándor áll. elemi isk. tanító Eperjes [Sáros] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Rákóczi Szövetség által menekítésre ajánlott felvidéki személyek. (1921. december 3.)
Jeles Endre áll. elöljáró Ismeretlen [Ismeretlen] Nyírbogdány [Szabolcs] 1921.12.21 MOL (Z.1610, 125 dob.)
Kovács János áll. elöljáró Druje [Modrus-Fiume] Gyékényes [Somogy] 1918.11.03 Kimutatás a Horvátországból és az ellenség által megszállt területekről menekült és Gyékényes állomásra ideiglenesen áthelyezett személyzetről. 1919. nov. 30.
Hokky Károly áll. felsőkeresk. tanár Kassa [Abaúj-Torna] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Rákóczi Szövetség által menekítésre ajánlott felvidéki személyek. (1921. december 3.)
Lisiczky Vilmos áll. felv. Fiume [Fiume] Gyékényes [Somogy] 1919.04.29 Kimutatás a Horvátországból és az ellenség által megszállt területekről menekült és Gyékényes állomásra ideiglenesen áthelyezett személyzetről. 1919. nov. 30.
Molnár János áll. felv. jel. Druje [Modrus-Fiume] Gyékényes [Somogy] 1918.11.11 Kimutatás a Horvátországból és az ellenség által megszállt területekről menekült és Gyékényes állomásra ideiglenesen áthelyezett személyzetről. 1919. nov. 30.
Takács István áll. felv. jel. Bród [Horvát-Szlavónország] Gyékényes [Somogy] 1918.11.05 Kimutatás a Horvátországból és az ellenség által megszállt területekről menekült és Gyékényes állomásra ideiglenesen áthelyezett személyzetről. 1919. nov. 30.
Papp István áll. felv. jel. Ivanic-grad [Belovár-Körös] Gyékényes [Somogy] 1918.11.04 Kimutatás a Horvátországból és az ellenség által megszállt területekről menekült és Gyékényes állomásra ideiglenesen áthelyezett személyzetről. 1919. nov. 30.
Csenár István áll. felvigy. jel. Batrina [Hunyad] Gyékényes [Somogy] 1918.12.05 Kimutatás a Horvátországból és az ellenség által megszállt területekről menekült és Gyékényes állomásra ideiglenesen áthelyezett személyzetről. 1919. nov. 30.
Lóczi Márton áll. felvigy. jel. Öthalom [Arad] Tótkomlós [Békés] 1921.11.15 Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922).
Stuller Jenő áll. főreáliskolai tanár Ipolyság [Hont] Csepreg [Sopron] 1919.09.01 Szegedi Friss Újság
Ravasz István áll. isk. igazgató Kassa [Abaúj-Torna] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Rákóczi Szövetség által menekítésre ajánlott felvidéki személyek. (1921. december 3.)
Bedő András áll. málházó Eszék [Verőce] Gyékényes [Somogy] 1919.04.23 Kimutatás a Horvátországból és az ellenség által megszállt területekről menekült és Gyékényes állomásra ideiglenesen áthelyezett személyzetről. 1919. nov. 30.
Hegedüs József áll. málházó Fiume [Fiume] Gyékényes [Somogy] 1919.08.15 Kimutatás a Horvátországból és az ellenség által megszállt területekről menekült és Gyékényes állomásra ideiglenesen áthelyezett személyzetről. 1919. nov. 30.
Derfinyák Gusztáv áll. mértékhitelesítő tiszt Kassa [Abaúj-Torna] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Rákóczi Szövetség által menekítésre ajánlott felvidéki személyek. (1921. december 3.)
Ordódy Irma áll. óvónő Briffenből [Nincs adat] Sopronbánfalvára [Sopron] 1919.12.01 (MOL K26.-1921-XLIII-96.) Kártérítést kérő soproni menekült
Primmayer Mária áll. óvónő Nyitrazsámbokrét [Nyitra] Sopronbánfalvára [Sopron] 1919.12.01 (MOL K26.-1921-XLIII-96.) Kártérítést kérő soproni menekült
dr. Szikszay Ferenc áll. reálisk. tanár Kassa [Abaúj-Torna] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Rákóczi Szövetség által menekítésre ajánlott felvidéki személyek. (1921. december 3.)
dr. Fleischmann Gyula áll. reálisk. tanár Kassa [Abaúj-Torna] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Rákóczi Szövetség által menekítésre ajánlott felvidéki személyek. (1921. december 3.)
Polgárdy János áll. tanító Drávafüred [Zala] Sopron [Sopron] 1919.12.01 (MOL K26.-1921-XLIII-96.) Kártérítést kérő soproni menekült
Lang János állami altiszt Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.04.17
Tamásy Béla állami anyakönyvvezető Pozsony [Pozsony] Budapest Nincs dátum MENEKÜLTEK KÖNYVE
Scheidl Gyula állami elemi iskolai igazgató Zágon [Háromszék] Szekszárd [Tolna] 1920.08.13 2 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
Csernay János állami erdész Lekence [Szatmár] Zalaegerszeg [Zala] 1921.07.21 4 Szolnokra megérkezett kiutasítottak
Muck Endre állami erdész-főmérnök Temesvár [Temes] Sopron [Sopron] 1919.11.30 Szegedi Friss Újság
Papez Árpád állami erdőfőmérnök Ismeretlen [Ismeretlen] Győr [Győr] 1922.04.19
Kovács István állami erdőőr Ismeretlen [Ismeretlen] Eger [Heves] 1921.04.24 MOL (Z.1610, 125 dob.)
Szaltzer Lajos állami erdőtanácsos Liptóújvár [Liptó] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.01.31 Szegedi Friss Újság
Szász Béla állami felvigyázó Kolozsvár [Kolozs] Cegléd [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.11.24 2 Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz.
Schreiber József állami főállatorvos Szászsebes [Szeben] Budapest 1920.09.12 3 Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám.
dr. Karaeván Károly állami főreáliskolai tanár Lőcse [Szepes] Szombathely [Vas] 1921.09.02 5 Hidasnémetire érkezett menekültek
dr. Grill Kálmán állami főügyész Szatmárnémeti [Szatmár] Diósgyőr [Borsod] 1921.07.21 2 Szolnokra megérkezett kiutasítottak
Kiss József állami gondnok Munkács [Bereg] Budapest Nincs dátum 2 MENEKÜLTEK KÖNYVE
Imre Lajos állami hivatalnok Beszterce [Beszterce-Naszód] Jászapáti [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.09.06 6 Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz.
dr. Kenderessy János állami hivatalnok Székelyhíd [Bihar] Debrecen [Hajdú] 1920.09.29 Erdélyi Hírek, 1920. 37. szám
Fodor Gyula állami hivatalnok Szigetvár [Baranya] Debrecen [Hajdú] 1921.07.12 1 Biharkeresztesre érkezett menekültek
Juhász József állami hivatalnok Lőcse [Szepes] Hajdúhadház [Hajdú] 1921.08.05 5 Szegedre érkezett menekültek
Balázs Dénes állami hivatalnok Szigetvár [Baranya] Debrecen [Hajdú] 1921.07.12 5 Biharkeresztesre érkezett menekültek
br. Kemény József állami hivatalnok Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.10.06 5 Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám
Székely Árpád állami igazgató-tanító Nagybánya [Szatmár] Kispest [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921. 8. 1-10 4 Szolnokra érkezett kiutasítottak
Thott Károly állami igazgató-tanító Székelyudvarhely [Udvarhely] Veszprém [Veszprém] 1921. 8. 1-10 2 Szolnokra érkezett kiutasítottak
Nagy Kálmán állami igazgató-tanító Beregszász [Bereg] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921.01.11 Magyarország
Hoffmann Emil állami igazgató-tanító Arad [Arad] Budapest 1921.04.07 3 Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám
Erkl Vendel állami iskola-igazgató Gyulafehérvár [Alsó-Fehér] Budapest 1920.04.25 2 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Vajay József állami iskolai igazgató Majszin [Máramaros] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.08.15 8 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
Koléner József állami iskolaigazgató Martonháza [Gömör és Kis-Hont] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.08.21 7 Erdélyi Hírek, 1920. 31. szám
Viski Dezső állami iskolaigazgató Csíkszentimre [Csík] Budapest 1920.07.28 4 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
Máté Albert állami iskolaigazgató Székelykeresztúr [Udvarhely] Hajdúhadház [Hajdú] 1920.08.13 3 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
Táspál János állami iskolaigazgató Brassó [Brassó] Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) 1919.11.12 2 Erdélyi Hírek 28. szám
Greczmayer Károly állami iskolaigazgató Helpa [Gömör és Kis-Hont] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.08.21 cstg Erdélyi Hírek, 1920. 31. szám
Demkó Vidor állami jegyintézeti főellenőr Nagybecskerek [Torontál] Budapest 1921.09.21 4 Szegedre érkezett menekültek
Kemény Szilárd állami jószágigazgató Arad [Arad] Bábolna [Komárom] 1920.10.06 6 Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám
Bányai Bálint állami kertész Dicsőszentmárton [Kis-Küküllő] Nagykőrös [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.10.06 Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám
Csenger Mária állami óvónó Újszentanna [Arad] Hódmezővásárhely [Csongrád] 1921.08.24 1 Lökösházára érkezett kiutasítottak
Heltay Jánosné állami óvónő Poprád [Szepes] Gödöllő [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.08.21 Szegedre érkezett menekültek
Bernátzky Róza állami óvónő Pozsony [Pozsony] Hódmezővásárhely [Csongrád] 1920.08.06 1 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
Exner Aranka állami óvónő Ismeretlen [Ismeretlen] Orosháza [Békés] V..21
Kiss Róza állami óvónő Szatmárnémeti [Szatmár] Újpest [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.06.23 1 Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám
Huber Sarolta állami óvónő Zsombolya [Torontál] Albertfalva [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.11.26 1 Szegedre érkezett menekültek
Payer Antal állami pénzügyi főtanácsos Marosvásárhely [Maros-Torda] Jászberény [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.12.21 3 Szolnokra érkezett menekültek
Biszák János állami postafőtiszt Sepsiszentgyörgy [Háromszék] Gyula [Békés] 1920.09.06 4 Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz.
Birák János állami postafőtiszt Sepsiszentgyörgy [Háromszék] Gyula [Békés] 1920.09.06 4 Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz.
Ilia Ferenc állami rendőr Nyitra [Nyitra] Budapest 1921.04.09 6 Erdélyi Hírek, 1921. 19. szám
Szabó Mihály állami tanár Tövis [Alsó-Fehér] Újpest [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.10.22 2 Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt.
Nagy Dániel állami tanító Szabadka [Bodrog] Budapest 1921.08.27 Szegedre érkezett menekültek
Boros Ármin állami tanító Dragomérfalva [Máramaros] Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) 1919.02.07 6 Erdélyi Hírek 28. szám
Bereczky J. állami tanító Ploiesti [Románia] Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) 1919.02.17 Erdélyi Hírek 28. szám
Koltai Lajos állami tanító Bánffyhunyad [Kolozs] Budapest 1920.07.25 Erdélyi Hírek, 1920. 26. szám
Deák Zsigmond állami tanító Beszterce [Beszterce-Naszód] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.04.27 Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám
Hézser Bertalan állami tanító Munkács [Bereg] Debrecen [Hajdú] 1920.08.13 7 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
Vass Károly állami tanító Hagymáslápos [Szatmár] Cegléd [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.07.05 Szolnokra megérkezett kiutasítottak
Takácsi Ferenc állami tanító Arad [Arad] Újpest [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.06.19 2 Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám
Schlosser József állami tanító Nagykikinda [Torontál] Ismeretlen [Ismeretlen] 1921. 12. 12-18. Szegedre érkezett menekültek visszautasítva
Schmall György állami tanító Máramarossziget [Máramaros] Budapest 1920.08.13 3 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
Fekete Dezső állami tanító Szováta [Maros-Torda] Solt [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.10.17 3 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Fábián Anna állami tanító Szamosújvár [Szolnok-Doboka] Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) 1919.11.25 1 Erdélyi Hírek 28. szám
Gál István állami tanító Bajesd [Hunyad] Őszény [Temes] 1920.11.24 5 Erdélyi Hírek, 1920. 45. sz.
Berta Lajos állami tanító Mezőpanit [Maros-Torda] Budapest 1921.03.21 1 Erdélyi Hírek, 1921. 17. szám
Kriegler Andor állami tanító Istvánfalva [Krassó-Szörény] Szentes [Csongrád] 1921.09.07 Lökösházára érkezett menekültek
Mucsi Vince állami tanító Horgos [Csongrád] Kistelek [Csongrád] Nincs dátum MENEKÜLTEK KÖNYVE
H. Szántó István állami tanító Ismeretlen [Beszterce-Naszód] Ismeretlen [Ismeretlen] 1920.07.17 Az Est
Sipos István állami tanító Ismeretlen [Ismeretlen] Kaposvár [Somogy] 1921.06.21 [MOL Z. 1610. 125 dob.]
László Gyula állami tanító Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.11.30 4 Erdélyi Hírek, 1921. 7. sz.
Petrich Gusztáv állami tanító Nagykirva [Máramaros] Debrecen [Hajdú] 1920.10.09 5 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Gödri Márton állami tanító Brassó [Brassó] Miskolc [Borsod] 1920.10.17 4 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Retegi Miklós állami tanító Lupény [Hunyad] Zala [Zala] 1920.06.14 1 Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám
Felszeghy Béla állami tanító Szamosújvár [Szolnok-Doboka] Cegléd [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.12.03 3 Biharkeresztesre érkezett menekültek
Hajós Ferenc állami tanító Gátalja [Temes] Kecskemét [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.09.07 3 Lökösházára érkezett menekültek
Fekete Gy.-né állami tanító neje Misztótfalu [Szatmár] Kiskunfélegyháza [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.10.09 2 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Bertalan Sándorné állami tanító neje Ágostonfalva [Nagy-Küküllő ] Gyulafehérvár [Alsó-Fehér] 1921.08.22 Biharkeresztesre érkezett menekültek
özv. Lengyel Ödönné állami tanító neje Nagykároly [Szatmár] Orosháza [Békés] 1920.10.22 1 Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt.
Daniczlisz Ilona állami tanítónő Katalinfalva [Torontál] Budapest 1921.12.22 Szegedre érkezett menekültek
Bíró Piroska állami tanítónő Hosszúmező [Máramaros] Kiskunhalas [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.12.20 1 Szolnokra érkezett menekültek
Molnár Zsófia állami tanítónő Zám [Hajdú] Várpalota [Veszprém] 1920.11.27 2 Erdélyi Hírek, 1921. 4. sz.
Zalányi Farkasné állami tanítónő Nagyenyed [Fehér] Nagymaros [Hont] 1921.02.19 Erdélyi Hírek, 1921. 17. szám
Fodor Erzsébet állami tanítónő Zenta [Bács-Bodrog] Budapest 1921.08.19 Szegedre érkezett menekültek
Reéberger Illésné állami tanítónő Temesvár [Temes] Budapest 1920.06.24 2 Erdélyi Hírek, 1920. 22. szám
özv. Kiss Zoltánné állami tanítónő Ismeretlen [Ismeretlen] Orosháza [Békés] V..21
Kiss Róza állami tanítónő Nagyvárad [Bihar] Gyula [Békés] 1921. 8. 1-10 3 Szolnokra érkezett kiutasítottak
Sipos Ferencné állami tanítónő Arad [Arad] Budapest Nincs dátum 2 MENEKÜLTEK KÖNYVE
Slajchó Mihály állami térképészeti tanácsos Eperjes [Sáros] Budapest (VII. Hernád és Peterdi utcai községi iskola) 1920.06.29 1 Erdélyi Hírek 28. szám
Patenschläger János állami tisztviselő Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1921.05.10
Abaffy György állami tisztviselő Arad [Arad] Budapest 1920.08.13 1 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
Léder Jakab állami tisztviselő Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.10.10
Kiss Albert állami tisztviselő Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1921.07.05
Bisztricsány Fodor Pál állami tisztviselő Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1922.03.25
Wolfram (Wolfran) Mátyás állami tisztviselő Arad [Arad] Szentendre [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.08.10 1 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
Laczkó (Laczky) Lajos állami tisztviselő Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1921.07.10
Albici Géza állami tisztviselő Bethlen [Szolnok-Doboka] Debrecen [Hajdú] 1920.10.06 3 Erdélyi Hírek, 1920. 39. szám
Fluir János állami tisztviselő Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1921.05.14
Baksán István állami tisztviselő Petrozsény [Hunyad] Cinkota [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.10.16 4 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Zempőt József állami tisztviselő Lippa [Temes] Budapest 1920.10.22 3 Erdélyi Hírek, 1920. 43. sz. folyt.
Zengraef (Zengrof) József állami tisztviselő Lippa [Temes] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.10.17 3 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Zengraef (Zengrof) József állami tisztviselő Lippa [Temes] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.10.17 3 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Nyáry Gyula állami tisztviselő Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.10.20
Kovács Matild állami tisztviselő Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1922.02.08
Salamon Ernő állami tisztviselő Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1920.09.27 Erdélyi Hírek, 1920. 36. szám
Szathmáry Géza állami tisztviselő Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1922.04.30
Csősz Bálint állami tisztviselő Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1921.05.13
Kossik Sándor állami tisztviselő Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.11.13
Dieselbacher Sándor állami tisztviselő Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1922.04.08
Járó Pál állami tisztviselő Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1921.05.24
Bíró Béla állami tisztviselő Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1921.06.19
Bíró Dénes állami tisztviselő Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1922.03.13
Bognár Árpádné állami tisztviselő neje Szatmárnémeti [Szatmár] Budapest 1920.10.07 1 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
özv. Jukovszky Józsefné állami végrehajtó özv Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.)
Vozdánszki József állami vízmérnök Máramarossziget [Máramaros] Budapest 1920.08.16 2 Erdélyi Hírek, 1920. 30. szám
Zsigmond Antal állampénztári főb. Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1921.05.05 4 Hidasnémetire érkezett menekültek
Frank Lajos állampénztári főtanácsos Selmecbánya [Hont] Sopron [Sopron] 1919.12.01 (MOL K26.-1921-XLIII-96.) Kártérítést kérő soproni menekült
Jeney Ferenc állampénztári főtiszt Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest (Császárfürdő) 1921.07.04
Skutély János állampénztári főtiszt Ismeretlen [Ismeretlen] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Népjóléti Minisztérium. (MOL K166-16 cs.), Átcsatolt területekről beköltözöttek nyugdíjigénye. (F1-28573/1928.)
Molnár Sándor állampénztári igazgató Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1921.06.03
Buci Sámuel állampénztári igazgató Kolozsvár [Kolozs] Budapest 1921.04.29 2 Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám
Balogh Elek állampénztári tanácsos Brassó [Brassó] Szeged [Csongrád] 1920.08.06 4 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
Szaniszló Pál állampénztári tanácsos Brassó [Brassó] Miskolc [Borsod] 1920.08.06 4 Erdélyi Hírek, 1920. 29. szám
Jakab Ignácz állampénztári tanácsos Ismeretlen [Ismeretlen] Gödöllő [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1922.02.28
Prohászka Vilmos állampénztári tanácsos Gyulafehérvár [Alsó-Fehér] Veszprém [Veszprém] 1920.12.27 4 Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz.
Benedek J.-né állampénztári tanácsos neje Torda [Torda-Aranyos] Budapest 1921.04.18 3 Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám
Szentpétery György állampénztári tiszt Máramarossziget [Máramaros] Nyíregyháza [Szabolcs] Nincs dátum 3 MENEKÜLTEK KÖNYVE
Langasszer Ödön állampénztári tiszt Brassó [Brassó] Esztergom [Esztergom] 1921. nyár Esztergom
özv. Bodnárné államügyész neje Fogaras [Fogaras] Szekszárd [Tolna] 1920.12.27 4 Erdélyi Hírek, 1921. 11. sz.
Talán Béláné államvasúti tisztviselő és neje Lőcse [Szepes] Ismeretlen [Ismeretlen] 1919.09.12 Szepesi Lapok c. iglói újság
Elekes Ignác állatorvos Magyarpécska [Arad] Budapest 1920.06.19 Erdélyi Hírek, 1920. 21 szám
Megyeresi Kázmér állatorvos Nagysomkút [Szatmár] Budapest 1921.05.05 Hidasnémetire érkezett menekültek
Thőry Pál állatorvos Kolozsvár [Kolozs] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.05.18 4 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Hessz Adolf állatorvos Szatmárnémeti [Szatmár] Nyíradony [Szabolcs] 1921.09.08 2 Biharkeresztesre érkezett menekültek
Töri Pál állatorvos Kolozsvár [Kolozs] Budapest (Keleti pályaudvar) 1920.05.15 4 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Lintér Ákos állatorvos Brassó [Brassó] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1920.04.01 3 ERDÉLYI HÍREK, 1920. június 19. (20 sz.)
Löbel Géza állatorvos Szatmárnémeti [Szatmár] Szombathely [Vas] 1920.10.17 4 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Mayer János állatorvos Segesvár [Nagy-Küküllő] Ismeretlen [Ismeretlen] Nincs dátum Rendkívüli segélyek menekülteknek. (793/1930. Népjóléti Minisztérium) 73 é.
Kovrik Antal állatorvos Dés [Szolnok-Doboka] Budafok [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1920.07.25 6 Erdélyi Hírek, 1920. 26. szám
Szetter Jánosné állatorvos neje Zsombolya [Torontál] Budapest 1921.05.31 5 Hidasnémetire érkezett menekültek
Lazsányi Ferenc állom. elölj. Nagyzerénd [Arad] Püspökladány [Hajdú] 1922.04.01 Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922).
Dobóczky Szilveszter állom. elölj. Csmag (?) [Nincs adat] Szeged [Csongrád] 1921.07.16 Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922).
Lukács Ferenc állom. elölj. Lugos [Krassó-Szörény] Törökszentmiklós [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.07.08 Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922).
Kogelbauer Ferenc állom. elölj. Kiskőszeg [Baranya] Szekszárd [Tolna] 1921.10.19 Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922).
Körmendi Albert állom. elölj. Szabadka [Bodrog] Szőreg [Torontál] 1922.06.23 Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922).
Grund (Grundt) Adolf állom. elölj. Béreg [Bács-Bodrog] Pécs [Baranya] 1921.11.24 3 gyerek segély kifizető könyvbe belehelyezett kartonok
Márky László állom. elölj. Biharpüspöki [Bihar] Karcag [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.11.16 Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922).
Rados József állom. elölj. Laskászentandrás [Nincs adat] Szőreg [Torontál] 1922.05.30 Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922).
Fischer Béla állom. elölj. Temerin [Bács-Bodrog] Pécs [Baranya] 1921.08.22 1 gyerek segély kifizető könyvbe belehelyezett kartonok
Báthory Kálmán állom. elölj. Bocsár [Torontál] Szeged [Csongrád] 1921.11.17 Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922).
Kapcsos János állom. elölj. Avasújváros [Szatmár] Debrecen [Hajdú] 1921.07.28 Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922).
Rápolthy András állom. elölj. Arad [Arad] Tata [Komárom] 1921.08.17 1 gyerek segély kifizető könyvbe belehelyezett kartonok
Szabó Ferenc állom. elölj. Boldogasszonyfalva [Komárom] Gyöngyös [Heves] 1921.07.21 6 gyerek segély kifizető könyvbe belehelyezett kartonok
Kiss Lajos állom. elölj. Alsóelemér [Torontál] Hajdúszoboszló [Hajdú] 1922.04.08 Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922).
Praszler Ferenc állom. elölj. Pancsova [Torontál] Orosháza [Békés] 1921.10.27 Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922).
Balázs József állom. elölj. Zalatna [Alsó-Fehér] Szeged [Csongrád] 1922.06.29 Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922).
Egri István állom. elölj. Máramarossziget [Máramaros] Eger [Heves] 1921.07.25 segély kifizető könyvbe belehelyezett kartonok
Császár Lőrinc állom. elölj. Bukovina [Liptó] Jászberény [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.12.19 Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922).
Dám Antal állom. elölj. Erdul [Nincs adat] Pécs [Baranya] 1921.10.06 4 gyerek segély kifizető könyvbe belehelyezett kartonok
Újvári Cseh Lajos állom. elölj. Baja [Bács-Bodrog] Baja [Bács-Bodrog] 1921.07.19 2 gyerek segély kifizető könyvbe belehelyezett kartonok
Szilágyi Gedeon állom. elölj. Mikola [Szatmár] Gacsály [Szatmár] 1922.06.26 Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922).
Kulcsár János állom. felv Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest (Keleti pályaudvar) Nincs dátum 2 124 dob. 1 kocsi
Süle Sámuel állom. felv. Újegyház [Szeben] Újkécske [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.06.22 Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922).
Soós József állom. felv. Zenta [Bács-Bodrog] Orosháza [Békés] 1922.02.23 Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922).
Indrák Lajos állom. felv. Felsőpulya [Sopron] Szombathely [Vas] 1922.01.21 segély kifizető könyvbe belehelyezett kartonok
Rajki Ferenc állom. felv. Szabadka [Bodrog] Győr [Győr] 1922.04.03 segély kifizető könyvbe belehelyezett kartonok
Boka Ferenc állom. felv. Arad [Arad] Kaposvár [Somogy] 1921.09.28 segély kifizető könyvbe belehelyezett kartonok
Oláh József állom. felv. Göddemesterháza [Maros-Torda] Pusztaszabolcs [Fejér] 1922.06.27 Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922).
Putz Gyula állom. felv. Barcsról Barcs [Somogy] Budapest (Keleti pályaudvar) Nincs dátum 2 124 dob. 1 vagon, 1-2 sz.b
Józsa István állom. felv. Jel. Nagybecskerek [Torontál] Szentes [Csongrád] 1922.06.29 Menekült kartonok (123 dob.)
Szabó Gyula állom. felv. Kistarcsa Kistarcsa [Nincs adat] Budapest (Ferencváros) Nincs dátum 2 124 dob. 1 kocsiban 2 sz.b
Umhold Henrik állom. felvigy. Doroszló [Bács-Bodrog] Szőreg [Torontál] 1922.03.21 Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922).
Németh Ferenc állom. felvigy. Sopronkeresztúr [Sopron] Szombathely [Vas] 1922.05.20 Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922).
Menkina János állom. felvigy. Avasújváros [Szatmár] Mátészalka [Szatmár] 1921.08.02 Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922).
Erdei Lajos állom. felvigy. Venterrogoz [Bihar] Mezőberény [Békés] 1921.09.05 Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922).
Horváth Vendel állom. felvigy. Breznica [Varasd] Pécs [Baranya] 1921.08.22 Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922).
Prókai József állom. felvigy. Kula [Bács-Bodrog] Szeged [Csongrád] 1922.06.24 Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922).
Stocker Domokos állom. felvigy. Dárda [Baranya] Maklár [Heves] 1921.09.30 2 gyerek segély kifizető könyvbe belehelyezett kartonok
Muzsai Pál állom. felvigy. Arad [Arad] Mezőtúr [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.07.01 Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922).
Kondor Antal állom. felvigy. jel. Felsőlövő [Vas] Szombathely [Vas] 1922.01.16 segély kifizető könyvbe belehelyezett kartonok
Balázs Lajos Állom. málházó Lugos [Krassó-Szörény] Szentkút [Nógrád] 1921.08.16 1 gyerek segély kifizető könyvbe belehelyezett kartonok
Bikás Pál állom. málházó Halmi [Ugocsa] Csenger [Szatmár] 1921.07.05 segély kifizető könyvbe belehelyezett kartonok
Doba (Dobó) János állom. málházó Csurog [Bács-Bodrog] Szőreg [Torontál] 1921.07.16 5 gyerek segély kifizető könyvbe belehelyezett kartonok
Barti Béla állomás Sárkány [Fogaras] Karcag [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.06.25 Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922).
Csata Nándor állomás ellenőr Marosvásárhely [Maros-Torda] Békéscsaba [Békés] 1920.10.16 5 Erdélyi Hírek, 1920. 42. szám
Füzér János állomás elölj. Arad [Arad] Békéscsaba [Békés] 1921.08.16 Menekült vasutasok kartonjai. (1921-1922).
Tegző János állomás elöljáró Sólyom [Bihar] Budapest 1921.04.27 5 Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám
Mohámpt György állomás elöljáró Újarad [Temes] Kisújszállás [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.07.18 1 Lökösházára érkezett kiutasítottak
Bónó Ferenc állomás elöljáró Temesvár [Temes] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1920.09.06 3 Erdélyi Hírek, 1920. 33. és 34. sz.
Halász József állomás elöljáró Cerje-Tuzno [Varasd] Budapest 1919 Magyar Országos Levéltár 41/919. I.a. rendelvénnyel
Bonyhay Lajos állomás elöljáró Gáspárd [Zólyom] Ismeretlen [Ismeretlen] 1919.03.17 MÁV Levéltár, Naplószerű feljegyzések, Miskolci üzletvezetőség távirata A kiutasítottak kézipodgyászon kívül csak egy nagy koffert vihettek magukkal
Wellis (Wellisch) Sámuel állomás elöljáró Rovisce [Belovár-Körös] Budapest 1919 Magyar Országos Levéltár 384.256/918 sz. rendelvénnyel
Dánn Antal állomás elöljáró Erdőd [Szatmár] Pécs [Baranya] 1921.09.21 5 Szegedre érkezett menekültek
Szabó Tamás állomás elöljáró Bihar [Bihar] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.04.27 6 Erdélyi Hírek, 1921. 20. szám
Wellis (Wellisch) Sámuel állomás elöljáró Ismeretlen [Ismeretlen] Budapest (Nyugati pályaudvar) 1921.06.23
Könczöl Ferenc állomás elöljáró Ismeretlen [Ismeretlen] Aszód [Pest-Pilis-Solt-Kiskun] 1921.03.18
Kurucz Lajos állomás elöljáró Aknaszlatina [Máramaros] Debrecen [Hajdú] 1920.09.12 3 Erdélyi Hírek, 1920. 34., 35., 36. szám.
Unteriener állomás elöljáró Szabadka [Bodrog] Győr [Győr] 1921.05.05 1 Hidasnémetire érkezett menekültek
Sáreczky Ferenc állomás elöljáró Ismeretlen [Ismeretlen] Balassagyarmat [Nógrád] 1921.10.31 4
Kohant György állomás elöljáró Ismeretlen [Ismeretlen] Győr [Győr] 1922.03.18
Keller Béla állomás elöljáró Fehértemplom [Temes] Győr [Győr] 1921.04.26 2 Hidasnémetire érkezett menekültek
Orning Antal állomás elöljáró Zolenciről [Nincs adat] Pécs [Baranya] 1918.10.29 Heti jelentés (1919. jan. 25.) a délvidéki menekült vasutasokról, Pécs
Sarkadi István állomás elöljáró Ismeretlen [Ismeretlen] Szolnok [Jász-Nagykun-Szolnok] 1921.06.24

Összesen: 15397 db | 1400 db/oldal

1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11